A Blended Intensive Programme (BIP) az Erasmus+ keretében kialakított mobilitási forma, amely legalább három ország felsőoktatási intézményeinek együttműködésére épül. Célja, hogy innovatív, nem hagyományos oktatási formákon keresztül ösztönözze a hallgatókat és oktatókat a nemzetközi tapasztalatszerzésre, valamint az interkulturális és interdiszciplináris tanulásban történő aktív részvételre. 

A hét a pozsonyi Magyar Tanszékén tartott rövid eligazítással, regisztrációval vette kezdetét, amit Schein Gábor és Száz Pál délelőtti szemináriumai követtek. Schein előadásában Borbély Szilárd 2003-ban megjelent Berlin–Hamlet című kötetére, valamint a szerző töredékes prózakötetére, a Kafka fiára helyezte a hangsúlyt. A Berlinhez, illetve a „szerzői énhez“ köthető utazástörténetet megjelenítő verseskönyvet, valamint a posztumusz regényt Schein a kollektív trauma, az identitásperformativitás, a gyász és hatalom kapcsolatán keresztül, és az emlékezet politikájának kontextusában fejtegette. A traumacentrikus diskurzus megkülönböztet gyászolható (az adott veszteség el van-e ismerve a közösség által, Judith Butler fogalma nyomán) és gyászolandó (aminek gyászolására igény lenne, még ha a társadalom nem is ismeri el gyászolhatónak a jelenséget) normatív fogalmakat – a kettő közötti törés következménye pedig az úgynevezett „gyászmunkahiány“. Amely a gyász feldolgozásának elakadását jelöli. Ezen harmadik jelenség irodalmi-szimbolikus válaszreakcióját testesíti meg Borbély címadó Hamlet-figurája is. Száz Pál szövegcentrikus-elemző szemináriuma során a Borbély-féle Aeternitas-versek és Nyéki Vörös Mátyás, a barokk retorikában ismert eszközöket felsorakoztató, azonos című Aeternitas című verse közti párhuzamok, kapcsolatok kerültek górcső alá.

A retorikai és intertextuális kapcsolatok vizsgálatát követően délután Csehy Zoltán tágabb ökológiai és biopoétikai attitűdöket előrebocsátó keretbe helyezte a kortárs lírai tendenciákat. A Lebomlás és energiaátadás – Kortárs költészeti ökoszisztéma című előadás az ökológiai imperatívusz költőinek sorában (Sirokai Mátyás, Korpa Tamás, Mezei Gábor) említi Borbély Szilárd Bukolikatájban című 2022-es posztumusz verskötetét, melynek pásztoridillszerű költeményei ekhói is egyben a Nincstelenekben megelevenedő szövegvilágnak. Fokozott figyelem irányult továbbá a test és trauma kortárs poétikai megjelenítésére, a nyelvi megformálhatóság határhelyzeteire, a trauma nyelvének artikulálhatóságára, aminek egyik érzékeny lenyomatát nyújtja Borbély A Testhez című kötete is. A Borbély-életmű kapcsán gyakorta tárgyalt autofikciós eljárások a kortárs líra több fiatal alkotójának munkásságában is visszhangra találnak, gondolhatunk itt Krusovszky Dénes Életrajzi kísérletek, Locker Dávid Beszédkényszer, valamint Kupihár Rebeka A heterók istenéhez című kötetére. Transzparens líraiságuk, önanalízisük, másállapot-megjelenítésük az identitás és a nyelv médiumának kölcsönhatását vizsgálják sajátos poétikai konstrukciókon keresztül.

A hétfői előadássorozat zárásaként Schein Gábor Franz Kafka és Borbély szövegeinek párbeszédére, szövegszintű kapcsolódásainak irányította a hallgatóság figyelmét. Megtudhattuk, hogy a Borbély-életműben a Kafka fia által felépített Kafka-figura megjelenítésében unikális lépés, hogy a szerző szót ad a rettegett apa, Hermann Kafkának, illetve mindhárom Kafka-generációt felvonultatja, emellett megvillant egy máig tisztázatlan konspirációs szálat is, ami szerint Franz Kafkának balkézről utódja is született. Szóba került, hogy Kafka egyik legjelentősebb levelét apjához írta, de sosem küldte azt el (Levél Apámhoz). Borbély saját alakját, mint Kafka olvasóját viszi színre, külső nézőpontú elbeszélőként íródik a történetbe.

A hét eleji elmélyült műhelymunka után kedd délután a hallgatóknak lehetőségük volt kilépni az egyetemi tér intellektuális koncentráltságából, hogy kötetlenebb formában is kapcsolatba lépjenek a hely szellemével. Az e célból szervezett városnézést Benyovszky Adél, harmadéves pozsonyi hallgató vezette. Ennek során a külföldi résztvevők közelebbről is megismerkedhettek Pozsony történelmi óvárosának legjelentősebb látnivalóival – többek között a Mihály-kapu vonzáskörének macskaköves utcáival, a város egyik ikonikus jelképének számító kék templommal (Szent Erzsébet), valamint az egykori koronázótemplommal, a Szent Márton-dómmal is.

A másnapi foglalkozások sorát Krupp József verselemző szemináriuma nyitotta, a mitologikus, de egyben ószövetségi áthallásokat is mozgató Kirké, disznószíve című költeményre fókuszáltunk. A versben megelevenedik a szabolcs-szatmári táj, de a szöveg főként a brutálisra reflektál, amellyel a disznóölés aktusát a költő szinte boncolási jegyzőkönyvszerű részletességgel ábrázolja. A címben látszólag agrammatikus nyelvi helyzetben megjelenített disznószívről már tudható, hogy emberi szervtranszplantációra is alkalmas – így nem is válik olyan megfoghatatlanná a Kirké-mítosz disznóvá változtatásának motívuma.

A tragikum megjelenítésének különböző rétegeit feltáró szemináriumok Murzsa Tímea vezetésével két Borbély-mű köré szerveződtek: Az Olaszliszkai című sortstalandráma és a Nincstelenek elemzése szolgált a közös műhelymunka alapjául. Murzsa hangsúlyozta, Borbély művében nem csupán a 2006-os olaszliszkai lincselés megrendítő eseményeinek állít emléket, hanem a helyszínt a kollektív zsidó emlékezet egyik fontos rétegzett terévé is emeli. A mű Olaszliszkát a brutális tett színhelyeként és a tokaji régió egykori zsidó spirituális központját is megidézi. A mű hátterében ott húzódik a hitközösség múltja Friedlander Hermannal, a „csodarabbiként” tisztelt haszid vezetővel, valamint elődjével, Friedmann Herschelével, akit a chaszidizmus első magyarországi terjesztőjeként tartanak számon. A dráma a történeti dimenziók felidézésével nemcsak az egykori, mára felszámolt haszid közösségnek állít emléket, hanem ráirányítja a figyelmet a múlt és jelen marginalizált közösségeire. Történeteik egymásra íródnak, így a szöveg működésbe hozva a palimpszesztszerű, többrétegű emlékezet dinamikáját. A szemináriumok egyik fontos fókuszpontja volt a média emlékezetalakító szerepének-felelősségvállalásának vizsgálata is, tehát miként járultak hozzá a sajtóorgánumok a tragédia nyomán felerősödő cigányellenes szólamok térnyeréséhez. Az események élményszerűségét tovább fokozta Rachel Mikos (művésznevén Ottilie Mulzet), Borbély Szilárd angol nyelvű fordítójának személyes jelenléte, aki készséggel segítette a résztvevőket olyan fordítói kihívások értelmezésében és feloldásában, mint például a Nincstelenek sajátos fogalomalkotásainak angol nyelvi átültethetősége.

A hét záróelőadásában Németh Zoltán a posztmodern három elméleti modelljét vizsgálva Borbély Szilárdot az antropológiai irányzat egyik legjelentősebb hazai képviselőjeként tárgyalta. Ez a megközelítés a kulturális fordulat nyomán a hatalom kérdéskörére, a marginalizált nézőpontok megjelenítésére vagy a traumához kapcsolt identitásköltészet kérdéseire fókuszál – mindemellett nem riad vissza a nyílt politikai állásfoglalástól sem, szembemenve a patriarchális, globalizáló és homogenizáló tendenciákkal. Borbély Szilárd életműve, különösen a Halotti pompa és A Testhez című kötetei, szerves részei ennek az elméleti horizontnak: a gyász, a trauma, a test poétikája ezekben a szövegekben elválaszthatatlan a társadalmi perifériák, a magyar vidék mélyszegénységének kiszolgáltatottság  tapasztalatától. A Testhez verseiben a női lét határhelyzetei – szülés, abortusz, zárdaélet, lágerek – révén a szubaltern vagy az „elnémított“ hang szólal meg, mely nem ritkán a kimondhatatlanság határán egyensúlyoz. Az előadás tematikáját továbbvivő Németh-szeminárium a trauma artikulációját emelte a középpontba: a résztvevők Zinger Magdolna egyik szövegéből kiindulva, annak motívumait, gondolatiságát parafrazálva alkottak saját verseket.

Úgy gondolom, az együtt töltött hét remek alkalmat biztosított nem csupán az izgalmas felvetésekkel, beszélgetésekkel tarkított borbélyi szövegvilág rétegzett összefüggéseinek, perspektíváinak értelmezéséhez, de megerősítette bennem az irodalom közösségépítő  erejébe vetett hitet is. Meghatározó emlékként őrzöm ezt az interkulturális műhelymunkát, a figyelem és jelenlét terét, az együttgondolkodásnak szentelt kötetlen kapcsolódást. Ahol szabad volt kérdezni, vagy épp csendben maradni, de mindenek előtt kapcsolódni az irodalom határmezsgyéin innen és túl.

Fotók: Száz Pál