Akkor még a Podmaniczky utcában lakott, közvetlenül a Ferdinánd híd után. A bérlemény, amiben élt, valószerűtlenül sárgás-barnás fényben derengett mindig, amit a gomolygó füst, az átható kávé- és cigarettaszag szabdalva töltött meg. A tűzhelyen állandóan éppen főtt a szívrepesztő erősségű fekete – gyakran ki-kibuggyanva, hónapokra nyomot hagyva –, ami mindig társunkul szegődött világmegváltó beszélgetéseinkhez. Ezekből rendre születtek írások is, amik megjelentek a Prae-n.

Később visszaköltözött szülővárosába, Esztergomba, ahol macskák társaságában élt. Amikor vonattal Pestre jött, hogy találkozzunk, mindig Spanyolországról vagy Portugáliáról mesélt – arról, hogy hátralevő életét utcazenészként ott fogja leélni.

Csavargó volt mindig is. Aki csak időnként horgonyzott le itt-ott. Az egyetlen ember volt, aki valóban úgy élt, ahogyan Thoreau ír a Waldenben.

Távol állt tőle a gyökéreresztés, nem ismerte a „berendezkedés” fogalmát. Mindig is a föld felett lebegett. Én pedig mindig úgy láttam őt, mint aki az őrült tudós megszállottságával kutat és keres. Ha gitárról volt szó, akkor a különféle fogás- és pengetéstechnikák, az ujjak lehetetlen függetlenítése érdekelte. Ha akusztikáról vagy pszichoakusztikáról beszélt, akkor a zenei tér legapróbb aspektusait boncolta.

Nehezen sikerült felkutatni nővérének lisszaboni ismerőseit, akiktől megtudta, hogy Csaba végül kórházban halt meg, dokumentumok nélkül. Még az is elképzelhető, hogy névtelen sírba temették, ahogy a Földet csak rövid ideig látogatni jövő zseniket szokás.

Most, hogy nincs több kedd este, és nem buggyan túl többé a fekete, csak az illatok, a hangok és a mozdulatok emlékezete marad: a híd utáni lakás ablaka, a macskák Esztergomban, a portugál tengerpartról szőtt és megvalósult álmok. Úgy élt, mint Szókratész: mindenét, ami volt – a mobiltelefonját és laptopját leszámítva – magán hordta. Távozni is így távozott. Csendben, nyomtalanul, senkit se zavarva, mégis mély űrt hagyva maga mögött.

Nagyon előre siettél drága barátom! Leld meg békédet!

Danczi Csaba László (számtalan cikke itt olvasható) a prae.hu művészeti portál első rovatvezetője volt, 2006 és 2017 közt ( – a szerk.)