bezár
 

film

2023. 10. 22.
Mesterséges érzelem
Gareth Edwards: Az Alkotó
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A mesterséges intelligencia egyre növekvő szerepe miatt kiváltképp izgalmasak az olyan sci-fik, mint Az Alkotó, amelyben az M.I.-vel kapcsolatos legaktuálisabb kérdések kerülnek terítékre, de sajnos nem túl eredeti válaszokat kapunk.  

A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet játszik az élet minden területén. A forgatókönyvírók és a színészek is azért sztrájkoltak, illetve utóbbiak még mindig sztrájkolnak Hollywoodban, mert tartanak attól, hogy az M.I. segítségével a stúdiók úgy használják fel szellemi termékeiket, arcukat, játékukat, hogy azért nem kompenzálják őket megfelelően. Sőt, az a félelem is felmerült, hogy ha a sztárt nem is, de az írót mesterséges intelligenciával helyettesítik. James Cameron rendező viszont nem ebben látja az M.I. veszélyét, mivel szerinte a mesterséges intelligencia egyelőre nincs azon a szinten, hogy egy ember érzékenységét, művészetét helyettesítse vagy imitálja. Cameron úgy véli, inkább a Terminátor-filmek disztópiája valósulhat meg sokkal kétségbeejtőbb és végzetesebb formában. Az M.I. egy másik M.I.-vel fog háborúzni, a háború pedig olyan gyors és pusztító lesz, hogy az embernek esélye sem lesz ellenállásra, még a John Connor-féle figurák is odavesznek szempillantás alatt. A rendező szerint tehát akkor leszünk nagy bajban, ha a mesterséges intelligencia a hadászatban is döntő szerepet kap.

Az M.I.-ről készültek szívmelengetőbb alkotások is, elég csak a Szárnyas fejvadászra, a klasszikus japán animére, a Páncélba zárt szellemre, Steven Spielberg M.I. – Mesterséges értelemjére vagy a Ridley Scott nevével fémjelezett A farkas gyermekei sorozatra gondolni. Gareth Edwards (Godzilla, Zsivány Egyes) legújabb, hollywoodi mércével bámulatosan „olcsó”, kevesebb mint száz millió dollárból megvalósított sci-fije, Az Alkotó is ezek sorát bővíti, de a klasszikusokkal ellentétben sok újat nem tud mutatni.

Az alkotó

A háttérsztori szerint 2055-ben Los Angelest atomtámadás pusztította el, amelyet az andoridok, illetve a mesterséges intelligencia „nyakába” varrtak az USA vezetői. Eldöntötték tehát, hogy ki kell irtani a Föld színéről az intelligens robotokat. A John David Washington által alakított hős, Joshua is olyan specialista, akinek be kell épülnie az androidok és a velük kollaboráló emberek közé, hogy megtalálja Nirmatát, az Alkotó nevű titokzatos egyént, aki egy, a háborút az M.I. javára fordító szuperfegyver elkészítésén ügyködik. A helyzetet bonyolítja, hogy Joshua beleszeret Nirmata lányába, Mayába, aki gyereket is vár a férfitől. Egy emberkommandó rajtaütése és a NOMAD nevű, Föld felett lebegő szuperfegyver rakétatámadása szakítja el őket egymástól. Joshua halottnak hiszi Mayát öt éven keresztül, ám egy napon felcsillan a remény, hogy a nő mégis életben van. Annak érdekében, hogy rátaláljon, a férfinek részt kell vennie egy veszélyes küldetésen, amelynek célja az említett szuperfegyver hatástalanítása. Azonban a misszió során kiderül, hogy a szuperfegyver egy gyereknek látszó android, Alphie, aki túl barátságos ahhoz, hogy Joshua darabokra robbantsa, ráadásul lehet, pont a gyermek vezetheti el őt Nirmatához, így Mayához.

Az Alkotó egyik legnagyobb erénye a bemutatott sci-fi világ. Valóban elképesztő, hogy mindezt nyolcvan millió dollárból képes volt összehozni Edwards, aki híres arról, hogy rendkívül jól be tudja osztani a rendelkezésre álló erőforrásokat. Leginkább a Zsivány Egyes és az ehhez készült Andor című sorozat (ez utóbbihoz amúgy nincs köze Edwardsnak) juthat eszünkbe Az Alkotó nézése közben, azaz sci-fihez képest rendkívül valószerű a megjelenített világ. Nem kizárólag abban az értelemben valószerű, hogy hihető és tudományosan alátámasztható technológiák jelennek meg benne, hanem abban az értelemben is, mint az említett Star Wars-film és -sorozat is: hogy semmi sem patyolat tiszta, ütött-kopott robotokkal, lepusztult helyszínekkel, az androidok oldalán inkább gerillahadviseléssel találkozunk a cselekmény során. Az Alkotó cselekményének nagy része egyébként Új Ázsiában, a mesterséges intelligencia utolsó bástyájában játszódik, így keveredik a Szárnyas fejvadász-féle cyberpunk sci-fi hagyománya és a tradicionális távol-keleti kultúra, beleértve a buddhista szentélyeket, a rizsföldeket és a vidéki területekre jellemző egyszerű viskókat.

Az alkotó

Nem véletlenül emlegetik Az Alkotó kapcsán az Apokalipszis mostot sem, annak képei, kegyetlen jelenetei visszaköszönnek a cselekmény során. Joshua kommandójának első rajtaütése hasonlóan brutális, mint amikor Francis Ford Coppola filmjében Robert Duvall őrült parancsnoka lecsap egy vietnámi kis falura. A jelenetben még nincsenek androidok, mivel ők a föld alatt bujkálnak, így az emberkatonák azt próbálják kideríteni embertelen módszerekkel, hogy mégis hol rejtegetik a robotokat. Már ez a jelenet is felülírja azt az ideológiát és prekoncepciót, amelyet az emberi propaganda a nézőnek is a fejébe próbált verni a film felütésében, hogy az M.I. a gonosz, az emberek pedig áldozatok. Lehet, hogy a Los Angeles-i atomtámadás szörnyű lépés volt (bár később ezt is árnyalja Edwards), de az talán még szörnyűbb, hogy egy eset alapján általánosít a vezetőség egy egész népcsoportra. Népcsoportként mutatja be ugyanis az androidokat Az Alkotó, a forgatáson koncepció is volt, hogy Edwards bizonyos szereplőknek, statisztáknak nem árulta el, androidot vagy embert játszanak-e majd.

A mesterséges intelligenciával ellátott robotok Az Alkotó világában tehát határozottan nem eszközök, hanem érző, gondolkodó és élő lények, akár az embernek, nekik is joguk van az élethez. Frappáns demonstrációja az egyik jelenet annak, hogy mit gondolnak az emberpolitikusok az ellenségeikről. Ezen a képsoron egy M.I. által lakott falu ellen intéznek támadást az emberek, a hatalmas tank és a gyalogos kommandó mellett pedig bevetnek masszív, leginkább jókora, két lábon futó bojlerre emlékeztető öngyilkos robotokat. Ezeknek semmi más funkciója nincs, mint az embert szolgálva nekirohanni a lázadóknak és felrobbantani őket. Edwards ebben a jelenetben is tökéletes kontrasztot teremt az amúgy az öngyilkos robothoz hasonlóan ki-be kapcsolható intelligens androidokkal: az ember által pusztításra kialakított „futó bomba” tényleg csak eszköz azokkal a szabadságukért és a békéért küzdő élőlényekkel szemben, akik nem húsból és vérből, hanem alkatrészekből épülnek fel.

Az alkotó

Az Alkotót egyaránt lehet direkten és szimbolikusan is értelmezni, hiszen – bár emberszerűen viselkedő, gondolkodó és érző androidok (még) nincsenek – a mesterséges intelligencia már létezik, és a jövőben csak egyre inkább el fog terjedni, így nagy kérdés, az ember miként tekint majd rá, milyen kapcsolatot tud kialakítani vele. A filmbéli akciócsoportot vezető Howell ezredes a szélsőséges ideológiát, a zárt gondolkodást képviseli, a homo sapiens és a neandervölgyi ember példáját hozza fel. Értelmezése szerint előbbi, agresszívebb csoport kiirtotta az utóbbi, intelligensebb és fejlettebb emberfajt. Erre alapozza félelmét és azt a törekvést, hogy le kell számolni az intelligens androidokkal. Holott ebben a küzdelemben nem az ember tűnik a „neandervölgyi”-nek, hanem az M.I., aki alapvetően a békére törekszik, az emberek mégis el akarják törölni a Föld színéről.

Ez a konfliktus és a hozzá kötődő jelentés pedig értelmezhető allegorikusan is. Azaz az ember és az andorid egyenlőtlen viszonya nyilvánvalóan utal a mi realitásunkban is jelenlevő rasszizmusra és idegengyűlöletre, amelynek alapja szintén a túlzott általánosítás és a sztereotipizálás. Legyen szó az USA-ról vagy Európáról, jellemző a politikai retorikákra, hogy bizonyos szélsőséges szervezetek terrorakciói miatt egy egész idegen népcsoportot (így például a Közel-Keletről érkező, iszlám vallású embereket) megbélyegeznek, és ha ma már kiirtani nem is akarják, de kiközösítik, lealacsonyítják, diszkriminálják őket. Holott ugyanolyan emberek, mint mi.

Az Alkotó androidjai is ugyanolyan emberek, mint mi. Valóban? Gareth Edwards művének egyik alapvető hibája éppen ez, illetve az, hogy mint a fenti fejtegetésből is világossá válhatott, nem tud túl sok eredeti kijelentést vagy kérdést (fel)tenni a témában. Tévút ugyanis, amit Edwards sci-fije sugall, mivel hiába a nemes törekvés, hogy a rasszizmus, az idegengyűlölet, a diszkrimináció és az általánosítás ellen érveljen, éppen ezeket reprodukálja az által, hogy androidjai és az emberek között nem akar különbséget tenni. Azaz az emberi viselkedést kritikátlanul ráerőlteti az intelligens robotokra, nem sikerül megmutatnia, mitől egyedi és más egy android azon kívül, hogy az ereiben nem vér csörgedezik, sőt nincsenek is erei. Ez Alphie esetében a leginkább szembetűnő, aki nevet, aggódik, sőt még sír is. Nála felmerülhet eleve az a probléma, mégis honnan származik a könnye, tehát ez szimplán irreális megoldás. Természetesen hangsúlyozza a film, hogy az Alkotó direkt emberire tervezte meg őt egy speciális eljárással, így gyorsan és hatékonyan képes tanulni, elsajátítani az emberi viselkedésmintákat. De kérdés, hogy fajunk kritikátlan lemásolása nem oda vezet-e, amire az elnyomó rezsim törekszik, hogy gyakorlatilag eltűnjenek a Föld színéről az androidok, azaz a sokszínűség eltüntetésére? Ha semmi különbség nem lesz az M.I. által vezérelt robotok és az emberek között utóbbiak javára, akkor győzött a „rasszizmus”, az android-ellenes mozgalom. A (kulturális) gyarmatosítás során bebizonyosodott már történelmünkben, hogy az erőltetett emancipáció és a Másik átalakítása csak ellenálláshoz és lázadáshoz vezet, tehát éppen a konfliktusokra nem megoldás, ellenben a diverzitást törli el. Márpedig Gareth Edwards műve Új Ázsia sokszínűségének a bemutatásával éppen a diverzitás fontosságát hangsúlyozza, de ennek némileg ellentmondanak az egyre inkább emberként viselkedő robotok.

Az alkotó

Érdemes összevetni a korábbi androidos sci-fikkel Az Alkotót, már csak azért is, hogy lássuk, mennyire nem tud eredeti módon értekezni erről a témáról. A Szárnyas fejvadász, a Terminátor 2. vagy a közelmúltban bemutatott A farkas gyermekei sokkal jobbat és többet mondott az intelligens robotokról. A Szárnyas fejvadász replikánsait is alig lehet megkülönböztetni az emberektől, de a beépített defektusuk mellett viselkedésükben határozottan eltérnek az emberektől, el is akarnak térni tőlük, mert rájöttek, hogy csak kihasználták őket. A Rutger Hauer által megformált Roy a cselekmény végén tesz tanúbizonyságot arról, hogy ők mások, racionálisabb lények, mint az emberek, akik gyűlöletből és félelemből üldözik a replikánsokat. Megmenti Harrison Ford Deckardját (bár lehetséges, azért, mert megérzi rajta, hogy valójában ő is replikáns), mert tudja, hogy így demonstrálja leglátványosabban azt, hogy a replikánsok nem olyan kegyetlenek, mint az emberek.

A Terminátor 2. végén Arnold Schwarzenegger kiborgjának a legfontosabb mondata John Connornak: „Most már tudom, miért sírtok ti emberek, csak én sohasem tudok sírni.” A cselekmény során a T-800-as tanúbizonyságot tett arról, hogy nemcsak gyilkológép, hanem van benne „jóság”, apja helyett is apja Johnnak, de ettől még nem ember. Felfogja az érzelmeket, imitálja is azokat, de nem tud úgy viselkedni, mint egy ember. Cameronnak nem is az volt a célja, hogy emberként ábrázolja a terminátort, hanem az, hogy megmutassa, amit didaktikusan ki is mondat Sarah Connorral a film végén, hogy ha még egy ember által eredetileg ölésre alkotott „gép” is felismerte az emberi élet értékét, akkor van remény arra, hogy maga az ember is jobbá váljon, és ne pusztítsa el saját faját atomfegyverekkel.

Az alkotó

A farkas gyermekei pedig posztapokaliptikus világot mutat be, pontosabban a Föld pusztulása után kellett elmenekülnie túlélőknek egy távoli, lakható bolygóra. Itt is egy gyilkológépet programoztak át arra, hogy biztosítsa az emberiség továbbélését, azaz hat gyermeket kell felnevelnie az Anyának társával, az Apával. A Ridley Scott nevével fémjelezett sorozat is arra törekszik, hogy megmutassa, mi a hasonló és mi a nagyon különböző az emberek és az androidok között. Ezekből a különbségekből fakadnak a konfliktusok. Anya jó anyaként akar viselkedni, programjából, algoritmusából következik, hogy óvja, védje a rábízott gyermekeket, sőt bizonyos értelemben még saját gyermeket is szül (más kérdés, hogy az pusztító lénnyé válik). Ám éppen az emberi érzelmek híján tesz olyan lépéseket, amelyek miatt a kisközössége diktatúraként érzékeli a gondoskodását. A farkas gyermekei is felteszi a kérdést persze, hogy mitől ember az ember, illetve hogy az immorális emberek tükrében el lehet-e ítélni Anya megkérdőjelezhető, destruktív cselekedeteit, de komplex módon ábrázolja az androidokat, hangsúlyozza az emberek és a humanoidok közötti különbségeket.

Az Alkotó ezzel szemben nemcsak nem túl eredeti, hanem még leegyszerűsítő is, a témát egyáltalán nem a helyén, nem a maga komplexitásában kezeli. Ugyan fel-felvillant az androidokkal együttérző, velük kollaboráló embereket, de alapvetően az embert állítja be agresszornak, az M.I.-t pedig áldozatnak. Az Alkotó tulajdonképpen a Terminátor inverzét nyújtja, azaz itt nem az emberek, hanem az idealizált embernek tetsző androidok maroknyi csoportja folytat szabadságharcot a túlélésért. Ám ha már Gareth Edwards emberi érzelmekkel vértezi fel az androidokat, akkor köztük is meg kellene jelennie az elkeseredett szélsőségeseknek, akik nem pusztán defenzív harcot folytatnak az emberiség ellen, hanem offenzív terrorakciókat is. Ebből a szempontból még mindig az Animátrix vonatkozó epizódjai, A második reneszánsz első és második része a legtalálóbbak, legkomplexebbek. Bemutatják, hogy az emberek és a robotok egyaránt képesek kegyetlenségekre, mindkettő kezdetben bosszúból, majd már a túlélés végett.

Az Alkotó tehát nem tud semmi újat mondani az androidok és az emberek kapcsolatáról, ráadásul, amit mond, azt is radikálisan leegyszerűsíti. A megvalósítása pedig, a látványvilágot és az alacsony költségvetést leszámítva, túlságosan is „hollywoodiánus”, azaz nem tud elszakadni a kliséktől és a hollywoodi filmek visszatérő hibáitól. Joshua és Alphie kapcsolata felszínes, sablonok mentén épül fel, pár sematikus párbeszéden kívül nem sok zajlik köztük, így az egyre erősebb kötődés kettejük között szinte indokolatlan. Ennek oka az, hogy a Terminátor 2-vel ellentétben Az Alkotó nem lassít le, nem iktat be triviális „ismerkedős” epizódokat, amelyekben láthatnánk, hogyan tanul egymástól a két főszereplő. Edwards hajtja előre a cselekményt, folyik az akció, ami bizonyos szempontból rendben van, hiszen így nincs üresjárat, de a karakterábrázolás megsínyli ezt. Sőt, a film utolsó harmada a pörgős történetmesélés miatt kifejezetten összecsapott lett, túl hirtelen jutnak el hőseink céljukhoz, túl egyszerű a dolguk, nagyon érződik a cselekményvezetésen az alkotói önkény.

Ilyen módon ez a sci-fi sajnos kihagyott ziccer, amelynek érdekes kérdésfelvetéseire nem kapunk eredeti válaszokat, de még csak arra sem igazán képes, hogy komolyan elgondolkodtasson, mivel túl könnyen adja magát. Karakterei nem igazán emlékezetesek, valamint úgy összességében olyan érzésünk lehet: ezt az egészet láttuk már. Lehetséges, hogy korunk divatos formátumában, sorozatként ez a történet is sokkal jobban működne, epizódról epizódra lenne idő árnyaltan bemutatni a karaktereket és a szemben álló feleket. Persze James Cameron örökzöldje, a Terminátor 2. máig bizonyítja, hogy elég erre a kétórás játékidő is. De Cameron az Cameron.

Az Alkotó (The Creator) – színes, magyarul beszélő amerikai sci-fi, 133 perc, 2023. Rendezte: Gareth Edwards. Írta: Gareth Edwards, Chris Weitz. Operatőr: Greig Fraser, Oren Soffer. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: John David Washington (Joshua), Gemma Chan (Maya), Allison Janney (Howell), Ken Watanabe (Harun), Ralph Ineson (Andrews), Madeleine Yuna Voyles (Alphie). Bemutató: 2023. szeptember 28.. Forgalmazó: Fórum Hungary. Korhatár: 16+.

A cikkben felhasznált képek forrása: Fórum Hungary

nyomtat

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Ilyen volt az idei Szemrevaló Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

Kristyna Litten: 80 kutyával a Föld körül
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
irodalom

Vaktérkép


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés