bezár
 

art&design

2022. 12. 12.
Egy elfeledett út a lelkünk igaz állapotához
Kontemplatív séta a Balaton-felvidéken
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Váratlan és felemelő élmény részese lehettem, amelyet bármely olyan ember megirigyelne, aki nagyvárosi miliőben éli mindennapjait. Felemelő, mert a szívem legmélyéhez szólt és váratlan, mert csak a legvégén tudatosult bennem, hogy ennek a mélységnek a különböző szintjeire szinte észrevétlenül juttattak el.

Az élmény átélésére a MOME és a Balatorium közreműködésével megszervezett intenzív alkotói kurzus keretében került sor.[1] A Balatorium projektjei, a PAD Alapítvány szakmai koordinációjával, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjainak keretében az emberek érzékenyítésére törekszenek, a különböző ökológiai problémákat – edukatív jelleggel párosítva – közös érdekként megfogalmazni. A kurzus hét során a MOME diákjainak olyan projekteket kellett létrehozniuk, amelyek ezt a célt erősítve szólítják meg a közösséget. De hogyan érezhetné át ezt a lelkületet egy csoport budapesti fiatal, akik betontömegekkel szűken határolt nyüzsgő, rohanó környezetben nevelkedtek, elszigetelve a természettől? Erre a problémára volt gyógyír a Schell Gergely pszichológus és Tillmann József A. filozófus által kidolgozott és vezetett kontemplatív séta, amelynek első verzióját a szabadonbalaton SLOWWALK eseménysorozatán mutatták be 2022 nyarán.

prae.hu

Október 17-én napsütésben gazdag délután várt minket Balatonakalin, a kurzus helyszínén. Tökéletes őszi időjárás egy ilyesfajta kültéri kontemplatív-meditatív gyakorlathoz. Az volt a feltevésem, hogy ez a “lassú séta” egy egyszerű, lassan végbevitt tájbejárás lesz, ahol hosszú beszélgetések során megismerhetjük egymást, illetve ismertetik velünk a projekt elméleti hátterét. Nem is tévedhettem volna nagyobbat, mivel egyetlen meghatározó szabálya volt a programnak, mégpedig az, hogy lehetőleg ne kommunikáljunk egymással. Ez az elcsendesedés bármennyire szokatlanul hatott az elején, valóban elengedhetetlen volt érzékelésünk és gondolataink minél szabadabb áramlásának eléréséhez.

A megélt tapasztalatainkat két – szorosan összefüggő és egymást intenzifikáló – aspektusból befolyásolták a programvezetők: Tillmann adekvát filozófiai idézetei terelték gondolatainkat a megfelelő asszociációk felé, és Schell gyakorlati feladatai mélyítették ezt a folyamatot úgy, hogy érzékszerveink révén általában passzívan befogadott érzeteket most aktív megfigyelés tárgyává változtatta. A szövegek kezdetben arra buzdítottak minket, hogy mindent, amit egészen addig megszokottnak tudtunk be, hátrahagyjunk, és utána megnyithassák az urbanizálódott látásmódunk olyan vakfoltját, amely addig elemi részét képezte emberi létünknek. A változatos tájékon átvezető útvonal csomópontjait olyan gondolkodók eszméi képezték, mint Descartes, Platón, Kapielski, Pascal, Solnit és Erdély Miklós. Ezek közül kettőt emelek ki, melyek azóta is visszhangként szólalnak meg nap, mint nap az elmémben.

(…) A múlt és a jelen eszközeink csupán, egyedüli célunk a jövő. Ezért aztán soha nem élünk, mindig csak élni remélünk, és mivel folyton arra vágyunk, hogy boldogok legyünk, szükségszerű, hogy sose legyünk boldogok.”

(Pascal: Gondolatok — Pavlovits Tamás fordítása, 172. töredék)
Schell Gergely és Tillmann József a séta előtt. Fotó: Darab ZsuzsaSchell Gergely és Tillmann József a séta előtt. Fotó: Darab Zsuzsa

Lehetetlen fölérni ésszel, aminek a közepe hiányzik, de minden keretfoszlánya föltalálható”

(Erdély Miklós: Vetítés. In: Erdély Miklós: Kollapszus orv. Magyar Műhely, Párizs, 1974. 21. o.)

