bezár
 

irodalom

2023. 10. 08.
A vers azon gondolkodik, hogyan válhatna kultikussá
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A csütörtöki napon a költészeté volt a főszerep a táborban. Imreh András első szemináriumán Radnóti Miklós, illetve Pilinszky János művei kerültek terítékre, délután pedig Mohácsi Balázs, a Jelenkor folyóirat és a Versum szerkesztője érkezett hozzánk, és tartott nekünk előadást a kortárs magyar lírára jellemző főbb tendenciákról, valamint fontos alkotókról. Az esti program keretében ő beszélgetett Szeder Rékával és Vajna Ádámmal pályakezdésükről, köteteikről, inspirációkról. Természetesen a versfordítás kérdéséről is szó esett olyan nevek említésével, mint a norvég Tor Ulven vagy a francia Michel Houellebecq.

A délelőtti műhelyfoglalkozás rendhagyó módon vette kezdetét: Imreh András arra kérte a résztvevőket, hogy keressék meg az aferézis elnevezésű nyelvészeti jelenségről szóló Wikipédia-oldalt, és olvassák el az ott megadott példákat. A cikk szerint ez a terminus olyan hangváltozásra utal, amelyben a szókezdeti szegmens leválik, legyen az csupán egyetlen beszédhang vagy akár hangok csoportja. Az egyik szemléltetésre kijelölt idézet a Fazekas Projekt Kulturális Enciklopédiájából származik, és az aki vonatkozó névmás ki-re történő rövidülését mutatja be, utóbbit választékosabb megfogalmazásként értékelve. Ezzel alapvetően nem is lenne probléma, az említett citátum azonban Radnóti Miklós Nem tudhatom című versének következő sora: „tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton”.

Az elemző tehát ebben az esetben nem kérdő, hanem vonatkozó névmásként tekint a kik szóra, és bár Andrással együtt bizonyára sokunk meglepődött ezen az olvasaton, helytelennek semmiképp sem nevezhetjük.

Imreh András

Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a fordítónak le kell tennie a voksát valamelyik megoldás mellett, így a továbbiakban a táborozók a Magyarul Bábelben felületén kutakodva próbálták kideríteni, hogy az ez idáig elkészült idegen nyelvű változatok miként néztek szembe ezzel a dilemmával. „Ich weiss wohin und welche gehen auf die Strasse” – támasztja alá az általunk preferált értelmezést Réti Péter, és az angol verziók sem aferézisként fordítják a névmást, mindenesetre nem árt elgondolkodni a felvetésen. Ezek után foglalkoztak még az alexandrin-forma jellemzőivel, majd Pilinszky Vesztőhely télen című szövegével, amelyhez jól jött a bevezetésként tárgyalt jelenség ismerete.

Badacsony

A délutáni program előtti szabad órákat voltak, akik kirándulással töltötték, mások a teraszon élvezték a visszatérő napsugarakat, én pedig szokás szerint a mozgást választottam, és lefutottam a Balaton-partra. Mivel a kortárs költészetben jóval kevésbé vagyok otthon, mint a próza terén, kíváncsian vártam Mohácsi Balázs előadását. Elsőként a lírai köznyelv alakulásáról hallhattunk, amely 30-40 évvel ezelőtt egyértelműen formaközpontúbb volt, mint napjainkban. A kétezres évek elején induló Telep Csoport képviselői azonban már főként szabadversben gondolkodtak, és élőbeszédszerűségre törekedtek. Az előző esti beszélgetés során is emlegetett, új szellemiséget képviselő körhöz olyan, ma is ismert alkotók tartoztak, mint Krusovszky Dénes, Deres Kornélia, Nemes Z. Márió, de egy darabig Simon Márton is tagja volt a műhelynek.

Balázs néhány tendencia, illetve közkedvelt tematika révén igyekezett felvázolni a hallgatóságnak, hogy mi zajlik ma a szférában, kezdve a lokalitással, ami a huszadik századi szocialista antológiáktól egészen mostanáig áthatja a magyar irodalmat. Pécsiként Csorba Győző, valamint Bertók László hagyományával indított, de felvetette a posztmodern élő klasszikusa, Parti Nagy Lajos nevét is, aki sokat írt erről a miliőről, és szerkesztette a Jelenkor folyóiratot is. A fordítók figyelmébe ajánlotta még a Jelenkor Kiadó alapítóját, Csordás Gábort, aki maga is ültetett át magyarra többek között Derridát vagy éppen Montaigne-esszéket. Természetesen Balázs nem csak Pécsről beszélt: mondanom sem kell, hogy Debrecenhez kapcsolódóan előkerült Térey János és Borbély Szilárd, Miskolc esetében pedig a szerdán szintén említett kalabai lóránt és Zemlényi Attila. Keszthelyhez Szálinger Balázs köthető, míg Sopron egy fiatal költő, Kiss Dávid első könyvében kap hangsúlyos szerepet. A határon túlra tekintve a huszadik század fontos alakja, az erdélyi Hervay Gizella idéződött meg, és nem maradt ki a vajdasági Új Symposion lap sem, ahol mások mellett Ladik Katalin és Tolnai Ottó közölték műveiket.

Pécshez visszakanyarodva Balázs néhány zenekarra is kitért, például a nagy sikerű 30Y-ra vagy a Kispál és a Borzra, ami nem véletlen, hiszen a popkultúra napjainkban egyre jobban átszövi az irodalmat is. Térey János verseiben a Depeche Mode vagy a Metallica számai köszönnek vissza, sőt, ő maga Termann álnéven tagja volt az ezredfordulón a Nyelvterület költői zenekarnak, ami az amerikai gengszter rap valamiféle paródiaváltozatát alkotta meg. Balázs fotóin láthattunk még egy André Ferenc-szöveget, melynek mottóiban egymás mellett kap helyet Esterházy Péter és Kis Grofó, illetve Horváth Benji is szóba került, akire a punk ethosz hat jelentősen. Pál Sándor Attila Daloskönyve a Marvel-képregények univerzumain kívül szintén a rap műfajához nyúl, Bordás Máté pedig zenéket is készített Gnóm című kötetéhez.

Mohácsi Balázs

A továbbiakban Balázs kiemelte, hogy a szabadversek térhódítása nem jelenti azt, hogy nincsenek érdekes formakísérletek, sőt, éppen a kortárs ízlés miatt kap mindig kitüntetett figyelmet, ha valaki elkülönböződik ettől. Szemléltetésül Bertók László szonettjeit mutatta be a táborozóknak, melyek nemcsak azért különlegesek, mert a hagyománnyal ellentétben felező nyolcasokból építkeznek, hanem azért is, mert elharapott soraikkal játékba léptetik az olvasót is.

A „Most, hogy vége a diktatúr, / s ki lehet borítani a” – kezdetű darab bizonyára műfordítói szempontból is tartogatna kihívásokat, ahogy Parti Nagy standard grammatikától eltérő mondatai is.

Kettejükkel kapcsolatban Balázs a történeti, valamint a neo-avantgárd tradícióra is utalt olyan nevek felsorolásával, mint Erdély Miklós, Balaskó Jenő vagy Palasovszky Ödön.

Az előadás végéhez közeledve hallhattunk még a posztantropocentrizmus, illetve az ökopoétika irányzatairól olyan képviselőkkel, mint Zilahi Anna, Bordás Máté vagy Izsó Zita. Balázs őszinte örömmel hangsúlyozta, hogy míg korábban viszonylag kevés női szerző került be a kánonba – Nemes Nagy Ágnesen, Takács Zsuzsán, Rakovszky Zsuzsán, Szabó T. Annán vagy éppen Tóth Krisztinán kívül – 2023-ban szinte onthatja magából a példákat Borda Rékán és Deres Kornélián át, Kali Ágnesen és Tóth Rékán keresztül egészen Kustos Júlia, Seres Lili Hanna vagy Láng Orsolya nevéig. Részleteket Turi Tímeától és Kállay Esztertől hozott. A konyhában a nemi szerepekkel és a láthatatlan munka kérdéseivel néz szembe, míg Kállay folyója a menstruációról ír következetesen, érzékletesen végigvitt metaforikával. Egyre több vers születik továbbá queer témában is: Ferencz Mónika Egy leszbikus nő gondolatai fogmosás közben című szövegének megszólalója azon tűnődik, hogy miért lett olyan, amilyen, és Gerevich András is sokat ír a homoszexualitásról.

A Versum szerkesztőjeként Balázs tanúsíthatja azt is, hogy egyre több külföldi költőt fedeznek fel maguknak, és fordítanak le bizonyos alkotók. Különösen népszerű Ocean Vuong, Richard Siken vagy az új-zélandi Hera Lindsay Bird. Zárásként a politikai-közérzeti lírára terelődött a szó, végtére is, ez már hosszú évek óta szerves része az irodalomnak, legyen szó a kettős beszédről, allegorézisről, esetleg a pastiche vagy a paródia műfajainak alkalmazásáról, amelyek általában sokkal inkább szólnak szembesítésről, mint polgárpukkasztásról. Ez az érdeklődés markánsan jelen van a kortárs szférában: ott húzódik a pszeudo-historikus, mitikus elemek, a fantasyk, illetve a sci-fik hátterében is.

A kiábrándultság és a hiány elől az utópiába történő menekülés számos versnek központi eleme.

Este

Az esti program során Balázs két beszélgetőpartnert is kapott maga mellé, akik bár nagyon különböző hangon alkotnak, néhány közös pont mégis akad a pályájukon – például a műfordítás. Vajna Ádámról és Szeder Rékáról van szó, akik elsőként indulásukról meséltek nekünk, valamint arról, hogy milyen műhelyek keretein belül gyakorolták az írást. Réka Horváth Viktorral dolgozott együtt a Független Mentorhálózatban, aki változatos olvasmánylistákkal és különféle kreatív feladatokkal igyekezett előremozdítani a fejlődését. Ezt követően jött vele szembe a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség Íróakadémia című projektje, amelyben vonzó lehetőséget látott a további tanulásra. Ádám útja főként a Hévíz folyóirat köréhez köthető, mivel gimnazistaként részt vett egy rendhagyó irodalomórán, amit az akkori főszerkesztő, Szálinger Balázs tartott. Az ő biztatására kezdett el Ádám komolyabban foglalkozni a verseléssel, küldött ugyanis neki néhány szöveget, melynek eredményeképpen sokáig leveleztek.

Szálinger szintén izgalmas kihívások elé állította a szárnyát bontogató költőt: Ádám kedvence az volt, amikor A Hortobágy poétáját kellett hexameteres formára átírnia, de úgy, hogy Ady pásztora legyen ezúttal búvár, aki építész akar lenni.

Balázs_Réka_Ádám

Ennek fényében nem meglepő, hogy Ádám debütáló kötetében hangsúlyos szerepet töltött be a játékosság, mi azonban a másodikból kaphattunk ízelítőt, ami az egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf? címet viseli. A felolvasás egy templomtérre vitt minket, ahol egy hintó áll meg, melyből „kizuhan véráztatta nyakfodrában / a gróf még meleg teste”. „Végefőcím”, aztán már mentünk is tovább a riviérára, ahol „a horizont / gyengén / lüktető / vérömleny”, és nemsokára háború. Természetesen Réka előadásában is elhangzott néhány vers a Sziszüphé darabjai közül, melyekben feltűntek orvosi szakszavak is. Ezzel kapcsolatban Réka elárulta, hogy eredetileg biológiát végzett a Szegedi Tudományegyetemen, az ott elsajátított tudás pedig kiválóan hasznosítható az alkotás során, hogy másképp szólalhasson meg olyan érzésekről, mint például a szerelem. Ami Ádámot illeti, ő nagyon élvezi, ha történelmi pillanatokról írhat, és ezáltal valamiféle viszonyt is kialakíthat ezekhez az eseményekhez. A földrajz is mindig foglalkoztatta, de következő életében – bár elmondása szerint ez előtt még a felesége is teljesen értetlenül áll – szívesen lenne gazdaságtörténész, egyszer ugyanis dolgozott ilyen témájú szövegekkel, és fontos tapasztalat volt számára, hogy miként lehet nyelvileg megragadni irodalmon kívüli világokat.

A beszélgetés végéhez közeledve megtudhattuk, hogy mindkét vendég aktívan fordít, sőt, Ádám jóvoltából két teljes kötet is kiadásra került már Tor Ulven (Türelem) és Steinar Opstad (Az elégett naplóból) norvég költők tollából. Ezzel kapcsolatban Balázs arra volt kíváncsi, hogy miként hatnak az idegen nyelvű szövegek Réka és Ádám lírájára. Réka elmondta, hogy a francia versek esetében sokszor előfordul, hogy első olvasásra még csupán egy-egy érzés vagy hangulat jön át, és csak később érti meg alaposabban a tartalmat, a kezdeti benyomásokból azonban később sok minden átemelhető a saját művekbe. Az is izgalmas számára, amikor bizonyos tárgyak vagy jelenségek a mi kultúránkban nincsenek benne, ezért az ő feladata, hogy rátaláljon a legpontosabb megfelelőjükre. Balázsnak ezzel kapcsolatban Kappanyos András könyve, a Bajuszbögre, lefordítatlan jutott eszébe, melynek címét James Joyce Ullyssese ihlette. Leopold Bloom konyhaszekrényében található ugyanis egy bajuszvédő betéttel rendelkező ivóedény, melyhez hasonlóval a magyar befogadók nagy valószínűséggel még nem találkoztak.

Őrgróf

Ádám bevallotta, hogy rá sokáig szinte egyáltalán nem hatott a norvég költészet, mostanában viszont elkezdte használni: az őrgróf egyik szövege például egy Audun Mortensen-átirat, melyet ezúttal mi is meghallgathattunk.

Egy szorongó verset ismerhettünk meg, aki „azon gondolkodik, hogyan válhatna kultikussá”, és „attól tart, hogy felületesnek fog tűnni”, majd már azon aggódik, „hogy ez a kijelentés is felületesnek fog tűnni”.

Réka előadásában Michel Houellebecq Osztozkodása hangzott el, melyben „eltérő igazságok szülik a vitát, / a szerelmes szó hagyhat csak nyomot”.

Zárásként a klasszikus kérdésre válaszolva Réka elárulta, hogy a Sugar Daddykről szóló interjúgyűjteménye (Puncsapuk), valamint a Sziszüphé után most egy regényen dolgozik, ami transzgenerációs traumákkal szembenéző családtörténet lesz. Ádám pedig verses regénnyel készül, amelyben egy 19. századi új-zélandi ornitológus és egy napjainkban élő magyar költő életútját írja majd egymásra, méghozzá úgy, hogy minden epizód különböző versformában szólal majd meg. Az este hivatalos része ezen a ponton véget ért, de a beszélgetés hajnalig folytatódott a könyvtárszobában, a teraszon és az emeleti konyhában, ahol Buda Gyuri jóvoltából a falatozás sem maradt el.

Fotók: Bakó Sára

PKÜNKAA Prae Műfordító Tábor a Petőfi Kulturális Ügynökség, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

 

nyomtat

Szerzők

-- Bakó Sára --


További írások a rovatból

Kemény Lili Nem című kötetéről a miskolci bemutatón Moklovsky Rékával beszélgetett
Élő Csenge Enikő Apám országa című kötetének bemutatója
Petőfi Sándor válogatott művei törökül
Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről

Más művészeti ágakról

art&design

Megnyitószöveg KristofLab Still Life című kiállításához
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
színház

Az ÖrkényKÖZ 1,5 ezrelék bemutatójáról
Luca Guadagnino: Challengers


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés