A hetedik részéhez érkezett el az 1996-ban indult Mission: Impossible-franchise, amely látványos akciójeleneteinek és Tom Cruise karizmájának köszönhetően a mai napig a moziba vonzza a műfaj rajongóit. A legújabb felvonás, a Leszámolás – Első rész és a legutóbbi, Utóhatás bemutatása között a tervezettnél több idő telt, ugyanis a COVID jelentősen befolyásolta a forgatás menetét. A karantén ideje alatt a színészről készült hangfelvétel járta be az internetet, melyben leordítja az egészségügyi előírásokat figyelmen kívül hagyó stáb tagjait, és szinte önmagából kikelve részletezi, hogy milyen felelőtlenül viselkedtek az érintettek. A színész a profizmus és a maximalizmus képviselője, és mindenkitől olyan hozzáállást vár el, amilyet magától is megkövetel. Ez a filmkészítői attitűd határozza meg a Mission: Impossible-filmek rendezőit és a szériához csatlakozó színészeket is, és többek között ez az oka annak, hogyha hajmeresztő kaszkadőrmutatványok kivitelezéséről van szó, akkor Cruise filmről filmre emeli a tétet.

A Leszámolás – Első rész esetében sincs ez másképp. A film visszatérő rendezője, Christopher McQuarrie Erik Jendresennel közösen írta meg a forgatókönyvet, és mintha a jövőbe láttak volna, ugyanis a történet főgonoszának ezúttal nem egy konkrét személyt vagy terrorista szervezetet tettek meg, hanem a mesterséges intelligencia arcnélküli entitását. Az önállóan gondolkodó algoritmus észrevétlenül meghekkeli a kormányok elhárító szervereit és a világbankok rendszereit, és akárcsak Ethan Hunt, bárhova beférkőzik, információt hamisít, adatokat lop el és befolyásolja az események kimenetelét. A fenyegető digitális hatalommal bíró forrást az emberek egy kereszt alakú, két részből álló kulccsal tudják irányítani, és a közel háromórás játékidő alatt mindenki ezt szeretné megkaparintani. A kontinenseken átívelő cselekmény fő mozgatórugója a tárgy megszerzése, miközben fondorlatos játszmák és üldözések követik egymást; ismét előkerül az önmagát megsemmisítő üzenet, az identitást másoló maszk, visszatérnek Ethan régi bizalmasai (Benji, Luther, Ilsa Faust) és megbízói (Kittridge), valamint új arcok is felbukkannak a nagyvásznon, ilyen például a zsebtolvaj Grace és az ellenség jobbkeze, Paris. Míg Grace szerepében az angol színésznő, Hayley Atwell látható, addig Parist a francia Pom Klementieff alakítja. Mindkét karakter frissességet és új dinamikát kölcsönöz a filmnek. Grace lesz Ethan protezsáltja, a két színész között remekül működik a macska-egér játszma, és még a kibontakozó románc lehetősége is kirajzolódik.

Az új Mission: Impossible-t nézni olyan, mintha érettségi találkozóra hívtak volna bennünket, ahol régi emlékek és titkok kerülnek felszínre.

Az egyik emlék Ethan kémmé válásának eredetsztorija, amelyből kiderül, hogy a kulcs egyik zsoldosa, Gabriel (Esai Morales) megölte Ethan partnerét, és ő ezek után került a IMF-hez, vagyis a Impossible Missions Force rejtélyes, törvényen kívüli alakulatához. Gabriel feltépi a múlt sebeit, és könyörtelen karaktere beemeli a bosszú lehetőségét. Ethan gyenge pontjának ugyanis a kezdetektől barátai és szerettei biztonsága számít, ez a nagyon is emberi tulajdonsága teszi őt sebezhetővé, és a rosszakarói ezt fordítják ellene. Csünghet a világ legmagasabb épületén, kibírhatja a legkegyetlenebb kínzást, de mindenkit akkor sem tud megmenteni, és ebben rejlik a valódi lehetetlen küldetés, ez Ethan Hunt Achilles sarka. Hiszen bármennyire erősen próbálkozik, bármennyire gyorsan képes improvizálni és alkalmazkodni az új helyzethez, olykor kicselezik őt is, és elveszik tőle az irányítást. A Leszámolásban az Entitás dönt a karakterek sorsáról és marionett bábok módjára rángatja a hajsza résztvevőit. Így Abu Dhabi repterén valós időben törli ki a biztonsági kamera felvételét, megnehezítve ezzel a célszemély követését, majd Velencében Benji hangján szólal meg és a szűk sikátorok csapdájába tereli Ethant. A Leszámolás – Első rész éppen e tényezők miatt lesz nosztalgikus, melankolikus és baljós hangulatú.

Christopher McQuarrie nemcsak Kittridge (Henry Czerny) szerepeltetésével idézi meg az 1996-os Mission: Impossible-t, valamint kreál előzménytörténetet Ethannek, hanem a filmnyelvi eszközökkel is hódolatát fejezi ki Brian De Palma előtt. A korábbi filmekhez képest a nagytotálok egy részét felváltják a közelik és az amerikai plánok, illetve az úgynevezett Dutch angle beállítás, melynek lényege, hogy az operatőr, Fraser Taggart a kamerát ferdén megdönti, ezzel éri el azt a klausztrofób hatást, melytől kényelmetlenül érzi magát a néző. A történet szintjén a digitális technológia elszabadulását követően Ethan csapatának vissza kell térnie a régen bevált analóg eszközökhöz, és amikor még a maszkkészítő szerkezet is bedöglik, akkor nincs más választás, mint motorról beugrani a zakatoló Orient Expressz egyik kocsijába.

Az Ethan Huntot megformáló Cruise a modernkori Buster Keaton, aki a némafilmek sztárjához hasonlóan a legtöbb kaszkadőrmutatványt maga hajtja végre.

Ha nem tudnánk, hogy valóban a színész kapaszkodik a repülő oldalába, lóg ki kötélen egy helikopterből, száguldozik Róma macskaköves utcáin és bukfencezik le egy Fiat 500-assal a Spanyol lépcsőn (utóbbit már stúdióban vették fel), lehet, nem is élveznénk annyira a precízen megtervezett és megvalósított akciójeleneteket. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ’96 óta teszi kockára életet, csak azért, hogy a nézők jól szórakozzanak a moziban. Mindent a közönségért! Olyan ő, mint a pályatársa, Keanu Reeves, aki a John Wick-filmekben űzi magabiztosan a gun-fut.

Ahogy Reeves, úgy a 61 éves Tom Cruise is töretlenül hisz abban, hogy filmeket moziban kell és érdemes nézni, és mindenkit erre biztat. Tavaly valóságos diadalmenetet lejtett a Top Gun: Maverickkel, ezt szeretné megismételni a Leszámolással. A producerként is közreműködő színész McQuarrie-vel együtt ismét a csúcsra járatja az akciódramaturgiát és maximálisan kihasználja a rendelkezésükre álló tereket. A széria adrenalinbombáit főként olasz helyszíneken dobják le, így Abu Dhabi után Róma nevezetességei adják a hátterét annak az autós üldözésnek, amelyben az összebilincselt Ethan és Grace a sárga Fiat 500-assal menekülnek üldözőik elől, majd a velencei éjszakában a Dózse-palota és a város útvesztői válnak drámai pillanatok helyszínévé. Ám a legnagyobb izgalmakat a Velencéből induló luxusvonat, az Orient Expressz tartogatja, melynek fedélzetén folytatódik a verseny a kulcsért, miközben átverések és áldozatok árán folyamatosan változnak az erőviszonyok.

Megemelkedik a pulzusszám, amikor elszabadul a vonat, felrobban a híd, és Ethanék a völgybe egyesével zuhanó kocsikból próbálnak megmenekülni. A káosz a tetőfokára hág, és a kétségbeesett helyzet már-már katasztrófafilmre emlékeztet, eszünkbe juthatnak a Pokoli torony és a Titanic rémisztő képei. A tátongó mélység elnyeli a vonatból kihulló tárgyakat. „Csak ne nézz le!” – mondja Ethan Grace-nek.

A Leszámolás – Első rész bátran merít olyan klasszikusokból, mint Buster Keaton 1926-os filmje, A generális vagy a méltatlanul keveset emlegetett A vonat (1964) John Frankenheimer rendezésében, továbbá a franchise előző részeivel is párbeszédet folytat és visszacsatol karakterekhez, jelenetekhez. Az Entitás körüli bizonytalanság, vagyis az, hogy valójában senki sem tudja pontosan, mivel állnak szemben, némileg megakasztja a cselekmény gördülékenységét és többször előfordul, hogy a szereplők ugyanazokat a sorokat ismétlik el egymásnak. Ethan Hunt személyes tragédiájában sem tudunk kellően elmélyülni, mert az egyéni drámák mindössze mellékszereplői a lenyűgöző akciónak, nekünk és a színészeknek egyaránt csupán epizódnyi lélegzetvételként szolgálnak a nagy mutatványok között. Lorne Balfe grandiózus zenéje is akkor működik leginkább, amikor az izgalmat és a feszült pillanatokat kíséri, nem pedig, amikor elnyomja a Tom Cruise arcán megjelenő fájdalmat.

A rohanó tempó és a karakterek interakciói azonban végig fenntartják az érdeklődést, belehelyezzük magunkat abba a világba, amelyben nem feltétel, hogy mindent értsünk. A ChatGPT és AI által létrehozott tartalmak korában azért drukkolunk, hogy Ethan Hunt és a csapata megszerezze a kulcsot és elpusztítsa azt, amit nyit. Amíg Tom Cruise-t látjuk, addig nem győzhet holmi mesterséges intelligencia, hiszen szükség van a hús-vér emberekre, akik leizzadnak a szoros helyzetekben, és majd kiugrik a szívük a helyéről, akik sírnak és nevetnek, akik erejükön felül mindent megtesznek azért, hogy megmentsék a világot a teljes megsemmisüléstől. És amíg Tom Cruise-t látjuk, addig lesznek filmek, amelyeket nem zöld háttér előtt vesznek fel, amelyekben nem nyom el mindent a CGI, és amelyeket nézve mi is azt mondhatjuk, hogy igen, ezért megérte moziba menni.

Képek: Paramount Pictures