Első verseskötete kapcsán kérdezte Hegedüs Anna Ráday Zsófiát. A szerző bevallása szerint olvasóként az a fontos vers, amit sokáig magával tud vinni, alkotóként pedig az, amit egy idő után el tud engedni.

Játék és teremtés együtt működnek a leghatékonyabban, segíthetnek keretet adni az „egymás melletti valóságoknak”.

A költészet és a hit viszonya, valamint a különböző testábrázolások szintén említésre kerültek.

90-edik születésnapja alkalmából Bodor Ádámot Demény Péter köszöntötte. Kiemelte a Bodor főhőseire jellemző erkölcstelenséget és érzelemmentes attitűdöt, valamint egyedi stílusát, ami a „fordításokból nem jön át”.

Lázár Júlia verseiben összetett képekkel mutat be világokat („visszafelé haladó idő”). Míg a Csúf barna szekrényben teremtett hangulat idillikus, a Csak a fán című szöveg a bezártság érzését jeleníti meg.

„Ez nem lenni vers, / lenni gyáva klón”,

szögezi le Zemlényi Attila a magyar változat munkatársa című versének kezdetén, amelyben töredékes nyelvezettel és cinizmussal ír le egy feje tetejére állt valóságot.

Fülöp-szigeteki vendégmunkások, kacsák és aranyhalak viszonyáról olvashatunk Molnár Erzsébet tárcájában, miközben kirajzolódik „Mária országának” helyzete.

Balázs Attila tárcájának főhőse drasztikus metódussal próbál megszabadulni egy sokak által ismert problémától; a falfúró szomszédok jelenlététől. Philoktétész című tárcájában Balássy Fanni tárgyilagos nyelvezettel mutatja be egy haldokló és családtagjai elhidegült viszonyát. Bankó-Erdősi Viktória tárcájának könnyed hangvételét ellensúlyozza Erdődi-Juhász Ágnes írása. A novella helyszíne a Kodály körönd,

ahol az elbeszélő nyilvános megalázása és kivégzése zajlik.

Berta Ádám tárcájában egy titokzatos ajándék átadásának körülményeiről olvashatunk, miközben egy Miki egér-szerű alakzat is fel-fel bukkan.

Az Ex librisben Domány András a 20. század különböző korszakait ismertető köteteket ajánl. Hatos Pál a Hideg polgárháború című műben az 1919 és 1922 közötti időszakot mutatja be Magyarországon. Az észak-erdélyi román kisebbség sorsáról olvashatunk Sárándi Tamás Függőben című könyvében. A Müller Rolf szerkesztette 1953 – Sztálin halott című kötet a Közelmúltunk hagyatéka című sorozat darabja. A cikk szerzője két tanulmányt emel ki a kötetből. Holló Péter az egykori Szabadegyházak Tanács történetét ismerteti az Egyházszakadás a Kádár-korszakban című kötetben.

Károlyi Csaba kritikát közöl Szeifert Natália Hóember a Naprendszerben című regényéről. Kiemeli, hogyan kapcsolódik a mű a szerző egy korábbi regényéhez, majd

az idő, a nap és a hó motívumáról értekezik, kihangsúlyozva az öregedés szerepét.

Péntek Orsolya Itt is istenek vannak című művéről írt Deczki Sarolta, fókuszba helyezve a fejezetekben megjelenő városok, kultúrák és istenek „egymásba kavarodását”. Csillag István Sinkó István KÉP-IDŐ című kötetéről írt, amely különböző művészeti tematikájú írásokat tartalmaz. Csillag a szerző stílusát „lebilincselően sziporkázónak” nevezi, valamint kiemeli, hogy minden írás esetén „kerüli a részrehajlást”.

Odze György A letépett maszk mögött című tanulmánykötetet elemzi, amelynek társszerzője és szerkesztője Gerevich József. Bemutatja a szerkesztőt, valamint a mű központi témájának, a vallomásos költészetnek a hátterét. Odze az „olvasmányosan és szinte szórakoztatóan megírt” kötet kapcsán csak egyetlen hibát említ; a szerzők bemutatását hiányolja.

Februárban az ÉS könyve Kornis Mihály Minden ember című regénye,

amely a Prae Kiadónál jelent meg 2025-ben. Kardos András cikkét a szerző és önmaga közti személyes kapcsolódás ismertetésével kezdi (a gyerekkor helyszíne közös), majd hangsúlyozza a hiány központi szerepét a regényben, és annak formaproblémáját, „a hiánynak ugyanis nincs nyelvtana”. A traumagyerekeket említő passzusban kitér a háború utáni magyar zsidóság kérdésköreire is. Nemcsak a hiány és a traumák, hanem a családi viszonyok kapcsán is fontos szerepet kap a nyelv, amiben

„egyetlen fix pont van: a figyelem”.

A halál jelenléte „önálló dimenzióként” végig áthatja a regényt, és Nagy Imre kivégzésénél csúcsosodik ki, mindezt úgy, hogy nem válik „szentimentálissá”.