bezár
 

irodalom

2023. 04. 22.
Nyavalygás a jóban
Vaktérkép
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
A magyar reflexek megmaradnak, a nyavalygást, az egzisztenciális szorongást, amelyeket még gyerekként megtanultam, nem tudom elfelejteni. Hogy jaj, nem történik semmi, nem keresnek otthonról, nem keresnek itthonról. Mi lesz, ha romlik a helyesírásod. Attól félsz, hogy mi lesz, ha majd nem jutnak eszedbe a szavak. Majd két nyelven leszel bizonytalan. – Vaktérkép rovatunkban Lesi Zoltán írt Bécsből.

Amikor Csutak Gabi felkért, hogy írjak tárcákat arról, hogy milyen külföldön élni, először arra gondoltam, hogy mégis kit érdekelhet ez? Nem hiszem, hogy az olvasónak ismernie kellene az írók életét, egyáltalán: az írók személyének fontosságát néha túlzottnak érzem az irodalomban. Ennek egyik jele a szerző fotója a szöveg viszonylatában. Vannak olvasók, akik szeretik látni, hogy ki írta a könyvet, amit olvasnak. Nem tudom, van-e tanulmány arról, hogy a kevésbé szép írók könyveit kevésbé veszik-e, hogy pontosan miben áll az írói karizma. Elég gyakran beszélek az emigrációs tapasztalataimról, ez a hétköznapiság nehezíti ennek a szövegnek a megírását.

A legtöbb magyar író és olvasó rendszeresen megfordul Bécsben, annyi magyar van itt, mint egy otthoni kisvárosban. Szóval semmi egzotikum. Kiállítás, koncert, nagybevásárlás. Szállás lehetőleg olyan helyen, ahol nincs annyi bevándorló. Séta a Mariahilferstraßén, politikusoknak és az ittmaradóknak sok szelfi a Favoritenben.

Mielőtt ideköltöztem, egy hónapot Iránban töltöttem, ahol majdnem minden nap új emberekkel találkoztam, és egyik meghívás érte a másikat. Olyan vendégszeretők voltak, amilyet még sehol se tapasztaltam. Sokkoló volt, mennyire nehéz Bécsben a helyi életbe bekapcsolódni. Megérteni, hogy nemcsak a nyelv, hanem az udvariassági játékok, intrikák is mások. A nyugat-európai jólétből adódóan nem szorulnak egymásra az emberek, ez jó, de sokan ignoránssá is válnak. Nem egyszerű elkülöníteni, hogy azért szól be neked valaki, mert idegen vagy, vagy pedig azért, mert itt ezt így szokták csinálni. Ha egy társaságban németül beszélünk, kedvesebb a pincér, mint akkor, ha magyarul. Mondjuk a bécsi pincéreket kifejezetten a bunkóságukért szeretik sokan. Sok bevándorlónak a szociális különbségek és a nyelvi nehézségek miatt sose lesznek osztrák barátai. Az otthoniak jó részét pedig a legtöbben az első időszakban elveszítik, mert nehéz tartani a kapcsolatot, és nehéz századjára is reagálni a „te külföldön laksz, neked milyen jó” témára meg az irigységre. Miért nem jött el ő is, ha olyan jó? Néhány hónap után nem hozol több Manner szeletet, se Mozartkugelt. Végül is az emigráció magányos biznisz, még akkor is, ha valaki az egész családját kiköltözteti. Mire egy új helyen megtalálod a szociális buborékod, évek telnek el. A verseken és az irodalmon keresztül lettek Bécsben barátaim. Mondhatni szép, bár amikor kiköltöztem, úgy gondoltam, ha itt nem tudom azt csinálni, amitől jól érzem magam, akkor a külföldi életem kényszerpálya. Sok ráfordítással ugyan, de sikerült baráti és szakmai kapcsolatokat  kialakítani. Egy alternatív világban, amelyben Magyarországon is tudnék élni, talán nem lenne erre szükség. Vagy mégis? Az itteni magyar közösségekkel nem nagyon lett kapcsolatom, inkább csak azokkal, akik maguk is fordítanak vagy írnak. A másik kérdés, letagadod-e, hogy magyar vagy, ha magyar szót hallasz az utcán, ha megkérdez, németül válaszolsz. Na jó, nem mindig, de ezzel ki tudok szűrni pár nem rokonszenves embert. Ez a feature Magyarországon is jó lett volna.

A magyar reflexek megmaradnak, a nyavalygást, az egzisztenciális szorongást, amelyeket még gyerekként megtanultam, nem tudom elfelejteni. Hogy jaj, nem történik semmi, nem keresnek otthonról, nem keresnek itthonról. Mi lesz, ha romlik a helyesírásod. Attól félsz, hogy mi lesz, ha majd nem jutnak eszedbe a szavak. Majd két nyelven leszel bizonytalan. Tizenkét évet öregedtél egy másik országban, és most már egyáltalán nem látszik a visszaút. Minek is kellene visszaút, hiszen itt jobb, mint otthon. Vagy nem vagy igen vagy nem.

Nehéz elhinni, de Bécs olyan, mintha a nagymamámmal élnék, mindig van kávé és sütemény.

nyomtat

Szerzők

-- Lesi Zoltán --


További írások a rovatból

Élő Csenge Enikő Apám országa című kötetének bemutatója
Petőfi Sándor válogatott művei törökül
Kritika Kállay Eszter Vérehulló fecskefű című kötetéről
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről

Más művészeti ágakról

avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...
Dev Patel: A Majomember
Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés