Szétfutó repedések

A Jelenkor novemberi szépirodalmi rovatának felütése figyelemre méltó: Bánfalvi Samu Elbeszélő költemény egy középkori harangról című műve hét részből áll. Részletekre való érzékenység, plasztikus leírások, láttató, újszerű metaforák és képek („A korona forrasztási vonalánál a bronz, / mint talp körül a feltorlódott, felgyűrődött iszap.”  „Van valahol a hang, mint foglalatból kihullott kő a zsebben.”) gazdagítják misztikus nyelvi világát. Már az első részben (Amelyben megrajzolják körvonalát) éles kontrasztot teremt a harang lassú, meditatív megfigyelése és egy kimerevített, mégis folyamatos kép: az ágyúgolyó átsüvítése a levegőn. Feszültségteremtő jelenetek, utalások rétegződnek egymásra a hét részben, míg végül mozaikszerűen rekonstruálhatóvá válik a harang századokon átívelő története, amely túlmutatva önmagán, beszél hitről, hiedelmekről, erőszakról, és amely egy, az isten által elhagyott világban kulminál – az ágyúgolyó becsapódásával egyidejűleg („Csempére hull egy piperetükör. / Szétfutnak rajta / – öreg, kopár gyertyán ágai – / a repedések.”).

Balogh Robert Keserü Ilonának címzett A ragyogás után mi marad versében a festőművész gondolati tereit, képzeletének, vizuális tapasztalásainak világát tárja fel.

Székely Szabolcs egy jelentéktelennek tűnő esemény, hétköznapi jelenet kapcsán jut el egy transzcendenst érintő felismerésig A labda című versében.

Babarczy Eszter egy kisregény részletét közli: a Visszatérés három elbeszélőt működtet, három különböző perspektívából mutat be azonos, illetve egymást térben vagy időben metsző történéseket.

Különösen izgalmas, ahogy a női és férfi tapasztalás, érzékelés különbségeit megkonstruálja – elhallgatással, észre sem vett részletekkel, a másik szándékának helytelen, félreismerő beazonosításával.

Tanulni madaraktól

Vida Kamilla A fehér hattyú, aki feketének képzeli magát versét Kabai Lórántnak címzi: szól a városi életmód megéléseiről, illetve annak pszichés hatásait is említi, végül egy, az aktuálpolitikai helyzetről értekező, elképzelt beszédhelyzetet teremt a vers megszólítottjával.

Dimény H. Árpád a gyermeki érzékenység okozta sérülékenységet, kitettséget és a felnőttséggel járó tompultságot, az elmúlást ismétlődő aktusként felfogó racionalitást állítja szembe egy madár halálának és eltemetésének kapcsán a Kényelmes doboz című versében, míg A tanító madarakban az emberi reménykedést, a jobbrafordulásban való bizakodás naivitását ellentétezi a madarak természetes viselkedésével:

„megtanulhatnánk, amit a madarak eleve tudnak: bőségben szeretni a fészket, de rögvest elhagyni, amint nem jut már a szeretet magvaiból.”

Szűcs Anna Emília versének középpontjában a felszólított és önmagát megszólító nő, Wilhelmina áll (Wilhelmina, légy erős). Gazdag, díszes, érzéki nyelve, „impresszionista” közege éles ellentétét adja a „méltóságában, hitében, szépségében” megalázott nőalaknak.

A szépirodalom rovatban olvasható még vers Lackfi Jánostól (Mobillal táncolók), Turi Tímeától (A vélemény ellen), illetve Gerevich Andrástól (Hangtérkép, Hangkalitka, Hangtenger). Regényrészletet közöl Ikácsy Gergely (Szárnyas Őfelsége) és Sándor Iván (Végig a Stefánián).

A természet erősebb az emberben, mint a kultúra

Tóth Orsolya az Elfújta a szél hatását vizsgálja Szabó Magda prózájában: vázolja az író életművével kapcsolatos besorolási nehézségeket, esetleges átmenetet (lektűr vagy szépirodalom, esetleg middlebrow). Fogadtatástörténetet és intertextuális utalásokat is elemez, illetve behozza Umberto Eco „double coding” fogalmát, amely mentén arra keresi a választ, Szabó művei miért tudják megszólítani a nagyközönséget és olykor az „elit kisebbséget” is.

Soproni András műhelyesszéjében Byron hatását vizsgálja Lermontov költészetében.

Takáts József Egyperces esszék (Róma, 2017) című írása hol rövidebb, hol hosszabb gondolatmeneteket közöl, tere és ideje igen tág: az elbeszélő gyermekkorától indul, 1970-ből, a bágergödörhöz kihajtott tehén mellől, és megérkezik Rómába, ahol éppen a Palazzo Falconieri felé tart. Tematikáját tekintve sokszínű, benyomások, gondolatébresztő reflexiók rajzolják ki az egypercesek gerincét, művészetről, kultúraelméletről és esztétikáról. Szóba kerül „az emberszeretet hiánya három nagy írónál, Kertésznél, Nádasnál, Spirónál”, Szijj Ferenc Növényolimpiája és

a mai testközpontú irodalom („Ami közös a száz vagy százharminc évvel ezelőtti regényekben és a maiakban, a hit, hogy a természet erősebb az emberben, mint a kultúra.”). 

Továbbá beszél az Iskola a határon lehetséges interpretációiról, aminek „lenyűgöző a fő tézise is, hogy a szavak csak elfedik, ami az emberben, az emberek közti kapcsolatokban igazán fontos, mert az a mélyben van, a hallgatáshoz közel, s olykor a testbeszéd is jobban kifejezi, mint az elbeszélés”.

Olvasható még Ágoston Zoltán Parti Nagy Lajossal készült beszélgetése, az Olvasni a tengert, amely eredetileg 2025. március 13-án hangzott el Czakó Zsolt kiállításának kísérőprogramjaként a pécsi m21 Galériában.

A legnehezebb vállalás

Pályi András Nem érti címen közöl kritikát Babarczy Eszter apám meghal kötetéről, amelyben állítja: „lényegbe vágó dolgot közöl velünk: felráz reménytelenségünkből, passzivitásunkból, elszigeteltségünkből. Vagyis igazi antirobinzonád. Azt állítja, ha nem értjük a világot, a sorsot, az embert, magunkat, akkor is meg kell próbálni. Ha nem sikerül, újra felvenni a harcot.”

Pinczési Botond Rakovszky Zsuzsa Délutáni éjszaka verseskötetéről írt kritikát A túlélő hangban. Megállapítása szerint a költő vállalása, „a szonettgyűjtemény megírása a legnehezebbek közül való, amelyet a költő hatalmas és kifinomult poétikai eszköztárral valósít meg”, azonban „azonosíthatók olyan pontok a Délutáni éjszakában, amelyeket egy határozottabb szerkesztői kéz kigyomlálhatna”.

Kritikát közöl még Fekete Richárd Színes üvegtörmelékek címen, Keresztesi József Szabadság mozijáról, Klajkó Dániel pedig Papp Ágnes Klára „Egy hangra várt”. Mándy Iván magyar és világirodalmi kontextusban művét recenzálja („Nem kapcsolódik ő sehova”).

Létben tántorgó alakok

Az Alföld novemberi lapszáma Bertók László hagyatékban talált, eddig publikálatlan, négy versével indul (Mikor ijedten odakapnak, Féltem a lányos őzet is, Életjel, A vizek mind elpárolognak). A versek fókuszában a költői szerep értelmezése és bemutatása áll, valamint a vágy, hogy feltérképezzük a költészet erejét és tétjét.

Ezt Miklya Zsolt Malom-téren című, népköltészeti motívumokat is újraíró, rímes hosszúverse követi. Vörös István három verset közöl a lapszámban,

A filozófia vége hommage-ként is értelmezhető a filozofikus, mély gondolkodásra, argumentációra épülő, értékgazdag kultúrához.

A szolgaság szabaddá tesz című versben éles és negatív, globális távlatokra kivetített társadalomkritikát artikulál: a gondolkodás kiüresedésére, önmagunk feladásának súlyos, morális következményeire világít rá. „Ma inkább a szolgaság tesz szabaddá, / és nem a munka. Vagy / egyszerű létben tántorgó alakká.”

Lipcsey Emőke Burokban és Modulhiba című versei időt és történetiséget kisiklató helyzeteket hoznak létre, töredékesség és belső paradoxonok sorozata teremti meg a szövegek sajátos logikáját.

Cserna-Szabó András és Kácsor Zsolt Ikonosztáz című négykezes novellája egy faluba érkező és a helyi templom freskóit – kissé talán szentséggyalázó módon – restauráló egri mester misztikus-parodisztikus történetét meséli el.

Az elbeszélés szürreális jegyeket mutat, mégis fájóan ismerős emberi reakciók, kinagyított gesztusok adják a humorát, és véresen komolynak induló, de játékos fordulatait.  

Lackfi János két verset közöl, ezek közül az Ady Endre felhúzza zokniját egy fikciós műalkotás parodisztikus bemutatásával figurázza ki a költői szerepek és a legendák megcsináltságát.

Gellén-Miklós Gábortól három szöveget olvashatunk: Dolgozik, teszi rendbe, A kosszal együtt és az Eltüntetni, lecsiszolni című verseket – utóbbi egy árván maradt fiú helyzetét villantja föl:

az anya által elhagyott lakás kirámolásának, majd rendbehozásának metaforáján keresztül a mentális gyógyulás vágyát mutatja be.

Lehóczky Ágnes nagy irodalmi toposzokat mozgósít [Illuminációk XV] ...Kedves lebegő flâneur! című szövegében, többek között az irodalmi hagyomány nagy alakjait is megeleveníti parttalan mondat- és gondolatfolyamai között, amelyek különleges, zenei-ritmusos miliőt teremtenek – nem véletlen a „prózavers” megnevezés a tartalomjegyzékben.

Majomteokrácia

Antal Balázs A türelem egy napja című elbeszélése a szereplők jól elkapott gesztusai és a folyószövegbe ékelt eleven, természetes párbeszédek révén válik élvezetes olvasmánnyá: betekintést nyerünk egy gyümölcsös tulajdonosának hétköznapjaiba, aki szüretkor napszámban dolgoztat két nőt a földjén, és aki nehezen boldogul a barackért tolongó vásárlókkal. Az elbeszélés emellett autentikusan mutatja be a település tipikus figuráit és a szűk családi közegben játszódó dinamikákat.

Nemes Z. Márió versciklusában megjelenik a költő által már korábbról megteremtett „mítosz”, a „majomteokrácia”, annak visszatérő motívumaival és alakzataival, a Majmok Titkos Életéből, a JUDITOK világából közöl részleteket.

Szabolcsi Alexander Múzsák című verse a test vágytárgyként való kezelésére reflektál. A Látogatás szinte kafkai helyzetet teremt: a versbeszélő az apa visszatérését, hirtelen látogatását vizionálja, amely több módon is megtörténhet, azonban csak egy módon érhet véget:

„egy nap eljössz mint katona, sportlövész vagy testőr, / a nevemet fogod kérdezni, megkérdezed majd mindig, / és egyszer úgy is le kell lőnöd, / te is tudod, hogy le fogsz lőni”.

Turczi István négy verset közöl, a Ki az, aki most című a január eleji, ünnepek utáni, tompult város és elveszett, távolságtartó lakóinak érzékletes megjelenítője; „Behúzódok egy könyvesbolt kirakata alá. […] / Ki vesz ma bármit is januárban?! / Hideg van; közönyös hullámzás az utca. […] / Körülnézek. Vajon ki az a valaki, aki most a másik életemet éli?”

A rovatban továbbá novellát közöl Szalay Zoltán (A lidérc) verset pedig Simon Adri (Sízoknidal).

Leláncolt kódexek, a tudás ebei

A Kilátó rovatban olvashatjuk Csehy Zoltán, a debreceni, 96. Ünnepi Könyvhetet megnyitó, A mi bőrünk és másoké című beszédét, amely gazdag irodalomtörténeti utalásrendszerével és színes metaforahálózatával („A középkorban egyes könyvtárak kódexeit láncokkal erősítették a polcokhoz. Az olvasó a tudás ebeit simogatta, édesgette magához. Vállalta és viselte a könyvvel közös rabláncot.”),

humoros helyzetteremtéseivel („Kérnék szépen hat méter Homéroszt. A pénztelennek meg ott az antik temető, mely sírvers-antológiaként is funkcionált”) egyértelműen egy folyóirat hasábjaira kívánkozott.

Kulcsár-Szabó Ernővel Sipos Balázs és Szabó Marcell beszélgetett 2022. február 17-én, az interjú Az irodalom munkája címen olvasható. Sok kérdést érintő, alaposan kifejtett, fókuszált, őszinte válaszokból álló szöveg jött létre, amely érdekes történeti és elméleti információkkal szolgál, miközben az irodalomtörténész 60-as, 70-es évekbeli, egyetemi élményeiről is olvashatunk.

Kovács Edward tanulmányában (Hagyománytükör) Marno János Nárcisz készül és Nárcisz hajlik című verseiben a metapoétikát, az (ön)idézést és az iterabilitást vizsgálja. 

A rovatban olvasható még Balogh Gergő Élet nélküli élet tanulmánya, melynek fókuszában Radnóti Miklós Hetedik eclogája áll.

Balázs Imre József Kijutni a tömegsírból címmel szemlézi Radu Vancu Kaddis Radnóti Miklósért művét, melynek fordítója André Ferenc. Az ismert, nagysikerű román költő Radnóti Miklóstól és a Bori notesz történetéből merített inspirációt – ennek mentén vizsgálja Balázs Imre Radu Vancu alkotását, illetve André fordítását is.

Balajthy Ágnes Bónus Tibor Élő halál. Gyász, hagyaték és túlélet József Attilánál című monográfiáját recenzálja A túlélet kísértése című szövegben, reflektál arra a kérdésre, hogy mit jelenthet „a költő halála az önmagukra sírfeliratként, halotti beszédként utaló utolsó versek olvasására nézve”.

Visy Beatrix Tudtad? címen közöl recenziót Milbacher Róbert Ködképek az irodalom láthatárán művéről. Baranyák Csaba A kerítésen túl című esszéjében Molnár T. Eszter Tájkép lövés előtt művét recenzeálja. 

Novemberben az Alföld a szokásosnál több szépirodalmi művet kínál, a Jelenkor felhozatala pedig hang, tematika és műfaj szempontjából alkot gazdag palettát.

Kiemelkedő és maradandó esztétikai hatással bír Bánfalvi Samu verse, felfrissülésként hat Cserna-Szabó és Kácsor négykezesének humora, valamint Nemes Z. tobzódó szövegvilága, és mély benyomást gyakorol Antal Balázs elevenen láttató elbeszélése.

A Kulcsár-Szabó Ernővel készült interjú, valamint Takáts József „egyperces esszéi” is figyelemre méltók, szubjektív élményanyaguk által élvezetes olvasmányok, gondolati reflexióik révén pedig fontos, továbbgondolásra hívó kultúra- és irodalomtudományos szövegek.

Az Alföld és a Jelenkor 2025 novemberi számai kaphatók az Írók Boltjában, valamint az újságárusoknál.