„A bérgyilkos olyan, mint egy orvos, csak éppen engedély nélkül dolgozik” – hangzik a regény elején a történet kulcsmondatának is tekinthető kijelentés, és valóban, a kötet lapjain a bérgyilkosszakma több puszta kuriózumnál, minden van benne, akárcsak a jó kimchiben: társadalomrajz, detektívmunka, családi konfliktusok és végtelenül sok humor. Sim asszony, az idősödő hentesből lett profi késforgató története kissé bizarr ígérete ellenére is magával ragadó utazásra hív, aminek a végén nehéz eldönteni, hogy nevessünk, vagy inkább szörnyűködjünk. Budapesti tartózkodása alatt alkalmunk nyílt beszélgetni a szerzővel, aki többet is elárult a regény keletkezéséről, Sim asszony személyéről, s arról is, milyen kapcsolat van a koreai konyha és a bérgyilkosmesterség között.

PRAE.HU: A Sim asszony, a bérgyilkos az első regénye, amelyet magyar nyelvre is lefordítottak, a kötet pár hónapja jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. A hazai olvasók eddig viszonylag nehezebben találkozhattak a munkásságával, ezért arra kérem, meséljen kicsit magáról. Hogyan kell elképzelnünk írói pályájának alakulását? Melyek voltak a szerzőséghez vezető út legfontosabb állomásai?

Kang Dzsijong vagyok, koreai szerző. Eddig tizennyolc regényt írtam, jelenleg is szorgalmasan készülök a következő kiadására. Sokan kíváncsiak arra, hogyan is kezdtem el írni: több mint 10 évig dolgoztam vállalati alkalmazottként egy irodában, amíg egy napon rájöttem, szeretem mások történeteit hallgatni, közelről megfigyelni az emberek életét. Ha meg kellene neveznem a számomra legfontosabb pillanatot, akkor azt az időszakot mondanám, amikor magamban is megkérdőjeleztem, hogy képes leszek-e tovább alkotni. Koreában ez nem egy jól fizető szakma, nekem pedig gyereket kellett nevelnem, gondoskodnom kellett a családomról, ezért nem volt könnyű választás. Önbizalmat az adott, hogy a műveim közül később sokat megfilmesítettek. Ma már büszke vagyok arra, hogy a legfontosabb pillanatokban végül mindig a regényt választottam.

PRAE.HU: Könyvei többsége alvilági környezetben játszódik, hemzsegnek bennük a társadalom perifériájára szorult figurák, bérgyilkosok, maffiózók, a történet megkerülhetetlen aspektusa az erőszak és a bűnözés. Mi vonzotta először ehhez a világhoz? Egyáltalán: íróként hogyan lát hozzá egy ehhez hasonló téma kidolgozásához?

A koreai társadalmat általában biztonságosnak tartják, ezzel szemben az én szövegeim a sikátorok történeteivel, gyilkossággal és bűnözéssel foglalkoznak. Az olvasók számára ez újszerű élmény – mintha egy ismerős közegen belül egy rejtett világot fedeznének fel. Azért választottam ezt a témát, mert amikor a Sim asszony, a bérgyilkost írtam, még nem nagyon léteztek történetek, amelyeknek főszereplője olyan nő lett volna, aki bérgyilkos. Új területeket akartam ezzel felfedezni. Gyakran kérdezik, hogyan végzem a kutatómunkát. Mindig azt válaszolom: nem vagyok gyilkos. Te gyilkos vagy? Mivel sem te, sem én nem vagyunk gyilkosok, nincs itt igazi rejtély – így nem nehéz megtévesztenem téged. Ez általában megnevetteti az embereket.

PRAE.HU: A nyitófejezetben Sim asszony elveszíti az állását, innen gyűrűznek tovább a konfliktusok. Hozzá hasonlóan a szereplők közül sokan találják magukat nehéz helyzetben, lényegében körülményeik terelik őket a bűnözés útjára. Óhatatlanul a Nincs más választás (No Other Choice) című film jut eszembe, a Sim asszony-hoz nagyon hasonló kérdéseket boncolgat. A lakhatási válság, az ingatlanpiac beszűkülése, a társadalmi biztonság csökkenése – hogy érzi, olyan problémák ezek, amelyek aktívan foglalkoztatják a kortárs koreai művészeket?

Koreában nincsenek komoly közbiztonsági gondok, ehelyett olyan problémákkal néz szembe, mint az intenzív verseny, meritokrácia, nemek közötti aránytalanság és politikai megosztottság. A gazdasági nehézségek is jelentősek, ami hozzájárul az öngyilkosság magas arányhoz. Számos ide köthető kérdést boncolgatok a regényben: az idősek helyzetét, a szegénységet, a faji konfliktusokat és a magánbosszú természetét. Nem volt könnyű, de szerettem volna ezeket egyenként feltárni, s úgy gondolom, sikerült is.

PRAE.HU: A főszereplőből azért válhat kiváló bérgyilkos, mert anyaként és háziasszonyként már eleve rendelkezik a (piszkos) munkához szükséges összes kompetenciával. A késforgatás művészetén túl mi teszi Sim asszonyt az ügynökség legjobb „takarítójává”?

A ’Sim’ nem egy gyakori vezetéknév Koreában, a ’Kim’-mel ellentétben meglehetősen ritka. Ezért gondoltam, hogy különleges lenne, ha a főhősnek ezt a nevet adnám. A nagynéném, akárcsak Sim asszony, felnőttkorában hentesboltot vezetett, közben felnevelt egy fiút és egy lányt. Őt figyelve úgy éreztem, a hentesnek lenni nagyon sajátos élmény, azt látva pedig, hogy milyen ügyesen bánik a késsel, elhatároztam, karaktert kell formálnom belőle. Úgy gondolom, hogy aki jól bánik a pengével, az lehet szakács is, de gyilkos is. Sim asszony olyan ember, akiből mindkettő lehet.

PRAE.HU: Szinte minden oldalon találkozunk az evésre, ételekre utaló leírásokkal, ezek nagy része ismerős lehet a koreai konyha kedvelőinek. Sim asszony szeretetnyelve a főzés, de mi a helyzet Önnel?

Eleinte nem gondolkodtam nemzetközi fordításban, ezért sok, tipikusan a koreai háziasszonyokra jellemző dolgot vittem bele a könyvbe. A koreai anyák sokat főznek – kimchit például rendszeresen készítenek. Igaz, a fiatalabb nők már nem annyira, mint régen, de én egy idősebb generációhoz tartozom, ahol sokan úgy vélik, az anya feladata gondoskodni arról, hogy a családtagok soha ne éhezzenek. Úgy képzelem, ebben a tekintetében a magyar anyák is hasonlóak lehetnek. Személy szerint még mindig sokat főzök, a könyvben szereplő összes étel olyan, amit én is szeretek – ennek kapcsán érdekesnek találom, hogy a magyarok mennyire kedvelik a koreai konyhát.

PRAE.HU: Az evés dinamikája kapcsolja össze a gyilkolás művészetét a gondoskodás aktusával. Ez a kettősség, szeretet és szívósság egyidejűsége milyen összefüggésben áll a koreaiak tipikus anyaképével?

A történelem során Korea hosszú háborús és megszállási időszakokon ment keresztül. Emiatt a szülők generációjában gyakran mély szorongás uralkodik, állandóan az az érzésük, hogy bármikor bekövetkezhet egy válság, erősen vágynak arra, hogy gyermekeik ne éljék át ugyanazokat a nehézségeket, mint ők. Ennek következtében hajlamosak az óvatosságra. Ott van a szegénységtől való félelem is, ami arra készteti az embereket, hogy szorgalmasan takarékoskodjanak. A lakhatás komoly probléma Koreában, és sokan keményen küzdenek azért, hogy saját otthonuk legyen. Sim asszony nagyon szabad szellemű és melegszívű ember, de az általa elkövetett gyilkosságok hidegek, magányosak és brutálisak. Nőként és anyaként próbálja megvédeni értékrendjét és identitását, de ezzel egyúttal saját szabadságát nyomja el. Amikor gyilkos lesz, identitásának egy másik oldalát tudja megmutatni – már nem anyaként, hanem bíróként –, és ebben a minőségben valamivel szabadabbá válik.

PRAE.HU: Izgalmas a kötet felépítése, sokféle szereplő és nézőpont ütközik benne egymással, ezek a látszólag széttartó életutak, mozaikszerű darabok adják ki a tulajdonképpeni történetet. Mennyire jelentett kihívást egyszerre ennyi különböző hangon megszólalni?

Amikor megírtam a Sim asszonyt, folytatásokban közölték egy filmes magazinban. Ha valaki egy adott héten megvette a magazint, de nem olvasta az előző számot, nem tudta könnyen követni a történetet. Ezért minden egyes részhez úgy álltam hozzá, mintha hetente egy önálló novellát írnék. A regényben megjelenő összes szereplőnek megvan a sajátos nézőpontja, a maguk módján egy adott ponton mindannyian főszereplővé válnak, még azok is, akiknek csak nagyon kis jelentőségük van a regényben – mindegyiküknek meg akartam adni a lehetőséget, hogy saját életükben főhősök legyen.

PRAE.HU: Nagyon tetszik a gondolat, hogy mindenkiből főszereplő lehet a saját történetében. Úgy érzem, hogy itt a humor is fontos: a szövegben van egyfajta könnyedség, ami enyhíti a beemelt témák komolyságát, a trauma élményét. Ez az ellenpontozó gesztus tudatos döntés eredménye, vagy inkább az Ön írói karakteréből fakad?

Imádom a fekete humort, de nem minden művem olyan sötéten humoros, mint a Sim asszony. Ennél a könyvnél különösen sokat dolgoztam azon, hogy megtaláljam a történethez legjobban illő stílust. A legújabb regényem egy zombitörténet, s bár egy apokaliptikus világról van szó, komikus elemeket is tartalmaz, ebben az értelemben szerintem hasonló hangvételű a kettő. Az ezt megelőző szövegeim azonban sokkal hidegebbek, szomorúbbak és fájdalmasabbak voltak. Olyan író vagyok, aki minden könyvét önálló karakterként, egyedi személyiségként kezeli –önálló egyéneket teremtek, saját hanggal, amihez igyekszem teljes mértékig elkötelezni magam.

PRAE.HU: Meséljen kicsit az alkotási folyamatról. Hogyan fog hozzá a regények megírásához?

Minden nap körülbelül ugyanannyi szöveget írok a regényeimhez. Szabadúszóként nehéz lustának lenni, egy lusta szabadúszót könnyen lehagynak a többiek. Éppen ezért hétfőtől péntekig reggel 9-től délután 5-ig írok. Ha véletlenül olyan napom van, amikor gyorsan halad a munka és korán végzek, akkor elmegyek találkozni a barátokkal vagy a családommal töltöm az időt. Emellett az írás során rendkívül fontosnak tartom a tervezés folyamatát. Miután megírtam a szinopszist, kidolgoztam a szereplőket érintő részleteket, megbeszélem ezeket a menedzseremmel vagy a barátaimmal, hogy beinduljon a szerkesztési folyamat.

PRAE.HU: Ekkora szereplőgárdánál adódik a kérdés: valós minták alapján hozza létre a karaktereket?

Mély tiszteletet érzek a családom iránt, a történeteiket és személyiségüket sokszor beépítem a műveimbe, ahogy én is ott vagyok Sim asszonyban. Ő késztetett arra, hogy elgondolkodjak, milyen képet kellene mutatnom anyaként, lányként és a társadalom tagjaként, mi az a méltóság, amit meg kell őriznem. Ezért, miután elkészült Sim asszony karaktere, úgy éreztem, egy részem végleg összeolvadt vele.

PRAE.HU: A szövegei főként a krimi, thriller és horror műfajába sorolhatók – lát különbséget ezen téren a koreai és nyugati szerzők között?

Nálunk a krimi, a thriller, a horror nem túl népszerű műfajok. A koreaiak többnyire nagyon szorongó emberek, ezért gyakran félnek a bűnügyi regények olvasásától. Az a benyomásom, hogy ezzel szemben külföldön az írók és az olvasók is igazán szeretik ezeket a zsánereket. Személy szerint én is főként külföldi szerzők thrillerjeit olvasom, mivel ők nagyon sok energiát fektetnek a karaktereikbe – annyira, hogy azok hosszan futó sorozatokat szülnek. A kiadók is tükrözik ezt azzal, hogy a műveket komolyan vehető kereskedelmi termékekké formálják. Koreában, mivel még nincs elég nagy olvasóközönsége az ilyen történeteknek, nagyon nehéz franchise-okat fejleszteni belőlük.

PRAE.HU: Előző regényéből, az A Shop for Killers-ből a Disney+ készített sorozatot, a Sim asszony, a bérgyilkos jelenetei is nagyon akciódúsak, kimondottan filmszerűek. Hogy látja, jól adaptálhatók a szövegei? Működnek a mozivásznon? 

A műveim gyakran szolgálnak forrásanyagként adaptációkhoz — a Sim asszony, a bérgyilkosból is épp most készül sorozat. Úgy gondolom, hogy a regények és a filmek nagyon különböző műfajokhoz tartoznak, ezért amikor a szövegeimet képernyőre viszik, nem igazán hasonlítom össze a kettőt. Sok jelentőséget tulajdonítok a rendezők elképzeléseinek, rendkívül élvezem, amikor a képernyőn láthatom vissza az általam megalkotott történeteket.

PRAE.HU: Utolsó kérdés: egy hosszabb európai turné végállomásaként látogatott Budapestre, előtte Párizsban és Varsóban is járt. Milyen élményekkel zárja ezt a körutat?

Franciaország és Varsó után végső úticélként érkeztünk ide, de ha akartuk volna, mehettünk volna más helyekre is – talán Horvátországba vagy Észak-Európába. Azért döntöttünk végül Budapest mellett, mert lenyűgözött a város kulturális öröksége, kedvesek az emberek és finomak az ételek. Érkezésünk óta már meglátogattuk a Halászbástyát: ahogy ott álltam, és lenéztem a gyönyörű tájra, arra gondoltam, mennyire örülök, hogy itt vagyunk. Szeretnék egyszer egy olyan jelenetet beépíteni valamelyik művembe, amit az itt tapasztaltak ihlettek.

Fotók: az Athenaeum Facebook-oldala / Kiss Imre