zene
2008. 11. 17.
Hová tűnt a Techno?
Klubosodás; professzionalizáció; trendmozgás és egy elektronikus zenei alapító műfaj minimálissá zsugorodása
Az alábbi esszé a hazai elektronikus tánczenei kultúrát meghatározó legfontosabb folyamatokat veszi szemügyre: a mára kiemelt szervezőcsoportok és professzionális rendezvények, klubok megalakulását, illetve a folyamatokkal párhuzamosan haladó zenei trendmozgásokat és műfaji átrendeződéseket. Mindezeket az eseményeket pedig egy kiemelt stílus, a Techno berobbanása és fokozatos eltűnése – tehát múltja, jelene és egy lehetséges jövője – köré csoportosítja.
1. Az elektronikus tánczenei színtér formális átalakulása
2008 véghajrájában – némi kritikus óvatossággal persze, de mégis – kijelenthetjük: az elmúlt évek során a hazai és nemzetközi partykultúra alapos átrendeződésen ment keresztül, mely némi késéssel, de a magyarországi elektronikus zenei színteret is megérintette. Új szemléletre, designra, zenei cimkékre – és ezek mögött álló professzionálisabb PR munkára – épülő szervezőgárdák és klubhálózatok jöttek létre, melyek már gyökeresen más gazdasági és kulturális szemlélettel bírnak, mint hedonistább – a zeneiséggel még ellenforradalmi, alternatív kultúrpolitikát is reprezentálni vágyó – „civil“ elődeik.
A változás fényében a hazai táncparkettorientált elektronikus zenei szektor kiemeltebb, trendalakító része is meghallotta, megértette és ráérzett arra a nyugati tendenciára, ami a 2004/2005-ös évekkel kezdődően menthetetlen jellemzője lett a kultúr- és zenetörténeti léptékben is rendkívül fiatal – a professzió szintjén még csak –, éppen hogy nagykorúvá érett globális partykultúrának. A domináns jelenség keretében a hatalmas hangárokra, lepusztult gyárudvarokra specializálódó hazai „intenzívebb“, de kisebb volumenű underground rendezvények (techno, D’n’B, breakbeat, hardcore, industrial), illetve a többhelyszínes, rendkívül magas költséghányadossal létrejött, megapartykra (techno, house, trance) épülő szervezéseket egy decentralizáltabb gazdasági szemlélet mentén több, kisebb léptékű, családiasabb és alacsonyabb költséggel járó rendezvény szervezésére fókuszáló klub-szemlélet veszi át – zömében már a társasági élet igényeit is kielégítő, visszafogottabb zenei intenzitásszint köré csoportosulva (minimal, deep/tech house, electro).
A zene természetesen ebben az esetben sem szorul háttérbe, pusztán – a posztmodern marketingszemlélethez igazodva – része lesz egy komplett (a kényelmet és a megfelelő hangulatot előmozdító széles körű) szolgáltatásnak, melyet az aktuális zenei esemény szervezőgárdája kínál az azon résztvevők számára. A rendezői szemlélet tehát jelentősen átalakul, profit és célorientáltabá válik, ezzel egyidejűleg (vagy ennek hatására) pedig a közönség is igazodik a kínálathoz.
Az ősz beálltával viszont a főváros a kisebb, jól kiépített, aránylag központi helyen található, számos zenei igényt és réteget kielégítő klubokra (Mono, Barokko, A38, Merlin, Corvin tető, Privé, Bed, Dokk, stb.) kezd hangsúlyosan koncentrálni. Ezeket pedig a zenei és társadalmi kereteket illetően is alacsonyabb tempó, a zajosabb lábdobok helyett finomabb leütések, a „katartikus menetelés“ helyett pedig közösségi életet élő emberek jellemzik. Az intenzív, elsődleges zenei élményre koncentráló, extrémebb rendezvények tehát a nyugat-európai és amerikai klubkultúra mintájára Magyarországon is átadják a helyüket egy lazább, társadalmi élet köré kerített komplettebb szórakozásnak, amelyben a zene – intenzitáscsökkenéséből adódóan is – sokat veszít esemény- és kultúrorientáló jellegéből; mégha a közösség színleg az adott műfaj köré is csoportosul.
Ezt a klubosodási folyamatot viszont – számos, későbbiekben kifejtendő hatása mellett is – érdemes üdvözölni, mert azt jelzi, hogy van egy fizetőképes réteg, aki fenntartja ezeket a szervezői hálózatokat (Deadcode; Lick the Click; Hairy; NVC; Kollektiva; Lollipop; Stigmatech; stb.), melynek köszönhetően ez a társadalmi, zenei szegmens mára professzionálisan ki tudott épülni: így ezek esetében már nem pusztán eseti, tiszavirágéletű szervezésekről, hanem egy folyamatos jelenlétről beszélhetünk. A rendezvényekre épülő klubok pedig rekreációs helyként tökéletesen alkalmasak arra, hogy kisebb helyen, megfelelő légkörben, visszafogottabb belépők mellett szórakozzon az ember és 2-3 órán belül – lelkiismeretfurdalás-mentesen – egy komplettnek mondható este élményével hagyja el az adott esemény helyszínét.
2. Az elektronikus tánczene piacosodása és színleges „értékvesztése“
Az ezredfordulót megelőző években az elektronikus zene szinte minden kiemelt stílusa és az ezekre épülő szubkultúra is része lett a globális piacgazdaság kereslet-kínálat mozgásának. Így egy teljesen természetes folyamat keretében veszett ki belőle az a pezsgő forradalmi, társadalomkritikai hév, amelyet korábban a neo-woodstock-i békeszólamok éltetése, az akadémikus – pusztán egy szűk elitet mozgató – komoly zenei szektor és a konzervatív kultúrpolitika hangsúlyos elutasítása, vagy éppen a piaci szemlélet ellen fellépő kritikai hangvételű, demokratikusabb, az egyenlőségre, a sokszínűségre és a szabad hozzáférésre épülő zenei kultúra propagálása éltetett.
Szinte mindegyik alapító elektronikus zenei műfaj hasonló értékek mentén indult világhódító útjára; legyen szó a meleg disco kultúrából kinőtt chicagoi house-ról, a lepusztult gyárak mellett, a semmiből kinövő detroiti techno-ról, vagy épp az amerikai gettókból kiszabaduló hip-hop kultúráról (illetve annak fúzióiból létrejövő drum and bass-ről).
Mindezek a szólamok a globális közbeszéd szintjén mára a múltté lettek. A kritikus hangok elcsitultak, és az ideológia – a társadalmi elkötelezettség és kultúrmisszió szintjén – kihátrált az elektronikus zene mögül. Az alapító, széles népszerűséget elért műfajok – melyek ebben a lázadó, civil szellemiségben fogantak – mára elvesztették politikai talapzatukat, és már csak zömében marketinges, önlegitimációs célokat követnek ezen szellemiség képviseletével (lsd. goa; neo-acid színtér).
Összességében tehát a közönség igényei terén is részben hasonló folyamatok játszódtak le, aki napjainkra – a korábbi népszerű partykulturális metaforákhoz illeszkedve – már nem egy „törzsi szertartás hangulatát reprodukáló beavatási szertartáson“, vagy zenei keretek közé helyezett „politikai-akció“-ban akar részt venni, hanem pusztán szórakozásra, kikapcsolódásra, rekreációra vágyik az általa kedvelt elektronikus zenei stílus és közönsége keretében létrejött – késő estétől hajnalig tartó rendezvényen. Az, hogy milyen mellékes értékeket vetítenek a résztvevők az aktuális eseménybe, milyen mitológiákat szőnek a szervezés köré, már személyes szinten dől el; de a zömében profitszerzés – és zenei beoltás – céljával létrejött rendezvény maga már nem hordoz semmilyen egyéb politikai, értékbeli vonzatot.
A gazdasági szemlélethez pedig szorosan kapcsolódik a kulturális szempont is, vagyis: az elektronikus tánczene mára éppúgy természetes és egyben elidegeníthetetlen része lett a mindennapoknak. Ennek keretében most cseperedik fel egy olyan generáció, akiknek ezen zenék hallgatása, illetve ilyen rendezvények látogatása tökéletesen megszokott és elfogadott létformává vált. Sem kriminológiai, sem politikai, sem kulturális értelemben nem jár már sem „bélyeggel“, sem a kultúrmissziós elhivatottság cimkéjével: teljesen beolvadt a hétköznapok textúrájába.
Távol álljon tőlünk tehát, hogy ezen folyamatok felett pálcát törjünk és egy nosztalgikus, kultúrkritikai hangvétel mellett keseregjünk a visszafordíthatatlan változások, „a hajdani szép idők“ és a korábbi dominánsan jelen lévő civil underground elektronikus zenei színtér halála felett. Ezek mára éppannyira jól ismert társadalmi, gazdasági, kulturális folyamatok, mint amelyek a rock-zene, vagy éppen a jazz huszadik századi történetében már korábban lezajlottak. Kiépült egy eddig ismeretlen kulturális terrénum, melyben a radikális újdonságot, vagyis a félamatőr, a bevételre fittyet hányó underground– és a társadalom „józan“ részének tiltakozását is kiváltó „free“ szervezéseket követően professzionális, az aktuális trendekre is figyelő, társadalmi szinten is integrált piaci szemlélet vált hangsúlyossá. A többi pedig már tényleg a nosztalgiáé.
Hiszen globális trendek jönnek, globális trendek mennek, és Magyarország – (meglehetős büszkeséggel mondhatjuk ki) kiemelt európai elektronikus zenei központként – is része lett egy olyan nemzetközi kulturális vérkeringésnek, ami aktuálisan meghatározza zenei arculatának főirányát – mégha ez némely zenei közösség számára nem kívánatos hatásokat is magával hordozhat.
3. A Techno hazai és nemzetközi térvesztése
Éppen ez lenne tehát az a pont, melyben azért mégiscsak érdemes lehet felhívni a figyelmet egy a nemzetközi elektronikus zenei közösség homlokzatát, ingerküszübét és progresszivitását meghatározó nemzetközi, és ezzel szorosan összefüggő, hangsúlyos hazai átalakulásra. A változás maga – az aktuális trendek mozgásának gazdasági, társadalmi szempontjai mellett – viszont kultúrtörténeti értelemben is összetett kérdésnek nevezhető, hiszen a műfaj és annak esetleges elhalványodása jócskán túlmutathat a pusztán zenei határain. De hogy miről is van szó?
Arról, hogy a hazai – de részben a nemzetközi partypalettáról is – mára szinte teljességgel eltűnt egy, az egész elektronikus zene kultúráját, kibomlását meghatározó, grandiózus műfaj, a techno. Ez a stílus pedig nem pusztán egy korszak kikezdhetetlen zenei nyelve volt, hanem számos olyan későbbi hangzás, cimke gyökere is, mely nélkül a jelen uralkodó elektronikus zenei műfajai részben elképzelhetetlenek lennének. Elég, ha evolúciós szempontból csak a tech-house-ra, breakbeatre és a későbbi electrora, neorave-re, vagy éppen a minimalra és ezek nyelvében, hatástörténetében játszott szerepére utalunk.
Mielőtt viszont idő előtt „elsiratnánk“ a műfajt, érdemes megállni egy pillanatra, és tisztázni egy-két dolgot. Először is fontos kihangsúlyoznunk, hogy – széles körű elektronikus zene fogyasztók precizitásához igazodva – azzal természetesen érdemes tisztában lenni, hogy a techno cimke az évek folyamán maga is rendkívül hangsúlyos változásokon esett át. Azok a zenék, amelyeket a mai, a stílusok szempontjából már jóval hibridebb korban minimalként, vagy electroként aposztrofálunk, azokat korábban – egy jóval kevésbé sokszínű elektronikus zenei kultúrában – még bátran hívhattuk technonak. Ez pedig fordított esetben is igaz. Vagyis számos, korábban technoként jegyzett alkotás a minimal fakkba kerülhet ma; így természetesen belátjuk, hogy a határok mára igen képlékennyé is váltak és a beazonosítás sok esetben szül meddő vitát arról, hogy vajon hová is érdemes elhelyezni a fajsúlyosabb csomópontokat.
Viszont ez a gondolati gesztus sem ment fel minket a sorok rendezésének feladatától, ezért érdemes tisztázni, hogy „ma“ miről beszélünk a techno cimke kapcsán. Elsősorban a visszafogottabb tempójú (135-140 bpm), funk-osabb [a]http://www.youtube.com/watch?v=F3ZPGvpcYKs&feature=related[text]klub-techno[/a]kra (Carola, Bailey, Advent, Beyer, Cerrone, stb.), illetve a jóval intenzívebb [a]http://www.youtube.com/watch?v=ZlfDKAuhmOE[text]off-beat, dark[/a] (Kennedy, Reeko, Boss, Ruskin, Hu, Itoh, stb.) és [a]http://www.youtube.com/watch?v=a0dHAEmriTI[text]schranz[/a] (Klein, Liebing, Burkat, Mhonolink, Ruantanen, stb.) technokra (140-150 bpm) gondolunk; ebből pedig felülről a hardtechno „monoton fékevesztettségét“, alulról pedig a tech-house „könnyed mélységeit“, illetve a minimal „játékos izgágaságát“ zárnánk ki, mégha áthallásokban, nyomokban, illetve a motívumok szintjén a cimkében maximálisan nem is lehet semmissé tenni ezen műfajok jelenlétét.
3.1. Vázlatos hazai techno-retrospektív
A fogalmi tisztázást követően pedig érdemes egy rövid hazai stílus- és partytörténet keretében megvizsgálni azt, vajon miért következett/következhetett be ez a változás és miért tűnhetett el szinte teljességében egy alapító elektronikus zenei műfaj a rendezvények és kiadványok kínálatából. Ez az átalakulás természetesen szorosan összefügg azokkal a tendenciákkal, amelyeket a korábbiakban már felvázoltunk (klubosodás, professzionalizáció), ám a továbbiakban más irányból, a konkrét folyamatok szintjén fogjuk megvizsgálni a kérdést.
A 90-es évek közepére-végére azt mondhatjuk, hogy a techno részben elnyerte teljes arcát; számos fordulat és hangsúlyváltás kísérte még történetét, ám létrejött egy olyan nyelv, amely egyszerre tudja integrálni [a]http://www.youtube.com/watch?v=FUWpSDtD9no[text] detroit-i gyökerei[/a]nek sokágú hatásait (house, funk, acid, electro) a szikár, letisztultabb struktúrával, egyenes – esetenként tört leütéseivel – pedig koherens struktúrát teremtett az időközben számos rétegben és korcsoportban közkedvelt zeneiséghez.
Az első hazai techno szervezések rendkívül sokágú és szerteágazó időszakban láttak napvilágot – így a kellően mély és sokrétű információ hiányában, illetve terjedelmi okokból nem áll módunkban minden hazai kezdeményezésről megemlékezni. Összességében viszont kijelenthető, hogy '95 tájékán még a house és techno kéz a kézben járt, és mind a közönséget, mind magát a műfajt tekintve aránylag erős volt az átjárás a regiszterek között. Talán DJ Budai színrelépését és a fővárosi Dark Side club, illetve a szigetszentmiklósi Speed Disco megnyitását lehet az első olyan áttörő kísérletnek nevezni, amivel szárnyra kaphatott hazánkban ez a cimke. Viszont erre az időre tehető az a radikális fordulat is, amelyben a soproni székhelyű, későbbiekben Deadcode néven történelmet író szervezőcsapat elindította hazai elektronikus zenei forradalmát és a kisvárosi kereteket kinőve, '96-tól kezdve Hot-X vezényletével és szárnysegédeivel, a producerként is rendkívül termékeny Igor D’ourdennel és Jay Cortezzel megalapították a legendás hellyé váló Patexben a Hyperspace techno-partysorozatot.
Ennek keretében pedig olyan, akkor még szárnyaikat bontogató, ám később ikonkét tisztelt DJ-ket mutattak be a hazai közönségnek, mint Advent, Oliver Ho, Oscar Mulero, és [a]http://www.youtube.com/watch?v=zTvlViKxOjo&feature=related[text] Sven Väth[/a].
Amivel lehetővé tettek egy olyan hazai szubkulturális robbanást is, amely a későbbiekben számos kisebb volumenű, underground szervezés létrejöttét mozdította elő. Sokszínű időszak volt ez a műfaj életében, melyben az ezredforduló időszakában és azt követően kisebb klubok szintjén zászlóvivőnek bizonyultak a Grega, Mono–tone, U.F.I , Bernáthy and Son DJ kollektíva (és egyéb társai) által uralt Supersonic Technicum-os bulik; az akkori Tilos techno DJ-k, vagyis Kalt, Sinko, Wamzer zenei ámokfutásai, továbbá a hibridebb vizeken utazó Karamel, L.A. King, Placid, Zefyr, Dork, R2D2, Cematurbo, illetve – az azóta már sajnos elhunyt – Reakthor által üzemeltetett D250 laboratórium, valamint az Illegalparty szervezőstábjának open air és zárt rendezvényei. De fontos megemlékezni a Dork és Kozma által szervezett frankhegyi összeművészeti rendezvényekről is, melynek 2001-es techno blokkjában a legendás Tresor kiadó prominensei (Dry, Kriek, Mack, Ste) is megfordultak.
A techno műfaja ekkoriban pedig egyszerre volt jelen a sokhelyszínes, extrémebb terekre (pl: Kőbánya mozi, Etyeki katlan, Budai Labirintus, stb.) pozicionált bulikon (általában a goa, minimal, az electro és a D’n’B/Breakbeat műfajai mellett), ám megtalálható volt az akkor már egyre hatalmasabb közönséget és jól csengő neveket felvonultató Hyperspace rendezvényeken is, amelyek a későbbiekben már a Szentendre melletti Complex monumentális helyszínén kaptak helyet. Magyarország talán éppen ebben az időszakban, az ezredfordulót követő években írta fel magát a nemzetközi szinvonalú elektronikus zenei rendezvényeket megvalósító országok sorába, hiszen a Deadcode szervezőcsoport olyan neveket tudott elhozni hazánkba, mint az „öreg“ [a]http://www.youtube.com/watch?v=v0jAjrh_wlc[text]Jeff Mills[/a] és Derrick May, a stílusvirtuóz [a]http://www.youtube.com/watch?v=E1F_lalJq4s[text]Speedy–J[/a] és Function, az excentrikusabb hangzásáról ismert Cristian Vogel és [a]http://www.youtube.com/watch?v=UwIsvPu4B6g[text]T-Raumschmiere[/a], az azóta többször is hazánkban járt techno-celebek, mint Chris Liebing, [a] http://www.youtube.com/watch?v=lEuvaDJmoLQ&feature=related[text]Adam Beyer[/a], Richie Hawtin, Monika Kruse, vagy éppen Umek; de helyet kaptak azok a stílusos, klub-techno hangzást képviselő klasszikusok is, mint Marco Carola, Ben Sims, Luke Slater, vagy éppen Marco Bailey.
De természetesen nem szabad megfeledkezni arról a mai napig a műfajban elkötelezett, hasonlóan finom ízléssel válogató, zömében a klub-technora fókuszáló, sárándi M47 klubról sem, amely Valentino Kanzyani-t, [a]http://www.youtube.com/watch?v=musCswVln8c[text]Rino Cerrone[/a]-t, Steve Stoll-t, Gayle San-t, Johann Bacto-t, Dejan Milicevic-et, Toby Izui-t, vagy – aktuálisan éppen – [a]http://www.youtube.com/watch?v=s11XsZbUCmg&feature=related[text]Christian Valera[/a]-t látják/látták vendégül, és akik a jóval „zajosabb“ [a]http://www.youtube.com/watch?v=ZsuBj880hPI&feature=related[text]Felix Kröcher[/a], Marco Remus, vagy Amok bemutatásával képesek voltak megágyazni a későbbi hardtechno szubkultúra kialakulásának is.
A hajdani időszak nemzetközi vérkeringését felvonultató Deadcode és M47 csoportosulások mellett pedig három olyan viszonylag „kisebb“ szervezésről kell még megemlékezni, amelyek a hazai alternatív, experimentálisabb techno hangzás alapjainak lefektetéséért felelősek. A sorban elsőként a Psystem Error szervezőcsapat (Csab, Blasio, Steve, stb.) és DJ kollektíva ért el komoly feltűnést, amikor elhozta Magyarországra a gótikus hatásokat is integráló tört-techno fenomént [a]http://www.youtube.com/watch?v=LTjj5La2nmM&feature=related[text]Reeko[/a]-t, a Basic Implant-et, vagy a számos techno-dialektusban kommunikáló – British Murder Boys tag – [a]http://www.youtube.com/watch?v=KAsOgh69yDc&feature=related[text] Surgeon[/a]-t.
A Sigee&Kiri, illetve Carco által képviselt Shockwave rendezvényszervezői brigád pedig olyan méltán híres, a techno sötétebb és világosabb oldala közt lavírozó alkotókat hívott meg, mint a kaméleon [a]http://www.youtube.com/watch?v=nKsRM6XbhME[text]James Ruskin[/a], az electro/EBM atya Terence Fixmer, vagy az asszimetriafenomén [a]http://www.youtube.com/watch?v=kwWytE70x_M [text]Inigo Kennedy[/a]. Az elsősorban Calmanhoz, Rexamhoz, de vendégszereplések szintjén sokszor elő-előkerülő Jay Cortezhez, Ságiához, Dorian Knoxhoz kötődő székesfehérvári székhelyű Showdown sorozat pedig az abszolút kompromisszummentes, az electronica és a techno határvidékén járó off-beat, dark techno hangzás hazai megalapozásáért felelős, olyan, mára kultikusnak nevezhető alkotók bemutatásával, mint [a]http://www.youtube.com/watch?v=Pp0esj27PsE[text]Makaton[/a], Supagrupa, az azóta sajnos elhunyt 65DMavericks, [a] http://www.youtube.com/watch?v=MX1PYq_qvd4[text]Oscar Mulero[/a], a másik British Murder Boys tag Regis, vagy éppen Sebastian Kramer.
A kilencvenes évek második harmadától kezdve 2005-ig tehát létrejött Magyarországon egy professzionális alapokon nyugvó, illetve egy független, de összességében rendkívül sokszínű technokultúra, melyben rétegtől, korcsoporttól függetlenül minden, a műfaj iránt elkötelezett szimpatizáns megtalálta a helyét vagy egy jól kiépített, zárt, nagyobb klub (Patex; Complex; K2) falai közt, vagy egy alternatívabb rendezvény keretében valamilyen extrémebb, esetleg szűkebb helyszínen. Ami a lényeg: ebben az időszakban nemzetközi és hazai szinten is a techno volt „az elektronikus zene egyfajta angol nyelve“ és az örök éllovas house és trance mellett olyan megkerülhetetlen referenciaponttá vált, amelyben időnként abszolút elsőbbséget is követelt magának a globális elektronikus zenei palettán.
3.2. A fordulat: electro, majd minimal expanzió és a műfaj eltompulása
2005-re datálható az időszak, amikor nemzetközi és hazai szinten is megtörik a techno lendülete, és a szikár, sötét, időnként funkos hangzás új elemekkel kezd bővülni. Ezt a hazai, trendformáló szervezői csoportosulások is megérzik. Még a tizedik életévét sem töltötte be a rangos Hyperspace sorozat, amikor a szervezők úgy érezték, hangsúlybeli váltásra van szükség, az eddigi keretek fellazítására, a megszokott hangulat új elemekkel bővítésére – mert a műfaj önmagában már nem nyújt eleget, az aktuális, progresszív hatások pedig többé más irányból érkeznek. Már a német electro duó, az Alter Ego 2004-es meghívása is eltért az addigi szigorú koncepciótól, azonban a Sziget Events Hallban megtartott további, már főként a „robotik“ műfaj irányába nyitó Hyperspace rendezvények csak tovább mélyítették ezt az „elhajlást“. Az electro virtuóz [a]http://www.youtube.com/watch?v=GeIFGRrkcBg[text]Miss Kittin[/a], Anthony Rother, de a más hangzások felé is kacsingató Johannes Heil, Heiko Laux, és Green Velvet mind olyan alkotók, akik joggal hiányoztak eddig a rendezvény palettájáról; viszont árulkodónak bizonyult a kicsit sem ortodox zeneszemléletéről ismert – ám rendkívül tehetséges – Coyote Deadcode csapatba invitálása.
Ez a váltás nem tekinthető véletlennek. Egy nemzetközi, globális trendátalakulást jelzett, amelyben már nem pusztán a szervezők akarnak más irányba nyitni, hanem számos techno producer is letette a lantot, és teljesen új, szokatlan zenei megoldásokkal kezdett kacérkodni. Úgy tűnt, nem pusztán a „magas polcokon“ kiáltottak változásért, hanem egy általános, az egész elektronikus zenei közösséget meghatározó forrongás volt tapasztalható a műfajjal kapcsolatban. A techno kimért eleganciájával, sok esetben sötét, intenzív struktúrájával szemben több életre, hétköznapiságra, intimitásra és „zenei finomságra“ éheztek, így nem véletlen, hogy a nemzetközi szervezői szcéna – a Hyperspace rendezőivel karöltve – egy emberként emelte be az electrot zenei kelléktárába. Ez a változás viszont még nem is volt annyira kiemelkedő, hisz számos egyéb név mellett az olyan alkotók, mint Dave Clarke, Laurent Garnier, vagy Justin Berkovi már jóval korábban integrálták ezt a hangzást fajsúlyosabb techno szettjeikbe; a Gigolo Records electro-techno kollektívája pedig mindig is szerves részét képezte a széles értelemben vett techno közvéleménynek.
A fordulat mégis egy olyan időszakra volt datálható, amikor a kisebb hazai techno szervezői csapatok hirtelen elkezdtek kikopni a köztudatból, felére csappant a techno rendezvényeken való részvétel, számos csoportosulás megszűnni látszott (Psystem Error; Shockwave); mára jóformán csak egy-két szívós alakulat tartja fent magát a piacon (Showdown; Budapest techno; Fuerza; Optimal). A zenei és ehhez kapcsolódó piaci átrendeződéssel pedig egyszerre eltűnt a techno szintjén a verseny, a lendület, a sokszínűség – ezzel egyidejűleg pedig szimbolikus, közösségintegráló értéke is radikálisan megcsappant. Így nem csoda, hogy éppen a műfajból kizárt elektronikus zenei cimkék kerültek vele szemben domináns pozícióba. A szédítő sebbességéről híres hardtechno csak egy szűkebb szubkulturális körben hódított, viszont nemzetközi szinten is jóval nagyobb átalakulást mozdított elő a hajdanán „a techno kisebbik testvérének“ tekinthető minimal és tech-house visszafogottabb műfaja.
A jelzett műfajok hódítását pedig számos szinten alá lehet támasztani. A Darktechno.hu fórumán tartott minikörkérdésre kapott, releváns válaszokból kiderül, hogy csak a tekintélyes nemzetközi techno-misszionáriusok közt több, mint 30 olyan név szerepel, akik mára részben, vagy egészében hátat fordítottak a műfajnak és a minimal/tech-house irányába léptek. Ezek között pedig olyan, az egész stílust meghatározó klasszikus alkotók találhatóak, mint: Henrik B és John Selway, Marco Carola, Danilo Vigorito, Advent és Dejan Milicevic. Viszont a hullám nem pusztán őket érte el, hanem a fórum szakavatottabb résztvevői szerint azokat az experimentálisabb terepen működő techno fejedelmeket is, mint HU, Loktibrada, Christian Wünsch, James Ruskin, Oliver Ho, Jeroen Liebregts, Function és Anton Pieete, de Fumiya Tanaka és Damon Wild is zömében hasonló vizekre eveztek. Összességében tehát csökkent a tempó, visszafogottabb lett a leütés intenzitása, több lett a játékos, megmosolyogtató ironikus elem; és vesztett a karcosságából, elemi katarzisából azon abszolút fősodorbeli techno alkotók munkája is, mint Adam Beyer, Chris Liebing, vagy Speedy–J.
Hogy ez a nemzetközi folyamat minek köszönhető, milyen forrásból származik és melyek azok a mozgatórugók, amik mögötte állnak, nem tudjuk. Egy dolog viszont mára biztonsággal kijelenthető. A fősodorbeli, nemzetközi nyelvként jelen lévő techno-nak bealkonyodott, és már csak a kemény magnak tekinthető óriásrendezvények (Love Parade; Mayday; Awakenings festival; I love techno; Nature One; Timewarp; Svojsice, stb.) szintjén, nemzeti szubkulturális keretek között (Németo., Japán, Hollandia, Svédo., Amerika), vagy pedig olyan országokban van jelen, mint Szlovákia, ahol a techno tényleg „népzenének“ tekinthető és 2 heti/havi rendszerességgel szerveznek magas színvonalú, komolyabb tömegeket megmozgató fajsúlyosabb bulikat.
A többhelyszínes rendezvények korában még tehát nagyrészt a chill szobákban, kisebb termekben jelen lévő – az intenzívebb techno termékeny kiegészítőjeként ható, rekreációt elősegítő – minimal és tech-house egyszerre átvette az irányítást a nemzetközi elektronikus zenei nyelvben, és – a trance, illetve progressive house alapvetően más réteget megcélzó műfajai mellett – mára abszolút vezető szerepet kezd betölteni mind kulturális, mind piaci értelemben.
Ez a folyamat természetesen a hazai DJ-kultúrában is tetten érhető. Számos korábbi techno DJ váltott az electro-house, minimal, tech-house irányába (Budai, Jay Cortez, Igor D’ourden, Benzol, Mono-tone, stb.), ám ennél jelentősebbnek mondható egy olyan folyamat elindulása, amelyben korábban kevésbé közismert, vagy más műfajban ismert DJ-k egy fix csapatot és ahhoz kapcsolódó jól kiépített arculatot alkotva jelentős karriert futnak be ezekben a műfajokban. A hajdani Minimalheadz-es Isu székeshérvári társaival, Crimsonnal és Chromal karöltve hozták létre a mára professzionális rendezvényeken nagy neveket (Audio Werner; [a]http://www.youtube.com/watch?v=FLA7t0h_31E&feature=related[text]Matthias Tanzmann[/a]; [a]http://www.youtube.com/watch?v=mQ0MET-HtPc[text] Jeff Samuel[/a]; Konrad Black) felvonultató Lick the Click partisorozatot és cimkét, ami a Mono és a Merlin családiasabb hangulatú klubjaira szakosodva új irányt és hangsúlyt hozott a budapesti elektronikus zenei vérkeringésbe.
A hazai partyközönség mozgását hasonlóan évek óta tematizáló Hairy csoport (Naga/Beta) az AAD rendezvényekre (Elite Force, Habersham, [a]http://www.youtube.com/watch?v=ZBprnWdRRo4[text] Dominik Eulberg[/a], stb.) és nagyrészt a Cha-cha-cha törzshelyre szakosodott, népes vendégalkotói táborral (Polymorphin, Andre; Mick, Cogita, stb.) rendelkező house szekciója pedig állandó szegmense lett az átalakult tánczenei körképnek – amelyből újabb konkurensként az NVC csapata (Ioda, Tempo, Subotage, stb.) is egyre nagyobb szeletet hasít ki ([a]http://www.youtube.com/watch?v=cLjJXaiaohI[text] Extrawelt [/a]; [a]http://www.youtube.com/watch?v=wOnGK7gHQzg&feature=related[text]Oliver Huntemann[/a]).
De mára nem pusztán a kisebb, komfortosabb klubokra specializálódó, a társasági élet szerves keretei köré kerített undergroundabb rendezvények emelik a magasba ezt a műfajt, hanem a korábban abszolút techno-monopóliumként fellépő Deadcode szervezőcsapat is, akiknek szilveszteri rendezvénye (Oliver Ho aka Raudive, Dominik Eulberg) – újdonsült vendégművészeivel (Collins&Benham, Junkie&Hawky, Polymorphin) karöltve – már jóformán kizárólag e cimke köré csoportosul.
A 2008-as év végével tehát lassan négy hangsúlyosabb esztendő telt el a professzionális, jól bejáratott klubok szintjén kiépült „napfényes műfaj“ fősodrában, amelynek domináns hangsúlyain csak a magazinkultúrából és divatszektorból kisugárzó Lollipop és „elvetemült“ Kollektiva szervezőbrigádok jól menedzselt indie, electro estjei tudtak árnyalni egy keveset.
A minimal és társnyelvei tehát mára a heti rendszerességgel megtartott kisebb, közepesebb volumenű párhuzamos rendezvényekkel abszolút lefedik a progresszív hazai elektronikus zenei partykínálatot. Emellett a közönségben is egyre hangsúlyosabb integráló elemmé válnak finomabb tempójukkal, könnyű dallamíveikkel, szinte minden réteg számára könnyen befogadható struktúrájukkal.
A műfaj tehát hazai szinte „abszolút jelenlétet“ könyvelhet el magának, amiben az Ultrahang szervezőcsoport pislákoló, fel-felbukkanó experimentális zenei estjei, a Syrup electro/acid party kísérletei, néhány kisebb D’n’B partyszervezés és az overgroundabb elektronikus zenei szektor fáradhatatlan progressziv house és trance fókusza mellett mára jóformán semmilyen más érdemi kísérlet nem kap helyet. A piac tehát összezárult és viszonylag beszűkült.
A 130 és 150 bpm közti (techno) tartomány pedig jóformán eltűnt a budapesti, és szinte összességében a hazai klubszintű elektronikus zenei kínálatból, mely tartomány korábban éppen a ma uralkodó zenei nyelvnek tekintett minimal termékeny kontrasztjaként, a „kacér, laza mosoly ellenében ható hideg, szenvtelen tekintetként“ volt jelen. Éppen ezért mára talán szükség lenne arra a pozitív feloldásra, amit korábban a techno nyújtott. Ám fontos kiemelni: nem a minimal és tech/house, illetve az electro rendezvények helyett lenne igény a dinamikusabb tempóra. Nem. Ezeknek a rendezvényeknek mára – az általuk kiépített és felfuttatott klubbokkal és jól integrált elektronikus zenei közöséggekkel együtt – elidegeníthetetlen szerepük van.
Tehát nem ezek helyett, hanem ezek mellett, ezeket kiegészítve, velük szerves egészt alkotva kellene a technot újra integrálni a partypalettára. Hogy miért is? Mert hosszú évek múltán, amióta az energikusabb műfaj eltűnt a kínálatból, „hiányzik a táncparkett levegőjéből“ a kellő mennyiségű gyújtó inger, valamint az intenzitás, ami lehetővé teszi a társasági életet is kizáró abszolút zenei bevonódottságot és az ezzel járó, élesebb katarzist.
A hazai partypaletta sokszínűsítése és a sötétebb, fürgébb zenei rendezvények híján sajnos tartani lehet majd attól, hogy a hétről-hétre megtartott minimal szervezések és a tucatszámra megjelenő kiadványok után a közönség belefásul a „parttalan jókedvbe“, a zenei vidámságból pózoló, önemésztő bájolgás lesz, a műfaj pedig éppen azokat a mozgatórugóit veszíti el, amelyek korábbi domináns húzóerejét nyújtották: az iróniát, a huncutságot, a fülledtséget és a reflexivitást.
Ekkor pedig a cimke is arra a sorsra juthat, mint a túlzott „fémesség és komorság“ egyeduralmában jóformán teljesen kiégő, pozícióját vesztett techno; azaz – számos sorstársával együtt – eltűnhet a zenei történelem süllyesztőjében.
Kiegészítő megjegyzések
Mindazok a nemzetközi, az elektronikus zenei piac fősodrát meghatározó folyamatok, amelyeket a fentiekben jeleztünk, mára párhuzamosan haladnak egy, a techno műfaját érintő teljes generációváltással, amik – megfelelő PR-gépezetek kiépítésével – idővel hangsúlyos frissítést nyújthatnak a haldokló műfajnak. Egy új techno nemzedék kezdi hallatni a hangját, amely még nem tudja felvenni a versenyt a még mindig rendkívül aktív DJ Rush-al, Adam Beyerrel, vagy Chris Liebinggel – ám csak 1-2 év kérdése és új, komorabb hangzásukkal forradalmat hozhatnak, és nem pusztán a techno cimkéjén belül, hanem en bloc, az egész elektronikus zenei palettán. Olyan, ma még kevésbé ismert nevekre gondolunk, mint az Elektrabel, [a] http://www.youtube.com/watch?v=naawfl1q2o0[text]Dominik Müller[/a], Stanislav Tolkachev, Black Smith Craft, Casual Violence, Cyp, Smear, vagy az Error 404, akik jelenleg még csak egy szűk nemzetközi techno forum és zenei közösség bennfentesei – a Luka Baumann és [a]http://www.youtube.com/watch?v=ZRozib0KxJY&feature=related [text]Grovskopa[/a] által üzemeltetett nurseri.psnz.net-en –, ám a „sötétebb idők“ beköszöntével még felkaphatja őket a széljárás.
És nem szabad megfeledkezni azokról a hazai – időközben nemzetközi szinten is sikeressé vált – kezdeményezésekről sem, amelyek új lökést adtak a magyarországi technonak, még ha erről az országban túl sokan nem is tudnak jelenleg. Itt elsősorban két netkiadóra, az audioexit.com-on található Audioexit, illetve a darktechno.hu-n található Darkaudio netlabelekre gondolunk, valamint olyan általuk fémjelzett alkotókra, mint P.c.m.n., Dan Mute, Plastic Loopz, Deep Silence, Jay Saunter, vagy a más forrásból már ismert Bardus Balatro – akiknek a munkáira érdemes lesz talán egy kicsit jobban odafigyelni a jövőben.
2008 véghajrájában – némi kritikus óvatossággal persze, de mégis – kijelenthetjük: az elmúlt évek során a hazai és nemzetközi partykultúra alapos átrendeződésen ment keresztül, mely némi késéssel, de a magyarországi elektronikus zenei színteret is megérintette. Új szemléletre, designra, zenei cimkékre – és ezek mögött álló professzionálisabb PR munkára – épülő szervezőgárdák és klubhálózatok jöttek létre, melyek már gyökeresen más gazdasági és kulturális szemlélettel bírnak, mint hedonistább – a zeneiséggel még ellenforradalmi, alternatív kultúrpolitikát is reprezentálni vágyó – „civil“ elődeik.
A változás fényében a hazai táncparkettorientált elektronikus zenei szektor kiemeltebb, trendalakító része is meghallotta, megértette és ráérzett arra a nyugati tendenciára, ami a 2004/2005-ös évekkel kezdődően menthetetlen jellemzője lett a kultúr- és zenetörténeti léptékben is rendkívül fiatal – a professzió szintjén még csak –, éppen hogy nagykorúvá érett globális partykultúrának. A domináns jelenség keretében a hatalmas hangárokra, lepusztult gyárudvarokra specializálódó hazai „intenzívebb“, de kisebb volumenű underground rendezvények (techno, D’n’B, breakbeat, hardcore, industrial), illetve a többhelyszínes, rendkívül magas költséghányadossal létrejött, megapartykra (techno, house, trance) épülő szervezéseket egy decentralizáltabb gazdasági szemlélet mentén több, kisebb léptékű, családiasabb és alacsonyabb költséggel járó rendezvény szervezésére fókuszáló klub-szemlélet veszi át – zömében már a társasági élet igényeit is kielégítő, visszafogottabb zenei intenzitásszint köré csoportosulva (minimal, deep/tech house, electro).
A zene természetesen ebben az esetben sem szorul háttérbe, pusztán – a posztmodern marketingszemlélethez igazodva – része lesz egy komplett (a kényelmet és a megfelelő hangulatot előmozdító széles körű) szolgáltatásnak, melyet az aktuális zenei esemény szervezőgárdája kínál az azon résztvevők számára. A rendezői szemlélet tehát jelentősen átalakul, profit és célorientáltabá válik, ezzel egyidejűleg (vagy ennek hatására) pedig a közönség is igazodik a kínálathoz.
Az ősz beálltával viszont a főváros a kisebb, jól kiépített, aránylag központi helyen található, számos zenei igényt és réteget kielégítő klubokra (Mono, Barokko, A38, Merlin, Corvin tető, Privé, Bed, Dokk, stb.) kezd hangsúlyosan koncentrálni. Ezeket pedig a zenei és társadalmi kereteket illetően is alacsonyabb tempó, a zajosabb lábdobok helyett finomabb leütések, a „katartikus menetelés“ helyett pedig közösségi életet élő emberek jellemzik. Az intenzív, elsődleges zenei élményre koncentráló, extrémebb rendezvények tehát a nyugat-európai és amerikai klubkultúra mintájára Magyarországon is átadják a helyüket egy lazább, társadalmi élet köré kerített komplettebb szórakozásnak, amelyben a zene – intenzitáscsökkenéséből adódóan is – sokat veszít esemény- és kultúrorientáló jellegéből; mégha a közösség színleg az adott műfaj köré is csoportosul.
Ezt a klubosodási folyamatot viszont – számos, későbbiekben kifejtendő hatása mellett is – érdemes üdvözölni, mert azt jelzi, hogy van egy fizetőképes réteg, aki fenntartja ezeket a szervezői hálózatokat (Deadcode; Lick the Click; Hairy; NVC; Kollektiva; Lollipop; Stigmatech; stb.), melynek köszönhetően ez a társadalmi, zenei szegmens mára professzionálisan ki tudott épülni: így ezek esetében már nem pusztán eseti, tiszavirágéletű szervezésekről, hanem egy folyamatos jelenlétről beszélhetünk. A rendezvényekre épülő klubok pedig rekreációs helyként tökéletesen alkalmasak arra, hogy kisebb helyen, megfelelő légkörben, visszafogottabb belépők mellett szórakozzon az ember és 2-3 órán belül – lelkiismeretfurdalás-mentesen – egy komplettnek mondható este élményével hagyja el az adott esemény helyszínét.
2. Az elektronikus tánczene piacosodása és színleges „értékvesztése“
Az ezredfordulót megelőző években az elektronikus zene szinte minden kiemelt stílusa és az ezekre épülő szubkultúra is része lett a globális piacgazdaság kereslet-kínálat mozgásának. Így egy teljesen természetes folyamat keretében veszett ki belőle az a pezsgő forradalmi, társadalomkritikai hév, amelyet korábban a neo-woodstock-i békeszólamok éltetése, az akadémikus – pusztán egy szűk elitet mozgató – komoly zenei szektor és a konzervatív kultúrpolitika hangsúlyos elutasítása, vagy éppen a piaci szemlélet ellen fellépő kritikai hangvételű, demokratikusabb, az egyenlőségre, a sokszínűségre és a szabad hozzáférésre épülő zenei kultúra propagálása éltetett.
Szinte mindegyik alapító elektronikus zenei műfaj hasonló értékek mentén indult világhódító útjára; legyen szó a meleg disco kultúrából kinőtt chicagoi house-ról, a lepusztult gyárak mellett, a semmiből kinövő detroiti techno-ról, vagy épp az amerikai gettókból kiszabaduló hip-hop kultúráról (illetve annak fúzióiból létrejövő drum and bass-ről).
Mindezek a szólamok a globális közbeszéd szintjén mára a múltté lettek. A kritikus hangok elcsitultak, és az ideológia – a társadalmi elkötelezettség és kultúrmisszió szintjén – kihátrált az elektronikus zene mögül. Az alapító, széles népszerűséget elért műfajok – melyek ebben a lázadó, civil szellemiségben fogantak – mára elvesztették politikai talapzatukat, és már csak zömében marketinges, önlegitimációs célokat követnek ezen szellemiség képviseletével (lsd. goa; neo-acid színtér).
Összességében tehát a közönség igényei terén is részben hasonló folyamatok játszódtak le, aki napjainkra – a korábbi népszerű partykulturális metaforákhoz illeszkedve – már nem egy „törzsi szertartás hangulatát reprodukáló beavatási szertartáson“, vagy zenei keretek közé helyezett „politikai-akció“-ban akar részt venni, hanem pusztán szórakozásra, kikapcsolódásra, rekreációra vágyik az általa kedvelt elektronikus zenei stílus és közönsége keretében létrejött – késő estétől hajnalig tartó rendezvényen. Az, hogy milyen mellékes értékeket vetítenek a résztvevők az aktuális eseménybe, milyen mitológiákat szőnek a szervezés köré, már személyes szinten dől el; de a zömében profitszerzés – és zenei beoltás – céljával létrejött rendezvény maga már nem hordoz semmilyen egyéb politikai, értékbeli vonzatot.
A gazdasági szemlélethez pedig szorosan kapcsolódik a kulturális szempont is, vagyis: az elektronikus tánczene mára éppúgy természetes és egyben elidegeníthetetlen része lett a mindennapoknak. Ennek keretében most cseperedik fel egy olyan generáció, akiknek ezen zenék hallgatása, illetve ilyen rendezvények látogatása tökéletesen megszokott és elfogadott létformává vált. Sem kriminológiai, sem politikai, sem kulturális értelemben nem jár már sem „bélyeggel“, sem a kultúrmissziós elhivatottság cimkéjével: teljesen beolvadt a hétköznapok textúrájába.
Távol álljon tőlünk tehát, hogy ezen folyamatok felett pálcát törjünk és egy nosztalgikus, kultúrkritikai hangvétel mellett keseregjünk a visszafordíthatatlan változások, „a hajdani szép idők“ és a korábbi dominánsan jelen lévő civil underground elektronikus zenei színtér halála felett. Ezek mára éppannyira jól ismert társadalmi, gazdasági, kulturális folyamatok, mint amelyek a rock-zene, vagy éppen a jazz huszadik századi történetében már korábban lezajlottak. Kiépült egy eddig ismeretlen kulturális terrénum, melyben a radikális újdonságot, vagyis a félamatőr, a bevételre fittyet hányó underground– és a társadalom „józan“ részének tiltakozását is kiváltó „free“ szervezéseket követően professzionális, az aktuális trendekre is figyelő, társadalmi szinten is integrált piaci szemlélet vált hangsúlyossá. A többi pedig már tényleg a nosztalgiáé.
Hiszen globális trendek jönnek, globális trendek mennek, és Magyarország – (meglehetős büszkeséggel mondhatjuk ki) kiemelt európai elektronikus zenei központként – is része lett egy olyan nemzetközi kulturális vérkeringésnek, ami aktuálisan meghatározza zenei arculatának főirányát – mégha ez némely zenei közösség számára nem kívánatos hatásokat is magával hordozhat.
3. A Techno hazai és nemzetközi térvesztése
Éppen ez lenne tehát az a pont, melyben azért mégiscsak érdemes lehet felhívni a figyelmet egy a nemzetközi elektronikus zenei közösség homlokzatát, ingerküszübét és progresszivitását meghatározó nemzetközi, és ezzel szorosan összefüggő, hangsúlyos hazai átalakulásra. A változás maga – az aktuális trendek mozgásának gazdasági, társadalmi szempontjai mellett – viszont kultúrtörténeti értelemben is összetett kérdésnek nevezhető, hiszen a műfaj és annak esetleges elhalványodása jócskán túlmutathat a pusztán zenei határain. De hogy miről is van szó?
Arról, hogy a hazai – de részben a nemzetközi partypalettáról is – mára szinte teljességgel eltűnt egy, az egész elektronikus zene kultúráját, kibomlását meghatározó, grandiózus műfaj, a techno. Ez a stílus pedig nem pusztán egy korszak kikezdhetetlen zenei nyelve volt, hanem számos olyan későbbi hangzás, cimke gyökere is, mely nélkül a jelen uralkodó elektronikus zenei műfajai részben elképzelhetetlenek lennének. Elég, ha evolúciós szempontból csak a tech-house-ra, breakbeatre és a későbbi electrora, neorave-re, vagy éppen a minimalra és ezek nyelvében, hatástörténetében játszott szerepére utalunk.
Mielőtt viszont idő előtt „elsiratnánk“ a műfajt, érdemes megállni egy pillanatra, és tisztázni egy-két dolgot. Először is fontos kihangsúlyoznunk, hogy – széles körű elektronikus zene fogyasztók precizitásához igazodva – azzal természetesen érdemes tisztában lenni, hogy a techno cimke az évek folyamán maga is rendkívül hangsúlyos változásokon esett át. Azok a zenék, amelyeket a mai, a stílusok szempontjából már jóval hibridebb korban minimalként, vagy electroként aposztrofálunk, azokat korábban – egy jóval kevésbé sokszínű elektronikus zenei kultúrában – még bátran hívhattuk technonak. Ez pedig fordított esetben is igaz. Vagyis számos, korábban technoként jegyzett alkotás a minimal fakkba kerülhet ma; így természetesen belátjuk, hogy a határok mára igen képlékennyé is váltak és a beazonosítás sok esetben szül meddő vitát arról, hogy vajon hová is érdemes elhelyezni a fajsúlyosabb csomópontokat.
Viszont ez a gondolati gesztus sem ment fel minket a sorok rendezésének feladatától, ezért érdemes tisztázni, hogy „ma“ miről beszélünk a techno cimke kapcsán. Elsősorban a visszafogottabb tempójú (135-140 bpm), funk-osabb [a]http://www.youtube.com/watch?v=F3ZPGvpcYKs&feature=related[text]klub-techno[/a]kra (Carola, Bailey, Advent, Beyer, Cerrone, stb.), illetve a jóval intenzívebb [a]http://www.youtube.com/watch?v=ZlfDKAuhmOE[text]off-beat, dark[/a] (Kennedy, Reeko, Boss, Ruskin, Hu, Itoh, stb.) és [a]http://www.youtube.com/watch?v=a0dHAEmriTI[text]schranz[/a] (Klein, Liebing, Burkat, Mhonolink, Ruantanen, stb.) technokra (140-150 bpm) gondolunk; ebből pedig felülről a hardtechno „monoton fékevesztettségét“, alulról pedig a tech-house „könnyed mélységeit“, illetve a minimal „játékos izgágaságát“ zárnánk ki, mégha áthallásokban, nyomokban, illetve a motívumok szintjén a cimkében maximálisan nem is lehet semmissé tenni ezen műfajok jelenlétét.
3.1. Vázlatos hazai techno-retrospektív
A fogalmi tisztázást követően pedig érdemes egy rövid hazai stílus- és partytörténet keretében megvizsgálni azt, vajon miért következett/következhetett be ez a változás és miért tűnhetett el szinte teljességében egy alapító elektronikus zenei műfaj a rendezvények és kiadványok kínálatából. Ez az átalakulás természetesen szorosan összefügg azokkal a tendenciákkal, amelyeket a korábbiakban már felvázoltunk (klubosodás, professzionalizáció), ám a továbbiakban más irányból, a konkrét folyamatok szintjén fogjuk megvizsgálni a kérdést.
A 90-es évek közepére-végére azt mondhatjuk, hogy a techno részben elnyerte teljes arcát; számos fordulat és hangsúlyváltás kísérte még történetét, ám létrejött egy olyan nyelv, amely egyszerre tudja integrálni [a]http://www.youtube.com/watch?v=FUWpSDtD9no[text] detroit-i gyökerei[/a]nek sokágú hatásait (house, funk, acid, electro) a szikár, letisztultabb struktúrával, egyenes – esetenként tört leütéseivel – pedig koherens struktúrát teremtett az időközben számos rétegben és korcsoportban közkedvelt zeneiséghez.
Az első hazai techno szervezések rendkívül sokágú és szerteágazó időszakban láttak napvilágot – így a kellően mély és sokrétű információ hiányában, illetve terjedelmi okokból nem áll módunkban minden hazai kezdeményezésről megemlékezni. Összességében viszont kijelenthető, hogy '95 tájékán még a house és techno kéz a kézben járt, és mind a közönséget, mind magát a műfajt tekintve aránylag erős volt az átjárás a regiszterek között. Talán DJ Budai színrelépését és a fővárosi Dark Side club, illetve a szigetszentmiklósi Speed Disco megnyitását lehet az első olyan áttörő kísérletnek nevezni, amivel szárnyra kaphatott hazánkban ez a cimke. Viszont erre az időre tehető az a radikális fordulat is, amelyben a soproni székhelyű, későbbiekben Deadcode néven történelmet író szervezőcsapat elindította hazai elektronikus zenei forradalmát és a kisvárosi kereteket kinőve, '96-tól kezdve Hot-X vezényletével és szárnysegédeivel, a producerként is rendkívül termékeny Igor D’ourdennel és Jay Cortezzel megalapították a legendás hellyé váló Patexben a Hyperspace techno-partysorozatot.
Ennek keretében pedig olyan, akkor még szárnyaikat bontogató, ám később ikonkét tisztelt DJ-ket mutattak be a hazai közönségnek, mint Advent, Oliver Ho, Oscar Mulero, és [a]http://www.youtube.com/watch?v=zTvlViKxOjo&feature=related[text] Sven Väth[/a].
Amivel lehetővé tettek egy olyan hazai szubkulturális robbanást is, amely a későbbiekben számos kisebb volumenű, underground szervezés létrejöttét mozdította elő. Sokszínű időszak volt ez a műfaj életében, melyben az ezredforduló időszakában és azt követően kisebb klubok szintjén zászlóvivőnek bizonyultak a Grega, Mono–tone, U.F.I , Bernáthy and Son DJ kollektíva (és egyéb társai) által uralt Supersonic Technicum-os bulik; az akkori Tilos techno DJ-k, vagyis Kalt, Sinko, Wamzer zenei ámokfutásai, továbbá a hibridebb vizeken utazó Karamel, L.A. King, Placid, Zefyr, Dork, R2D2, Cematurbo, illetve – az azóta már sajnos elhunyt – Reakthor által üzemeltetett D250 laboratórium, valamint az Illegalparty szervezőstábjának open air és zárt rendezvényei. De fontos megemlékezni a Dork és Kozma által szervezett frankhegyi összeművészeti rendezvényekről is, melynek 2001-es techno blokkjában a legendás Tresor kiadó prominensei (Dry, Kriek, Mack, Ste) is megfordultak.
A techno műfaja ekkoriban pedig egyszerre volt jelen a sokhelyszínes, extrémebb terekre (pl: Kőbánya mozi, Etyeki katlan, Budai Labirintus, stb.) pozicionált bulikon (általában a goa, minimal, az electro és a D’n’B/Breakbeat műfajai mellett), ám megtalálható volt az akkor már egyre hatalmasabb közönséget és jól csengő neveket felvonultató Hyperspace rendezvényeken is, amelyek a későbbiekben már a Szentendre melletti Complex monumentális helyszínén kaptak helyet. Magyarország talán éppen ebben az időszakban, az ezredfordulót követő években írta fel magát a nemzetközi szinvonalú elektronikus zenei rendezvényeket megvalósító országok sorába, hiszen a Deadcode szervezőcsoport olyan neveket tudott elhozni hazánkba, mint az „öreg“ [a]http://www.youtube.com/watch?v=v0jAjrh_wlc[text]Jeff Mills[/a] és Derrick May, a stílusvirtuóz [a]http://www.youtube.com/watch?v=E1F_lalJq4s[text]Speedy–J[/a] és Function, az excentrikusabb hangzásáról ismert Cristian Vogel és [a]http://www.youtube.com/watch?v=UwIsvPu4B6g[text]T-Raumschmiere[/a], az azóta többször is hazánkban járt techno-celebek, mint Chris Liebing, [a] http://www.youtube.com/watch?v=lEuvaDJmoLQ&feature=related[text]Adam Beyer[/a], Richie Hawtin, Monika Kruse, vagy éppen Umek; de helyet kaptak azok a stílusos, klub-techno hangzást képviselő klasszikusok is, mint Marco Carola, Ben Sims, Luke Slater, vagy éppen Marco Bailey.
De természetesen nem szabad megfeledkezni arról a mai napig a műfajban elkötelezett, hasonlóan finom ízléssel válogató, zömében a klub-technora fókuszáló, sárándi M47 klubról sem, amely Valentino Kanzyani-t, [a]http://www.youtube.com/watch?v=musCswVln8c[text]Rino Cerrone[/a]-t, Steve Stoll-t, Gayle San-t, Johann Bacto-t, Dejan Milicevic-et, Toby Izui-t, vagy – aktuálisan éppen – [a]http://www.youtube.com/watch?v=s11XsZbUCmg&feature=related[text]Christian Valera[/a]-t látják/látták vendégül, és akik a jóval „zajosabb“ [a]http://www.youtube.com/watch?v=ZsuBj880hPI&feature=related[text]Felix Kröcher[/a], Marco Remus, vagy Amok bemutatásával képesek voltak megágyazni a későbbi hardtechno szubkultúra kialakulásának is.
A hajdani időszak nemzetközi vérkeringését felvonultató Deadcode és M47 csoportosulások mellett pedig három olyan viszonylag „kisebb“ szervezésről kell még megemlékezni, amelyek a hazai alternatív, experimentálisabb techno hangzás alapjainak lefektetéséért felelősek. A sorban elsőként a Psystem Error szervezőcsapat (Csab, Blasio, Steve, stb.) és DJ kollektíva ért el komoly feltűnést, amikor elhozta Magyarországra a gótikus hatásokat is integráló tört-techno fenomént [a]http://www.youtube.com/watch?v=LTjj5La2nmM&feature=related[text]Reeko[/a]-t, a Basic Implant-et, vagy a számos techno-dialektusban kommunikáló – British Murder Boys tag – [a]http://www.youtube.com/watch?v=KAsOgh69yDc&feature=related[text] Surgeon[/a]-t.
A Sigee&Kiri, illetve Carco által képviselt Shockwave rendezvényszervezői brigád pedig olyan méltán híres, a techno sötétebb és világosabb oldala közt lavírozó alkotókat hívott meg, mint a kaméleon [a]http://www.youtube.com/watch?v=nKsRM6XbhME[text]James Ruskin[/a], az electro/EBM atya Terence Fixmer, vagy az asszimetriafenomén [a]http://www.youtube.com/watch?v=kwWytE70x_M [text]Inigo Kennedy[/a]. Az elsősorban Calmanhoz, Rexamhoz, de vendégszereplések szintjén sokszor elő-előkerülő Jay Cortezhez, Ságiához, Dorian Knoxhoz kötődő székesfehérvári székhelyű Showdown sorozat pedig az abszolút kompromisszummentes, az electronica és a techno határvidékén járó off-beat, dark techno hangzás hazai megalapozásáért felelős, olyan, mára kultikusnak nevezhető alkotók bemutatásával, mint [a]http://www.youtube.com/watch?v=Pp0esj27PsE[text]Makaton[/a], Supagrupa, az azóta sajnos elhunyt 65DMavericks, [a] http://www.youtube.com/watch?v=MX1PYq_qvd4[text]Oscar Mulero[/a], a másik British Murder Boys tag Regis, vagy éppen Sebastian Kramer.
A kilencvenes évek második harmadától kezdve 2005-ig tehát létrejött Magyarországon egy professzionális alapokon nyugvó, illetve egy független, de összességében rendkívül sokszínű technokultúra, melyben rétegtől, korcsoporttól függetlenül minden, a műfaj iránt elkötelezett szimpatizáns megtalálta a helyét vagy egy jól kiépített, zárt, nagyobb klub (Patex; Complex; K2) falai közt, vagy egy alternatívabb rendezvény keretében valamilyen extrémebb, esetleg szűkebb helyszínen. Ami a lényeg: ebben az időszakban nemzetközi és hazai szinten is a techno volt „az elektronikus zene egyfajta angol nyelve“ és az örök éllovas house és trance mellett olyan megkerülhetetlen referenciaponttá vált, amelyben időnként abszolút elsőbbséget is követelt magának a globális elektronikus zenei palettán.
3.2. A fordulat: electro, majd minimal expanzió és a műfaj eltompulása
2005-re datálható az időszak, amikor nemzetközi és hazai szinten is megtörik a techno lendülete, és a szikár, sötét, időnként funkos hangzás új elemekkel kezd bővülni. Ezt a hazai, trendformáló szervezői csoportosulások is megérzik. Még a tizedik életévét sem töltötte be a rangos Hyperspace sorozat, amikor a szervezők úgy érezték, hangsúlybeli váltásra van szükség, az eddigi keretek fellazítására, a megszokott hangulat új elemekkel bővítésére – mert a műfaj önmagában már nem nyújt eleget, az aktuális, progresszív hatások pedig többé más irányból érkeznek. Már a német electro duó, az Alter Ego 2004-es meghívása is eltért az addigi szigorú koncepciótól, azonban a Sziget Events Hallban megtartott további, már főként a „robotik“ műfaj irányába nyitó Hyperspace rendezvények csak tovább mélyítették ezt az „elhajlást“. Az electro virtuóz [a]http://www.youtube.com/watch?v=GeIFGRrkcBg[text]Miss Kittin[/a], Anthony Rother, de a más hangzások felé is kacsingató Johannes Heil, Heiko Laux, és Green Velvet mind olyan alkotók, akik joggal hiányoztak eddig a rendezvény palettájáról; viszont árulkodónak bizonyult a kicsit sem ortodox zeneszemléletéről ismert – ám rendkívül tehetséges – Coyote Deadcode csapatba invitálása.
Ez a váltás nem tekinthető véletlennek. Egy nemzetközi, globális trendátalakulást jelzett, amelyben már nem pusztán a szervezők akarnak más irányba nyitni, hanem számos techno producer is letette a lantot, és teljesen új, szokatlan zenei megoldásokkal kezdett kacérkodni. Úgy tűnt, nem pusztán a „magas polcokon“ kiáltottak változásért, hanem egy általános, az egész elektronikus zenei közösséget meghatározó forrongás volt tapasztalható a műfajjal kapcsolatban. A techno kimért eleganciájával, sok esetben sötét, intenzív struktúrájával szemben több életre, hétköznapiságra, intimitásra és „zenei finomságra“ éheztek, így nem véletlen, hogy a nemzetközi szervezői szcéna – a Hyperspace rendezőivel karöltve – egy emberként emelte be az electrot zenei kelléktárába. Ez a változás viszont még nem is volt annyira kiemelkedő, hisz számos egyéb név mellett az olyan alkotók, mint Dave Clarke, Laurent Garnier, vagy Justin Berkovi már jóval korábban integrálták ezt a hangzást fajsúlyosabb techno szettjeikbe; a Gigolo Records electro-techno kollektívája pedig mindig is szerves részét képezte a széles értelemben vett techno közvéleménynek.
A fordulat mégis egy olyan időszakra volt datálható, amikor a kisebb hazai techno szervezői csapatok hirtelen elkezdtek kikopni a köztudatból, felére csappant a techno rendezvényeken való részvétel, számos csoportosulás megszűnni látszott (Psystem Error; Shockwave); mára jóformán csak egy-két szívós alakulat tartja fent magát a piacon (Showdown; Budapest techno; Fuerza; Optimal). A zenei és ehhez kapcsolódó piaci átrendeződéssel pedig egyszerre eltűnt a techno szintjén a verseny, a lendület, a sokszínűség – ezzel egyidejűleg pedig szimbolikus, közösségintegráló értéke is radikálisan megcsappant. Így nem csoda, hogy éppen a műfajból kizárt elektronikus zenei cimkék kerültek vele szemben domináns pozícióba. A szédítő sebbességéről híres hardtechno csak egy szűkebb szubkulturális körben hódított, viszont nemzetközi szinten is jóval nagyobb átalakulást mozdított elő a hajdanán „a techno kisebbik testvérének“ tekinthető minimal és tech-house visszafogottabb műfaja.
A jelzett műfajok hódítását pedig számos szinten alá lehet támasztani. A Darktechno.hu fórumán tartott minikörkérdésre kapott, releváns válaszokból kiderül, hogy csak a tekintélyes nemzetközi techno-misszionáriusok közt több, mint 30 olyan név szerepel, akik mára részben, vagy egészében hátat fordítottak a műfajnak és a minimal/tech-house irányába léptek. Ezek között pedig olyan, az egész stílust meghatározó klasszikus alkotók találhatóak, mint: Henrik B és John Selway, Marco Carola, Danilo Vigorito, Advent és Dejan Milicevic. Viszont a hullám nem pusztán őket érte el, hanem a fórum szakavatottabb résztvevői szerint azokat az experimentálisabb terepen működő techno fejedelmeket is, mint HU, Loktibrada, Christian Wünsch, James Ruskin, Oliver Ho, Jeroen Liebregts, