bezár
 

gyerek

2023. 12. 18.
A kincsvadászat olyan érzés, mint a szabadság
Katya Balen regényéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Amellett hogy egy vadonban élő kislány városba költözését beszéli el, Katya Balen regénye, az Október, Október a történetmesélésről szól; ezt mi sem bizonyítja jobban, mit az, hogy a mese és a történet szó számtalanszor szerepel benne. Ezen túlmenően a regény beszél arról, hogyan találjuk meg, építjük föl a szimbólumokat a nagyon is földi természetű használati tárgyak és hús-vér emberek esetében.

Talált történetek, tárgyak krónikája, egy bagoly és egy kislány meséje ez: a vadonban talált bagolyfióka valósága és szimbolikus léte pedig kezdetektől fogva összekapcsolódik Október, a főszereplő életével. Ezt a két, párhuzamba állított történetet egy kerek éven át követjük nyomon. Ám Október, a főszereplő nemcsak egy bagolyfiókát talál (és a regény végén természetesen önmagát is), de egy gyűrűre is lel az erdőben, amelynek párját később London szélén keresi fáradhatatlanul a folyami homokban. Mind a bagolyfióka, mind a gyűrű már a regény első oldalain felbukkan, és a vadság, a vadon történetének civilizált párját hívja meg. A kislány, a bagoly és a gyűrű, a vadság és a civilizáció, a vadon és a város közötti párhuzamok mégsem egyszerűsíthetők le ilyen ellentétpárok mentén.

Elsősorban azért nem, mert a regény szembeállítások helyett kapcsolódásokkal dolgozik. Duálisan gondolkodva a két dolog közti terület kiüresedhet: ha a vadont, a természetet állítjuk szembe a várossal, a civilizációval – a natura és a kultúra régóta ismert ellentéte  ez – a közöttük található jelenségek eltűnnének a szemünk elől. Katya Balen regénye pedig éppen a köztes mezsgyét beszéli el, a vadon és város kapcsolatát, átmenetét, az átjárhatóságot, még annak ellenére is, hogy a szereplők érzelmileg kezdetben kizárólag vagy az egyikhez vagy a másikhoz kötődnek.

A történetmondás során a föld és a víz a szöveg központi elemévé válik – a bolygó felszínét borító két, alapvetően meghatározó elem ez. Ám a föld és a víz magának a szöveg fogalmának megközelítésekor, a befogadás, az olvasásmódok metaforikus képekben való meghatározásakor is felbukkan. A szövegek olvasóját ugyanis Roland Barthes egy völgy peremén mendegélő tétlen szubjektumhoz hasonlította; a völgy alján pedig egy vádi húzódik. A vádi sivatagi képződmény, kiszáradt folyómeder, amelyet csak az esőzések idején tölt meg a víz: egy sokrétű és egyszerűsíthetetlen, heterogén, különálló szintekből és anyagokból kibomló szövedék ez, ahol minden csak eleve különbségként érzékelhető. Patrice Pavis a szöveg metaforájaként a futóhomokot használja. „Valójában a szöveg futóhomok (föveny), amelynek a felszínén idő-időre a befogadást irányító és a meghatározatlanságra invitáló jeleket lehet lokalizálni (…) A szöveg futóhomok, de ugyanakkor homokóra is: egy olvasat kiválaszt egy összetapadt rögöt, hogy kitisztázza, miközben egy másikat ezzel éppen elhomályosít, és így tovább, a végtelenségig.” A futóhomoknak aligha juthatunk a legmélyére, a vádi pedig csak néha telik meg vízzel. A szél, a víz korokon át fújja ide-oda, vagy éppen vájja a rétegeket, ahogyan az egyes olvasatok során egy szövegnek más és más rétegei értelmeződnek, válnak láthatóvá. A föld átrendeződik, új alakzatokat hoz létre, a formák vándorolnak, a föld üregei néha megtelnek, az anyag összetapad, egymásra rétegződik.   

Katya Balen regényének egyik központi helyszíne a Temze partja, a másik az erdő. Mind a Temze fövenyéből, mind az erdőben a víz mossa ki  azokat a tárgyakat, amelyeknek történetük van. A Temze Európa egyik metropoliszán halad keresztül, torkolatában a víz hol elfedi, hol kitakarja a homokos fövenyt, az árapálytól függően. A száraz, ám olykor vízzel megtelő vádi vagy a szélfútta futóhomok helyett Balen a város menti folyó partjának hordalékkal, kincsekkel teli homokjára írja rá a történetet, a föld itt eleve már kultúrával, a kultúra nyomaival telített, ezért őt nem a homok maga érdekli, nem a rétegek, a mozgások, a csomópontok, hanem a civilizáció benne megőrződött nyomai. Ezek a történetek pedig az elhagyott, föld mélyében rejlő tárgyakban testesülnek meg, amelyek közül a legértékesebbnek véltek karrierjüket majd vélhetően múzeumokban folytathatják. Az Október, Október így a történetmesélésre való reflexión és az identitásformálódás elbeszélésén túl a kincskeresés regénye is.

Maga a történet az apjával egy erdőben élő kislány tizenegyedik születésnapjával kezdődik, és a tizenkettedik születésnappal zárul. A kettő között eltelő évben azonban Október, valamint a kislány édesanyja és édesapja is kizökken megszokott világából. A vadonban a fák, az állatok között kell élni, kiélesedett érzékekkel, a városban viszont, ahol a kislány anyja lakik, egészen mások a szabályok: emberek, tárgyak, nyüzsgés, zaj, épületek, metró, beton, szürkeség van mindenütt. A vadonban Október a dzsungel ura, akárcsak Maugli, a városban viszont csupán egy diáklány a sok közül. A regény párbeszédben áll Kipling regényével és a vad gyereknek a XVII–XVIII. század óta élő toposzával. Ma azonban már nemcsak a vadonban felnövő gyerekek civilizálásáról vagy urbanizációjáról lehet beszélni, hanem a civilizációból csaknem teljesen kivonódott családok gyerekeinek reurbanizálásáról is. És még az is előfordulhat, ahogy Erna Sassen Egy indián, mint te meg én című regényében olvashattuk, hogy egy olyan gyereket, aki valójában háborús menekült, idealizált nosztalgiával érzékelünk vadnak vagy egy ősi kultúra képviselőjének pusztán azért, mert nem ismerjük. Ezek a történetek a nemes (vagy nemtelen) vadember ideáját évszázadok óta középpontjukba helyező elbeszélések példái.

De hogyan kerül Október az erdőből a városba? Mivel az anya nem tudta megszokni a vadonbeli életet, visszaköltözik Londonba, és csak ritkán, például a születésnapok alkalmával látogat ki az erdőbe a kislányához. Október emiatt haragszik rá, és látni sem akarja, a látogatásakor ezért rendszerint egy fára menekül. A tizenegyedik születésnapján is ezt teszi, de túl magasra jut, apja pedig utána mászik, hogy lehozza. Csakhogy letörik alatta az ág, lezuhan, és annyira összezúzza magát, hogy több hónapos kórházi ápolásra szorul. Október nem maradhat egyedül az erdőben, anyjához kell költöznie a városba, iskolába kell járnia, és az elzárt, vad élet helyett a városi gyerekek életét kell élnie. Ekkor viszont már nemcsak az anyja iránti haraggal, hanem az apja miatti lelkiismeret-furdalással is meg kell küzdenie.

Egyetlen társa Stig, a bagolyfióka marad, akit magával visz az anyjához, de egy baglyot persze nem lehet hosszú ideig egy londoni lakásban tartani. Stigre a fagyhalál szélén találnak rá az erdőben, Október így veszi gondozásába: nem lehet hátrahagyni, hiszen egyedül, akárcsak Október, nem élné túl. Stig szabad és vad állat, de kicsi és védtelen – a párhuzamok a kislány és a bagolyfióka között egyértelműek. Stig a vad és szabad, de még önállótlan Október jelképe. De a gyűrű is egy szimbólum, amelyet Október szintén az erdőben talál, és párját rendíthetetlen kitartással keresi a Temze hordalékában. Ez a két, a regény struktúráját szervező párhuzam magát a szimbólumképzés folyamatát testesíti meg, többek között a város és vadon ember általi összeilleszthetőségéét. De túl is lép, felül is kerekedik ezen az összeillesztésen, hiszen a regény végén szabadon eresztett Stig gyűrűje, amely nem az erdőben talált gyűrű párja, azaz nem a vad gyűrű civilizált párja, de nem kapcsolódik közvetlenül a tizenkettedik születésnapra ajándékba kapott gyűrűhöz sem; harmadik gyűrűként jóval inkább a felszabadult, korlátlan szárnyalás ígéretével bír.

A történetmondás, mesélés, a szimbólumképzés és föveny kincseinek keresése mellett a regény a kislány szüleihez való viszonyáról is szól. Október a nevét arról a hónapról kapta, amikor született, ám anyjával való kapcsolata korán megszakadt. Ennek a keserű, megtört szülő-gyerek viszonynak a helyreállásáról is olvashatunk. Október a saját édesanyját nem a nevén szólítja, hanem távolságtartóan így: a nő, aki az anyám. A kényszerűségből városban lakó kislány több dühkitörést követően csak nagyon lassan tud megbarátkozni az édesanyával. Ilyen értelemben ez a könyv a türelem regénye is, és a bizalom visszaszerzéséé. Amennyiben az anya szempontjából olvassuk, egy újabb értelmezési horizont nyílhat meg, mégpedig a gyermeket magára hagyó, majd újra kapcsolódni vágyó anya történetének nézőpontjából belátható folyamat.

A kincskeresés, amely a regény cselekményének másik fő vonulata, régi toposza a gyerekirodalomnak. Balen azonban nem nosztalgikusan, hanem történelmi metszetben közelít a kérdéshez, az iparosodás következményeként 19. században elszaporodó nyomorúságos, ingyenes vagy alulfizetett, gyerekmunka felől. „A folyami kincsvadászat munka volt. […] A pénztelen gyerekek az életben maradásért kutattak kincsek után a Temze partján. […] Nem kellett egy gyár koromfekete levegőjében dolgozniuk, vagy a sötét kéménybe bújniuk, nem kellett a szénbányában izzadniuk fillérekért, amiből ételre is alig futotta. A levegőn lehettek. Maguknak szabták meg, hogy mikor dolgozzanak. Megtarthatták, amit találtak. Bizonyos értelemben szabadok voltak.”

Október iskolatársaival jár a folyópartra, de felfedezi a megelőző korok kincskeresőinek életét is. Egy kincskereső gyerekekről készült régi rajzot nézve összekapcsolja a várost és a vadont, a történelmi távlatokat és a saját jelenét. Számára ezek a régmúlt idők emlékezetéből felbukkanó gyerekek képviselik a vadakat Londonban. „Mintha lenne egy lyuk a történelemben, és én belenézek a lyukba, ők meg visszanéznek, tükör és tükörkép, és minden összeillik.” Város és vadon, múlt és jelen, Stig és Október, anya és apa egymást tükrözik. A történet ezeknek az összeilléseknek a mentén halad, a gyűrűben pedig tárgyiasítja, de el is tolja is ennek az összeillésnek a szimbolikus rendjét. A gyűrű a szimbólumképzés egyik archetípusa. De az összeillesztésekben megjelenő párok, dolgok, elemek, amelyek mentén felfejthetők a regény jelentésrétegei, nem egymás ellentéteiként, egymást kiegészítő tárgyakként jelennek meg, hiszen a szimbólumképzés mechanizmusa miatt jóval inkább az általuk képviselt valóságelemek összekapcsolódásainak lehetőségeit tárják föl. Balen műve tehát nem a szembeállítások, hanem az összeillesztések regénye. Apa és anya nem vagy-vagy kérdése, hanem is-is. A vadon és a város szintén, de a szabadság és az iskola, a történelem és a jelen, a vadság és a megbékélés, a harag és az elfogadás sem egymást kizáró ellentétek. 

Az Október, Október nagyon szép, lírai nyelven íródott, sokrétű, érzékeny, kortárs témákat feszegető szöveg, a felnövés és egymásra találás kamaszregénye, a civilizációhoz való újrakapcsolódás története, amely 2022-ben elnyerte a Carniege-érmet, a legjobb gyerek- és ifjúsági könyvért járó legrégibb és legrangosabb díjat. Ám azért is érdemes olvasni, mert a szimbólumképzésnek egy világos, ugyanakkor nyitott szerkezetét ismerteti meg az olvasókkal, amely által a mai kor néhány kérdését összetett módon, a kizárólagosságot felszámolva hozza közel. A szimbólumképzés már nem merül ki két kettészakadt tárgy (a bagoly elszakítva Októbertől, az anya és az apa közötti szakadék) összeillesztésében, hanem mindig tovább is halad: Október a regény végén kap egy aranygyűrűt, amely végül teljesen a sajátja lehet, benne folyami üveg, erdei üveg és egy holdkő. A kislány története tehát alkalmat ad annak az elképzelésnek a megélésére és meghaladására, hogy az ellentétek kizárólagosak. A hangsúlyt áthelyezi arra, ami egy dinamikus, nehézségekkel teli folyamatban ajándékként újrakovácsolva sajáttá és egyénivé válhat. Amit pedig mi olvasók ebből érzékelünk, részben a föld és a víz, a homok és az eső, az árapály és a hordalék játékából bomlik ki.

Katya Balen: Október, Október
Fordító: Rét Viktória
Illusztrátor: Angela Harding
Pagony Kiadó, 2022
nyomtat

Szerzők

-- Nagy Gabriella Ágnes --


További írások a rovatból

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Interjú Somfai Annával

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés