Rém hangosan és irtó közel – talán ez az első olyan mondat, ami eszembe jut a nyolcadik kerületi  lakhatási viszonyokról. Ha szomszédságról mint privát és köztereket egyaránt lefedő jelenségről beszélünk, akkor a Stephen Daldry által jegyzett amerikai filmdráma cselekményében is egyezést találhatunk. Apja halála után után a főszereplő kisfiú a rámaradt kulccsal próbálja felkeresni az apjához és a lakókörnyezetükhöz tartozó láthatatlan szálakat, és felkutatni a hozzá illő zárat. Így igyekeztek kibogozni a kerület lakóinak zárt ajtói mögött rejlő véleményhálózat elvarratlan szálait az Azt beszélik az Orczyn kiállítás nyolc fős csapata, amely kurátorokból, művészetpedagógusokból, szociológusokból és képzőművészekből állt össze.

De mégis, mi újat tud mondani egy újabb, a nyolcadik kerület lakhatási problémáit tematizáló kiállítás? Összetett kutatási projekt lenyomatával találkozhatunk egy olyan részvételi művészeti programsorozaton alapuló kiállítás esetében is, mint amilyen az Azt beszélik az Orczyn. A részvételi művészeti projektek mellett egy, az Orczy-negyed lakóival készített átfogó és immerzív kutatás képezi a kiállítás alapját. Talán még ennél is fontosabb az ebből kifejlődő művészetpedagógiai program, amelynek folytatásaként a Dobozi 21-ben és a Gólyában megrendezésre került megnyitó esemény is becsatlakozik. A 2022. augusztusában 71 személy véleményét felölelő, interjú alapú kutatás olyan témákat közelít meg, mint a közbiztonság állapota, a kulturális események elérhetősége (vagy épp elérhetetlensége), a szomszédokkal való személyes viszony, amely mindezek mellett helytörténeti összefoglalóval is kiegészül.

Fotó: Siteri Nóra

Mint azt az elmúlt időszak számos művészeti projektje és kiállítása is bemutatta, a dzsentrifikáció, az ingatlanpiaci helyzet, a városfelújítási és szociális programok mind sokat változtattak az itt lakók közérzetén, az utóbbi évtizedekben jelentősen árnyalva ezzel a negyed külsejét. A belső változásokról és a lakók véleményéről azonban jóval ritkábban hallunk, mind a sajtóban, mind kiállítások kapcsán. A sokszor unalomig ismételt szociálpolitikai kifejezések és nyilvánosan is elérhető adatok helyett a kiállítás részvételi akciósorozatot mutat be, amelyek lenyomatai a a Poór Dorottya által koordinált, egy éve indult közösségi folyamatoknak. A projektben használt művészeti médium jó példa arra, hogyan lehet az Orczy-negyed lakóit iskolázottságtól, társadalmi helyzettől függetlenül – a résztvevő szociológus és művész hallgatókkal – kifejezésre bírni, és egy hosszabb távú alkotófolyamatba bevonni. A fentebb említett médium jóval egyszerűbb, mint gondolnánk, és szerencsére egész nagy korosztály bevonására alkalmas, alacsony belépési küszöbű művészeti eszköz: a rajz. Legyenek ezek karakterkártyák, költözés-idővonalak vagy szubjektív érzelemtérképek, a rajz egy olyan elemi kifejezési formát jelentett a projekt során, amihez bárki szívesen csatlakozik, mert narratív jellegéből fakadóan univerzális, mindenki számára jól érthető.(1) Ennek mentén alakult ki a display dinamikája is – a szöveg alapú kutatási és helytörténeti anyagokat feltáró táblák mellett – jóval hangsúlyosabban szervezik a rajzok és a rajz alapú feladatsorok, amelyek a kiállítást kísérő eseményekben is fontos szerepet játszanak. A művészetpedagógiai programok között helyet kapott a drámajáték műfaja is, amelynek fontos eleme volt a sztereotípiákat lebontani kívánó pletykajáték is. A megnyitón ingyenes ebéd és zebrafestés mellett zenés felvonulással várták az érdeklődőket, egy a negyed valamennyi korosztályának címzett egész napos programsorozat keretében. Közösségek az Orczy negyedben címmel került megrendezésre az a kerekasztal-beszélgetés, ahol többek között a negyed lakói is megszólalhattak. A kiállításmegnyitót követően is fontosak maradnak a részvételiséget előnyben részesítő programok, ilyen a 9-én megrendezésre került rajzos tárlatvezetés Poór Dorottyával vagy a szeptember 16-ai kötögetős, teázós délután Drótos Dominikával, amely szintén a környék lakóit hívja csoportos alkotásra és együttgondolkodásra.

Fotó: Siteri Nóra

Mindemellett a kutatás egyik legnagyobb felelősségre vonható része, hogy az interjúk résztevői, akik a 2022-ben végzett helytörténeti kutatásban részt vettek, nem egyeztek a részvételi folyamatok alkotóival, akiknek művei a kiállításon is szerepeltek. Márpedig a projektet azzal a céllal indította eredetileg a Gólya Közösségi Ház, hogy a helyi lakosokon kívül, a Gólyába járók, és itt dolgozók is megismerjék a negyedben lakó szomszédaikat, valamint közösséget alakíthassanak velük. Miközben ott visszhangzik a gondolataimban, hogy mindez csak részben sikerülhet, ha az átfedés nem teljes, addig a részvételi workshopok, a szubjektív térképezés igencsak az ellentétére enged következtetni: az együttes élmény által igencsak befolyásolt alternatív lakógyűlések talán ezért játszhattak kulcsfontosságú szerepet, mert művészetpedagógiai eszközökkel sikerült behívni olyan csoportokat, akik a kutatás alatt nem tudtak megszólítani, így valójában nagyobb hatókörrel rendelkeztek, mint maguk az interjúk. (A megkérdezettek nagyobb százaléka volt hatvan év feletti, míg a részvételi folyamatokba a fiatalabb korosztály is örömmel csatlakozott.)

Fotó: Siteri Nóra

A kiállításnak nem pusztán a kerületi lakosok a célcsoportja, jól látszik ez az az Orczy-negyed múltját bemutató térképen is, amely azoknak is szól, akik a kerületen kívül laknak, és külső szemmel tekintenek a negyedre. Kurátori szempontból is fontos döntés ennek kiemelése, hiszen környékének helytörténete nem csak a szubjektív térképezésen játszott nagy szerepet, hanem a kiállításnak is legalább annyira központi részét képezi, mint az azt megelőző kutatás. Az Orczy-negyed legfontosabb helyeit körbejáró térkép a negyed legjelentősebb közösségi helyeit teszi láthatóvá, a Kolónia életét is meghatározó visszaemlékezések pedig újra és újra megemlítik rajzaikban, képregényeikben a színhelyeket. A kiemelt helyszínek amellett, hogy szórakozási lehetőséget nyújtottak, összekapcsolták a helyieket a hetvenes, nyolcvanas évek underground képzőművészeivel (Fekete Lyuk, Ganz-MÁVAG), amire dr. Tóth Eszter Zsófia impresszuma említést is tesz, amit a helyszínen kézbe is lehet venni.

Fotó: Siteri Nóra
 

A kiállításon bemutatott anyagok között olyan állomásokkal találkozhatunk, mint a Közbiztonság állapota vagy a Költözés-idővonalak. Az egészen komplex diagramoktól az egyszerű formákig  eljutva egy igencsak diverz, ám traumákat és előítéleteket feloldó vizuális eszközzel találkozhatunk, amelyet kortól, társadalmi helyzettől függetlenül bárki megért: a rajzzal. A kiállítás legnagyobb erénye, hogy a rajzot mint egyenértékű gondolkodási formát mutatja be a visszaemlékező szövegrészletekkel, beleértve a részvételiségen alapuló kutatás eredményeit, szem előtt tartva, hogy még ha a negyedet, a lakókörnyezetet át is alakítják, egy valamit nem vehetnek el az ottlakóktól: a rajzolás és a véleménynyilvánítás szabadságát.

Fotó: Siteri Nóra

1.) ezt a jelen projekt előtt a Női tekintetek Józsefvárosban, több sorozatos szubjektív térképkészítéses részvételen alapuló művészeti gyakorlat is, amelynek Donáth Anna Róza, Thury Lili és Tóth Eszter voltak az alkotói.