bezár
 

zene

2023. 06. 16.
Rongyszőnyeg darabok
Ligeti György évfordulóján Szabó Eszter és a Szabad Hangok Énekegyüttes koncertjéről
Tartalom értékelése (8 vélemény alapján):
Úgy gondoltam, kihagyom a Ligeti-centenárium koncertjeit, több okból is. Egyrészt nekem – mint tőle segítséget, mintát és példát kapó pályatársnak – még túl közeli a jelenléte. A halála óta eltelt 17 év alatt nem tudtam elszakadni a személyétől annyira, hogy az lehetővé tenné a műveinek objektív hallgatását. Vannak munkái, melyek iránymutatók számomra, és vannak, melyeket nem, vagy nehezen tudtam megközelíteni. Nem minden művét értem. Szerteágazó, és ezért számomra kissé követhetetlen műveltsége, enciklopédikussága is riaszt műveinek befogadásakor. Másrészt pedig nagyon zavar az a mai gyakorlat, hogy egy-egy zeneszerző jubileumán feldolgozhatatlan koncentrációban jelennek meg annak művei, ugyanakkor a hétköznapokon a játszottsága külön felfedezési készségeket igényelnek. 

Június ötödikén teljesen véletlenül találtam rá a Lumen kávézóban, ahová találkozót beszéltem meg egy ismerősömmel. A Szabad Hangok Énekegyüttes (művészeti vezető: Antal Laura, énekesek: Bene Róza, Dorner Ottília, Gémesi Boglárka, Lezák Liza, Reviczki Julianna) koncertje volt aznap: Szabó Eszter zongoraművésszel kiegészülve csatlakoztak a Ligeti-ünnepségekhez. Amúgy is szeretem annak a kávézónak az intim kamaratermét, így szívesen ültem be a programra. A koncerten Ligeti Musica Ricercata című zongoraműve hangzott el, melynek tételeire az énekegyüttes improvizált Weöres Sándor verseit használva szövegként. Ezek a versek Weöres Rongyszőnyeg című ciklusából valók,  és Ligeti 1950-ben ennek ihletésére kezdte el komponálni a hasonló című zongoradarab-sorozatát, melyet végül befejezetlenül hagyott. Az improvizáció a Musica ricercata kompozíciós formaelvén alapult. Ez tételenként eggyel több hangú hangkészletet jelent. A hangokat bizonyos szimmetria mentén válogatta össze a zeneszerző. Az így kialakult hangi alapanyagot építette az énekegyüttes egy irányított improvizációs folyamatba, melyet így Rongyszőnyeg darabok címmel adtak elő. Felmerül a kérdés, hogy az a kórus, amely bemutatta Ligeti legjelentősebb a capella műveit, vajon miért nem egy zárt művel emlékezik meg egyik legfontosabb szerzőjének évfordulóján. A válasz a kórus improvizációs hajlandóságában keresendő. A hat énekes tételről tételre tükrözte a zongoradarabot irányított improvizációval. Azaz bizonyos korlátok között rögtönöztek, ezeknek egyike volt csak az előre meghatározott  szöveg. A pódiumot térszervezéssel is kihasználták, és az énekesek folyamatos interakcióban voltak a Ligeti mű tételeinek zenei jelentéseivel. Az énekesek nem statikusan álltak egy csoportban, hanem jelenetekbe szerveződve mozogtak. A kommunikációs játék nem vonta el a figyelmet a végső céltól - a zenétől -, hanem segítette annak megvalósulását. Néha olyan leegyszerűsített megoldással éltek, mint például a szótagolás, illetve játék a szótagokkal. Vagy a közönség direkt megszólítása. Néha olyannak éreztem a színpadi szervezést, mintha egy általam ismeretlen vallás liturgiáját látnám, és olyan áhítatszerű figyelemérzet fogott el, amit azelőtt még templomban is ritkán éreztem. Szabó Eszter nem tolt előtérbe  vizuális pianista megoldásokat, pedig ebben a műben lett volna rá lehetősége. Ő az énekesek pódiumával merőlegesen helyezkedett el, egy ellenfényben. Ez a statikus látvány ellensúlyozta ki a színpadi mozgásszínházi jellegű dinamikus látványt. Az előadás minden pillanata a folytathatóságot helyezte kilátásba. Még az utosó - Frescobaldi - tételnél is aggódtam, hogy lesz a végén egy zárlat, vagy egy befejező gesztus. Fölöslegesen aggódtam. A fiatal zongorista és az énekesek következetesen csak a lényegre szorítkozva közvetítik a kor folyamatigényét.

prae.hu

Az idén húsz éves Szabad Hangok Énekegyüttes a kortárs zene olyan, avantgardra, experimentális-, vagy egyszerűen új utakat kereső művek bemutatására szerveződött társaság, mint valaha volt az Új Zenei Stúdió, a 180-as Csoport vagy a Centrifuga. Utóbbiakkal a Szabad Hangok együtt is működik. Az énekegyüttes nem választja el radikálisan a régebbi zenét a maitól, ahogyan teszi nagyon sok kortárszenei csoportosulás. Vagy zeneszerző is, mint például Erik Bergman vagy Kurtág György, akik törölték a romantikus ideákat mutató korai kompozícióikat. Az énekegyüttes a ma zenéjét a régebbi korok zenéinek kontinuitásában mutatja. Tematikus koncerteket csinálnak, melyekről bővebb információk az együttes Facebook-oldalán lelhetők fel. Ezen a koncerten is csatlakozási lehetőségekre mutatnak rá. A zene egészében próbálnak létezni, és nem csak egy szegletében. Szakképzett tagjaival nemcsak művek bemutatására vállalkoznak, hanem a dzsessz-együttesekhez hasonlóan akár improvizációs szálakat is felvesznek. A zenetörténetet folyamatnak látják és láttatják. Képesek egyaránt zárt és nyitott esztétikának megfelelő műveket előadni. Aktívan segítik a mai magyar zeneszerzőket műveik bemutatásával. 

Ligeti életművének körülbelül egyharmada igényel emberi hangot. Tehát, bár nem kifejezetten vokalista szerző, a vokális művészete így is jelentős, mert ő már az a generáció, amelyiknek az instrumentalizmus megújítása mellett lehetősége lett az elektronikus zene eszköztárát is használni. A szélesebb hangszínspektrum elérése mellett is foglalkozott az énekhanggal. Műveinek hatásai révén is számon tartja az énekművészet, mint jónéhány későbbi szerző, így többek között Carola Bauckholt, Hajdú György, Jeney Zoltán, Zygmunt Krauze, Helmut Lachenmann, vagy Alfred Schnittke vokális műveinek hivatkozásaként. Ligeti György élete során mintegy százhúsz opuszt komponált. Ezzel nem tartozik a műveket futószalagon gyártó zeneszerzők sorába, de ahogy Webern vagy Kurtág példája is mutatja: a dolog nem kilóra megy. A továbbgondolás és a folyamatba helyezés megjelenik Ligeti életművében: nem egy darabját átírta vagy újragondolta. Így épp a Musica ricercata hat tételéből lett később a fúvósötösre komponált Hat bagatell. Ezt az alkotói attitűdöt használta fel a Szabad Hangok Énekegyüttes is, mikor emlékestjét kórusként Ligeti zongoraciklusára alapozza, úgy, hogy az megfeleljen a zeneszerző hírhedetten szövevényes vokális elképzeléseinek is. Ligeti egyik sajátossága, hogy nála a vokális szólamok egyenrangúak. Az énekszólamokkal úgy bánik, mintha azok hangszerek lennének. Ez rendkívüli felkészültséget igényel az énekes szólamait előadó zenésztől. 

Az est alkalmat adott arra, hogy a vokalitásról alkotott néhány véleményemet – a melyek nagyjából megegyeznek a közvélekedéssel – felülbíráljam. Fiatalkorom óta azt látom, hogy az énekes kultúra a könnyebb műfajokban él a legélénkebben. Kórusmuzsikát kétféleképpen hallgathatok: vagy statikus koncertszériát egy-egy fesztiválon, vagy liturgikus kórust, valamilyen vallási intézményben. Nem látom működni az iskolai kórusokat, noha tudom, hogy még vannak. A koncerten ráláttam, hogy lehet a kóruséneklésnek egy harmadik aspektusa. Lehet énekelni integető karvezető nélkül. Lehet éneklés közben mozogni. Lehet akár hamisan énekelni. Lehet nem szabályos zenei hangot, urambocsá' zajt vokalizálni. Kirívó természetességgel lehet olyan énekhangokat hallatni, melyeket eddig a kortárszenei koncertek erőltetett effektjének gondoltam. Lehet énekelni természetesen, csak úgy egymásnak. Lehet énekelni elképzelt és elképzelhetetlen hangokkal. Azaz lehet énekelni szabad hangokkal. 

Sokan látják a vokalitás válságát. Vannak, akik szerint ez a válság már a többszólamúság megjelenésekor elkezdődött, merthogy onnan nem lehetett egyértelműen érteni a szöveget. Mások Palestrina szövevényes polifóniájában, terjengős melizmáiban vélik a kezdetet. Az tény, hogy az éneklés a zenetörténeti szakaszok során mindig meg tudott újulni. Volt, hogy a nyelvtől kapott megtermékenyítő lehetőségeket, ilyen például a madrigálkorszak. Volt, hogy a népdal hatott rá. Schuberttől Bartókig rengeteg példát lehet sorolni. Volt, hogy az egyéni szellem újította meg, mint Bach, Beethoven vagy Wagner esetében. Volt, hogy kollektív igények alakították, példa erre a különböző vallási közösségek vokális műfajai, de a jazz és a beatmozgalom is. A vokalizmus mindig képes volt változni, mindig felül tudta múlni önmagát. A magyar kórusközösségek jelenleg az aktivitás utáni bágyadtság állapotában leledzenek. A huszadik század második felének nagyszabású kórusmozgalmai után a rendszerváltás idején az ideológiákkal és karnagyi diktatúrákkal forszírozott énekcsapatok megszűntek. Csak azok tudtak megmaradni, akik amúgy kisközösségek,  baráti társaságok is voltak egyben. Az érzelmi kötődés  jelentőségét fedezte fel a zene előadása iránti szeretet révén a Szabad Hangok énekegyüttes is. Ilyen értelemben kommunikálnak nemcsak egymással, hanem a közönségükkel is. Ezzel rámutatnak egy lehetséges jövőre, egy elképzelhető folytatásra. Miközben nem hagyják feledni a múltat sem. 

Köszönettel tartozom a cikk megírásához nyújtott informális segítségért Antal Laurának, az énekegyüttes művészeti vezetőjének.

nyomtat

Szerzők

-- Weber Kristóf --

Zeneszerző és muzikográfus vagyok. Különféle szöveges műfajokban írok, emellett a PTE Művészeti Karán oktatok. Hobbim az idiómák gyűjtése. Zeneműveim kottái a Petrucci online kottatárban elérhetők. Szoktam fotózni is.


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.

Más művészeti ágakról

Horváth Iván (1948-2024)
Kocsis Gergely és Tallér Edina könyvbemutatója a Margó Fesztiválon
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés