Visszatekintve az utóbbi években kiadott gyerekkönyvekre egyre inkább azt látni, hogy virágkorukat élik azok a gyerekkönyvek, amelyeknek a fókuszában az érzelemkifejezés áll – gondoljunk csak a Scolar Kiadó Gaston érzelmei című sorozatára vagy a Csirimojó Kiadó gondozásában megjelent Érzelmes mackók című mesekönyvre. Az érzelemfeldolgozás témakörébe sorolhatnánk továbbá a rendkívüli népszerűségnek örvendő Agymanókat is, ami az utóbbi tíz évben töretlenül az egyik legnézettebb Pixar-mese, ezzel is ráerősítve a téma jelentőségére – ugyanakkor a feldolgozatlanságára is.

Ebbe a sorba illeszkedik Anna Llenas is A színszörny-sorozattal, amelynek immár a második része is elérhető magyar nyelven. De miben különbözik ez a sorozat elődeitől, és milyen tematikus újításokat hoznak a Színszörny kalandjai?

A színszörny

A sorozat első része érzelmi térkép a legkisebbek számára, melynek középpontjában maga a címadó Színszörny áll. Adott egy vidám, játékos, olykor mégis rakoncátlan, apró és sokszínű szörnycsemete. Ez a sokszínűség azonban nem esztétikai okokból van jelen, hanem az összezavarodott belső állapot kifejezői.

Ez az összezavarodottság, ez az érzelmi bizonytalanság fontos kiindulópontja a történetnek, ugyanakkor egy jelentős pszichológiai és nyelvi felismerésre épül, mégpedig az ismeretlentől, a megnevezhetetlentől való félelemre, az ismeretlennel való együttélés nehézségeire. Márpedig egy érzés, amelynek nincs neve, könnyen válhat rémisztővé, kiszámíthatatlanná, ismeretlenné, fenyegetővé.  Ezt a szituációt minden gyerek megtapasztalja: az érzelmi kavalkád, amit a színszörny magában hordoz, ott lapul minden gyermekben.

Éppen ezért A színszörny legfontosabb üzenete, hogy az érzések megnevezése az első lépés azok elfogadása és kezelése felé. A Színszörny első kalandja ennek a folyamatnak a metaforája: a színek, azaz az érzések eleinte kaotikusan keverednek össze benne, de ahogy egy kislány – Emma, a történet „érzelmi kalauza” – segít neki rendet tenni, a színek (és így az érzések is) fokozatosan elkülönülnek és helyükre kerülnek. A zöld jelképezi a nyugalmat, a piros a haragot, a fekete a félelmet, a kék a szomorúságot, a sárga pedig az örömöt jelöli.

A Színszörny maga is egy erőteljes metafora: egy olyan ösztönlény, aki tele van érzésekkel – éppúgy, mint egy kisgyermek, aki még nem képes és még nem tanulta meg ezeket szavakba önteni, strukturálni vagy éppen kezelni. A színek szétválasztása ebben a kontextusban tehát egy érzelmi önismereti gyakorlat is, amely során a Színszörny – és vele együtt a kis olvasók is – megtanulják felismerni és elkülöníteni az érzelmeket.

A színszörnyben megelevenedő tanösvény illusztrációkkal van kikövezve. Anna Llenas vizuális világa egyedülállóan izgalmas, amely a szövegszintű tartalmat egy újabb jelentésréteggel bővíti ki. A narratív illusztrációk egymásra épülő textúrái, a kézzel készített kollázsszerű elemek, a színek intenzitása és a formák, anyagok dinamikája mind azt a belső kavalkádot tükrözik, amit a Színszörny átél. A kezdeti képi káosz a könyv előrehaladtával fokozatosan letisztul, ami nemcsak a történet ívének, hanem a gyermek érzelmi fejlődésének is a vizuális leképezése.

A színszörny iskolás lesz

A sorozat második része – a frissen megjelent A színszörny iskolás lesz – tehát ebből az érzelmi biztonságból indít, amit azonban egy az újdonság erejével érkező életesemény újra felkavar. Az előző rész elvontabb, didaktikusabb szerkezetét ezúttal egy konkrét történeti ív váltja fel. A narratíva fókuszpontja ezúttal az iskolakezdés, amely új színt visz a Színszörny eddig ismert világába – szó szerint és átvitt értelemben is. Kis hősünk új kalandjában kezdetben zavarodottan bolyong az iskola világában, az érzései újra összekeverednek, akárcsak az első kötet elején.

Anna Llenas könyve ebbe a fázisba hoz játékos, humorral tarkított, mégis érthető struktúrát, amely egyaránt segíti a gyerekeket és a felnőtteket az érzelmi eligazodásban. Az ismeretlen közeg, a szabályok, a megváltozott közösségi szféra, a tanulás és a társadalmi normák olyan hatások, amelyek felerősítik benne az örömöt, de a félelmet, sőt olykor a dühöt is – mindezt színekkel jelölve, vizuálisan könnyen követhető módon. Ez a visszaesés az érzelmek kavalkádjába azonban nem hiba vagy kudarc, sokkal inkább az új tapasztalatok, új életforma velejárója. A színszörny iskolás lesz finoman érzékelteti, hogy az érzelmeink megismerése ciklikus, vagyis az új élethelyzetek kortól függetlenül újabb próbák elé állítanak bennünket.

A második kötet legnagyobb újítása talán abban rejlik, hogy nem csupán megnevezi és vizualizálja az érzelmeket, hanem már egy adott – minden olvasó életében bekövetkező – szituációhoz köti őket, azaz narratív kontextusba helyezi az érzelemfeldolgozást. Mindez rávilágít az érzelmi stabilitás és biztonság törékenységére: egy új élethelyzet és az új ingerek tömkelege könnyen destabilizálja az érzelmeket. A Színszörny tanmeséje tehát jól követi a gyerekek érzelmi fejlődését: először megismerjük az érzéseinket, aztán megtanulunk együttélni velük, idővel pedig az állandó változásban lévő környezethez is tudjuk viszonyítani a gyakorta hullámzó érzelmeinket.

Képek forrása: a LabiKIDS weboldala