film
2008. 12. 09.
A mozdulat öröme
Beszámoló az EDIT 2008 IV. Nemzetközi Táncfilm Fesztivál zárónapjáról
A vetítések előtt performance, a vetítések után pedig koncert várta az érdeklődőket – az utolsó napon is.
A helyszín továbbra is az újra megnyílt Toldi mozi, igaz kis csúszás van, de egy zenés performance előadást nézhetünk a táncfilmek előtt. A közönség fele néha felnevet, a másik fele inkább beszélget, én pedig azon gondolkodom, hogy mennyire más ez, kiállni ide, és akármi is van, előadni, mint a sötét mozi teremben pergő képeket nézni.
Egy másfél órás táncfilm válogatás a záró nap fő látnivalója. Az összeállítás címe: Testek. Ez a sorozat az emberi test értelmezései felől közelíti meg a táncot, a mozdulatok kisebb szerepet kapnak, inkább a terek és a terekben található testek dominálnak végig. Az első táncfilm főszereplője egy asztalra kényszerült férfi, akit két oldalról nők kóstolgatnak. Csak elegánsan, inkább keresgélve. Végighúzzák a kést és a villát az egész testfelületen, emelgetik a végtagokat, vizsgálgatják – mi az hogy test? Mi az hogy férfitest?
A leginkább lenyűgöző élményt mégsem ez, hanem a legkevesebb elemet tartalmazó rövidfilm jelentette. Egy férfi háta látható végig, folyamatosan mozgó, változó megvilágításban. A fények és a test finom mozgásától a hát más-más alakot ölt, hol homokórává alakul, hol pedig a lapocka két szemmé rajzolódik át. Egyszerű és letisztult, igazán szép és érett alkotás. Öröm volt nézni.
A másfél órás válogatásban sor került őrületesen profi, a világvég felé haladó, visszajátszásokon alapuló várótermi táncfilmre, illetve egybeállításos, kellemesen játékos páros tánc előadásra. Továbbá volt formájában, kifejezésmódjában különleges film is, mely kizárólag közeli felvételekből állt össze, s így tulajdonképpen magát a táncot, vagyis az eredeti koreográfiát nem is, csak annak egy filmes interpretációját láthattuk.
A záró nap során került sor a Hannes Gellner ImPulsTanz – Perpetuum Mobile című dokumentumfilmjére. A film egy bécsi táncfesztivál, az ImPulsTanz során készült. A fesztivál számokban mérve: megközelítőleg 30 000 néző, 3000 táncos, 80 tanár és 200 workshop. Hennes Gellner dokujában persze szó sem volt számokról, ehelyett rengeteg interjú és előadás részlet sorakozott, illetve betekintést kaphattunk a színfalak mögött zajló próbákba, a próbák utáni bulikba is. Méltó zárás volt ez a sok táncos film után: megkönnyebbülés. Itt ugyanis látható volt az is, hogy a sok kemény, rengeteg munkát igénylő, nem egyszer perverz és kihívást jelentő tánc és próba mellett ezen workshopok alkalmával a táncosok feloldódnak a közös táncban, az együttlétben, s maga a tánc, a mozgás, a mozdulat öröme kerül előtérbe.
A filmek után átsétáltam a Fesztivál bár helyszínére (Fesztibár), vagyis az AKKU-ba, ahol a Victoria Kamarakórus Arvo Pärt darabokat adott elő. A rendhagyó zenéhez rendhagyó térforma is tartozott, ugyanis a közönség ült középen, az énekesek pedig körbevették őket. A tapssal pedig véget ért a fesztivál is, úgyhogy lassan már lehet is nézelődni, hogy mi lesz a következő rendezvény!
Szerzők
-- Keller Mirella --
További írások a rovatból
film
Rajz és film kapcsolata Sunao Katabuchi A világ innenső végén című animéjében
Más művészeti ágakról
irodalom
Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
