Féltem, amíg éltem címmel jelentette meg a Corvina Kiadó Szacsvay László önéletrajzi könyvét Vajda Katalin társszerzőségével, amely mű párdarabként valósult meg a színészbarát Benedek Miklós önéletrajzi írása mellett, ugyanis a kötet keletkezése Benedek Miklós–Vajda Katalin: Maradok tisztelettel (2024) című könyvének szerves folytatása.

A kiadói koncepció külalakban és formában egymáshoz simuló két kötetet álmodott meg, ami a barátságot örökkévalósággá avatja a könyvespolcon.

Benedek Miklós könyvének kiadását már nem élhette meg. A 2024. május 28-án a Magvető Cafében megrendezett könyvbemutató emlékezetjellege ezt a gesztusértékű folytatást szinte magától megteremtette. 

Vajda Katalin író több interjúban elmondta, hogy mind a két életrajzi könyv róla is szól, mind a két színészlegenda jó barátja, pályájuk párhuzamosan, sokszor összefonódva futott. A két színészmonográfiának megszületése és léte pedig pozitív példa arra, hogyan lehet a bölcsésztevékenységet és gondolkodásmódot összehangolni a színházszeretettel. A két önéletrajzi könyv keletkezéstörténete, munkafolyamata önmagában irigyelt helyzet egy színházat szerető számára, még ha látható is, hogy mennyi nehézség árán tud is létrejönni. Vajda Katalint a Budapest Orfeum című előadás – amelyben oly nagy sikert aratott a Benedek–Szacsvay páros Császár Angelával együtt –, irányította a bölcsészkarról a színházba. Ennek hatására szerződött a Játékszínbe művészeti titkárnak és hozta létre testvérével, Vajda Anikóval együtt a Hyppolit a lakáj legendás színpadi változatát, a címszerepet Benedek Miklósnak, Schneider Mátyás karakterét Szacsvay Lászlónak írva. Rajongása irántuk az évtizedek alatt barátsággá nemesedett, a sok közös színházi munka kollégákká avatta őket, a közeli ismeretség bizalmi helyzete pedig megteremtette a mélyinterjúhoz szükséges kitárulkozást. 

Benedek Miklóssal (a könyv illusztrációja)

Ahogy azt a könyvet övező nyilatkozatokból és interjúkból rekonstruálni lehet, a szöveg hangfelvétellel rögzített beszélgetéssorozatból jött létre, méghozzá úgy, hogy Vajda Katalin legépelte, majd „megfésülte a kócos mondatokat” – ahogy arra Szacsvay László többször is utalt. A szöveg egésze többes szám második személyben szólítja meg az olvasókat, vagyis Szacsvay Lászlót közvetlen hangnemben „halljuk”, hiszen jellegzetes hangja fülünkben cseng az olvasmányos, háromszáz oldalas kötetet olvasva. Az író-szerkesztő Vajda Katalin elmondásából az is tudható, hogy ez nem véletlen: az egyetlen monológnak is tekinthető szövegfolyamot lelki szemei előtt hangoskönyv formájában is vizionálja, ezen a projektötleten aktívan dolgozik. Mivel Szacsvay László hitelesítette és jóvá hagyta a folyamatot, ezért elfogadhatjuk, hogy ami a könyv része, az őszinte és igaz. Néha már-már talán túlságosan is.

„Szinte egy időben, három hónap különbséggel veszítettem el a feleségemet és a legjobb barátomat. Ugyanígy, szinte egy időben, főiskolás koromban ismerkedtem meg mindkettővel. És mindketten végigkísérték felnőtt életem ötvenkét évét.” Ezekkel a mondatokkal kezdődik a 14. fejezet (224.o.), és Benedek Miklós gyászbeszédének kézzel írt másolatával záródik.

A kötet óhatatlanul Benedek Miklós és a feleség, Claudia halálának közeli időpontja miatt, gyászfeldolgozás is egyben.

Ugyanakkor számtalan közös élmény és vidám pillanat ellensúlyozza ezt, mélység és könnyedség megfelelő elegyével. Benedek Miklóssal közösen játszott Budapest Orfeum során Szacsvay László volt az, aki előkészítette a kellékeket barátjának, szavak nélkül is megértették egymást, ragaszkodtak egymáshoz iróniával átitatott világnézetükön keresztül. A Claudiával közös élet bemutatása őszinte és mély egyben a kötet megrendítő fejezete, kiolvasható a feleség betegsége, a személyisége a sorokból, és akinek a fényképeken keresztül megnyerő lénye is megelevenedik – fotózás szenvedélye és hivatása is volt egyben (13. fejezet). 

„Amióta egyedül vagyok, eléggé kiszámíthatóan telik egy napom. Az, hogy magamnak kell ellátni magam, nem okoz gondot (…). (…) Most nagyon nehéz egy személyre főzni, mert akkor három napig ehetem.” Ezek a mondatok a 15. fejezetet vezetik be (233.o.) és rámutatnak az egyedüllét nehézségeire, ugyanakkor Szacsvay László körül mindig szerető család volt, ez végigkíséri élete minden korszakát – felesége, fia, anyósa, apósa személyében. A kutyák pedig, Soma, Báró és a most vele élő Fülöp, harminc éve hűséges társai, Fülöpkével tíz éve osztja meg mindennapjait. Fia és menye most is fontosak életében, most sincs hát egyedül.

A könyvbemutatón Verebes Istvánnal (2025. szeptember 4-én a Magvető Caféban)

A könyv lapjairól egy naiv természetű főhős bontakozik ki, akivel mintha csak megtörténnének a dolgok, esetlenül mozog saját élethelyzeteiben, és mintha a színészi pályán való helytállása is csak a szerencsés csillagzat okán tudna kibontakozni. Egy-egy félmondatból érzékelhető csupán, hogy a személyiség magja mégis mennyire erős, a megfelelő pillanatokban döntést tud hozni, és kitart végig értékrendje mellett. Ilyennek ismerjük meg a kötet középpontjában álló személyiséget. A megelevenedő történetek a gyermekkortól ívelnek az időskor felé, van, hogy a személyes, magánéleti, és van, hogy a szakmai, a színészléttel foglalkozó emlékek vannak túlsúlyban. A gyermekkort a kétgyermekes család hétköznapi, idilli légköre hatja át, a pedagógus szülők negyven év felett vállalták gyermekeiket, akiket nagy szeretettel neveltek fel. A korszakot meghazudtoló optimista életszeretet jellemezte őket, amit gyermekeik számára is sikerült továbbadni. Szacsvay ezért szakmai életében mindig jó humorral és alázattal vett részt a szituációkban, nagyon kevésszer hozta ki bármi is a sodrából, az is a szerepformálás maximalizmusából eredt például a Hyppolitban szerepbeli kalapját összenyomva tárolták, ezzel a szerepet veszélyeztették: magából kikelve kiabált ekkor, nem is értették körülötte, mi a probléma. 

Részlet a  Hyppolit, a lakáj című zenés játékból

A kötetben szó esik továbbá a belső hitről, a sporthoz való pozitív hozzáállásról, a színészi koncentráció fontosságáról is például, hogy fél lábon állni a takarásban lehetővé teszi, hogy csak a jelenben legyen a színész, és megfelelő koncentráltsággal lépjen színpadra – ezt a technikát saját magának fejlesztette ki. Az édesapa, Fehér Tibor ifjúsági regényíróról is sokat megtudunk, aki fő művének tartott Árnyék az úton című alkotását fiának csak felnőtt korában, negyvenedik életét betöltve engedte (Az Aranyváros hercege című, III. Béla uralkodásáról szóló regényéből musical-opera bemutatót tartottak 2025. október 27-én a Pesti Vigadóban.) A színészi életutat kibontó részletek, a főiskolára kerülés, a színészpálya elején a Nemzeti Színházban játszott vezető szerepek 1971 és 1975 között, majd a kis szerepek többségivé válása is olvasható az önéletrajzban. Hallunk a meglehetősen fiatalon kötött házasságról, a hűségről – ma egyre ritkábban értékként kezelt –, a társ mellette lándzsát törő viszonyulásáról, a „jóban-rosszbanhoz” ragaszkodásról. Hallunk saját magáról alkotott apaképéről, és hogy keveset volt jelen fia gyerekkorában, ám a kapcsolat szorossága kétségtelen.

Szacsvay László olyan színész, aki a mai napig aktívan színpadra lép, ami sokáig hiányérzetként jelent meg, a nagy szerepek elmaradása  a kevesebb fizikai megterhelés miatt már előnnyé alakult. Ez persze nem akadályozná meg abban, hogy nagyobb szerepívet megengedő színpadi karakterformálásnak is eleget tegyen, ahogy például Hevér Dániel Valami madarak című egészestés játékfilmjének főszerepét is eljátszotta néhány évvel ezelőtt. 

Kisfiával (a könyv illusztrációja)

A könyv nyelvezete letisztult, olvasmányos, könnyen érthető, a beszélő sokszor kiszól nekünk, olvasóknak, mintha csak velünk folytatna párbeszédet. A könyv azok számára is érdekes lehet, akik a címszereplő színészi hivatásához való viszonyulásához szeretnének adalékokat gyűjteni. Például a színháztörténet által már sokszor megírt Budapest Orfeum sikertörténetéhez – Szacsvay László szubjektív visszaemlékezése nyomán – apró részleteket kapunk az utazások élményeiről vagy a felkészülés momentumairól. 

A könyv végén egy adattár található Szacsvay László színpadi és filmes szerepeivel, hangjátékaival. A színpadi szerepek között 1964 és 2025 között, hat évtized távlatában, harminc oldalon sorolt kétszáz tétel számolható össze, de hát mi mást is várnánk a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas magyar színművésztől, érdemes és kiváló művésztől, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjától? Mindannyiunk Szacsijától? A kötetet fekete-fehér képek illusztrálják gazdag kínálatot nyújtva a magánélet fontosabb személyei, eseményei és a színházi szerepekből vegyesen válogatva.

A könyv rabul ejt, és meglepően, szinte már túlzásba menően őszinte, amit a humor némileg tompít. Olyan különleges adalékokat is megtudhatunk Szacsvay Lászlóról, minthogy hivatalosan Szacsvay Fehér László névvel ír alá, hogy felmenői között egy bizonyos Szacsvay Imre is található, akit 1849-ben a függetlenségi nyilatkozat fogalmazásáért végeztek ki. A rajongás szélsőséges megnyilvánulásaira is találunk részleteket, hogy milyen kellemetlen egy férfi színésznek, amikor tulajdonképpen zaklatják a női rajongók. De van ám benne káposztás harcsa receptleírás is, olyankor összefut a nyál a szánkban.

A Féltem, amíg éltem egy olyan könyv – a Maradok tiszletettel!-lel együtt –, amelynek ott a helye, egymás mellett, minden színházszerető könyvespolcán.

A képek forrása: a Corvina Kiadó Facebook-oldala és a könyvben felhasznált képek, Székelyhidi Zsolt fotókreditjével.