A beszélgetés elején az 1967 körül keletkezett Az ihletről című szöveg hangzott el, amelyben Nemes Nagy gyerekkorának rímeitől és képeitől negyvenes éveinek vízióiig enged betekintést. „Az ihletben minden tárgynak északi fénye van” ‒ írja, arra a lüktető epifániára utalva, amelyet az alkotó glóriaként érzékel.

Tíz év alatt a Két semmi közt a negyedik válogatás, amely a Nemes Nagy-életműsorozatban megjelent, de Ferencz Győző állítása szerint még nem az utolsó. A kötet struktúrájának ismertetését követően Kemény Arankát kérdezte a szövegek gyűjtéséről, aki kiemelte a költő egykori férjének, Lengyel Balázsnak szerepét az életmű kutathatóságát illetően. Emellett Honti Mária filológiai kutatásai és az Osiris Kiadónál megjelent, Az élők mértana című kétrészes munkája nyújtottak segítséget a kötetben nem közölt és hátrahagyott írások kutatását és közlését illetően. Elárulta azt is, hogy

az életművet feldolgozó ötödik kötet fókuszában Nemes Nagy drámái, szépprózái és A hegyi költő című, Babits-elemzéseket összegző munkája fognak állni.

A továbbiakban Kemény Aranka az 1960-as évek Nemes Nagy Ágnesét kontextualizálta, akit ebben az időszakban választottak meg a Magyar Írószövetség műfordítói szakosztályának elnökévé, és kiemelte, hogy a költőnek adódtak ugyan lehetőségei a Kádár-rendszerben a külföldi utazásokra, pályatársai műfordítóként, nem pedig költőként próbálták hangsúlyozni alkotói tevékenységét és szerepét a magyar irodalomban. Kiemelte a Kassák Lajossal való barátságát is, amely ebben az időszakban különösen megerősödött, ahogyan arról a 80. születésnapjára írt köszöntő (Kassák Lajosról) és a temetésen elhangzó búcsúbeszéd (Búcsú Kassák Lajostól) is árulkodik.

Ezt követően a közönség az 1958. augusztus, Szigliget című szöveget hallgathatta, amelyben újabb emlékek törnek elő gyermekkori verseit illetően, miközben a naplóírás szerepéről is véleményt fogalmaz meg: „Csöndet szeretnék. Valami békét. Alázatot, kis megelégedést. Akkor a naplóírás se kéne. Csak csinálni a verseket, szépen, lassan, ahogy az évszakok járnak ‒ és olyan titokban is. Vissza a félsötétbe!”

Mit ad hozzá az életműhöz a kötetsorozat negyedik darabja? Kemény Aranka szerint

jól nyomon követhető a Két semmi közt válogatásán Nemes Nagy ’50-es években induló műfordítói pályája, valamint a ’80-as évek második felében induló Újhold-Évkönyv-sorozatban vállalt szerkesztői munkája.

Véleménye szerint ezek mellett ugyancsak ebben a kötetben körvonalazódik a leginkább, hogy kik voltak azok a társai, akiknek a munkássága kifejezetten érdekelte Nemes Nagyot: Kassákon és Babitson túl Kemény Aranka Áprily Lajost említette.

Ferencz Győzőtől Kemény Aranka azt kérdezte, milyen személyes emléket tud felidézni Nemes Naggyal, mire a következő válasz érkezett: „Egyszer rámutatott egy gyönyörű száraz virágra a vázájában, és azt mondta, jó lenne írni róla, ha tudna. Hát persze tudott volna, ha akar, de akkor elhessentette a gondolatot: »Hát persze tudnék róla írni ilyen versikéket-bersikéket« ‒ mondta akkor, de hát ez az ő poétikája volt, hogy nem gyakorolja azt, amit egyszer már megvalósított.”

Ezek mellett Nemes Nagy eklatáns észjárását, kritikai gondolkodásmódját és a politikához való viszonyulását emelte még ki, ez utóbbit a kötetben megjelenő, Thomas Mann mint álarc című reflexiójával alátámasztva, amelyben szembemegy Nádas Péter kritikájának álláspontjával: „Ami pedig az »elfojtás« fogalmát illeti, nagy kár, hogy már kitalálójától, Freudtól kezdve elsősorban pejoratív, nem helyeslendő érzelmi udvarral került bele a 20. századi kultúrába. Kultúránknak ugyanis, sőt egész társadalmunknak nemcsak fennállása, de létrejötte sem képzelhető el az »elfojtás« ‒ magyarul: önfegyelem, önkorlátozás ‒ léte és gyakorlata nélkül, lévén ez társadalomalkotó, emberi ösztöneink köztudott alapja, amelynek kezdeményei már az állatvilág egyes csoportjaiban is megtalálhatók. (…) Vigyázzunk tehát az »elfojtás« lélektani megítélésével.” A Nádas „beszűkült” megközelítésére való reakciót követően Ferencz Győző röviden az objektív líra címszóról beszélt még, amely a kötet Objektív líra és magyarázat című írása alapján

fügefalevélként szolgált Nemes Nagy számára, amelybe megkapaszkodhatott ‒ olyan skatulya volt, amellyel magyarázni tudta saját művészetét.

Kemény Aranka a beszélgetés végéhez közeledve kiemelte az 1990-ben megjelent Egy kritikára című írást a kötetből, amelyben Nemes Nagy Grezsa Ferenc kritikájára ‒ sokkal inkább félreolvasására ‒ reflektál a Szó és szótlanság című esszékötete kapcsán: „Nem képes tudomásul venni, hogy ezek az esszék a hatvanas‒hetvenes években keletkeztek, hogy körös-körül irtózatos, széles hazugságtenger hullámzott, s ezek az esszék megpróbáltak arról szólni, amiről lehetett, s ami igaz volt, továbbá ‒ nem utolsósorban ‒ rejtett, vérverejtékes rémülettel szembeszegültek azzal a konszolidálódó parancsuralommal, amelyben éltünk.” Az írás fényében Ferencz Győzővel arról beszélgettek, hogyan értették félre és kezelték helytelenül a ’80-as évektől kezdve egyre többen Nemes Nagy munkásságát.

A zárlatban Szandtner Anna a [Porgesz Borbála] című írást olvasta fel, amelyben a szerző egy fiatalkori zsidó barátnőjéről emlékezik meg, akibe barátsága aranyalmáját akkor kamaszként belehelyezte.

A Két semmi közt nagyrészt folyóiratokból, hetilapokból és hagyatékból összeállított szövegkorpusza már csak a kötetbemutató beszélgetés folyamán egy új és kellően árnyalt oldalát mutatta meg Nemes Nagy Ágnes életművének, a közel ötszáz oldalas kiadás azonban minden bizonnyal még számos újdonságot tartogat mindazok számára, akiket érdekel a 20. századi magyar irodalom egyik kiemelkedő költőjének élete és szerepe.