bezár
 

irodalom

2025. 12. 05.
„Ezek a költemények okosítanak, és nagyon-nagyon felidegesítenek”
Kustos Júlia a Horváth Péter ösztöndíj idei nyertese
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kortárs magyar irodalom fiatal alkotóinak támogatására létrehozott Horváth Péter irodalmi ösztöndíjat 2025-ben Kustos Júlia nyerte a Tehetetlen bálványok (Jelenkor Kiadó) című verseskötetéért. A díjkiosztót idén is az Írók Boltjában szervezték meg, ahol az ösztöndíj kuratóriumának tagjai (Keresztury Tibor, Parti Nagy Lajos és Szilasi László), valamint a pályázat rövidlistás szerzői (Keömley-Horváth Boglárka, Kustos Júlia és Ráday Zsófia) is megjelentek.

Az estet Juhász Gábor gitárjátéka nyitotta, majd Keresztury Tibor köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy az ösztöndíj történelmében ez az első alkalom, hogy a rövidlistás kötetek szerzői mind nők, majd felolvasta az ösztöndíj eddigi tizenkét nyertesének nevét, és kiemelte, hogy az idei nyertesnek megtiszteltetés lesz bekerülni egy ilyen szerzőgárda sorába.

prae.hu

Kabai Henrik fotója

A hosszúlistára került tíz legjobb kötet felsorolását és Juhász Gábor újabb gitárjátékát követően Ráday Zsófia olvasta fel az Isten háta, valamint A Csendkirály lánya című verseit A Csendkirály győzelmi beszédéből (Okapi Press).

Talán a legikonikusabb művekre esett a választása a kötetéből, és sikerült általuk megismertetnie a Csendkirály országát,

amelyben „rettegik a visszhangot”, „kiműttetik magukból a véleményt”, és „hangszalagjaikból kokárdát kötnek gégéikre”.

Kabai Henrik fotója

Keömley-Horváth Boglárka, a Naspolya, elipszilonnal (Magvető Kiadó) Petri-díjas szerzője debütkötetének Csuklanak és éheznek című fejezetét olvasta fel.

Az iróniával átitatott részletben a sütemény, a pletyka és a hazaút köré szerveződik az elbeszélő minden motivációja,

a karácsonyra hangolódva pedig megpróbál annak örülni, amije van.

Kabai Henrik fotója

A felolvasást Kustos Júlia szövegei (Bűnrész, Jusztícia levelei és Eligazítás) zárták a díjra jelölt Tehetetlen bálványok (Jelenkor Kiadó) című verseskötetéből.

A megalázó tárgyalás, a parkban ücsörgés és a kivitelezhetetlen elvárások nyelvivé formálása révén érzékletes képekkel szembesülhetett a közönség.

A válogatott szerepversek megszólalói arra kényszerülnek, hogy a lényegre szorítkozzanak, keresik az anyjukat, aki megérti örömtelenségüket, és próbálnak „a sorok közé minél kevesebb sort rejteni”.

Kabai Henrik fotója

A szövegek elhangzását követően Keresztury Tibor közölte a kuratórium döntését, miszerint a 2025-ös Horváth Péter irodalmi ösztöndíj nyertese Kustos Júlia. Az eredményhirdetést követően Szilasi László laudációja hangzott el:

„A közhelynek nincsen igaza: az utcán nem a téma hever, hanem a matéria (…). Amikor olvasom a verseket, mindig pontosan tudom ‒ ha nincs is rá szavam, (…) ‒, hogy kiről, miről van szó,

mert ezek a költemények okosítanak és nagyon-nagyon felidegesítenek. (…)

Általában az önismeret (…) világában robbannak ezek a szövegek. (…) Ezért aztán különösen nagy öröm, hogy a Horváth Péter ösztöndíj beláthatatlanul hatalmas, hétezer eurós összegét, továbbá a berlini és stuttgarti különdíjas egy-egy hónapot Kustos Júlia kapja. Isten éltesse sokáig!”

Kabai Henrik fotója

A díjak átvételét követően a résztvevők gratuláltak a rövidlistás szerzőknek, akik dedikáltak is a díjkiosztó ünnepség végén.

Kabai Henrik fotója

Fotó: Kabai Henrik

nyomtat

Szerzők

-- Kabai Henrik --

Kabai Henrik (2003, Szilágynagyfalu) jelenleg az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakos hallgatója. Versei, fordításai, lapszemléi és kritikái az Alföld Online, a SZIFONline, az Echinox és a Helikon felületén jelentek meg.


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 47. számáról
A PesText Őszi Fesztiváljáról I.
Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés