Steiger Kornél filozófust Dénes Iván Zoltán eszmetörténész köszönti mint pályatárs és egykori évfolyamtárs. Kiemeli, hogy a filozófus

„eddigi munkásságát antik görög és római filozófusok és modern értelmezőik műveinek fordításai, valamint kommentárjai, a filozófiatörténet-írás historiográfiájának értelmezései, görög filozófiai antológiák, szöveggyűjtemények, a hozzájuk kapcsolódó könyvkritikák és tankönyvek alkotják”.

Felhívja a figyelmet arra, hogy az ELTE BTK Filozófiai Intézete és Filozófiai Kutatóintézete konferenciát szervez november 13-án és 14-én, ahol maga Steiger is előad.

Márton László Mi fán terem a jénai romantika? című cikkében Andrea Wulf Lázadó szellemek (ford. Makovecz Benjámin; Park Kiadó, 2025) című könyvéről ír, mely a XVIII-XIX. század fordulóján kulturális és szellemi központtá váló jénai egyetemről és a hozzá kapcsolódó szerzőkről, illetve feleségeikről és barátnőikről szól. A recenzió kitér arra is, hogy a jénai fiatalok Goethére apafiguraként és mesterként tekintettek, az alkotók közötti kapcsolódások pedig egy nagy családtörténetet adnak ki az olvasó számára. A könyv különlegessége, hogy a háttérszereplőket, az általában elfeledett nőket és gyerekeket is felvonultatja, mint például Caroline Schlegelt, aki később Schelling felesége lett, illetve első házasságából származó lányát, Auguste Böhmert, aki még kamaszkora előtt elhunyt. Nem kevésbé izgalmas karakter Novalis tizenhárom éves menyasszonya is, Sophie von Kühn, aki szintén korai halál áldozata lesz. Korát megbotránkoztató figura a férjét és zsidó vallását is elhagyó Dorothea Veit is. Márton László kiemeli, hogy bár a jénai közeg folyamatos változásban volt (születések, halálok, költözések, konfliktusok), egy dolog állandó maradt Wulf könyve alatt: a szereplők folyamatos betegségben szenvednek, mely metaforává válik (Susan Sontag nyomán értelmezve). Végül a cikk szerzője kritikaként azt állapítja meg, hogy a könyv tartalmaz pontatlanságokat, illetve hiányolja az árnyaltabb fogalmazást.

Demény Péter és Török-Illyés Orsolya színésznő, író-dramaturg és producer beszélgetése a szakmai élet és a magánélet közötti átjárhatóságot feszegeti. Körüljárja az anyaság tematikáját, melyet Török-Illyés „talán a legbiztosabb, legtisztább, leginkább motivált és motiváló szerepeként” tart számon. Őszintén vall szintén színésznő édesanyjához fűződő kapcsolatáról, annak privilégiumairól és hátrányairól, emellett reflektál a Obiectiva Theodora című rádiójátékát ért kritikákra, észrevételekre.

Szépirodalom

Molnár Erzsébet Lieder ohne Worte című írásában egy Gerda nevű idős zongoratanárnőről ír. Már a cím is utalás Mendelssohn ugyanezt a nevet viselő zeneművére, de számos példát találhatunk a szövegben az élet és a zene párhuzamba állítására. A helyszín egy idősek otthona, ahol ráadásul Gerdán túl a testvére, Viola is lakik, így a köztük meghúzódó testvéri feszültség is fókuszba kerül.

Benkő Attila verseiben (Azilum; Bogármentő; Remény) a menedék és a megmentés a közös motívum. Az Azilum már a címében is megidézi ezt. A lírai én kimegy az elvadult kertjébe megszámolni, hány diófája van, a zárlatban pedig a diókat a varjaknak adja, mindössze egyet rejt el – néphiedelem alapján ugyanis azokból lesz a legmagasabb és legtermékenyebb diófa, amelyeknek a termését a varjak szórták szét. A kert egyszerre jelent menedéket a beszélőnek és a madaraknak is, a termés elterjesztése pedig a környezet prezervációját is jelentheti. A kincskeresés motívuma is felbukkan a versben, mely Kosztolányi Boldog szomorú dal című „leltárversét” idézi fel bennem: Benkő versében is egyfajta rövidebb leltár van a földi javakból, viszont Kosztolányihoz hasonlóan a „kincs” hiánya az, ami miatt a vers gondolatvilága kibiccen. A Bogármentő című versben a mentés motívuma a bogarakra irányul, akiket a vízbefúlástól kell megóvni. A menedékhely itt egy üvegcse formájában mutatkozik meg. A harmadik Benkő-vers, a Remény egy másik emberben keres menedéket: „[…] itt maradhatok még / záróra után is, / ha zuhogni kezd az eső.” Az első versben a természet jelenti a mentsvárat, a másik kettőben a természeti jelenségek elől kell menedéket keresni vagy biztosítani.

