Az elemzés és reflektivitás a művek részévé vált, és egyre inkább elszakadt a hangzástapasztalattól, ahogy az előadói gyakorlattól is. Így zeneművek tömege jött létre, melyek híján vannak a zene olyan elemi, elengedhetetlen összetevőinek, mint a ritmus, a dallam vagy a harmónia. Ezzel egyidejűleg, a „kortárs” zene kialakulásával párhuzamosan a „könnyű” zene új ága bontakozott ki, a jazz, amely alapvető jellegzetességének, a játéknak engedett teret. Ezt a zenét nem konstruálják, hanem játsszák, örömmel adnak neki teret, kibontakoztatják a hangok egymásutánjában rejlő dinamikát. A helyett, hogy minden áron a zenei architektúrák megkonstruált alkotóelveit és módszereit akarnák érvényesíteni, engednek a pillanat esetlegességeinek, a hangulatok változásainak, a különféle forrásokból eredő hatásoknak, a bevett mintákhoz képest a más irányú indíttatásoknak, az improvizáció tág lehetőségeinek. Akárcsak az egyre bővebben érkező, „egzotikus”, törzsi és etnozenei hatásoknak, hangszereik és játékmódjaik sokféleségének. 

A jazzben kétségtelenül a zene elsődleges és lényegi része a ritmus. Ezért is vált a ritmushangszerek alkalmazásának és fejlesztésének fő területévé, ahol az ütősök számára először állt össze a legkomplexebb eszköztár – lévén „a jazzdobolás előzmények nélküli a zene történetében” (Stanley Crouch). Sokáig a ritmusszekció a háttérét adta a szólóhangszerek fellépéséhez, ám a háttér idővel előtérbe került, olykor vezetővé vált.

A ritmus a Jü trió zenéjének is elsődleges és lényegi része; forrásai között a genetikus afrikai lüktetés változatai éppoly számottevőek, mint a freejazz áradása, a noise rock és az ambient révületes ütemei. Náluk az invenciózus zenei gondolatok, dallam-villanások, változó ritmusok keretrendszerébe kerülnek, más színezetet kapnak a közöttük felhangzó hang-tartományok, felhangfolyamok, és határtalan hangzássá tudnak válni. Ezért is érvényes játékukra, hogy „amit a triótól hallunk, annak nincs előzménye a magyar jazzben” (Végső Zoltán).

Az előző lemezhez hasonlóan (mely Giacomo Bruzzo, a kiadó RareNoise cég vezetője szerint olyan „mint egy nyugat-afrikai lemez a 23. századból”) erről is elmondható: ha nem is feltétlenül egy leendő afrikai ethnosz hangszereseiként szólnak, az afrobeat nemcsak mint beütés, távoli előzmény van jelen náluk, hanem meghatározó hang. Stilisztikai kényszerek nélküli, a hangszerek konvencionális kezelésén túlmutató játékmód jellemző az előadókra, ahol a játékosság a lehetőségek inspiráló erejével jár jegyben. A trió tagjainak játékán és az összjátékán egyaránt érződik, hogy már sokféle stílusban mozogtak, másokkal, más felállásban is elmélyültek a közös zene formálásában. És a hatásokat hagyták hatni: tovább formálva, alakítva, fejlesztve az eredeti motívumokat. 

Hallható ez a Dresch Quartet Tedd rá című darabjának feldolgozásában, ahol végigveszik annak alkotóelemeit, kiszélesített értelmezési keretben interpretálják, körüljárják, -játsszák ritmikai motívumait, a jazzrocktól kezdve a népzenéig, hol elragadtatott hevülettel, hol líraivá lassítva, hol pedig repetitív sorozatok hallatva. Miközben a ritmusszövevényen távolról még az Iron Butterfly dobosának nagy szólója, az In-A-Gadda-Da-Vida is áttűnik.

Ez történik Barre Philips, a bőgő nagymesterének megidézése során is, aki maradandó tanítást adott a melodikus mozgalmasságról, a kellő harmóniai és ritmikai érzékről, és arról, hogyan lehet a lendületet adni a tempó megtartásával. Aki nemcsak a zenésztársak összehangolására volt képes, de elsőként készített bőgő-szólólemezt. Az utolsó albumára utaló darab megemlékezés: mint egy labda pattogásának elhaló hangja, a dobütések lecsengése visszatérő variációkban az idő ívelésére utal. A kezdetre és a végre. És a közötte feszülő ívre, melynek megpendítése nyomán hullámok keletkeznek, sokasodnak, szétterülnek és visszaverődnek. Egymásba olvadnak és újakat keltenek, végül elülnek.

A lemezen megszólaló freejazz a szó legszélesebb értelmében szabad zene: ahol nem jutnak érvényre sem szabályok, sem szokások; játékos rácsodálkozás a hangokra, játék a hangszerek adta lehetőségekkel. Ahol a ritmikus eltolódások, feszültségképző lassítások, majd feloldások során a zenei idő mozgalmas íve bontakozik ki.

Meglehet, hogy a hallgató „ül a hintaszékében néz a hegyek felé, látja a lenyugvó Napot és hallja saját szimfóniáját, ami nem más, mint hangok történése a környező légben.” (Charles Ives) Ha pedig már kellő ideig kontemplálta az alkonyt és fel akarja frissíteni érzékeit, a Jü zenéje ehhez megadja a megfelelő dinamikát. 

JÜ: Rudel, BMC Records  2025, Budapest