bezár
 

színház

2024. 02. 20.
Nem az vagyok, akit játszom!
Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Kiss Csaba rendezte Vízkereszt, vagy bánom is én című előadást a József Attila Színházban Nádasdy Ádám pontos és izgalmas fordításában mutatták be. A rendezés egyszerre szolgálja a szórakozni vágyók igényeit, és gondolkodtat el a színjátszás mibenlétéről.

Kiss Csaba pontosan felépített, alaposan kidolgozott rendezésében mindent megkap a néző, hogy jól szórakozzon. A színházi elemek pompás ritmusban követik egymást: van prózai színház sok humorral, rekeszizom-próbáló vicces karakterekkel, a színészek rendszeresen dalra fakadnak megtervezetten jól és önironikus bénázással, táncolnak élő zenére, öltöznek és vetkőznek, pajkoskodnak és cselt szőnek, a szerelmesek örömével s bújával csetlenek-botlanak Illíria világában.

Szkéné színház

Az előadás megtartja Shakespeare darabjának cselekményét és a központi konfliktust. Viola és ikertestvére, Sebastian, hajótörést szenvednek, elszakadnak egymástól, és mindketten halottnak hiszik a másikat. Illíria partjaira vetődnek, innentől elsősorban Viola életét követjük, aki fiúnak öltözik, beáll a Herceg udvartartásába, aki egyébként Viola uralkodó apjának fő ellensége. Lassan bizalmasa lesz a Hercegnek, és az ő nevében udvarol Oliviának, aki eddig a Herceg minden közeledését visszautasította. A Herceggel való bizalmas viszony következtében Viola szerelemes is lesz a férfiba, Olivia pedig a fiúnak hitt küldöncbe. Ezt a bonyolult érzelmi hálót fonja tovább Olivia két további kérője, Fonnyadi Nemes Keszeg András és Olivia udvarnoka, Malvolio cselekményszála. Az amúgy is meglehetősen komplikált viszonyokat már csak a darab utolsó harmadára befutó ikertestvér, Sebastian bonyolítja tovább.

A cselekmény adta lehetőségeket a színészi játék teszi különlegesen érdekessé. A Violát alakító Kónya Merlin Renáta él az átöltözés adta pompás lehetőségekkel, jól hozza a szerepjátékot, és az amögött elrejtett lányt: testtartása, mozgása, szövegmondása mind könnyen elhitetik a nézővel is, hogy fiú, sokszor bele lehet látni Sebastiant (Fekete Gábor). Lábodi Ádám szépen formálja meg Orsino teljesen zavart karakterét, aki annyira szerelmes, hogy nem fogadja el, szerelmét nem viszonozzák, ám ezzel párhuzamosan szépen lassan túlságosan is bizalmas viszonyba keveredik az új szolgával. Pikali Gerda Oliviája is árnyaltan hozza azt a kettősséget, ami a karaktert jellemzi, hiszen nagy gyászában rendre visszautasítja kérőit, de azért olyan gyorsasággal repül rá a fiúnak hitt küldöncre, hogy az már mintha számára is kínos és értelmezhetetlen lenne. A vidámság egyik fő forrása talán Horváth Sebestyén Sándor Fonnyadi Nemes Keszeg Andrása, akinek teljesítményét a közönség a jelenet végén tapssal jutalmazta, legalábbis azon az előadáson, amit én láttam.

A szórakoztatás mellett az előadásnak jó érzékkel ad rétegzettséget és ezáltal gondolati mélységet Kiss Csaba iróniát felerősítő rendezése. Az előadás azzal kezdődik, hogy Feste (Quintus Konrád) besétál a színpadra, amikor még égnek a nézőtéren a lámpák, a színpad jobb szélén elhelyezett létrán felmászik egy erkélynek is beillő székbe, és elkezdi olvasni a Hamlet utolsó sorát: „És a többi néma csönd!” Ezzel az egyetlen gesztussal finoman összekeveredik a színpad és a nézőtér világa, hiszen mintha a közönségnek szóló utasítás lenne, továbbá mintha egy tragédia befejezéséből kerekedne ki a karcos shakespeare-i komédia. Ezt követően Fábián (Kuna Károly) a színpadon elmeséli az elkövetkezendő játék előzményeit, és egyenként bemutatja a szereplőket.  Ezt a beszúrást, mely távolságot épít, és jelzi, színjáték következik, tovább erősíti Sebastian megszólalása, amikor a fehér szoknya-blúzba öltöztetett (a kiváló jelmezek Balla Ildikót dicsérik) Violát átölelve beszól a közönségnek: „Ugye mennyire hasonlítunk?”, amely pillanatban kifejezetten nem hasonlítanak.

Feste, Fábián és Sebastian hármasa vezeti be azt a témát, ami talán az egész előadás központi gondolata, és amit később Viola fogalmaz meg: „Nem vagyok az, akit játszom!” A színjátszás témája folyamatosan visszatér a produkcióban a rendező kreativitását dicsérő módon akár a lehető legkisebb részletekben is. Az egész színpad forog, a hatalmas kapun (a díszlet Horesnyi Balázs munkája) valakinek át kell mennie a jelenetbe való bejutáshoz, másnak nem. Olívia a lelkéről beszél, miközben kívánatosan simogatja a testét. Az illíriai körforgásban mintha mindig mindenki másnak látszana, mint ami, és ez sok esetben abból következik, hogy a karakterek nincsenek tisztában azzal, kik is ők valójában.

Bár az előadást minden szinten a látszat és valóság különbsége jellemzi, mégiscsak komédiáról van szó. A problémák megoldódnak, az identitások tisztázódnak, és a produkciót, melyben mindenki csak színész és színésznő, igazi shakespeare-i össztánc és közös éneklés zárja. Ám éppen a pompás rendezés miatt a lezárás nem egészen megnyugtatóan oldja meg a központi problémát. A szerelem, a szerelmek okai tisztázatlanok maradnak. Nem lehet tudni, miért lett Viola szerelmes a Hercegbe, hiszen az végig egy összeomlott szerencsétlen, aki még csak meg sem látogatja szívszerelmét. Az sem világos, hogy miért lett a Herceg szerelmes először Oliviába, majd a Cesariónak hitt Violába. Olivia kínosan erős vágyait pedig ugyancsak nem sok minden támasztja alá, Sebastian szerelmét meg végképp semmi. Azaz a látszat és a valóság diszkrepanciája ott marad a levegőben, mint ahogy az is, hogy mindezeken túl, miért is releváns nekünk, nézőknek itt és most Shakespeare vígjátéka. A harmóniát jelző és minden problémát feledtető össztánc is inkább csak zárójelbe teszi a problémákat, de ez ott és akkor elegendő, hiszen Kiss Csaba azt vitte színre, hogy „Nem az vagyok, akit játszom!”

 

William Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én
Fordító: Nádasdy Ádám

Orsino herceg, Illíria uralkodója: Lábodi Ádám
Viola, fiatal nemeslány (átöltözve: Cesario): Kónya Merlin Renáta
Olivia, fiatal grófnő: Pikali Gerda
Mária, Olivia társalkodónője: Szabó Gabi
Sir Böföghy Böffen Tóbiás, Olivia nagybátyja: Zöld Csaba
Fonnyadi Nemes Keszeg András, Böffen barátja: Horváth Sebestyén Sándor
Malvolio, háznagy Oliviánál: Fila Balázs
Feste, tréfamester („bolond”): Quintus Konrád
Fábián, Olivia házanépéből: Kuna Károly
Sebastian, Viola ikertestvére: Fekete Gábor
Antonio, tengerész, Sebastian kísérője: Blazsovszky Ákos
Valentin: Chajnóczki Balázs
Pap: Botár Endre

Zenészek:
Kerényi Róbert (furulya), Molnár Ilona/Korsós Kinga (koboz)

Díszlettervező: Horesnyi Balázs Érdemes Művész
Jelmeztervező: Balla Ildikó
Zeneszerző, zenei vezető: Kéménczy Antal
Karmester: Szakács István
Koreográfus: Horváth Ádám
Dramaturg: Szokolai Brigitta
Súgó: Törőcsik Eszter
Ügyelő: Stefán Gábor
Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella

Rendező: Kiss Csaba

Bemutató: 2023. december. 9.
József Attila Színház

Fotó: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház

nyomtat

Szerzők

-- Almási Zsolt --

Színház és kritika az egész világ, színész és kritikus benne minden ember.


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
A 14. Frankofón Filmnapokról
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés