PRAE.HU: Azt is mondhatnánk, hogy négy főszereplője van a filmnek, a fa és a három karakter. Ezek a szereplők meghatározták a rögzítés módját, vagy inkább a korok voltak azok, amik befolyásolták az eltérő esztétikákat?

Abszolút meghatározták. Greta karaktere különösen dinamikus; fényt hoz ebbe a poros, férfiuralta, súlyos közegbe. Derűt képvisel – a színésznő (Luna Wedler – a szerk.) és a szereplő is –, és vele például kézikamerával képzeltük el a jeleneteket. A 70-es évekbeli Hannes egy kívülálló, filozofikusabb karakter, nála végig állványon volt a kamera, és úgy követtem. De ott is van mozgás, nem úgy, mint Tonynál (Tony Leung Chiu-wai – a szerk.), ahol szinte alig, nála nagyon lassú kameramozgásokkal dolgoztunk.

PRAE.HU: Enyedi Ildikó említette a sajtótájékoztatón, hogy felértékelődik az analóg élmények vonzása. Mit gondolsz erről?

Nagyon örülök, hogy újra fontossá válik, hogy még vannak nyersanyaggyártó cégek, lehetséges filmre forgatni. Operatőrként azért is örülök, mert jobb celluloidra forogni, mint digitálisra, sokkal könnyebb.

PRAE.HU: Megváltoztatja a forgatás ritmusát is a nyersanyag? Van különbség abban, ahogy a filmképhez közelítesz?

Persze! Ha digitális kamerára forgat az ember, sokkal lágyabbra kell világítani a látványt, mint filmre. Utóbbinál a fény úgy jó, ahogy van; nincs annyi finomhangolás.

PRAE.HU: Ez is ad egy természetességet a folyamatnak? Effektívebb?

Egyszerűen gyorsabban lehet dolgozni filmre. Rengeteg helyzet volt a Csendes barát forgatása során, amit nem tervezhettünk meg előre.

Állatokat mozgásban rögzítettünk, természetet, kitéve az időjárásnak, sokszor futni kellett, hogy elkapjuk a pillanatot. A nyersanyag ebben is segített.

Nem kellett még tovább lágyítani. Úgy volt jó, ahogy volt. Meg persze a napfény: az erős fényeket igazán jól bírja a film.

PRAE.HU: Te még filmre tanultál?

Igen. Aztán sokáig dolgoztam digitálisra, de most megint volt lehetőségem celluloidra forgatni, és mindig megdöbbent, hogy mennyivel természetesebb. Jobban hasonlít arra, ahogy az ember lát.

PRAE.HU: Ildikóval honnan ismeritek egymást?

Az ő évfolyamába jártam az egyetemen, ő volt a rendezők osztályfőnöke (a régi SZFE – a szerk.). Én az operatőr osztályba jártam Máté Tiborhoz, ott ismertük meg egymást. Mindig is jó volt a viszonyunk. Aztán látta a Saját erdő című dokumentumfilmünket, ami nagyon tetszett neki, és az alapján kért fel erre a filmre.

PRAE.HU: Ildikó említette, hogy a forgatás előtt egy közös levelet ír a stábnak, hogy megossza, számára miért fontos a projekt. Rengeteg forgatással a hátad mögött, miben volt más Ildikóval dolgozni?

A csendes stábot részesíti előnyben. Nagyon jól választja meg a csapatát, és mindenki ismeri a forgatókönyvet. Mindenki tudja, hogy miért dolgozunk, és ez igazán különleges. Nyugodt légkört teremtett, amiben jó forgatni.

PRAE.HU: A Saját erdő segített a természethez való alkalmazkodásban? Egy előkészítő munkának is tekinthető a Csendes barát tükrében?

Egy kicsit igen. Megtanultam, hogy milyen, és hogyan lehet növényeket filmezni. Nagyon nehéz tervezni előre, muszáj mindig alkalmazkodnod, nem igazán lehet befolyásolni azt, hogy hogyan néz ki. Például egy fánál. Nem tudom bevilágítani nappal, hanem meg kell várnom a jó fényt. Vagy a jó időjárást. Számba kell vennem, hogy nőnek a levelek, és már nem néz ki úgy. Napról napra változik a természet, és el kell csípni abban a megfelelő pillanatban, igazán nem lehet tervezni.

PRAE.HU: Megpróbálod előkészíteni, aztán azzal találkozol, ami éppen adott?

Igen. Többször előfordult, hogy kinéztünk valamit előző nap, és aznap, amikor jöttek a színészek, hogy ott vegyük fel, már nem volt olyan. Számtalan szerencsés véletlen volt, amivel előre nem számolhattunk. Rengeteg dolog jól működött, amit előre megbeszéltünk, hogy biztos nem.

PRAE.HU: Izgalmas, hogy a dokumentumfilmezés sajátosságai mennyire meghatározták a Csendes barátot; hiszen annyira ki vagy téve a környezetnek, élő organizmusoknak, hogy emiatt igazán nem lehet előre tervezni.

Igen, valóban. Nagyon sok rugalmasságot igényelt ez a típusú forgatás az egész stábtól.

PRAE.HU: Több időt igényeltek így a jelenetek?

Nem feltétlenül. Volt 42 napunk, teljes stábbal, színészekkel; és Németországban forgattunk még hétvégenként egy kis csapattal, ahol csak 4–5 ember volt jelen, ekkor vettük fel Ildikóval azokat a természetképeket, ahol nincs színész; növényközeliket, fákat rögzítettünk.

PRAE.HU: Törekedtetek rá, hogy minél kisebb stábbal legyetek jelen olyan szituációkban, amelyek intimek, a természetet csendjét rögzítik?

Abszolút! Volt egy kis stábunk erre a célra, akikkel ezeket a közeliket rögzítettük. Ildikó, a rendezőasszisztens, a segédoperatőr és én.

PRAE.HU: Vannak a filmben mikroszkopikus felvételek, csírázásról és a ginkgo szaporodásáról. Ildikó említette, hogy ezek hozott anyagok. Láttad ezeket előre, próbáltál bármilyen képet is hozzáigazítani a filmben?

Igen, valóban van egy–két snitt, amiket nem mi fényképeztünk. Ezek egy japán dokumentumfilmből származnak, ami a ginkgók szaporodásáról szól. Ezek annyira közeliek, amiket csak laboratóriumi körülmények között lehetett rögzíteni. Utólag láttam, technikai munkánk volt csak vele, hogy a kellő minőségre tudjuk őket nagyítani, hogy ne üssön el az általunk rögzített anyagtól.

PRAE.HU: A végképet hogyan sikerült rögzítenetek?

Rengeteget vártunk rá. A ginkgo képes az egyik napról a másikra besárgulni. A (alcsútdobozi – szerk.) polgármestert megkértük, hogy küldjön ki minden nap valakit az arborétumba, és szóljanak a megfelelő időben. Mert megvan az a különlegessége ennek a fának, hogy ha egyszer besárgult, pár nappal később ledobja az összes levelét. Egyszer csak szóltak. A kameracsapattal és az utómunkát felügyelő szakemberrel lementünk; egy délutánunk volt rögzíteni a képet.

PRAE.HU: A nyersanyagokat hogyan választottad egymáshoz, azt szeretted volna, hogy elüssenek érzetben, vagy hogy egységes tudjon maradni a film egésze?

Az volt a cél, hogy minden kornak legyen saját nyersanyaga, ami a legjobban hasonlít az adott kor világnézetéhez. Ezért választottuk azt a megoldást, hogy fekete-fehér legyen az 1908-as évek, ami 35 mm-re forgott. A 70-es évek színes, 16-os film, a modern szál, 2020 pedig digitálisra lett rögzítve. Egyrészt azt is akartuk, hogy nagyon elüssön, tehát az ember mindig tudja, hogy hol van éppen a történetben, melyik korszakban. Másrészt, hogy nézőként is máshogy viszonyuljunk, különböző érzeteket keltsen bennünk a kép.

PRAE.HU: Az előkészületekben ez okozott valami különleges helyzetet, speciális figyelmet? Voltak dolgok, amikre külön kellett készülnöd?

Tesztelni kellett a nyersanyagokat és a digitális képet, hogy komfortosan érezzem magam, mert sokszor párhuzamosan, keresztbe-kasul forgattunk. Voltak napok, amikor csak fekete-fehérre, majd színesre, aztán digitálisra. Sokszor egy nap alatt többször is cseréltünk, át kellett állnom arra a képi gondolkodásra, amit a nyersanyag és a karakter megkívánt.

Fekete-fehérben látni a világot, az mindig egy kicsit más.

PRAE.HU: Melyik helyszínt szeretted meg leginkább, más volt-e a különböző országokban való forgatás?

Marburgban nagyon jó volt forgatni, nyugalmas, ajánlom mindenkinek. Lényegében ott játszódik a történet. Alaposan megismerhettük a kertet, jó lett volna még egy pár napot maradni, dolgozni még. Élettel teli kisváros, tele van diákkal, régi épületekkel. Szabad légkör jellemzi. Itt minden reggel gyalog mehettünk a forgatási helyszínre, ami általában sosem jön össze. Budapesten autóval vagy kisbusszal kellett közlekednünk, ott igazán jó volt, hogy gyalogolhattunk egy keveset, ténylegesen meg tudtunk érkezni a helyszínre. Marburg abszolút kulcshelyszín volt, jó lett volna még egy keveset maradni.

A többi helyszínen is úgy kellett tenni, mintha mindvégig ott lennénk, létrehozni egy egységes térérzetet, és ez általában nehézségeket szül.

Az Alcsúti arborétum egy része már gyakorlatilag olyan, mint egy erdő, nem hasonlít egy kertre, sokat néztük, hogyan tudjuk megfelelően elhitetni az összetartozást. Számomra Marburg volt a legkiemelkedőbb.

PRAE.HU: És milyen volt ezután visszacsöppenni a városba? Ért-e valamilyen erős hatás?

Nem. Igazából én egy viszonylag nyugodt környéken lakom, ott is elég sok zöldfelület van, így nem volt egy óriási váltás.

PRAE.HU: Több éve, hogy hazaköltöztél. Milyen itthon, hogy érzed magad?

Jól, nagyon jó itthon is élni. Nyilván rengeteg dolog hiányzik Svédországból, sok dolog zavar, de ha nem költöztem volna haza, akkor nem csináltam volna ezt a filmet.

Dombai Dóra korábbi interjúja itt olvasható
Pálos Gergellyel a Külföldön Sikeres Magyar Művészek projektünk keretében.

Képek: Mozinet, Szilágyi Lenke, Szélyes-Pál Dániel