A lapszám első tematikai egysége a Nobel-díjas Krasznahorkai László művei köré épül fel. Margócsy István Krasznahorkai: mű, szerep ‒ és személy című írásában az életműre ellenállásként tekint: nem a politikával, nem is egy rendszerrel, hanem a világgal szemben. Kiemeli azt a bölcs és tétova állásfoglalást, amely a szerző profetizmusában válik tetten érhetővé. Bazsányi Sándor nyelvteremtő íróként hivatkozik rá (Pokolian), aki nem a megszokott vagy kiüresedett jelentésükben használja a szavakat, hanem újra vagy egyenesen új jelentést ad nekik, párhuzamba állítva elődjével, Kertész Imrével.

Deczki Sarolta írása (A csillagos égbolt rendje) kiemeli, hogy a szerző metafizikát csinál az irodalomból anélkül, hogy túlmagyarázná azt, miután a Krasznahorkai-művekben állandóan jelenlévő apokalipszis groteszk jellegéről ír. Szolláth Dávid rövid bekezdésekben érzékelteti a Sátántangó, Az ellenállás melankóliája, Az urgai fogoly és a Háború és háború világának apró töredékeit, amelyek arra késztetnek, hogy felfigyeljünk a bennünk és rajtunk kívül egyaránt zajló abszurditásokra.

Paul Lynch ír származású szerzőt Hegedűs Claudia kérdezi A próféta éneke című regénye kapcsán az „Irodalmi szűzföld” hasábjain. Lynch azokról az olvasmányélményeiről (Hesse, Woolf, Joyce, McCarthy, Heaney) számol be, amelyek eddigi munkásságát és jelen kötetét is meghatározzák, különösen a narrációs eljárásait illetően. Beszámol arról, hogy kötetének központi karaktere, Eilish saját mitikus elképzelése a hétköznapi nőről, a zárlatban pedig Grace című regényének magyarra fordításáról fantáziál Hegedűs biztatására.

Hetényi Zsuzsa Gleccs című prózájának elbeszélője Svájcba utazik, hogy meglátogassa családját. A nagyszülő riadtan tapasztalja a klímaválság jeleit a leszakadó jégtömegek láttán, majd a Morteratsch gleccserhez kötődő legendán keresztül Svájc multilingvális és -kulturális jellegzetességeit örökíti meg.

Debreczeny György versei (palacsinta, a visszatérő nap) Csontváry Kosztka Tivadar munkásságát helyezik irodalmi kontextusba a képi világ és a tartalom síkján egyaránt, Balogh Endre költeményeiben pedig (Lili, Ország, Fiók, Részvétlen, Herr Balogh, ezt át kellene gondolnia) a lírai én a múltba tekint, a távolba vágyódik, és kedvesével konfrontálódik.

Burns Katalin tárcájának (Era a fényben) hősnője kilép egy csapat statiszta közül, Keanu Reeves futtában megcsókolja a forgatott film egyik jelenetében. Kérdés, hogy elég bátor-e kilépni a családon belüli erőszakból és fiával együtt hátrahagyni a bántalmazó férjet. Csikós Attila és Szil Ágnes szövegei (Tisztelet és Sztálin mozi) az autoriter rendszer jellegzetes momentumait merevítik ki, amelyeket egyaránt elér az elvtársak messzire nyúló keze.

Az 1950-es évek szocialista Magyarországának téeszesítését dolgozza fel Kováts Judit A vécépucoló című prózájában: Bálint pedagógusként arra kényszerül, hogy agitáljon, az e célra kiszemelt tanulójának története azonban megsemmisítő hatást gyakorol rá.

Kozma Klaudia novellájának (Hét) szereplője is szorong, ahogyan a lapszám szépirodalmi szövegeinek valamennyi karaktere: nincs semmi dráma, csak túl sok lett a gondolat ‒ mindannyiuknál innen vesszük fel a fonalat olvasókként, a zárlatban azonban ezek az eufemizált pszichikai és mentális krízisek pánikrohamokba és elnémulásokba torkollnak.

Gelencsér Gábor az Ex librisben filmelemzéseket tartalmazó tanulmánykötetekről ír. Vincze Teréz A látható ember 2.0 című kötetét a „testi fordulat” alapján közelíti meg XXI. századi filmek nyomán; Lichter Péter A VHS gyermekei című válogatása véleménye szerint nem annyira film- mint inkább befogadástörténeti aspektusból vizsgálja a ’90-es évek filmművészetét; Surányi András két írásának (Egy emlékirat könyve és A világ közepe) pedig az ő olvasatában a párhuzamos montázs mint filmes megoldás írott szövegbe történő átültetése bizonyul erénynek.

Praznovszky Mihály Jókai Mór hihetetlen kalandjai Balatonfüreden ‒ ahogy azt nagyapám leírta című kötetéről Kellei György ír (Fabula az írófejedelemről), ismertetve a romantika korabeli szerző tóparti tartózkodásairól szóló kéziratos köteg tartalmát, amelyet Praznovszky a nagyapjától örökölt. Bódi Katalin értekezésében (Ég a sötétség éjjelén) Margócsy István „Szólj vadúl, és szólj szelíden…”. Petőfi a 19. században és ma című gyűjteményes kötetét veszi górcső alá, amelyre többek között irodalmi, sajtótörténeti és politikai összefoglalóként tekint, kiemelve mennyire keveset tudunk és milyen közhelyes módon gondolkodunk Petőfi szerelmi költészetéről, és mennyire hiányos azon apparátusunk, amellyel történeti távlatba helyezzük a szerelem fogalmát és gyakorlatait.

Kortárs regényről közöl recenziót Bod Péter (Szép város), Cserna-Szabó András Kolozsvár alatt az ég című elbeszéléskötetének tematikailag széttartónak vélt darabjait mustrálva, amelyeket egyfajta rossz közérzet mégis egységesen átsző. Kocsis Anett Anna értekezése (Felelős lettél) Sibylle Grimbert Az utolsó egyed című regényét vizsgálja, az élet és állatvilág tiszteletéről szóló szubverzív, mégis gyönyörű meditációként hivatkozva a műre.

Mától kapható a feLugossy László sokarcú képzőművészeti alkotásaival kiegészített eheti teljes lapszám az Írók Boltjában és az újságárusoknál.