bezár
 

színház

2023. 03. 10.
Hármas önarckép
Vendégváró Fesztivál a Bethlen Téri Színházban
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
A Bethlen Téri Színház háromnapos Vendégváró Fesztiválja idén a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásainak adott otthont. Ez nagyon jó választásnak bizonyult, nemcsak az egyes előadások kvalitásai miatt, hanem az összkép tekintetében is: a három darab ugyanis három különböző arcát mutatta meg az egyik legmerészebb és leginkább kockázatkereső magyar színházi műhelynek.

Talán nem bántó kijelentés azt állítani, hogy Lovas Ildikó regénye nem kifejezetten színpadi anyag. Az Amikor Isten hasba rúg (Forum, Újvidék, 2020) szövegfolyama a műnemek szokatlan elegye: épp oly joggal tekinthető lírába oltott prózának, mint formabontó könyvdrámának, hiszen ha nem is hagyományos értelemben vett dialógusokból, de a szereplők jelzett megszólalásaiból áll össze. A rendező Urbán Andrást viszont aligha az izgatja egy-egy szövegben, hogy színpadra termett munkáról van-e szó. A könyv Brenner József / Csáth Géza életét, családtörténetét, legendáriumát dolgozza át egyetlen nehezen szétszálazható szövetté, és voltaképpen az előadás sem tesz mást. A nyitó képben Kucsov Borisz lebeg magzatpózban egy vízzel teli akváriumban, miközben a vajúdás és szülés jelenete zajlik (anya: Fülöp Tímea). Brenner József története így hát a világra jövetel előtt veszi kezdetét, hogy aztán jóval a halála után kapjon újabb fordulatokat: a szoboravatással, a naplók nyilvánosságra kerülésével, azzal a privát tragédiával, amely az önmagában is tragikus pályához mintegy függelékként csatlakozik, és amelyben a lánya (Banka Lívia) kénytelen főszerepet játszani.

Szkéné színház

Minden, ami a színpadon végbemegy, az időrendet tekintve lineáris ugyan, azonban semmilyen más tekintetben nem az. A formai megoldást a hangjáték jelenti: előre felvett szövegkollázst hallunk (egyedül Banka Lívia szólal meg a saját hangján az előadás utolsó szakaszában), és ez kerül összjátékba az expresszív-szürreális jelenetek ugyancsak kollázsszerkezetű sorával, aminek újabb dimenziót kölcsönöz Mezei Szilárd zenéjének erőteljes atmoszférája. Az előadás mellbevágóan erős pillanatokkal szolgál, miközben nemcsak a Csáth alakja köré szövődő képzeteket és mitológiát idézi meg, hanem démonainak szép számú seregletét is. Megjelenik egy kosztümöt viselő idősebb hölgy, a feje papírpólyába csomagolva; előrebotorkál, helyet foglal, majd egy ollóval felnyiszálja az álarcot, és alatta Kucsov Borisz műanyag fóliába tekert, légszomjjal küszködő arca bukkan fel. A fizikai veszély (legalábbis annak az érzete) olyan éles helyzetet teremt, amely az önmagában elemelt, groteszk képet váratlan erővel teszi reálissá és jelenlevővé.

Az összhatáshoz a képek és jelenetek komponáltságán túl a színészi munkának az a nagyfokú koncentráltsága is hozzájárul, ami a szabadkai színház előadásaira általában is jellemző. Mindamellett az előadás fölkínál egy olyan tanulságot is, amely – legalábbis a magyar vidék egy másik szegletéből nézve – túlmutat a saját önértékén. Az Amikor Isten hasba rúg azt demonstrálja, hogy a szabadkai színház képes határozott és elfogulatlan pillantást vetni a saját kultúrájára. Kérdés, hogy vajon egy hasonló igényű előadás lehetséges volna-e más magyar városban is, és ha igen, miképpen festene.

Amikor Isten hasba rúg

*

 

A második este Urbán András 2018 óta futó rendezését, Az Úr nevébent láthatjuk. Nem okoz meglepetést annak, aki ismeri Urbán közelmúltbeli társadalmi punk-előadásait, mint amilyen A trianoni csata vagy az észak-macedón Bitolai Nemzeti Színházban rendezett History of Motherfuckers. Provokatív, direkt és sötét humorú előadás, amelyet a migrációs válság hívott életre, és amely az intolerancia és a racionális érvelésnek hangzó összeesküvéselméletek szólamaiból építkezik. A hosszú intró során a négy színész körülbelül az előadás harmadáig ezeket a szövegeket árasztja ránk, míg végül egy idő után a gyűlöletbeszéd áradata szinte elválik a konkrét jelentéstől, és már-már akusztikai provokációvá lényegül. Mindebbe később beleszövődnek a brutális akciójelenetek (a legemlékezetesebb a füstölt disznófej széttrancsírozása és felzabálása), mint ahogy a radikális iszlám politikának a nyugati kultúrára irányuló ellenséges szólamai, vagy a muszlim nők helyzetére vonatkozó körök is (se az „eszmefuttás”, se az „érvek és ellenérvek” nem lenne ideillő fordulat). És ha már beszédszólamoknál és szövegmintáknál tartunk: az előadást a katolikus egyház menekültekről szóló tanítása nyitja, és elhangzik benne mind a Miatyánk, mind a Hiszekegy, mind az iszlám napi ima szövege (a rituális mosakodással bevezetve, teljes egészében arabul, a színészek közös előadásában). A méltó és igazságos ütközik-keveredik a méltatlannal és igazságtalannal, miként a színpadon, úgy a közönségben is, és talán épp ez Az Úr nevében fő ambíciója. Mert beszédmódok és főleg a beszédpozíciók váltakozása (van olyan jelenet, amelyben a színészek önmagukat, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatát, pontosabban önmaguk karikatúráját alakítják) hintába ülteti a nézőt, aki aztán eltöprenghet azon, hogy egész pontosan min és miért is nevet.

Ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nem pusztán egy „politizáló előadásról” van szó. A szövegek jó része Szabadkára (olykor Kelebiába, egy migrációs nyomásnak erősen kitett közegbe) helyezi magát, és gyaníthatóan nem íróasztal mellett született érvekről-mondatokról van szó: a Kosztolányi Dezső Színház – akárcsak előző nap a Csáth-darabban – ismét csak egyszerre tud radikálisan lokális és radikálisan univerzális lenni.

Az Úr nevében

*

 

A harmadik előadás a Budapestről meghívott Hegymegi Máté decemberi szabadkai bemutatója. Gunilla Boëthius drámája, A föld fia (magyarul megtalálható a Jegesmedvék című kortárs svéd drámagyűjteményben, Napkút Kiadó, Bp. 2012). A darab egy, mondhatni, hétköznapi konfliktushelyzetre épül: egy házaspárnak fogyatékos gyermeke születik, és az ebből fakadó feszültségek idővel szétrobbantják a családot. A szerző azonban a pszichológiai szituációt kifordító ötlet révén meseszerű-mágikus szférába emeli a történetet. A kis Kalle „fogyatékossága” abban áll, hogy a földbe ékelve (gyökerezve?) születik az erdő kellős közepén, és úgy tűnik, hogy ebből a helyzetéből nem lehet kimozdítani. A föld fia egyszerre kínál lehetőséget a pszichologizáló és a stilizált játékra, és Hegymegi ezt jó arányérzékkel használja ki. A dráma eredeti – kissé talán matt – szövegét helyenként elevenebbé-humorosabbá tették, de a történet mágikus realista alaphangoltsága mindvégig megmarad.

A színpadkép, valamint az effektek költőiek és látványosak. Kalle az előadás kezdetétől jelen van a színpad közepén, derékig a földbe ásva. Ezt az eleve adott, állóképszerű statikus szerkezet a rendezés különféle ötletes eszközökkel – takarófóliával, szélgéppel, a technikai személyzet beemelésével – teszi dinamikussá. A színészi munka pontos és ihletett mindhárom darabban, de míg a másik két előadás során olyan társulati összjátékról van szó, ahol nincsenek hagyományos értelemben vett drámai karakterek, se úgynevezett jellemfejlődés, itt más a helyzet. Kalle szerepében a Mészáros Gábor mesteri módon rajzolja föl a kisgyerektől a tehetetlenül lázadó, dühös kamaszig húzódó ívet, de az egész társulat kiváló alakítások sorát nyújtja. Merthogy ez az ív nem önmagában áll: az is szükséges hozzá, hogy Fülöp Tímea és Kucsov Borisz (a „jelenetek egy házasságból” jegyében) jó ritmusban építse a szülőpáros folyamatos távolodását, valamint Verebes Andrea is a nagymama karakterét a toxikus anyukától a temetetlen halottig, Búbos Dávid pedig elegáns magabiztossággal alkossa meg a családot szétrobbantó lelkész szerepét.

A három különböző stílusú és eltérő ambíciójú előadás végső soron egymást egészíti ki, és együtt rajzol ki egy összetett portrét a szabadkai színházról. Ugyanakkor olyan portré ez, amelyik inkább pillanatfelvétel, hiszen nem véglegesen rögzített, hanem folyamatos változásban van – olyannyira, hogy ennek a cikknek a befejezését írva érkezett a hír, miszerint Urbán András Mészáros Gábornak adja át az igazgatói stafétát Szabadkán. Kíváncsian várjuk a történet újabb fejezetét.

A föld fia

Vendégváró Fesztivál. Budapest, Bethlen Téri Színház, 2023. február 17–19.

 

11. Vendégváró Fesztivál
Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásai
Bethlen Téri Színház
2023. február 17-19.

Lovas Ildikó: Amikor Isten hasba rúg
Játsszák: Banka Lívia, Crnkovity Gabriella, Fülöp Tímea, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Ozsvár Róbert, Verebes Andrea
Zeneszerző: Mezei Szilárd
Korrepetitor: Szerda Árpád
A hangfelvételben közreműködtek: Szvetnyik Margit – hegedű, Horváth-Tóth Viktória – hegedű, Lucza Pálma – brácsa, Mészáros Zsuzsana – cselló, Malina Ervin – nagybőgő, Filip Čapo – zongora, Csík István – ütőhangszerek
Hangmérnök: Lazar Zivanac
Dramaturg: Góli Kornélia
Díszlet: Urbán András
Jelmez: Marina Sremac
Maszkok: Daniela Mamužić
Rendező: Urbán András

Az Úr nevében
Játsszák: Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Nagyabonyi Emese
Dramaturg: Gyarmati Kata
Látvány: Urbán András
Zene: Irena Popović
Koreográfus: Vedrana Božinović
Rendező: Urbán András

Gunilla Boëthius: A föld fia
Játsszák: Búbos Dávid, Fülöp Tímea, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Verebes Andrea
Fordította Szappanos Gábor
Dramaturg: Balázs Júlia
Díszlet: Fekete Anna
Jelmez: Pető Kata
Zene: Urbán Kristóf
Fény: Majoros Róbert
Rendezőasszisztens
Szerda Zsófia
Rendező: Hegymegi Máté
Fotó: Molnár Edvárd

nyomtat

Szerzők

-- Keresztesi József --


További írások a rovatból

Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés