bezár
 

film

2008. 11. 16.
Európai szemmel
Távol-keleti Filmfesztivál: Xiaoshuai Wang - A pekingi biciklista
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Európai szemmel Önállósodni kívánó vidéki srác pekingi biciklisfutár lesz. Munkaeszközét azonban ellopják, és ennek kapcsán két ember nem túl derüs mindennapjai összeérnek sok konfliktust eredményezve. Ez a hétköznapi dráma kiválóan alkalmas arra, hogy intellektuális keretek között eltöltsünk egy fél délutánt.
Xiaoshuai Wang filmjében társadalmi ellentétek feszülnek. Városi és falusi, gazdag és szegény, fiatal és öreg között. Bár ez így nagyon általánosnak hangzik, a rendező szerencsére mindezt remekül beleágyazta a két szálon futó történetbe.
A pekingi biciklista
Keleti filmet általában azért nézünk, mert azt reméljük, hogy számunkra nem mindennapi, de látszólag működőképes filozófiával szembesülünk, vagy hogy a saját problémáink egy más értelmezését kapjuk. Itt ilyesmiről szó sincs, s ennek valószínűleg két forrása van. Az első társadalmi eredetű. A globalizációs folyamatok miatt Kína ma már kevésbé egzotikus számunkra. Ebben megerősített egyik ismerősöm is, aki Kínában tölötött pár hónapot. Azt mondta, hogy ő sokkal több élő tradícióra számított, mint amit ott látott. A másik ok az, hogy a film formailag, filmnyelvét tekintve sem keleties. A zene, sőt, még a dramaturgiai is európai mintákat követ. Ezt nem mint negatívumot, hanem inkább mint tényszerűséget említem.

Az egyetlen, ami kissé meglepő, hogy a társadalmi pólusok között sokkal nagyobb a távolság, mint errefelé. A pekingi biciklista az ellentétek filmje. Tanúi lehetünk annak, mi történik akkor, ha két elszigetelt réteg pillanatokra összesúrlódik, és szikrákat szór.
A pekingi biciklista
A legélesebb konfliktusok a fiatalabbak között vannak. E tekintetben is szemben állnak az öregekkel, akik békés nézőként helyezkednek el ebben a számukra érthetetlenül megváltozott világban. Tényleges, eleven kapcsolat nem alakul ki. A kommunikációs gátak nehezen áthidalhatóak.
Ki kinek a tetteiért tartozik felelősséggel? A film azt sugallja, hogy legfőképpen a saját tetteidért felelsz, de néha, ha nem látsz bele a valóság felgöngyölíthetetlen szálainak kuszaságába, még azokért se.

A pekingi biciklista által ábrázolt modern társadalomban nincsen periféria, mert tulajdonképpen mindenki perifériára szorult. A filmben erős a karakterábrázolás, és szerencsére nem a dialógusok viszik a prímet, még csak nem is a folytonos akciókra van bízva ez a szerep, hanem arra, hogy a figurák nagyon is élőnek tűnnek,  és a helyszínek is hitelesnek hatnak. Jól komponált képek szerepelnek, kicsit furcsállottam azonban, hogy néhány nappal fényképezett jelenetben erőtlenek és fakóak voltak a színek.
A pekingi biciklista

A filmet, ami a 2001-es Berlini Nemzetközi Film Fesztiválon a zsűri Ezüst Medve díja mellett az Új Tehetség díjat is elnyerte, a Távol-keleti Filmfesztivál keretében láthatják.

Vetítés időpontja: November 17. (hétfő) 18 óra
Helyszíne: KINO


A pekingi biciklista (Beijing Bicycle)
Színes francia-kínai-tajvani dráma, 110 perc, 2001.
Rendező:
Xiaoshuai Wang
Forgatókönyvíró: Peggy Chiao, Hsiao-ming Hsu, Xiaoshuai Wang
Szereplők: Lin Cui, Bin Li, Xun Zhou, Yuanyuan Gao, Shuang Li, Lei Liu, Jian Xie


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Székely Dávid Attila --


További írások a rovatból

A 14. Frankofón Filmnapokról
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés