Először csak két árnyék jelenik meg, a színészek vásznak mögött mozognak, ütemes zene szól a háttérben. Az előadók a tíz karakter egyikét imitálják felváltva, majd megfagynak egy pozícióban, a színpad ezután elsötétül és a tíz rövid jelent első két karaktere jelenik meg a színen. A futár és a prostituált. A vásznakra különböző növények elsatírozott másait vetítik, az első jelentekben ez szolgál csupán díszletként. A szín férfiszereplőjét (Tóth Károly), az eredeti darabban katonaként megjelenített karaktert Magács futárrá modernítette, mely kortársabb ízt ad a nézőnek. A karakterek közötti párbeszéd is napjaink szókincsével és szlengjével operál, mégsem trágár, szemben a korábbi osztrák színjátékkal (Lessingtheater Wien) és Kornis Mihály darabjával. 

Az első jelenetben a futár fiút elcsábít egy Maxxy nevű prostituált (Horváth Csenge), aki végül beadja a derekát. Az aktus pillanatában a szín elsötétül, és egy óra monoton kattogása sejlik fel, a nézők már csak a végpozíciót látják. Hasonlóan a szöveg eredeti megoldásához, ahol egy vonallal van elválasztva a két jelenet. Ez a sajátos öncenzúra még inkább kiemeli a motívum szereplőkben hagyott jelentéktelenségét, rutinszerűségét, és felszínességét. A darabnak jót tesz ez a fragmentált megoldás a dráma régebbi változatával ellentétben, ahol a jeleneteket hanghatásokkal festették alá, ezzel teátrális hatást keltve (Vígszínház, Kornis Mihály: Körmagyar, 2013), a jelen rendezés ezzel a módszerrel méginkább korszerűvé válik, és a modern társadalom futószalagszerű, élvezeteket hajszoló életmódjára reflektál. 

A két színész a jelenet végével visszaindul a paraván mögé és átöltöznek a következő, már a szórakozóhelyen játszódó jelenet további két karakterének. A történetláncot a futárfiú viszi tovább az orosz cseléddel, és kezdetét veszi a körkörös szeretkezés láncolat tíz dialógussal. A történet a milliomos és prostituálttal bezárul, azt az érzetet keltve a nézőben, hogy egy lineáris cselekményt nézünk. Ez mégsem teljesen van így. A jelenetek olykor időben egymást követik, viszont máskor, vagy egy időben játszódnak, vagy visszafelé haladnak, ez az „időtlenség" vagy időkezelés egyediséget ad a darabnak. 

A párkapcsolati formák igen sokszínűek, de az közös mindegyikben, hogy valamilyen hatalmi eltolódást igyekeznek megjeleníteni, illetve nem őszinték. Ezek az asszimetriák megjelennek életkorban (férjes nő, fiatal fiú), érzelmi kitettségben (orosz cseléd, futár) vagy karrier szempontjából (színésznő, drámaíró) egyaránt.

Az egyik fél mindig függő viszonyban van a másikhoz képest, valaki ott lát szerelmet a pillanatba, ahol más csak egy röpke gyönyört. Mindenkinek ott van a tartalék partner. A házaspár, akik visszatérő karakterek, nem is feltételeznék a másikról, mégis mindketten szeretőt tartanak. A fiatal fiú, miután elcsábította a szolgálónőt, a következő dialógusban már a férjes asszonnyal szeretkezik. Minden viszony felszínes és röpke, emberek mennek el egymás mellett. 

Az előadás legfőbb erőssége – az előző rendezésekhez képest – a modernizációs törekvése. A már említett katonából lett futár mellett az eredeti mű kislányából beauty influencert varázsoltak, a gróf pedig milliomos lett. Az egyes karakterek közötti életkori eltérésekből adódó szóhasználati különbségek komikumot kölcsönöznek a jelenteknek, amelyek kellemesen fellazítják a színjátékra nehezülő fullasztó atmoszférát. A néhol eltúlzott, mégsem ripacs párbeszédek és a rikítóan színes ruhák olykor szatirikus jegyekkel ruházzák fel az előadást. 

A Körtánc minimalista, steril díszlete, mely csupán a négy vászonra vetített tájképekből és fehér dobozokból áll, jól illik a darab alaphangulatához. Ellensúlyozza a színes jelmezeket, és általa a hangsúly pusztán a színészi játékra terelődik, ami a gyors, hirtelen karakterváltásokkal kiemelkedő teljesítmény a művészek részéről. Kapala Györgyi és Magács Vince díszlete mégsem esik olyan túlzásokba, mint a darab 2022-es osztrák rendezése (Landestheater Niederösterreich, Franz Xaver Mayr), ahol a színészek a teljes díszlet hiányában futurisztikus jelmezekkel, csupán egy vászonnal a hátuk mögött alkottak. 

A színen történő szeretkezések gépiességét jelző óra kattogása, a jelentek előrehaladtával egyre halkul és a végén teljesen el is hal. A karaktereken is megfigyelhető ez a folytonos süllyedés, hiába hinnénk, hogy a történet végével a kör bezárul, csak egyre mélyebbre kerülnek.

A színházterem kis mérete miatt minden a néző előtt közvetlenül történik, mely néhol bensőséges, máskor elidegenítően hat, és egyfajta voyeurisztikus viszonyt eredményez a néző és a színészek között. Nem tudjuk, hogy van-e létjogosultságunk odanézni, belepillantani ennyi ember intim viszonyaiba. 

A Körtánc száz év távlatából is ugyanolyan fontos, a modern rendezésben pedig különös frissességgel hat. Szatírikusságával görbe tükröt tart nekünk, párkapcsolati bizonytalanságainknak, árulásainak és felteszi a kérdést, hogy vajon meddig vagyunk képesek becsapni saját magunkat?

Fotókredit: Tripart weboldala, Fidelio.hu, Kuttner Ádám