A Szent pók a kétezres évek elején az iráni Meshed városában élő sorozatgyilkos, Saeed Hanaei valódi történetét dolgozza fel, aki tizenhat nőt gyilkolt meg, mielőtt a hatóságoknak sikerült elkapniuk. A „pók gyilkos” néven elhíresült Hanaei – aki hétköznapi életében többgyermekes családapa volt – prostituált nőket hívott az otthonába, ahol aztán megfojtotta őket. Testüket jellemzően szőnyegbe csavarta, majd félreeső helyen elhagyta őket. Tetteit elborult vallási fanatizmussal magyarázta: úgy gondolta, hogy a kirívóan öltöző, gyakran a mecsetek közelében várakozó szexmunkások sértik az iszlám hit becsületét, ezért megérdemlik a halált. Radikalizmusában pártfogókra és titkos éljenzőkre talált, nemcsak az egyszerű emberek között, hanem magasabb körökben is. Rajongói izgatottan várták az újabb holttestek feltűnését, és reménykedtek, hogy soha nem bukkannak a gyilkos nyomára. Amikor végül 2001-ben elkapták és törvényszék elé vitték, sokan a gyilkos felmentését és szabadlábra helyezését követelték.

A játékfilm a pók gyilkos történetét nemcsak Saeed Hanaei (Mehdi Bajestani), hanem egy újságírónő, Rahimi (Zar Amir-Ebrahimi) nézőpontjából is feldolgozza, aki a tehetetlen és passzív hatóságokból kiábrándulva elhatározza, hogy önmaga keríti nyomra a gyilkost. Az újságírónő a cselekmény előrehaladtával felfedezi a merényletek közötti összefüggéseket, miközben lépésről-lépésre haladva szembesül azzal a társadalmat átitató morális és etikai válsággal is, amelynek eredményeként a nők kiszolgáltatottsága, illetve a velük szembeni erőszak nem csupán a pszichopata tetteiben jelenik meg, hanem intézményes szinten érvényesül, a mindennapok részét képezi.

Az iráni születésű, de Dániában élő Ali Abbasi rendezte thriller, noha a húsz évvel ezelőtti történetből dolgozik, mégis a jelenkori Irán feszültségeire is reflektál. A film hangulata, tónusa és állásfoglalása párhuzamba állítható az Iránban ősz óta zajló, országszíntű véres tüntetésekkel, amelyek azután robbantak ki, miután több nyilvánosságra került bizonyíték szerint a 22 éves Mahsa Aminit az állami erkölcsrendészet halálra verte, amiért az nem az előírásoknak megfelelően hordta a muszlim kendőt. A Szent pók, habár korábban jelent meg, mint ez a konkrét incidens megtörtént, ugyanebből az általános, emberöltők óta alig javuló igazságtalanságból táplálkozik. Provokatív gesztusaival pedig, úgymint a rendszeresen kendő nélkül ábrázolt női karaktereivel tudatosan a konzervatív iszlám erkölcsi normákkal szemben helyezi el magát. Hogy Abbasi mennyire a jelenkori helyzet érzékeny pontjaira tapintott rá a pók gyilkos történetének feldolgozásával, jól érzékelteti, hogy az iráni állam egyenesen iszlámellenesnek nevezte a filmet. A Szent pókot Jordániában vették fel európai finanszírozással, iráni főszereplő színészekkel, de többnyire európai stábbal.

Kevés lenne azonban az aktuális tartalommal fűtött témaválasztás, ha a Szent pók nem nyújtana rendkívül profi dramaturgián alapuló moziélményt. Abbasi filmje sokat merít a legnépszerűbb modern pszichothrillerekből – evidens párhuzam a Hetedik, A bárányok hallgatnak vagy akár a True Detective-sorozat –, s ezeknek a filmeknek a bevált dramaturgiai hatásait ülteti át az iráni miliőbe. A Szent pókban, anélkül, hogy elárulnánk a film fordulópontjait, akad néhány kivételesen feszült, még a legjobb thrillerekben is csak ritkán látható jelenet. Igazi nézőpróbáló mozi, amely teljesen leköti a figyelmünket és az utolsó képkockákig szorításban tart.

A következetesen és hihetetlenül precízen felépített történet mellett kiemelt hangsúlyt fektet a rendező a megragadó stílusra, a város hangulata így érzékletesen meg tud jelenni. Remekül bánik Abbasi az ellentétezéssel: amíg a motorjáról préda után leső gyilkos útját mindig ugyanaz a visszatérő, ominózus zenei dallam teszi stilizálttá, dokumentumfilmszerű formavilág gondoskodik arról, hogy összhatásban mégis természetes érzetű legyen a film. Sok jelenetben ugróvágásokkal meséli el a cselekményt, mintha a filmesek élőben lesték volna meg az eseményeket, és utólag kiollózták volna a legfontosabb pillanatokat. A dokumentarista módszer nem csupán stílusjáték. Különösen szembetűnő a funkciója a tárgyalásjelenetben, amelyben azt érezzük, hogy valódi tárgyalást követünk végig, s szinte valóban átéljük azt a zajt, zavart és indulatot, amelyet az ügy szított a hétköznapi ember lelkében. A színészi játék is kiválóan alkalmazkodik a spontán és realista filmnyelvhez. A pók gyilkost alakító Mehdi Bajestani egészen félelmetes, nemcsak kisugárzásában, hanem árnyaltságában is, hiszen nem érzések nélküli terminátort, hanem lelkileg sérült, zárkózott és szorongó férfit játszik, akit egykor talán még meg lehetett volna menteni, ha megkapta volna a megérdemelt mentális segítséget. Az alakításáért Cannes-ban a legjobb színésznőnek járó díjat meggynyerő Zar Amir-Ebrahimi pedig szintén remekül alakítja a kiszolgáltatott, de bátor és nagyon intelligens újságírónőt.

Képek: CineFest/Vertigo Média