Ez az eszmei háttér a gyakorlatok során több szinten is a kapcsolódást helyezte fókuszba. Minden feladat egyszerre vezetett az önmagunk, a csapat, és a természet között létrejövő kötelékek alakítására. A kisebb-nagyobb időtartamú megállók és az ezeket összekötő rövidebb séták váltakozásának ritmusa visszafogta a sietséggel teli világban berögzült, megállíthatatlan lendületünket. Ez gondolataink síkján is érvényesült, nem hagyva időt arra, hogy elkalandozzon a helyszínen és a jelenen kívülre. Amikor testünk és lelkünk jelenben való elhelyezése folyamatossá vált, a befelé fordulás az önmegismerés útjára invitálta tudatunkat. Kedvencként említeném azt a megállót, ahol csukott szemmel a napsütéssel szemben állva végeztünk légzésgyakorlatot, és ahol kizárva minden más tényezőt, leginkább tapasztalhattam meg önmagam erőteljes és stabil jelenlétét a pillanatban.

Tovább sétálva a természettel való együttlét közvetlenebb kapcsolatát élhettük meg. Ezen a szakaszon a tüskés bokrok –amelyekbe eleinte többször is beleakadtam – rávezették figyelmemet a mellettem megjelenő környezetre, mégpedig annyira, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy észreveszem, megtapintom és megfigyelem a különös színű és formájú virágokat és leveleket. A megfigyelés, mint cselekvés konkrétabban is megjelent egy olyan feladatnál, ahol egymás után ki kellett állnunk egy kisebb emelkedőre, és lassan körbefordulva pásztáznunk kellett a horizontot. Eközben a csoport körben ült és bensőséges kapcsolatba került a kör közepén szemlélődővel. Számomra itt indult el egy különleges kapcsolódási folyamat köztem és a csapat többi tagja között. Úgy éreztem, bizalommal hagyatkozhatom a csoportra, miközben figyelnek engem, ahogy körbehordozom tekintetemet a szemhatáron.

Végül is ez a tájbejárás nem is annyira egy tájék, hanem belső tájunk bejárásáról szólt. Különböző módon, de valamiképpen mindenki áthangolódott. Ennek a tapasztalatnak köszönhetően olyan összhangba került a csapat, hogy a csütörtökről péntek hajnalba nyúló műhelymunka során a különböző projektjein dolgozó tagok, egymással nem egyeztetve percre pontosan egyszerre fejezték be a munkát. Véletlen volt talán? Merem hinni, hogy ezt a különös nonverbális és megfoghatatlan kapcsolatot az első napon megtett kontemplatív séta indította el bennünk. Érdekes volt megtapasztalni azt a lelki állapotot, ha csak pár órára is, amelyet elérni törekszem a mindennapokon kívül. Ha a természetet járom, általában nem tudom kizárni az otthoni problémákat, teendőket, de így, hogy feladatként állt előttem az elcsendesedés, új oldalát ismerhettem meg magamnak és a természetnek egyaránt.

 


[1] A séta a MOME MAG őszi, tihanyi kurzushetét indította 2022. október 17-én.
A MOME MAG a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Budapesten kívüli campusának terve. A természetbe ágyazódó, azzal harmonikusan együtt létező, leendő szellemi központ. Műhely és közösségi tér, ahol a fókusz a terepmunka mellett a kutatásra és az oktatásfejlesztésre helyeződik. Ahol lehetőség nyílik az egyedi és közös alkotásra, közösségi események szervezésére éppúgy, mint a visszavonulásra és elmélkedésre, mindez egy Balaton-felvidéki, fenntartható gazdaság keretein belül.
A MOME MAG gondolata az egyetemen 2014-ben indult, Balaton-fókuszú kurzusokból született elképzelés, mely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa és a PAD alapítvány által 2022-ben elindított Balatorium programjához is számos projekttel csatlakozott. Bővebben a MOME MAG-ról: mag.mome.hu

nyomtat

Szerzők

-- Farkas Anita --


További írások a rovatból

Az acb Galéria Redők című tárlatáról
art&design

Megnyitószöveg KristofLab Still Life című kiállításához
art&design

Gondolatok Metzing Eszter The skin sees when the eyes touch című kiállításáról, Inda Galéria / Budapest
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés