Most sem volt ez másképp, hiszen két kevésbé ismert előadó, a görög In (s)cissors és az olasz Vestigial mellett nem más látogatott hazánkba, mint Peter Andersson, a legendás svéd dark ambient projekt, a Raison d'ętre mögött álló zenész.

Az ígért kapunyitás és a kezdés között, valahol időben félúton érkeztünk az eseménynek otthont adó Gyárba, ahol kellemes martial muzsika fogadott, a már előkészített színpad mögötti vásznon pedig hangulatos századfordulós, fekete-fehér képsorok, majd a Häxan című, svéd némafilm képei járultak hozzá a hangulat megalapozásához.

Az első koncert, az In (s)cissors, azaz a görög Vincent Andelmoth műsora némi késéssel kezdődött ugyan, és elsőre furán hatott a leginkább mediterrén szépfiúként jellemzhető zenész-grafikus, de miután beállt a "hangszerei" mögé, mi pedig belemerültünk a zenéjébe, gyorsan eloszlott az első benyomás. Azért teszem idézőjelbe a hagszerei szót, mert itt ez laptopot és hasonló eszközöket takar, ugyanakkor Vincent úgy tett, mintha kezének puszta mozdulataival, érintés nélkül írányítaná az egyiket. Szinte biztos vagyok benne, hogy az egész csupán showelem volt, és nem valamilyen high-tech kütyüt láttunk müködés közben, viszont még ott helyben eldöntöttem, hogy bármelyikről is van szó, nem fogom kiröhögni, ugyanis magamat fosztanám meg az élménytől. (Utólag kiderült, hogy ilyen hangszer valóban létezik!)

Az egész este kicsit hasonló volt: nehéz volt belemerülni, ám annál mélyebb élményt adott. Az első két tétel rendkívül erőteljes, hatásos volt, különösen a nyitó (ami egyébként a projekt MySpace profilján is megtalálható), de sajnos a kezdeti lendület a harmadik számhoz érve alábbhagyott, és szép, bár nem túl jellegzetes, sőt sajnos néha kicsit monoton melankólikus neoclassical-jellegű zongorajátékkal díszített dark ambient zajzene következett.

A második koncert az előtte és utána levő előadókkal ellentétben gyakorlatilag egyetlen nagyon hosszú számból állt, sokkal kevesebb dallamfoszlányt, ám jóval több ritmusfoszlányt kínálva fel a hallgatóságnak. A műsor igen hatásos része volt, amikor rövid ideig egy jókora, a Gyár díszletei közül kölcsönzött fémhordón adott elő a Vestigial egy remek "industrial-dobszólót", mely monotonitásával igen erőteljes és magával ragadó volt. Talán ez volt az egyetlen része az estnek, amikor a közönség megmozdulhatott volna, bennem például életem egyetlen funeral doom jellegű koncertjének élményei ötlöttek fel.

Ami még nagyon pozitív volt a Vestigialban: ezen a zenészen látszódott a legtöbb átélés, és nem a kezén, hanem az arcán - ellentétben például a Raison előadójával, aki rezzenéstelen arccal játszott, és a műsort szinte szétrombolva sörözgetett előadása közben.

Lássuk be, az ilyen jellegű koncert - a vetítés miatt is - inkább performance, mint koncert, amely nem csak a zene eljátszásáról szól. Itt elő kell adni, nem "csak" eljátszani, és míg az In (s)cissors kissé túljátszott volt, s a Vestigial pont megfelelő, a Raison talán túlságosan is a zenére koncentrált, amennyiben egyátalán ez lehetséges.

A vetítés döntő része a legutóbbi album (Translucent Communion - 2008) borítójáról kölcsönzött absztrakt motívumokból állt össze, melyek közül legerőteljesebb a logó részének tekinthető függöleges vonalakból álló minimalista szimbólum volt, amely talán hetekig a retinánkba égett volna, ha nem következik még egy hasonlóan erőteljes előadás.

Az est utolsó koncertje, a Raison d'ętre kicsit hosszas előkészületei során már láthattunk, hogy nem mindennapi dolog készülődik: az asztalon harangjáték, kolompok, hegedűvonó, sőt még egy habverőt és - az asztal mellett - a Gyár dekorációjából kölcsönzött jókora fémrácsot is láthattunk, melyeket Peter mind rendre kipróbált egy mikrofon és egy szampler segítségével.

Aztán elkezdodött a várva-várt koncert, egy másfél órás tömény, erőteljes, mély zajfolyam a Raisontól megszokott, elvárt jellegzetes, néhol kórus jellegű dark ambient hangzásokkal és az előbb már felsorolt "hangszerek" által keltett, széteffektezett zajokkal. Itt új jelentéssel bír a hangszer szó idézőjele, hiszen itt nagyon is valódi hangokat hallhattunk, csak éppen egyátalán nem a megszokott instrumentumok által megszólaltatva.

Mindössze két dolog zavart: az előadó nagyon elbújt a monitorok és a hangszerek, sőt néha a csupán derékig érő asztal mögött és emiatt gyakran nem lehetett látni, mit csinál, illetve az előadó elözőekben említett "egykedvűsége". Mindezek ellenére meditatív zenéje mindekire nagy hatást gyakorolt.

Az előadás alatt a vetítőn a lemezek borítójáról ismerős sápadt, elmosódott, sárgás foltok tüntek fel, emellett pedig temetői képek, ám olyan szögből, kameramozgással, hogy ezt a többszörösen klisévé rágott témát teljesen élővé tudta tenni. A szett befejezése is igencsak hatásos volt: majd' másfél óra játék után hirtelen elkezdett erősödni a zajszint, úgy tetszett, mintha az est folyamán minden hallott hangeffektus egyszerre szólalna meg. Mikor a hangerő már-már elérte a fájdalomküszöböt, hirtelen minden elcsöndesült, és csak egy csöndes alapzaj maradt ,amit csak a döbbenettől kicsit megkésett tapsvihar szakított meg. Ezen felbuzdulva Peter egy rövid ráadásszámot isjátszott.

Mindent összevetve nagyon jó kis este volt, ám amint az utolsó zenész is elhagyta a színpadot, az est súlyos hangulatát megtörő könnyedebb muzsika szólalt meg, így inkább elindultunk.

A következő Hyperboreán a sokszor vitatott, mégis legendás német martial industrial zenekar, a Von Thronstahl fog fellépni a Days of the Trumpet Call és a Rose Rovine e Amanti társaságában, amit nagyon várunk!