A PIM-ben október 9-10-én kétnapos rendezvénysorozatot zajlott Prae 20 Művészeti Platformok, Irodalompolitika, Társadalmi traumafeldolgozás címmel. Az esemény keretében a magyar művészeti szcéna több területének szakértői osztották meg gondolataikat az elmúlt 20 turbulens évről. Szombat délután került sor a hazai filmes közeg elmúlt két évtizedének értékelésére.

A beszélgetés elején Kiss Dalma megjegyezte, hogy az elmúlt években számtalan intézményi és politikai változás, valamint a támogatási rendszer átalakulása ment végbe a magyar film területén. Végül a film és a traumafeldolgozás témáját választotta kiindulópontként, és vendégeit először arról kérdezte, hogy

hogyan segíthet a film megőrizni mentális jólétünket és mennyiben képes arra, hogy a traumafeldolgozás eszközévé váljon.

A szót Dombai Dóra, a Veszélyes lehet a mozi című könyv (ennek a bemutatójáról itt írtunk - a szerk) szerzője ragadta magához, és először a filmnek a többi művészeti médiumhoz képest elfoglalt speciális helyzetét emelte ki. A film természetéből fakadóan alkalmas arra, hogy rendkívül intenzív hatást gyakoroljon ránk, hogy bevonjon, hiszen erős reprezentációs mivolta alapvető ösztöneinkre épít. Történetelbeszélő-narratív és audiovizuális alkotásként a film olyan zsigeri hatásokat vált ki belőlünk, amelyek alól nem könnyen tudjuk kivonni magunkat – mondta. Dombai felhívta a figyelmet az extrém esetekre is, mint amilyen a pornó vagy a horror, és hangsúlyozta, hogy ezek mennyire alkalmasak arra, hogy az elevenünkbe találjanak, s az ilyen szélsőséges műfajok kifejezetten fizikai reakciókat is kiválthatnak belőlünk.

A film témájában és ábrázolási eszközeiben különösen képes arra, hogy megjelenítsen problémákat és traumákat.

— mondta Dombai Dóra, és kiemelte, hogy amennyiben a film jól működik, úgy alapja lehet annak, hogy általa foglalkozni tudjunk traumáinkkal.

Forgács Nóra Kinga egyetértett Dombaival abban, hogy a film kitüntetett helyet foglal el a művészeti ágak között és a néző speciális helyzetére utalt. Saját tapasztalatait is elmondta a filmről, mint a trauma feldolgozásának eszközéről: Forgács, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat terápiás munkatársaként szenvedélybetegséggel családilag érintetteknek szervez filmes beszélgetőcsoportot. Ez egy hat alkalmas zárt csoport, ahol a biztonságos térben válogatott rövid filmrészleteket néznek, és így zajlik a pszichoedukációs-önismereti munka. Kiemelte, hogy őt is meglepte mennyire erős hatást tudnak gyakorolni ezek a pár perces részletek.

Forgács a alkoholhasználat filmes megjelenítéséről is beszélt. A hollywoodi filmek kapcsán, először 2017-ben fogalmazódott meg benne, hogy az ilyen és ehhez hasonló problémák témává tétele társadalmi felelősség. Később azonban a társadalmi felelősségvállalás komplex helyzetét is hangsúlyozta:

nem lehet előírni a filmnek, hogy kötelessége feldolgozni ilyen problémákat.

Kiss Dalma arról kérdezte vendégeit, hogy elmúlt 20 évben elsősorban milyen témákon keresztül jelent meg a vásznon a trauma, legyen az egyéni, társadalmi.

Dombai Dóra a kérdést először történelmi kontextusban helyezte el és rámutatott, hogy a Magyarországon az elmúlt 100 évben egyértelműen a vígjáték jutott vezető szerephez, de az utóbbi 20-25 évben külföldi hatásra a thriller, a fantasy és a sci-fi témái is egyre több teret kaptak a hazai filmművészetben. Dombai szerint ezzel párhuzamosan még mindig meghatározó a szerzői film, ahol az alkotó egyéni érdeklődése a meghatározó a témaválasztásban, továbbá kiemelte, hogy

még mindig csak egy-egy alkotó foglalkozik komolyan traumákkal, s ezekben a fő csapásvonalat a „kis ember és a hatalom” konfliktusának bemutatása képviseli.

Kiss Dalma sajnálja, hogy a filmes szcénában nem történt még érdemben nyitás a traumák groteszk, humoros megközelítése felé. Vendégeit arról kérdezte, látnak-e esélyt ennek megváltozására.

„Nem tudom, hogy a filmre mennyire lesz majd adaptálható, mert a humor és a groteszk érzékeny és összetett hangnemek”, s ezek reprezentációja „a film nagyon bonyolult audiovizuális konstrukciója miatt veszélyes” – mondta Dombai Dóra.

Forgács Nóra közbeszúrta, hogy azért Magyarországon is van képviselője a groteszknek, példaként említve Reisz Gábort

„A humor egyszerre a szublimációnak az eszköze, de eltávolító mechanizmus is” – hangsúlyozta.

A beszélgetés utolsó részében a kritika szerepéről volt szó.

Forgács kiemelte, hogy a kritikusnak felkészültnek és képzettnek kell lennie ahhoz, hogy traumatikus témákhoz egyáltalán hozzá tudjon nyúlni és ezt a nagyközönség felé megfelelő módon kommunikálni tudja, Dombai szerint pedig a kritikusnak nem az értékelés, hanem az értelmezés a feladata: annak bemutatása, hogy milyen kontextusban született meg a film.

A vendégek egyetértettek abban, hogy mindemellett a közösségi médiában megnyilvánuló kritikusok is kiemelt szerepet töltenek be a film utóéletében, bár inkább piaci, mint tisztán művészeti aspektusban.

Dombai Dóra szerint a közösségi médiának, mint a „marketing hosszú csápjának” fontos szerepe van, és hogy az elmúlt húsz év egyik fontos tanulsága éppen az, hogy a filmet nem lehet elengedni a final cut után: foglalkozni kell annak utóéletével is. Forgács Nóra Kinga egyetértett abban, hogy nem szabad „morális pánikba” esnünk a kritika felhígulását illetően, és hogy a fő a filmművészet és az emberek közötti kapcsolat megteremtése.

Fotó: Kabai Henrik