Hangulatos vibe-mozit készített Csizmadia Attila rendező és Topolánszky Tamás Yvan operatőr a JUNO11 Pictures gyártásában, rendszerfüggetlenül, nagyrészt baráti segítségekből és szponzori támogatásokból a hazai fesztiválkultúra történetéről. A gondosan a nyárutóra időzített doksi felébreszti a nézőben a búcsúzó szezon utáni nosztalgikus vágyakozást, Márton Dániel pörgős és sodró lendületű vágása pedig rögtön behúzza az embert a jólismert fesztiválhangulatba.

Mondhatjuk, hogy a téma a földön hevert, hiszen Magyarországon szűkös méretei ellenére az elmúlt három évtizedben tényleg gombamód nőttek ki a földből a legkülönfélébb nyári fesztiválok.

Alighanem ez a pillanat pedig éppen az utolsó utáni, amikor még érdemes volt elkapni a kínálkozó témát, hiszen az elmúlt két évben a nyári hónapok híreiben rendre felbukkantak az egykori zászlóshajónak számító fesztiválok (Balaton Sound, VOLT) bezárása, kultikussá vált események ellehetetlenülése (Bánkitó).

A filmben megszólaló szereplők azonban ezt a borongós jövőképet éppen csak megemlítik, sokkal inkább a nosztalgikus dicsfényben úszó kezdetekre koncentrálnak.

A Fesztiválországban a por és a szabadság a két hívószó. Előbbi arra utal, hogy mennyire amatőr módon, kezdetleges eszközökkel, ad hoc ötletek mentén alakultak ki a legelső Diákszigetek és Kapolcsi Művészeti Napok, abból a kézzelfogható hiányból, hogy a rendszerváltás után hirtelen eltűntek a fiataloknak szánt nyári táborok. Erre az időszakra emlékezik vissza felváltva Gerendai Károly, Müller Péter Sziámi, Márta István, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert sok archív illusztráció mellett, egymástól külön, a jobb pillanatokban egymást kiegészítve.

Ahogyan a filmben is elhangzik, itthon mindenki a Sziget köpönyegéből bújt elő, ennek megfelelően a legnagyobb hangsúlyt Gerendaiék kapják, de az olyan régi motorosokhoz, mint a Művészetek Völgye vagy a VOLT és a Balaton Sound is többször vissza-visszatér a film.

Azzal nincs is gond, hogy a nagyobb, meghatározóbb vagy hosszabb múltra visszatekintő fesztiválok érthető módon hosszabban vannak kifejtve, ám a film közepetáján mintha észbe kapnának az alkotók, hogy mennyi minden van még hátra.

Ekkor hirtelen úgy érződik, mintha a kisebbeket egyszerre pótolni akarnák egy közel lehetetlen vállalkozásba fogva, ami az addig jól felépített és következetesen vezetett ritmust is szétfeszíti. Ráadásul még így is sokan érdemtelenül teljesen kimaradnak (Kolorádó, FEZEN, Campus), míg mások csak kínos mosolygást és levegőben lógó félmondatokat érdemelnek (Ozora). Amit egyértelműen meg lehet érteni a hazai fesztiválbizniszről a Fesztiválország után, az az, hogy van itt egy szervezői-üzleti holdudvar, akik ismerik egymást, sőt olykor egymás oldalhajtásaiként növesztik ki az újabb projektjeiket – és vannak azok a kicsik, akik nem tartoznak bele a körbe, és kimaradnak a seregszemléből Rockmaratontól Hegyaljáig és tovább.

A por jelentéses használata mellett másik alappillére a filmnek a szabadság. Egyfelől megtudjuk, hogy üzleti szempontból a fesztiválszervezés biztosan nem az, az egyszeri fesztiválozók belső nézőpontja pedig nincs kibontva, leginkább ismert zenészek osztanak meg egy-két saját élményt, színesítve ezzel a szervezői megszólalásokat. Amikor viszont a film felénél váratlanul egy addig nem látott influenszer bukkan fel, hogy saját magáról meséljen egy gondosan bevilágított belvárosi lakásban, az a szabadság helyett sokkal inkább egy kellemetlen Pilátus a Credóban-érzést ad a filmnek.

Talán a legjobb momentuma a filmnek Gerendai őszintesége és a Füli–Noresz páros igazi nehézségeket érintő kettős interjúja, a leginkább eltalált pillanatokban pedig a film képes remek áthallásokkal egymásra rímeltetni a megszólalókat.

Így is sokan vannak, akiket mintha a teljesség igénye végett a fülüknél fogva rángattak volna be a koncepcióba, és persze vannak, akik nem tudnak (elég) érdekeseket mondani, vagy megelégszenek a legblődebb sztereotípiákkal.

A vágás ezzel együtt folyamatosan gondoskodik arról, hogy pörgesse a nézőben az adrenalint, átadja az ismerős hangulatot, és a villanásnyi időre óhatatlanul felmerülő kényes kérdések elől gondosan kiangolnázó koncepciót feledtetve a végtelen nyár és a teljes szabadság másfél órányi illúzióját teremtse meg a moziban.

Fesztiválország, magyar zenés dokumentumfilm, 94 perc, 2025, rendező: Csizmadia Attila, Topolánszky Tamás Yvan, Forgatókönyv: Csizmadia Attila, Operatőr: Topolánszky Tamás Yvan, Németh Viktor, Vágó: Márton Dániel, Producer: Claudia Sumeghy. Forgalmazza a JUNO11 Pictures. Bemutató dátuma: 2025. szeptember 18.

Fotók: JUNO11