Vörösmarty, Kodály, Bajza –  három megálló az Oktogontól a Khora Budapest Pszichológiai és Művészeti Stúdió. Az Andrássy út villái mindig lenyűgöznek. A kapuban Endrey-Nagy Ágostonba botlom, megörülünk a találkozásnak. A meghívó e-mailben közöltek szerint haladunk. Becsengetünk, betoljuk a rácsos ajtót, balra, fel a lépcsőn.

Már az első pillanatban érződik a bemutató különlegessége. Mintha egy privát térbe lépnénk, vendégségbe; üdvözölnek és átadják az ajándék lapszámokat.

Mindenki beszélget, keressük az ismerős tekinteteket, egy pillanatra eszembe jut, vajon a társaság hány százalékát illene ismernem? Helyet keresek, találkozom néhány régen látott ismerőssel.

Vincze Bence, az Életünk folyóirat friss főszerkesztője köszönti a vendégeket. Kifejti, hogy valaki olyannak akarta ajánlani az első lapszámot, aki áldozatokat hozva és juttatást érte nem remélve tett a fiatal tehetséggondozásért hosszú éveken keresztül. Az új lapszám középpontjában Nádasdy Ádám, nyelvész, költő, műfordító, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Angol–Amerikai Intézet nyugalmazott oktatója. Bejelenti a következő lapszámot is a főszerkesztő – természet, művészet és fenntarthatóság tematikában – Jane Goodall tiszteletére.

„Szerettük volna, ha ez az alkalom az ünneplésé, a találkozásé és a beszélgetésé lehetne.

Egy folyóirat identitásában elengedhetetlen a közösség, a nyitottság és az innovációkeresés, így törekszünk arra, hogy a szalonestünk mindenki számára kellemes élmény legyen.”

És valóban, a szalonest kifejezés egyetlen félelme – hogy túlságosan fehérgalléros esemény lenne – egy pillanatra sem érződik. Mindenki kedves, befogadó, fogynak a kikészített falatkák, koccannak a poharak.

„A skandináv országokban nagy népszerűségnek örvend a Coffee Table Talk rendezvény módszertana. Ennek célja, hogy a frontális beszélgetések helyett asztalok köré lehessen ülni, és együtt, hierarchia nélkül beszélgetni a kijelölt témákról.”

„Mivel a pályakezdés tematika erősen összefonódik a műhelykultúrával, ami valamelyest hasonló Magyarországon, izgalmas lehet egy ilyen kísérlet. Az estre három szerzőnket kértük fel: Kustos Júliát, Nádasdy Ádámot és Terék Annát, hogy legyenek ők az asztalfőink.”

A beszéd közben aláfestő zene, bensőséges hangulat –  mintha az ünnepelt köszöntené barátait. Mindenki asztalt választ magának, Nádasdy Ádám is kényelmesen elhelyezkedik, végül először a Terék-asztalnál kötünk ki. Mivel már sokunkat ismer, az új arcokat kezdi kérdezni: írnak-e, publikáltak-e már? Teljesen más élmény egy kávézóasztalnál ülni valakivel – meghitt világítás, úgy érzed, hogy miattad jött, hozzád beszél. Nincsen köztetek magas színpad, hangosítás, műsorvezető. Együtt vagytok a barátaiddal, ismerősökkel, kis körökben beszélgettek, Kacajok, megfejtések, ropi.

Szükséges hidegség

„Mit olvasol most? Dusko Popovtól a Kettős ügynök voltamot. Most elalváshoz keresek könyveket. Ha valami túl jó vagy túl izgalmas, akkor teljesen felébredek.” Komolytalan kérdésekkel igyekszünk elnyomni lányos zavarunkat. „A teknősökről beszél, de igazából a vegetarianizmusról.” – „Ha kell a pénz, akkor egy jó kis ponyvát írok álnéven.” – „Van egy háromoldalas szövegem, ha tíz percbe belefér.” – hangzanak az aranyat érő mondatok.

„Kell-e hinni a saját szövegünkben, vagy jobb a kételkedés?” – veti fel Terék. Van, aki szerint jobb bízni benne, van, aki mindig kételkedik. „Vagy, hogy nincs az embernek szíve meghúzni. Idő kell, a szerkesztéshez szükséges egyfajta hidegség” – vallják az asztalnál ülők. „Minden ember a saját problémájának szakértője” – mondta Terék Anna. Fontos, hogy megmutassuk másnak, de a végső döntés mindig a szerző kezében van, ebben állapodunk meg közösen.

„Ne csak irodalmároknak küldjük el a szövegeket, keressük fel könyvelő, gyógypedagógus, takarító barátainkat; izgalmas ötleteik lehetnek.” (…) Nekem mindig az volt a célom, hogy Józsi bácsi és Nádasdy Ádám is értse.” – vallja Terék.

Felmerül Veszprémi Szilveszter Látogatás Simon Bettina anyjánál az otthonban című verse; mennyire érdekes, hogy milyen karaktert választ az ember, hogy kivetítse a szövegben dolgozó problémákat – egészíti ki Somorjai Réka. „A költőnek is szüksége van ujjgyakorlatokra, megtanul belőlük valamit, kísérletezik” – zárja a beszélgetést Terék.

Szigorú szerkesztője önmagamnak

Vincze Bence finoman jelzi, hogy lejárt a tizenöt perc; elköszönünk Terék Annától, átcammogunk Kustos Júliához. „Három szövegem jelent meg a friss Életünk lapszámban, szeretek úgy gondolni rá, mint első lapszámra” – mondja. „Mik voltak a különbségek az első és második kötet közötti munkában?” – kérdezem. „Az első kötetnél nagyon szerettem volna bizonyítani, én csináltam – de nem voltam igazán benne. Olyan megoldásaim voltak, amelyeket nem lehet személyességen tetten érni. Nem derült ki, hogy ki írta, milyen állapotban, milyen érdeklődéssel. A másodikat sokkal gyorsabban és önfeledtebben írtam, nagyobb mozgásteret engedtem az alkotói személyiségnek, legyen benne rajtakapás; már volt annyi tapasztalatom, hogy ez ne tudjon ez a szöveg rovására menni.”

A belefeledkezést azért továbbra sem engedi meg magának, nem érzelmeiből akar kiindulni, mert az így keletkezett szövegek mindig máshová igyekeznek, nem maradnak meg egyszerű fikcióként. „Elvihet a nyelv és a tematika, de utána az embernek önmaga legkegyetlenebb szerkesztőjévé kell válnia. Ilyenkor a saját hajánál fogva kell, hogy kiemelje magát a személyességekből" - vallja Kustos.

„Mik érdekelnek mostanában igazán?” – kérdezik. „A karakterrajzok.” Horváth Florencia arról érdeklődik, miért hagy ki sok publikált verset a köteteiből.

„Sokszor nincs benne annyi, hogy be tudjon lépni a többi szöveg közé. Van nyelvi sodrása, irányvonala a kötetnek és aztán odakerül egy macskakő, ami beszakítja, de nem jó értelemben. Nagyon szigorú szerkesztője vagyok magamnak.”

Apák szellemei, műfordítói megoldások

Vincze Bence a csillárt kocogtatja, megint vége egy körnek. Nádasdy tanár úr következik. „Valaki ír-e önök közül drámát?” – nyitja a beszélgetést. Összenézünk; csak Somorjai Réka bólint. Egyből kérdezni is kezdi a Shakespeare-fordító Nádasdyt. Mit gondol az új Hamletről, amit ifj. Vidnyánszky rendez? „Kíváncsi vagyok rá. Engem a gazdasági igazgató hívott föl, azt mindig szeretem. Azt mondta, csak akkor adjam oda, ha bele is nyúlhatnak. Az olvasópróbán az én fordításommal dolgoztak, de végül csak tizenöt sor maradt benne, az apa szellemének beszéde a fiatalokhoz. Improvizációs metódussal építik fel a kész előadást. Kevés szöveget fognak használni, ez a koncepció.

„Well, well" – kommentálja Nádasdy. „Ahol fát vágnak, ott repül a forgács.”

Díszletnek az Ódry Színpad pontos mását készítették el.

„Mi lesz a következő munka?” „Ki szeretnék adni George Bernard Shaw Pygmalion fordítását” – kezd a történetbe. „Ott az ikonikus mondaton gondolkozom. Egy elszúrt teázás után távozni készülnek a résztvevők."

Freddy Lisát kérdezi: „Are you walking across the Park, Miss Doolittle?” 
Erre Lisa: „Walk! Not bloody likely. I am going in a taxi.” 

Az 1910-es években ez akkora botrányt keltett, hogy volt, aki csak azért vett jegyet, hogy hallhassa ezt a színpadon. Ezt Mészöly Dezső így fordította: „Sétálni? Franc nyavalyát!”, ami akkor tökéletes volt, mára avíttá vált. Kell valami, ami a jelen sztenderdeknek is megfelel.” Ötleteket adunk a tanár úrnak, de ezeket inkább nem részletezem.

„Önnek van olyan irodalmi mű, amivel kapcsolatban azt érzi, hogy bárcsak ön írta volna?” Három művet emel ki; Nádas Péter Egy családregény vége, Spiró György Kerengő, James Baldwin Giovanni szobája. 

„Ha fáradt a tanár úr, robbantson!” – kerekíti le a beszélgetést Vince Bence.

Zsizsegés

Véget érnek a beszélgetések, de a csoportok nem oszlanak fel. A szervezők jól gondolták, ezzel formátummal szinte mindenki megismeri egymást, összebarátkozott már. Az erkélyen összefutok Tófalvi Előddel, öt éve nem láttuk egymást, akkor is Erdélyben. Az irodalmi debütálás utáni megítélésről kezdünk beszélni.

Soha nem tudja az ember pontosan, hogy mit gondolnak a munkájáról, szerkesztőség- és fórumfüggő, egyáltalán hallottak-e róla, vagy folyamatosan bízzák meg új anyagok elkészítésével. A szerepkörök sosem tiszták, rengeteg különböző viszonyrendszert tapasztalunk.

Vincze Bence felhívja figyelmünket a Balsay Dorina fényképeiből összeállított vetítésre, továbbá hoztak egy táblát, amit a pályakezdők felé nyitott orgánumokkal és lehetőségekkel szeretnének feltölteni. Írjuk rá bátran, ha volt jó tapasztalatunk, tudunk ilyen lehetőségekről. Szeretnének készíteni ebből egy adatbázist. „Az Életünk nem zárul le a nyomtatott lapnál. Minél jobban szeretnénk támogatni azt az ügyet, amit témánknak választunk.”

Az estnek nem egy „kulturális kávézó” ad otthont, ezért a beszélgetések bensőségesebbek, a tekintetek barátiak, bárkihez szólhat az ember. „Ha utálom magam, mindig eszembe jut, hogy leközölt a Litera. Nem segít, de valami” – hallom a távolból.

Képek forrása: Balsay Dorina / Életünk kulturális folyóirat