Szil Ágnes tárcanovellája (Aranykor helyett) női sorsok mozaikjaiból áll össze: Zsani, aki eredetileg kirakatrendező, de édesanyja által jelenleg egy múzeumban dolgozik; Laura egy kémiatanár-iskolaigazgató fiatal, vegyész felesége, aki rájön, hogy nem minden holmiját érdemes megőrizni; Eszter egy ötgyermekes családanya, aki „noha csak ötven, igyekszik kifelé lépegetni az életből, nesztelenül, feleslegessé lenni”. Eszter és Laura barátnők, de különbözőbbek nem is lehetnének – végül pedig Zsani karaktere is visszakapcsolódik a történetbe, keretbe foglalja a novellát és összeállnak a mozaikdarabok.

Odze György Fanni napja című prózája egy apa szemszögéből játszódik, aki hatéves kislányával, Fannival Londonba utazik, hátha ott tudják kezelni a lány ritka betegségét. A novella ideje tizenegy óra, amely alatt a férfire ránehezedik életének összes súlya: számot vet színészi karrierjével, mely a művészi értéket helyezte előtérbe a pénzzel szemben, ám azonban most a műtét miatt pénzre volna szüksége. A megalkuvás elkerülhetetlen.

A novella lényegében egy várakozás története: várni az orvosra, hogy elvállalja-e a lánya műtétét, várni egy telefonhívásra, várni a pénzre. Várakozni kiszolgáltatottságot jelent. A címben szereplő nap kereteit szétfeszíti az elbeszélés, így egy élettörténetet kap az olvasó – Fannié helyett az apáét.

Barna Imre Stop time-ja két alcímes részre bomlik: Vízágy, autofikció és Temetés. Mindkettőben megjelenik az idő megállítása. Az elsőben az eredeti kezdőtörténet felfedését késlelteti a szövegben, közbeékeli a vízágy történetét, melynek hullámzása leképezi az idő flexibilitását. Minden fiktív és minden valós egyszerre, mindenki azonos önmagával, és mégsem. A Temetés címűnél a gyász akasztja meg az időt, de megmarad az első részre jellemző viszonylagosság – ami az egyik percben még van, a másikban már eltűnik.

A fikcióteremtéssel játszik Tóth Gábor Ákos Csúcshatás című novellája is, melyben a főszereplő idős úr egy kocsmai beszélgetés során meghökkentő történetet kreál magáról: megmászta a Mount Everestet. Ezt annyiszor ismételgeti, hogy végül tényleg elhiszi, sőt még tévéműsor is készül róla. Feltűnő a kontraszt a szöveg eleje és vége között: az elején azért törli magát a közösségi oldalakról, mert el akarja kerülni a nyilvánosságot és magánügynek akarja az életét tudni, a végén pedig már nyilvánosan beszél a televízióban a (fiktív) gyerekkoráról.

Hartay Csaba Végül mind című versében egy látomás rajzolódik ki: mindenki, az űrhajósoktól kezdve a nővérekig „egyszerre lép bele ugyanabba a folytathatatlanba”, mindenki a társadalmi funkciójával szemben megy (kivéve a hallgatókat). A kozmosz felé tágítja ki a teret, hasonlóan A távirányító a legkedvesebb című verséhez, amely egy kisfiú elé a „legtágasabb univerzum” képét tárja a televízió formájában. A gyermek-tematika az Osonó nyár című versnél is megjelenik: a gyermeki emlékezés, világfelfogás izgatja a lírai ént. A Színesedj tekintetére az ősz-tavasz évszaktoposzokkal játszik – az emlékezés és felejtés metaforái is ehhez kapcsolódnak.

Önértés és önteremtés

A Követési távolságban Antal Nikolett cikke olvasható Kollár Árpád Nád (Kalligram Kiadó, 2025) című kötetéről, melynek verseit olyannak tartja, „mint a felvillanó emlékképek, amely emlékek előttünk jönnek létre”, és az elfogadás és az önértés lírájaként hivatkozik. A Trianon az nem egy ház című vers kapcsán – mely a kötet nyitóverse – azt írja, hogy „kijelöli a szülőföldről való gondolkodás részleges határait”. Megemlíti a visszatérő vidra-motívumot is, illetve a kötetet átszövő természetközeliséget. „A Nád az örököltség és az átörökítés lírája” – emeli ki a kötet családi és történelmi vonatkozásait is. A szerb-magyar-horvát-szlovén utalások keverésének jelentőségét is feltérképezi a cikk szerzője.

Szűcs Balázs Péter Morgan Talty Tűzfészek (ford. Pék Zoltán; 21. Század Kiadó, 2025) című művét értékeli, mely „egy fehér, de őslakosok között nevelkedett férfi elbeszélésén keresztül vizsgálja a hazugság és az őszinteség, az emlékezet és a felejtés, a betegség és a függőség, valamint a közösségi és személyes identitás kérdéseit”. A recenzió az identitás bizonytalansága, azon belül is a nemi kérdések, a kulturális identitás, illetve a narratív identitás szempontjai mentén elemzi a regényt.

Takáts József Ex Librise orosz-tematika mentén épül fel. Viktor Jerofejev A nagy gopnyik (ford. Bokor Pál; Atlantic Press, 2024) című művével kezdi a sort, melyet „kíméletlen hangú Putyin-ellenes pamfletnek” nevez – tézise pedig az, hogy az orosz nép olyan, mint Putyin és vice versa. Alekszandr Etkind Szodoma és Psziché (ford. Pálfalvi Lajos; MMA Kiadó, 2024) című könyvével folytatódik az ajánló, mely a „határtalan boldogság utópiáját célul kitűző orosz értelmiségről szól”. Nyikolaj Bergyajev Az orosz eszme (ford. Patkós Éva, Osiris Kiadó, 2020) című műve az orosz eszmetörténet „betetőzése” kíván lenni, mely magába foglalja a XIX-XX. század jelentős íróinak és gondolkodóinak nézeteit az orosz történelemről, az orosz nép jellegéről és a Nyugathoz való viszonyáról. Bengt Jangfeldt svéd ruszista írása, a Mi és ők (ford. Bartók Imre, Helikon Kiadó, 2024) „variáció Bergyajev témájára”, melynek középpontjában a Nyugat-Oroszország kettőség áll.

Csehy Zoltán cikkében Balázs Imre József Avantgárd séták látványban és láthatatlanban (Prae Kiadó, 2025) című művét elemzi, mely

„az avantgárd látványt és a láthatatlan, de érzékelhető kapcsolati háttérmintázatokat mutatja be”.

Csehy kiemeli, hogy a kötet ismerős szerzővel, József Attilával indít, majd „a terep egyre egzotikusabbá válik” az olvasó számára. Kitér arra is, hogy a könyvben többféle műfaj ötvözetét látni: a tanulmányírói, a recenzióírói és a kritikusi attitűd is feltűnik.

Veres Gábor András cikke egy újonnan megjelent Shakespeare-monográfiát, Pikli Natália Shakespeare minden időkre (Európa Könyvkiadó, 2025) című művét véleményezi. Stílusát közérthetőnek és informatívnak találja az átlagolvasó és a szakmabeliek számára is. Kiemeli a kötet két nagy vállalását: ismeretterjesztés és tudományosság. Erénynek tekinti, hogy Pikli Shakespeare-t más alkotók és médiumok által is értelmezi, legyen szó Petőfiről vagy Luke Skywalkerről. Megemlíti továbbá, hogy a szerző lerántja a leplet az angol drámaíró körüli kultuszról, és a női szemlélésmód újdonságot hoz be a Shakespeare-értelmezések sorába.

„Egy élet regénye ez – versekben elbeszélve.” – írja Radnóti Sándor Nyilas Attila Való igaz (Fekete Sas Kiadó, 2025) című kötetéről, melyet Oravecz Imre 1972. szeptemberével rokonít. Mint újdonság, kiemeli a Nyilas-versek epikus ambícióját, illetve a sorsfordító események és az apró körülmények egyenrangúnak kezelését, ugyanazon hangon és részletességgel való megjelenítését.

Krasznahorkai László A magyar nemzet biztonsága (Magvető Kiadó, 2025) című új regényéről Benedek Szabolcs ír. A cikk szerzője a magát elhallgatásra, némaságra rávenni képtelen író problematikájának megjelenítését hangsúlyozza, hozzátéve Krasznahorkai tudatos fikció-valóság határvonalának kijelölését.

„Ez a karcsúságában is mély könyv elsősorban a barátságról, a kiszolgáltatottságról, a szeretetről, a sorsszerűségről és az élni akarásról szól, miközben a szerző Krasznahorkai László egyszerre ironizál (derűsen) a regényszereplő Krasznahorkai Lászlón meg a mostanság sűrűn emlegetett autofikción” – írja a műről Benedek Szabolcs.

Nem ez az egyetlen Krasznahorkai témájú írás az eheti lapszámban: Baintner Károly egy valós Wenckheim gróf nyomába ered cikkében.

Az eheti ÉS-lapszám, mely Minyó Szert Károly fotós-grafikus munkáit is tartalmazza, kapható az Írók Boltjában és az újságárusoknál.