bezár
 

színház

2024. 01. 13.
Transzszexuális test és sámán kultúra egy digitális kollázsban
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Transzszexualitás és sámán kultúra egy entitásként olvad össze Choy Ka Fai digitális kollázsában. Az előadás többek között azt is vizsgálja, hogyan épül össze az identitás az interconnectedness, a posztinternet, a mesterséges intelligencia és a multikulturális divat korában, ahol egyidejűleg van hozzáférésünk több kultúrához, valláshoz és társadalmi nemhez, mint eddig bármikor, amellett, hogy egyszerre jeleníti meg a női sámánokat diszkriminatív pozícióban láttató narratívákat.

Szingapúrról elsőre talán a letisztult, felhőkarcolókkal ékesített, modern, kapitalista fellegvár képe, egy olyan gazdag, ugyanakkor mégis távoli város juthat eszünkbe, amelyet mára már átstrukturáltak a turizmus és az ezzel párhuzamosan megjelenő fogyasztói érdekek. A budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában bemutatott darab kiindulópontját is adó szingapúri város egy szegényebb, a gyarmati birodalom emlékeit is őrző helyszín. Hogy az Ázsia délkeleti részén fekvő szigetország milyen kulturális összeütközések színtere, már kevesebbeknek jut eszébe, pedig Yishun több etnikum, vallás és kultúra találkozási pontja. A CMIO (kínai, maláj, indiai, más) etnikai modellje azonnal érzékelhetővé válik magában az előadásban is, éppúgy, mint a város vallási összetételében: taoista és szikh szentélyeken, valamint keresztény templomokon túl hindu szentélyek és muszlim mecsetek is találhatók itt. Nem véletlen tehát, hogy a választott helyszín diverzitásának a mintájára egy nem kevésbé ellentmondásos személyre központosul Choy Ka Fai darabja: egy női sámánra, MDM Choo-ra.

Szkéné színház

A médium egyszerre imádja a kínai Guanyin istennőt és az indiai Kali istennőt, és ahogy arról a dokumetumfilmek tanúságot tesznek, tökéletesen tisztában van azzal, hogy női testben médiumi kötelességeit ellátva – többszörösen fordul szembe a sámánkultúra és -rítusok több évezredes hagyományaival azáltal, hogy nőként veszi fel a vallási vezető szerepét. A dokumentumfilmen rögzített női sámánon túl a két különböző istenalak filmeken közvetített spirituális jelenléte mellett Sun Phitthaya Phaefuang (más néven Aurora Sun) táncos performansza teszi teljessé az összképet, így lesz az előadás egyidejűleg multikulturális vogue, transzcendencia, queer táncfellépés és távolkeleti utazás.

Az elmúlt évtizedek környezeti, technológiai és társadalmi átalakulásának köszönhetően egyre inkább megkérdőjeleződik az a világkép, amelynek az ember a középpontja, és ezzel összefüggésben a kultúránkról alkotott kép is transzformálódik. Az embert már nem pusztán az határozza meg, hogy milyen korba, hova, milyen gazdasági és politikai helyzetbe és milyen társadalmi nemmel született. Kultúrája már nem alakítja olyan formában saját testéhez való viszonyát és világképét, gesztusait mozdulatait, mint egykor elődeiét. Mégis szokásaink, kulturális emlékezetünk őseink szokásait, cselekedeteit követik, ebből következik, hogy a modern sámáni rituálékhoz az egyes illatok ugyanannyira hozzátartoznak, mint a saját testen ejtett erőszak. Míg a középkori keresztény kultúrában ez egyes esetekben az önkorbácsolás formáját ölti, addig a szingapúri ünnepen átszúrt testrészek formájában jelenik meg, amelyekkel együtt kell a darab szereplőinek táncba állni, és az elviselhetetlennek tűnő fájdalomról tudomást sem véve táncolni. A fájdalom transzállapotot idéz elő, amely közel enged kerülni az istenekhez, meséli mozgóképen Sun Phitthaya Phaefuang. Míg Marina Abramović kanonikussá vált performansza, a Lips of Thomas ingázik a vásári mutatványok, a vallási rítusok és a bécsi akcionizmus között, addig a Yishun lángokban egy tudatos keveréke ennek a háromnak, egy olyan narratívában, ahol a vásári mutatványok és a drag queen show-k egyenrangú kultúraként léteznek egymás mellett. Az identitáspolitikai küzdelmeket megjelenítő táncelőadás és a komplex többcsatornás videóinstalláció, valamint live-koncert hozzájárul ahhoz, hogy a közönség is részesüljön abból a katarzisélményből, amit azok élnek át, akik transzba esnek a dokumentumfilmek hatására. A transzállapot egyes  momentumai legalább annyira szerves részét képzik az előadásnak, mint a táncperformansz, amely élőben folyik a színpadon.

Dramaturgiai szempontból a Yishun lángokban a kultúra és a megélt valóság dimenzióit, az álmokat és a tudatalatti valóságot egyenértékűnek láttatja a dokumentumfilm műfajával, ilyen értelemben Mérei Ferenc montázselméletével kapcsolható össze, műfajilag pedig a videóesszé műfaját több ízben alkalmazó Hito Steyerl Animal Spiritsével ér össze. Míg Steyerl dokumentumfilmjének főszereplője Nel, a spanyol INLAND kollektíva tagja, pásztor, YouTuber és sajtkészítő, addig Choy Ka Fainál a női sámánra, és a queer táncosra hárul ez a szerepkör, hogy egy többrétegű installációt
bontakoztasson ki. Például az a hindu istennő, amelyet a női sámán megidézett, éppolyan fontos szereplőjévé válik a darabnak, mint a táncos által megidézett identitások: az interdiszciplinaritást növelve a táncos testére erősített szenzoros szíj leköveti Aurora Sun LaBeija mozdulatait, ezzel transzszerűen jeleníti meg nemcsak a táncost, és annak tudatát, de a mesterséges intelligencia által konstruált testet is, amelynek kezdeti koncepciója a médium álmára vezethető vissza. Elmesélése szépen kapcsolódik a két istent szolgáló sámánéhoz, MDM Choo meséjéhez, akinek a testében két isten találkozik egyszerre, ez azonban nem okoz konfliktust számára, hiszen egyénileg tudja szabályozni, hogy mikor melyik istennek tart teret, vagyis melyiket engedi épp érvényesülni.

Az előadás első pár percében, nagyon is előre látható, szinte már sztereotip mozdulatsorral találkozhatunk: a Sun Phitthaya Phaefuang (más néven Aurora Sun) alázatosan letérdel egy indiai oltárasztal előtt, majd ünnepélyesen körbejárja az előadás helyszínét egy virágfüzérrel, megidézve ezzel a szingapúri buddhista templomok mindennapjait. A queer bálok világát sejtető cím, amely a Paris is Burning dokumentumfilmre reflektál, amellett, hogy nyíltan beszél a társadalmi nemről és vallásról, egyszerre jeleníti meg a női sámánokat diszkriminatív pozícióban láttató narratívákat. A nyugati és keleti gyökerekkel rendelkező queer táncos személye is összeütközésbe kerül különböző kulturális és földrajzi helyekkel: talán ezért választja azt a rendező, hogy az előadás végén a hagyományos thai koronát, és egy, az európai kultúrában uralkodói családokhoz tulajdonított csipkeékszert viselve vonuljon fel-alá a színpadon saját kulturális örökségét megidézve.

Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban

Kár, hogy ezeket csak részben érthetjük meg, egészében soha, hiszen kívülállóként szemléljük azt kulturális előképek és ismereteink hiányában. Nagy hiányossága a darabnak, hogy kevés fogódzót nyújt azoknak, akik többnyire csak dokumentumfilmekből találkozhattak előzetesen a szingapúri kultúrával, előzetes ismeretek hiányában így csak egy részleges képet kaphatnak a darab összetett jelentésrétegeiből. A több mint ötven médiumot megismert, a Szibériában, Tajvanon, Vietnámban, Szingapúrban és Indonéziában tett tizennyolc hónapos tanulmányútjából visszatérő rendező ezen élmények hiányát dokumentumfilmjeivel (digitális elbeszéléseivel) próbálja enyhíteni. Nemcsak az Italo Calvino Láthatatlan városok című könyvének Marco Polóját idézi meg a nézők előtt, hanem olyan megváltozott tudatállapotokat képes átadni, amelyek a nézőt segítik: így jön létre egy olyan darab, amelyben a transztest és a sámánkultúra egyidejűleg tud érvényesülni. Az mindenképp tanulságos, hogy hogyan mutat rá a minden külcsínt mellőző tánc mozdulataival a darab központi kijelentésére: A test porózus, és meghaladja a faji és nemi, térbeli és időbeli kategóriákat; így az előadás több mint megtisztító aktus vagy kategorikus identitások elégetése. Sokkal inkább test és lélek összekapcsolása, valamint annak a kinyilvánítása, hogy semmi sem örök.

Az előadás egy fontos tanulsága, hogy bármennyire is legyen az emberi test technológiai vagy spirituális szinteken fejlett, porózus jellege, a változó világ ellenére is a létezéshez köti a test viselőjét, és ennek ténye tulajdonképpen olyan mértékig kiszolgáltatottá teszi az egyént, hogy testével való kapcsolata mindig állandó marad. Saját halandóságát még nem tudta meghaladni. 

Choy Ka Fai (SG/GR): Yishun lángokban
Koncepció, dokumentáció és rendezés: Choy Ka Fai
Dramaturg: Tang Fu-Kuen
Spirituális jelenlét: Kali és Kuan Yin
Koreográfia és tánc: Sun Phitthaya Phaefuang
Vendég fellépők: Domi Milan, Koni 007, Lilac 007, Ruby 007
Hangtervezés és zene: NADA (Rizman Putra & Safuan Johari) and Cheryl Ong
3D tervezés és technológia: Brandon Tay
Fényterv, installáció és technikai vezetés: Ray Tseng
Videó/live operátor: Damjan Šporčić
Technikai igazgató a szingapúri stúdióban: ARTFACTORY
Turné menedzser: Tammo Walter
Produkciós menedzser: Mara Nedelcu
Bemutató: 2023. október 20.
Trafó
Fotók: trafo.hu

nyomtat

Szerzők

-- Martincsák Kata --

A Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművészet-elmélet szakán végzett 2021-ben. 2021-től Ausztriában él, jelenleg a Kunstraum Memphis linzi galéria munkatársa, és a Kunstuniversität Linz hallgatója. Rendszeresen publikál magyar nyelven, független kurátori projekteket vezet Budapesten, Bécsben és Linzben.


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés