bezár
 

zene

2024. 04. 15.
Szavak nélkül történeteket mesélni
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Tartalom értékelése (4 vélemény alapján):
Karosi Júlia jazz-énekes, zeneszerző és szövegíró,  a mai magyar kultúra egyik igen összetett zenei karakterű személyisége. Annak apropóján beszélgetett vele munkatársunk, hogy Ingrid Jensen trombitaművész és Kristjan Randalu zongoraművész-zeneszerző  közreműködésével megjelent az Inner Voice című lemeze, másrészt pedig a pécsi egyetemen idén elkezdődik a felsőfokú jazz-oktatás, amelynek egyik alapító tanára szintén Karosi Júlia.

PRAE: A jazz mind az elit, mind a populáris műfajok írányából megközelíthető. Ön melyik irányból érkezett? 

Én a klasszikus zenéből érkeztem, ezt tanultam, ez vett körül. Azért ezt kiegészíteném azzal, hogy főként apukám révén sok nagyon igényes könnyűzenei és jazz zenei élmény is ért gyerekkoromtól fogva. Ez a két pólus egyébként valóban egy nagyon meghatározó tulajdonsága a műfajunknak, valahol az elitizmus, és a popularitás között egyensúlyozunk. Mindenki a személyiségének, ízlésének megfelelően sodródik a hozzá jobban illő pólus felé. De lehet ez egy nagyon tudatos döntés eredménye is. Nekem is van kifejezetten népszerű, közönségbarát műsorom Broadway-dalokkal, és egy jóval nehezebb repertoárom saját szerzeményekkel, klasszikus zenei átiratokkal. Számomra mindig a zene az, ami motivációt jelent, és nem az, hogy hova lehet majd besorolni vagy eladni. Persze vannak ennek hátrányai is. Kaptam már azt a visszajelzést, hogy aki eljön a koncertemre, sosem tudja hogy épp milyen stílusban fogok fellépni, mert már annyi mindent hallott tőlem. Volt már aki azt mondta, hogy ez a sokszínűség szerinte lenyűgöző, és van aki szerint ez egyáltalán nem jó stratégia, mert megosztom az amúgy is kisszámú hazai közönséget. Ezek alapján a konklúzió számomra az, hogy azt éneklem, amit éppen szeretnék, amit éppen a leginkább önazonosnak érzek, ami a legjobban érdekel és inspirál zeneileg.

PRAE: Hogyan tud kialakulni ilyen szellemi fejlődési folyamat? Egy spinto-szoprán lánya, aki nyilván komoly mintákat kap gyerekkorában, ugyanakkor reálértelmiségi mintákat is az apától, klasszikus zenét tanul, de bölcsészkarra jelentkezik, végül a jazz jelenti a kiteljesedést. A folyamat állomásai egymásra épülnek, egymásból következnek, esetleg egymástól függetlenek? 

Szeretem azt gondolni, hogy igen, a folyamatok egymásra épülnek, sőt, egymásból következnek, de hogy ez valóban így van-e, azt nem tudom. Talán ez csak megnyugvást ad az elménknek, ahogy az idő múlása a kauzalitás illúzióját ébreszti fel bennünk. Az hamar kiderült mindenesetre, hogy az apai matek vonalat nem örököltem, vagyis inkább nem volt türelmem hozzá. Az írás, az olvasás, a művészetek viszont annál inkább érdekeltek és lekötöttek. A zene nem volt kérdéses, mindig zenéltem, és ösztönös megnyilvánulás volt számomra, de a jazz az valóban nagy váltás volt. A szüleim sosem próbáltak erőszakosan befolyásolni az utamon, és nem fogalmaztak meg olyan direkt véleményt, ami elbizonytalanított volna. Sem pozitív, sem negatív irányban. Szerintem ez nagyon jó stratégia, amit jelenleg már szülőként én is szeretek alkalmazni. Úgy voltak vele, hogyha ez az utam, akkor majd kialakul. Ha meg nem, akkor úgyis abbahagyom. Jelenleg is támogató környezet vesz körül. A férjemmel minden szakmai kérdést, dilemmát megosztok. Sokszor már az is segít, hogy elmondhatom neki. És azt is tudom, hogy a családomtól mindig őszinte kritikát kapok, ez nagyon fontos nekem, mindig helyrebillenti a fejemben a dolgokat. 

PRAE: Mennyire tudja fejleszteni a jazz formai monotonitását? Azt, hogy szólók és tuttik váltakoznak. Az amúgy is lírai jellegű egyéniségébe belefér-e drámai előadásmód? Befolyásolja-e a dalszöveg az interpretációját? 

Az énekes improvizáció kevésbé sematikus, ezért egyébként nehezebb gyakorolni és kidolgozni is, de ennek vannak szépségei, mert sokszor spontánabb, és természetesebb. A szólók, tuttik váltakozása valóban ad sokszor egy monotonitást, kiszámíthatóságot a zene folyamatának, ami engem is szokott zavarni, mert ellentmond az improvizatív előadásmód szabadságának. Amit meg lehet törni váltásokkal, közbeékelt új formai részekkel, szabad, kollektív improvizációs részekkel. Ez persze attól is függ, hogy milyen zenéről van szó, és az mit enged meg. Én valóban lírai alkat vagyok, de az éneklésben szeretek nagy dinamikai ívekben gondolkodni, főként az improvizáció során. Ez egyfajta kitörési pont a produkciómban, hogy aztán visszatérhessek az alap állapotomba. A vokális jazz kapcsán, mostanság nagyon sokat foglalkozok a szöveg, szövegnélküliség kérdéskörrel, ebből írom ugyanis a doktori disszertációmat is. A jazznek van egy erősen szövegközpontú,  dalszöveg-centrikus, logocentrikus vonala, de ott van mellette a szöveg nélküli interpretáció is. Az elsőnél nagyon fontos a storytelling készség, zeneileg mindent ennek kell alárendelni az énekesnek. Egy blues, vagy egy Broadway-dal interpretációját ez határozza meg alapvetően. A szövegközpontúság mellett azonban már a kezdetektől fogva ott volt a scat, ami egy hangszeres imitációból született szövegnélküli kifejezésmód. Először a vokális improvizációban jelent meg, majd később vokális kompozíciók is íródtak, már eleve szöveg nélkül. Ez a kérdéskör egészen kiterjeszthető a zene és nyelv témakörre is. Vajon a szöveg nélküli vokális zene is nyelvi struktúraként értelmezhető, egyfajta kreált nyelvként? Vagy a zene képes egy, a nyelvi struktúráktól teljesen eltérő kifejezésmódot teremteni?  

PRAE: A scat hangzók használatakor mennyiben meghatározó az anyanyelv, és az anyanyelv hangzói? 

Erre vonatkozóan már a Zeneakadémián az MA diploma munkám kapcsán végeztem egy kisebb saját kutatást, nagyon érdekes eredmények születtek. Magyar és amerikai angol anyanyelvű énekes felvételeket hasonlítottam össze, egy általam összeállított feladatsor mentén, saját fonetikai mérések alapján. A doktori munkámban szeretnék majd olyan előadókat is elemezni, akiknek stílusa, egész ars poetica-ja a non-verbalitásra épül, úgy mint például Meredith Monk művészete, vagy néhány jazz-énekes, akiknek a szövegnélküli kifejezésmód névjegyükké vált, ilyen például a portugál származású Sara Serpa énekesnő, zeneszerző. 

PRAE: A jazz-szerkezetek alapvetően monodikusak. A monódia kifejezetten az európai zene hatása. Elképzelhetőnek tart egy polifóniára, akár mikrotonális többszólamúságra törekvő irányvonalat?

Sajnos az én fülem nagyon nehezen adaptálódik a mikrotonalitáshoz. Ennek ellenére nem zárkózom el tőle, csak nagyon megvisel egyelőre. A polifónia valóban izgalmas terep, a billentyűs improvizációban sokszor tetten érhető a jazzben is. Engem jelenleg a többszólamúság, és a minimalista megszólalás hangzásának dúsítása érdekel, mind zeneszerzési, mind hangszerelési szempontból. Ezzel persze nem lépek ki az európai tradíciókból.

PRAE: Azért a jazz nemzetközi közössége számára a magyar nyelv érthetetlen. Ennek vannak előnyei: hangszerszerű virtuozitással énekli a szólamait. Aki ért magyarul többet kap: hiszen érzékeli a szöveg jelentésének hangulatát az ön előadásmódjában. A magyarul nem értők viszont különleges frazeálást kapnak. Mennyire lehet ezt az előadásmódot alkotói folyamatba illeszteni?

Valóban szeretek kísérletezni azzal, hogy hol angolul, hol az anyanyelvemen, hol pedig szöveg nélkül énekelek. Mindegyik másik kifejezésforma. A magyar nyelvű daloknál érdekes, hogy az idegennyelvű közönség is hihetetlenül érzékenyen rezonál a dal mondanivalójára. Legutóbb Párizsban éltem ezt át, egy magyar népdal-feldolgozást játszottunk, és azt éreztem hogy minden szót értenek. Mikor az anyanyelvemen énekelek, kicsit más a hangszínem, talán az emocionális rétegek is mélyebbek, és ezekre a külföldi zenész kollégák, és a közönség is rezonál. Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon a szavak jelentésének tényleg akkora jelentősége van a vokális zene esetében? Sokkal fontosabbnak tűnik a hangzás, a zenei megformálás, és az érzelmi töltet. A szövegnélküliség is izgalmas terep előadóként, és alkotóként is, itt szavak nélkül kell történeteket mesélni, érzelmeket kifejezni, átadni. Az angol saját szövegeknél pedig mindig kérdéses számomra, hogy valójában mennyit értenek az emberek a szövegből, hiszen az angol kapcsán egyre inkább megszoktunk egy viszonylag felületes befogadást. Nehéz elérni, hogy ennél valami több szólaljon meg, és több menjen át a dalszöveg szintjén is. Ez mindig nagy dilemma számomra.

PRAE: Az ön stílusának meghatározó eleme a folyamatosan lüktető ritmizálás. Mennyire tudja a lüktető előadásmódba a zene egészének hatását beilleszteni? 

A jazz egyik legfontosabb része valóban a lüktetés, a folyamatos pulzálás, mely nem direkten, de búvópatakként jelen van folyamatosan. Ez nagyon fontos eleme az énekes interpretációnak is. Mivel rengeteg féle ritmikai alap van, ezért ezeket sokat kell gyakorolni, és ráadásul ebben az élő műfajban folyamatosan bővül a ritmus clave-k, groove-ok, páratlan ostinatók sora, úgyhogy mindig vannak új, felfedezésre és fejlesztésre váró területek. 

PRAE: Az Inner Voice lemezén Bartók Béla, Mogyeszt Muszorgszkij, Heitor Villa-Lobos egy-egy dala is hallható.  Kap-e inspirációt történelmi műfajokból a népdalon kívül?

A klasszikus zenéből elsősorban Monteverdire tekintek meghatározó inspirációként, mind a seconda prattica már említett szövegszerűsége miatt, mind pedig az előadásmód, megszólalás tekintetében is. De nagyon sok klasszikus vokális zenét hallgatok, sok féle korszakból és stílusból. Nehéz lenne egy konkrét korszakot kiemelni, de ha nagyon muszáj, akkor legyen a XVI. század, ott rengeteg vokális zenét író zeneszerző van akit imádok.

PRAE: Foglalkozik tanítással, többek között jazz szolfézzsal. Kérem vázolja fel nagy vonalakban, miben különbözik ez a hagyományos szolfézstól. 

Jazz szolfézst csak alapfokon tanítottam néhány évig, jelenleg jazz vokált tanítok hangszereseknek, de ebben is vannak elméleti területek amiket érintünk az órákon. Nagyon sok különbség van, mind a ritmikai, mind a harmóniai struktúrák tekintetében. Hogyan olvassunk egy swinges dallamot, hogyan ismerjük fel a különböző négyeshangzatokat amikor fordításokkal, esetleg alterációkkal játszák a kíséretben. Itt nem elegendő tudni a hangközöket, vagy a hármas- és négyeshangzat fordításokat. Sokkal több a komplexebb hallás és ritmikai fejlesztő gyakorlat, és kevesebb a motorikus feladat. Nagyobb fókusz van a hallás utáni tanuláson, ami a klasszikusból jött növendékeknek nehezebben szokott menni, hiszen ők nagyon hozzászoktak az olvasáshoz. Fontos ettől néha elszakadni, és felszabadítani más rétegeit a zenei készségeinknek.

PRAE: Ma minden zenei műfajban a technikai bonyolultság jelenti a minőséget. Ez az elvárás elriaszthatja a zenét elsajátítani szerető diákokat. Elképzelhető a jazzben és egyáltalán az improvizációban olyan automatizált folyamatok létrehozása, mint ami jelenleg az elektronikus zenében történik? Milyen javaslatai volnának a vokális jazz és az elektronikus zene fúziójához?

A virtuozitás, technikai bonyolultság mint elvárás a mi műfajunkban is jelen van, sokszor fölöslegesen nagy terhet rakva elsősorban a fiatal, pályakezdő előadók vállára, és elvonva a figyelmet a zenéről, és az együtt-zenélésről. Nyilván vannak alapvető technikai, és tudásbeli elvárások amit egy színpadra lépő zenésznek tudnia kell, de ez nem szabad hogy görcsös megfelelni-akarást eredményezzen. El kell tudni ezt engedni, ez nagyon fontos, mert ha ez nem sikerül, sosem jutunk el a saját eredetiségünk belső csírájához. Az improvizációban is vannak patternek, de ezt nem nevezném automatizált folyamatnak. Nyilván AI segítségével is lehetne remek szólókat szerkeszteni, és fognak is bizonyára, de az attól még nem lesz improvizáció. A rögtönzésben ott kell hogy legyen a véletlen faktor, ami egy automatizált logaritmussal összeegyeztethetetlen fogalom. Márpedig a spontán élő zenének ez adja az igazi ízt. A vokális jazz és elektronikus zene fúziója engem is érdekel. Loop-ok, effektek szintjén már sokan kísérleteznek vele, én is belekóstoltam már, de azt gondolom itt még sokkal több lehetőség kínálkozik, mind a hangzás, az akusztikus tér, a különböző vokál sávok egymáshoz illesztése terén. Szeretnék ezzel majd én is kísérletezni.

PRAE.HU: Mi a zeneszerzők pozíciója egy improvizatív közegben?

Alapvetően ugyanaz, mint egy klasszikus műfajban alkotó zeneszerzőnek, de vannak stílus-beli különbségek. Itt is intenciózus komponálás folyik, döntéseket kell hozni, hangzás, megírt részek, zenei folyamatok, dinamikák terén. Viszont fontos különbség, hogy a szerző hagyjon szabadságot. Ez megnyilvánulhat már abban is, hogy nem mindent ír le. Például ha csak az akkordmenetet írom le, akkor ott nagy szabadsága van a zongoristának, hogy azt milyen felrakásokkal, voicingokkal játssza el. De én is kitalálhatok valami kötöttet, ha épp az a célom. Ugyanez a basszusmenet, vagy a dob groove terén, és a fúvós plusz szólamok terén is. Illetve vannak improvizatív részek beékelve, ennek ki kell találni a helyét, és hogy milyen harmóniai és ritmikai alapelvek mentén történjen az improvizáció. Ezt is lehet merevebben, és szabadabban kezelni.

PRAE.HU: A vokalizmus ma  válságos állapotot mutat. Hiszen a hangszerek, melyek eleinte az éneket kísérték, egy idő után leváltották az énekhangot, és kialakultak a nem énekes formák. Mit tud tenni az énekes improvizáció ebben az alárendelt helyzetben?

Nem gondolom, hogy a vokális zene alárendelt helyzetben lenne. Meg az is kérdés, hogy milyen értelemben beszélünk alárendeltségről. Hogy nem felel meg az abszolút zene kritériumainak? Hogy több benne az utalás a zenén kívüli világra a verbalitás által? Erről már beszéltem a szöveges és szövegnélküli vokális zene kapcsán, talán ez itt is megállja a helyét érvként, hogy a vokális zene sem feltétlenül a verbalitásra épít. Vagy az improvizáció terén csökken a dominanciája, ezáltal kerül zeneileg alárendelt helyzetbe? Nagyon sok jazz-énekes van, aki hihetetlenül virtuóz improvizatőr, és minden zenei helyzetet ural a produkciója során. Vagy történeti kontextusban beszélünk alárendelődésről? Ha a saját életünk zenei fejlődését vizsgáljuk, rögtön látjuk, hogy az éneklés történetileg az első, legösztönösebb zenei megnyilvánulásunk. A hangszeres tanulás csak ezt követi. Azt ma már, különösen Kodály országában, senkinek nem kell bizonygatni, hogy az éneklés kell hogy legyen minden zenei tanulás és fejlesztés alapja. 

PRAE: Szövegíróként is dolgozik. Milyen főbb személyes szempontjai vannak szövegíráskor?

Elég sok szöveget írtam már. Főként a legelső lemezemen, és a mostani Inner Voice albumon vannak saját szöveges dalok. Ez most számomra egy visszakanyarodás az angol szövegekhez, úgy érzem, de már egyfajta szintézist teremtve a szövegnélküli, sokkal játékosabb formákkal. A címadó dal dallama szinte teljesen egy időben keletkezett a szöveggel. Nagyon egyszerű, asszociatív szöveg, a célom csak annyi volt, hogy repítsen.

you fly like an eagle
high above the ground
you glide silently 
in your head there is a sound
it’s only an inner voice
that opens an inner wing
that opens an inner gate
toward the endless, 
where your soul is at rest

PRAE: Mire támaszkodna, ha szólóban stúdiólemezt kellene készítenie?

Akármilyen hihetetlen, de nemrég pont volt szóló stúdiózási élményem: a Bartók Munkafüzetem 96 darabját vettem fel egyedül felzongorázva és felénekelve. Érdekes élmény volt, és kifejezetten arra inspirált, hogy alakítsak ki magamnak egy otthoni stúdiót, ahol akármikor alkothatok szólóban, bármeddig gyötörhetem magam, és senkihez nem kell alkalmazkodnom. Akkor alkothassak amikor akarok, felzongorázom, feléneklem a sávokat, szerkesztgetem, és még elektronikával is kísérletezzek. Furcsa ezt kimondani, de most talán éppen erre vágyom a leginkább.

PRAE: Végül arra kérem, segítsen nekem és olvasóinknak a műfaj elméletének jobb megismerése érdekében. A magyar Wikipédia jazz szócikkében rengeteg tévedés és ellentmondás van. Kiemelnék egyet: a jazzt sokan zenei formának vélik. Milyen elektronikusan is elérhető szakirodalmat és hangfelvételt javasolna Pernye András és Gonda János könyvei mellett? 

Ken Burns jazz-történeti filmjeit ajánlom mindenkinek, és az All About Jazz, Downbeat magazin jazz review-it, ahol színvonalas, hozzáértő lemez-kritikákat, portrékat lehet olvasni, és picit jobban tájékozódni a mostani előadók és stílusok rengetegében.


nyomtat

Szerzők

-- Weber Kristóf --

Zeneszerző és muzikográfus vagyok. Különféle szöveges műfajokban írok, emellett a PTE Művészeti Karán oktatok. Hobbim az idiómák gyűjtése. Zeneműveim kottái a Petrucci online kottatárban elérhetők. Szoktam fotózni is.


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.

Más művészeti ágakról

Mi köze mindehhez Nádas Péternek?
színház

A Fővárosi Nagycirkusz szakmai délutánjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés