bezár
 

film

2024. 04. 10.
A rendszerváltás diszkrét bája
Csáki László: Kék Pelikan
Tartalom értékelése (6 vélemény alapján):
A rendszerváltás után megnyíltak a határok, és oda mehettél, ahova csak akartál. Az egyetlen bökkenő, hogy az utazáshoz pénz kell. Mihez kezd ilyenkor a leleményes magyar? Nemzetközi vonatjegyet hamisít. Csáki László egészestés animációs dokumentumfilmje, a Kék Pelikan személyes beszámolók és élmények alapján eleveníti fel a ’90-es évek zavaros évtizedét és filmbe illő vonatjegyhamisítás sztoriját.

Hajdu Szabolcs filmje, a Kálmán-nap után ismét itt egy magyar alkotás, amely összekacsint a nézőjével, és azt üzeni: nézd, ilyenek vagyunk mi, magyarok. Míg a napjainkban játszódó párkapcsolati kamaradráma a jelen keserű valóságára és az egyhelyben toporgásra reflektál, addig a Kék Pelikan éppen azt mutatja meg, mikor minden mozgásba lendült, és megízleltük a szabadság mámorító ízét.

Megnyíltak a határok

Az átalakuló politikai és gazdasági rendszer azonban azt is jelentette, hogy a szabadságot nem adják ingyen. A vonzó európai városokba szóló jegyeket nem tudta kifizetni az a fiatal, aki akkor lépett a felnőtté válás útjára, és örült, ha kajára volt pár 100 forintja. Az jelentette a patthelyzetből való kijutást, hogy rájöttek a vonatjegyhamisítás fortélyára. Ennek eszközei: a legolcsóbb külföldre szóló MÁV-jegy, a kék Pelikan indigópapír, bélyegző és minden háztartás megbízható tisztítószere, a Domestos. A sikeres művelet végrehajtásához szükséges volt még a nemzetközi menetrendek alapos ismerete, a jegypénztárban dolgozó hölgyek megfigyelése (például, hogy milyen tollat használnak), valamint a higgadtság megőrzése a kalauz előtt. Ha mindez megvan, akkor irány Barcelona, Párizs, Oslo.

Ákos, Petya és Laci

A Kék Pelikan három huszonéves srác, Ákos, Petya és Laci heist filmnek beillő történetén keresztül idézi fel a rendszerváltás utáni Magyarországot, és egy olyan korba repít, melyre egyre inkább nosztalgiával tekintünk vissza. Akik már éltek akkor, esetleg utaztak a kalandot biztosító vonatjeggyel, mosolyognak az ismerős tárgyakon és adott év aktuális slágerdalain.

A kevert műfajú és technikájú film – részben animáció, részben beszélő fejes riportfilm – lenyűgöző pontossággal rajzolja meg a ’90-es évek miliőjét és hangulatát. A haverokkal lógni a panelház tetején az izzasztó nyári melegben, sörözni a pesti albérletben, bulikba járni, majd a sikeres jegyhamisítás módszerével bebarangolni Európát. A srácok bizniszének hamar híre megy, akik erre ódzkodva ugyan, de belevágnak az illegális vállalkozásba, fiatalok ezreinek biztosítva ezzel a lehetőséget arra, hogy megismerjék a nagybetűs Nyugatot. És ha egy vállalkozás beindul, akkor a bukás lehetősége is egyre nagyobb lesz, ezért szigorú szabályokat állítanak fel: csak Hegyeshalom után használd; a francia vonatokon kerüld a Bohóc gúnynevet viselő kalauzt; ha elkapnak, mondd azt, hogy egy idegen adta el neked a vasútállomáson, amikor épp sorban álltál a jegypénztárnál.

Szabadság

Csáki László filmterve 2006 óta várta, hogy a végleges verzió a nézők elé kerüljön, eredetileg élőszereplős filmnek indult, aztán az évek során formálódott azzá, ami a Kék Pelikan lett. Az animációs dokumentumfilm hibrid műfajára mind magyar, mind nemzetközi (Libanoni keringő, Menekülés) példákat is találunk. Magyarországon éppen a Kádár-korról kapunk hiteles tablóképet Kovásznai György és Lisziák Elek Riportré (1982) című szocio-kisfilmjében, melyben a Kék Pelikanhoz hasonlóan felvett riportok hanganyaga ölt testet a képzőművész élénk, olykor absztrakt módon megfestett világában. Orosz István grafikusművész 1984-es Ah, Amerika! című rövidfilmje szintén a dokumentarista ábrázolást és a múltidézést stilizálja animált betétekkel, a fénykép és a film összemosásával, illetve a stop motion technika alkalmazásával, és mesél arról az időszakról, amikor magyar munkások és parasztok a 19–20. század fordulóján tömegesen indultak el az ismeretlen Amerikába.

A Riportré, az Ah, Amerika! és a Kék Pelikan egyaránt azt a bravúrt éri el, hogy a műfajskála két végpontján helyet foglaló animációs film és dokumentumfilm egybeolvad és új önálló entitásként működik a filmvásznon.

A dokumentumfilm valóságtartalma nem sérül, ahogy az alapvetően fiktív történetekben operáló animáció csak felerősíti az interjúalanyok által felidézett emléktöredékeket.

Mivel a történet visszaemlékezésekből épül fel, a szubjektivitás rögtön belelép a kiszínezett és az animáció által valóságtól elemelt képbe. A múltban játszódó jelenetek adják a cselekmény magját, amelyet időközönként megszakítanak az interjúk, ahogy az 50-es éveikben járó figurák egy presszóban ülve elmesélik fiatalságuk izgalmas fejezetét, valamint a MÁV emberei is megszólalnak, és betekintést nyerünk a sokáig eredménytelen nyomozás menetébe.

Kék Pelikan

Csáki László a film szövetébe a különféle animációs stílusok mellett élőszereplős, pár másodperces inzerteket ágyaz be, melyek elsősorban a kor jellegzetes tárgyi világát adják vissza.

A Kék Pelikan igazi retrofilm. Sertésmájas konzerv, zacskós tej, Pesti Est, IBUSZ, a MÁV jól ismert szignálja.

Ahogy haladunk előre az időben, változik a hajviselet, a ruhák és a zene. Olyan előadók számai csendülnek fel, mint a Bonanza Banzai, Kozsó, a Kispál és a Borz vagy a Hiperkarma. A hitelességet támogató környezetábrázolás mellett a rendező számtalan utalással kezdeményez további párbeszédet a közönséggel, és olyan művekből merít inspirációt, mint a Szigorúan ellenőrzött vonatok, A kis Valentino vagy Edward Hopper Éjjeli baglyok című festménye.

A Kék Pelikan az egyedi formai megoldáson túl a rendszerváltás tematikája miatt is kivételes darab, hiszen – több mint 30 év távlatából – megállapíthatjuk, hogy kevés film készült, amely a rendszerváltást kiváltó eseményeket, magát a fordulatot és az utána következő éveket mutatná be. A jegyhamisítás éppen Török Ferenc 2001-es nemzedéki közérzetfilmjében, a Moszkva térben válik fontos cselekményszervező elemmé, az érettségi előtt álló középiskolások felnövéstörténetében azonban a demonstrációk, Nagy Imre újratemetése, Kádár János halála csak újságcikkek, híradófelvételek szintjén van jelen, velük ellentétben a Kék Pelikan belevaló srácai kihasználják az ébredező kapitalista rendszer és a szocializmusból demokráciába lépő államigazgatás kiskapuit, amikor az a mentalitás lesz a mérvadó, hogy „más embertől lopni bűncselekmény, az államtól dicsőség”.

Ákos, Petya és Laci

A ’90-es évek és az új távlatok reménye jut eszünkbe a Kék Pelikant nézve: mennyire más volt a világ, amikor még hittünk abban, hogy valami pozitív változás jön az országban. A filmben zakatoló nosztalgiavonaton kihajolunk az ablakon – bár tudjuk, veszélyes –, beszívjuk a friss levegőt, arcunkon érezzük a napsugarak melegét, hogy aztán visszahuppanjunk a fülledt kabinba, és ráeszméljünk, 2024-ben a MÁV-hoz még mindig türelem kell.

Kék Pelikan – magyar animációs dokumentumfilm, 79 perc, 2024. Rendező, forgatókönyvíró: Csáki László. Zene: Miklós Preiszner, Tövisházi Ambrus. Szereplők: Thuróczy Szabolcs, Csőre Gábor, Rujder Vivien, Trokán Nóra, Olasz Renátó, Kenéz Ágoston, Börcsök Olivér. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott. Forgalmazó: JUNO11 Pictures. Országos bemutató: 2024. április 4.

Képek: Umbrella Entertainment Kft.

nyomtat

Szerzők

-- Kiss Dalma --

Az ELTE BTK-n tanult filmelmélet és filmtörténet szakirányon, szakdolgozatában a kortárs ír filmművészettel foglalkozott. Elsősorban az európai és amerikai független (indie) filmeket kedveli. 2020 óta jelennek meg kritikái.


További írások a rovatból

Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood

Más művészeti ágakról

Kemény Lili Nem című kötetéről a miskolci bemutatón Moklovsky Rékával beszélgetett
színház

A Fővárosi Nagycirkusz szakmai délutánjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés