Az ebédszünet után következett a beszélgetések harmadik szekciója, ami a művészetek és Tolnai kapcsolatára fókuszált. Geskó Judit, Ladik Katalin és Nagy József (Szkipe) Darida Veronika és Nemes Z. Márió kérdéseire válaszoltak

Darida elmondta, ebben a beszélgetésben két szekciót vontak össze, „tehát egyszerre lesz szó a képző- és a színházművészetről”. „Megpróbálják felrajzolni ezt az összefüggés-rendszert, ami Tolnai és a tárgyalt művészeti ágak között fennált” - tette hozzá Nemes Z. Tolnai látásmódjának egy része vizuális és materialista, amint hozzányúl a témáihoz, máris egy képzőművészeti élménnyé válik. A moderátor emellett a Meztelen bohóc című képzőművészeti esszékötetet emelte ki azzal a keretezéssel, hogy milyen lokális fókuszai vannak Tolnai esszéinek. Láthatóan saját vajdasági művészeivel foglalkozott. Az első kérdés is erre vonatkozott: mindig is megvolt-e Tolnaiban a rá jellemző anyagi érzékenység. 

Nagy József érdekes részletet osztott meg Tolnaival kapcsolatban, akinek hatalmas löszbaba-gyűjteménye volt, ezen keresztül is lehetett érzékelni a materiálishoz fűződő viszonyát. Geskó Judit szerint Tolnait a szenzibilitás, illetve az építő és architechturális művészek érdekelték még.

Ladik Katalin Tolnai szövegeire mindig is zeneileg tekintett. Azt is elmesélte, hogy akkor volt alkalma Tolnai szövegeit mint zenei partikulát előadnia, amikor először játszott egy általa írt darabban. A rövid próbaidő ellenére sikert aratott az előadás, és látszott, hogy a közönséget mélyen meg tudta szólítani.

Ezután Darida Veronika vette át a szót, és kifejtette a költői színház és materialista poétika összefüggéseit. Megkérdezte a beszélgetőktől, számukra mennyire volt meghatározó a személyes kapcsolat az anyaggal. Geskó a sót emelte ki, mint Tolnai egyik kedvencét, az általa kedvelt festmény, ami a moszkvai Puskin múzeumban tekinthető meg, szintén sólepárlókat ábrázol. Nagy József a táj szerepét említette: beszélt az Orfeusz létrái című darabról, amiből egy sűrített mozgásszínházi jelenetet csináltak.

Nemes Z. Márió visszaterelte a beszélgetést a lokalitáshoz. „Az egészben van egyfajta hedonizmus, ahogy a tájat anyagok és történetek egységeként fogja fel. Ez képzőművészeti írásaiban is megfigyelhető. Pontosan értekezik a technikai dolgokról, de mindez egy anekdotikus utazás része” - mondta. Látszik, hogy az irodalom, mint partitúra nem elégítette ki, valamit gyűjtenie is kellett - például löszbabákat.

Ladik Katalin vette át a szót, aki Tolnaival kapcsolatos kezdeti élményeiről mesélt. A hatvanas években találkozott vele és Domonkos Istvánnal is. Tolnaival a tárgyi mikrokozmoszban volt közösségük, de Ladik kevesebb szóval szeretett volna dolgozni, míg Tolnai inkább bővített volna.

Darida Veronika a Tolnai számára fontos képzőművészekről kérdezett.

A résztvevők a vajdasági magyar művészeket emelték ki, akiket viszont a hivatalos képzőművészet-kritika nem ismer el, részben kevés kiállításuk miatt. Ladik hozzáfűzte: Tolnainál a kisebbségi lét is fontos volt. A vajdasági magyar szerzők magyarul írtak, viszont Magyarországon nem kaptak elismerést. Az anyaországhoz tehát nem tartozhattak, emiatt pedig mindenki megtalálta a saját kifejezésmódját, ez adott nekik szabadságot.

Nemes Z. Márió szerint a képzőművészet kapcsán a magyarországi történetírásnak komoly hiányai vannak, egyedül Tolnai írt vajdasági magyar képzőművészekről. Hozzátette, hogy munkásságukat csak úgy lehet értelmezni, ha a szerzők tisztában vannak a jugoszláv kontextussal.

Geskó arra hívta fel a figyelmet, hogy érdemes türelmesnek lenni; Szerbhorváth György munkái remélhetőleg segítenek majd a hiány kitöltésében. 

Újabb szünet után a negyedik, egyben utolsó szekció következett, amely a Tolnai-univerzumot igyekezett körül járni. A résztvevők Nagy Boglárka, Horváth Olivér, Szabó Marcell, Fenyvesi Ottó és Szerbhorváth György voltak. A beszélgetést Seregi Tamás moderálta.

Fenyvesi Ottó beszélt Sinkó Ervinről, Tolnai tanáráról. Elmondta, hogy Tolnai Sinkótól hallott először a nagy filozófusokról, és lehengerlő előadásai nagy hatással voltak későbbi munkásságára.

Szerbhorváth György ehhez csatlakozva említette meg, hogy Sinkó kommunista volt, jó viszonyt ápolt Titóval, így tudta védeni a Tolnai által szerkesztett Symposiont a hatalommal szemben. Szerbhorváth maga is elolvasta az Új Symposion összes számát, és Tolnai könyvtárát is. A folyóirat kapcsán sok a mítosz többek között azzal kapcsolatban is, hogy Tolnai mennyire volt jugoszlavista. Elmondása szerint ez utóbbi a szövegeiből nem vehető ki. Az Új Symposion első nemzedéke Lukács tanait követő, forradalmi volt, Tolnait viszont inkább Camus érdekelte, így a lázadást belső megélésnek tekintette. Távol állt tőle a jugoszlavista ideológia, inkább liberális volt.

Seregi Tamás a vajdasági magyar irodalom az anyaországinál szabadabb szellemi környezetére hívta fel a figyelmet: megkérdezte, milyen volt Tolnai számára a kisebbségi létmód.

Tolnaitól leginkább nyitottságot tanultak ezzel kapcsolatban, azt, hogy érdeklődéssel forduljanak más kultúrák felé. A jugoszláviai szellemi térben hamar megjelent a francia újhullám, gyorsan lefordították az ahhoz köthető filmeket és könyveket, ezzel is tágítva látásmódjukat és lehetőségeiket. Tolnai emellett a képzőművészetbe is bevezette őket, és különböző kiállításokra küldte el tanítványait. - mesélte Fenyvesi Ottó.

Szabó Marcell a Tolnai-univerzummal kapcsolatos saját meglátásairól beszélt. Tolnai írásművészete határsértő, viszont nem a határok eltüntetését tűzte ki célul. Különleges volt, ahogy barátait bevonta a világába. Olyan írásmódot alakított ki, ahol ő bizonyos szempontból folyamatosan kutatott és ezek a kutatások nem értek véget. Szabó egy példát is felhozott: Tolnai adott neki egy könyvet, ami egy francia cipész emlékiratai volt a témája, és megkérte, hogy olvassa el, majd foglalja össze miről szól.

Ezt követően Nagy Boglárka elmondta, azért is tanulságos ez a nap, mert különböző műfajok mentén igyekeznek közelíteni az életműhöz. Megjegyezte, hogy a Költő disznózsírból című kötet Tolnai poétikáját nagyon szépen megjeleníti, és a nagy rémületeket, meg a nagy nevetéseket is láttatják az életműben. Seregi Tamás az anyagi-tárgyi motívumok összefüggésére hívta fel a figyelmet, amely jóval összetettebb a formajátéknál.

A beszélgetés végéhez közeledve egy rövidebb vita bontakozott ki az Új Symposionnal kapcsolatban. Orcsik Roland a nézők soraiból kapcsolódott be, Szerbhorváth György mondandójára reagálva. Kifejtette, hogy a kommunistát ebben a kontextusban újbaloldaliként kell felfogni, illetve az ambivalencia fogalma nélkül nem értelmezhető a korszak sem. Azt is elmondta, hogy a Új Symposionban különböző véleményű szerzők is publikáltak, olykor ütköztették is meglátásaikat. Szerbhorváth György és mások is bekapcsolódtak a vitába, a felvetett témát viszont idő hiányában nem volt lehetőségük teljesen körbejárni.

A beszélgetés végén többek között azt is megkérdezték, várható-e az eddig kiadatlan Tolnai-hagyaték publikálása. Nagy Boglárka válaszából kiderült: sok az anyag, amit Tolnai az utolsó kötetébe szánt, viszont az már nem készülhetett el, úgyhogy nehéz strukturálni. Még néhány hónap kell ahhoz, hogy összegyűjthessék a többit.

Az utolsó szekciót egy újabb rövid szünet követte, majd a Jel Színház előadását vetítették le, ami a Wilhelm-dalok… alapján készült. Darida Veronika elmondta, hogy 2013-ban mutatták be az előadást Tolnai tiszteletére, és mivel az egyik szereplő, Bicskei István is a közelmúltban hunyt el, ez a vetítés az ő életműve előtt is tiszteleg. 

Ezzel a kettős hommage-zsal ért véget a Tolnai Ottó Emléknap. Tanulságos és gondolatébresztő beszélgetéseket hallhatunk, illetve több témát is felvázoltak, amelyekkel érdemes foglalkozni. Felmerült például, hogy a Tolnai filozófiájával, vagy az általa használt motívumokkal kapcsolatban is lehetne hasonló eseményt rendezni. Remélhetőleg ezek az ötletek a jövőben megvalósulnak és így tovább tágul majd a Tolnai-univerzum.

Fotók: Szűcs Hanna, Horváth Máté, Gálos Viktor (Tolnai Ottó portréja), ELTE Esztétika Facebook oldala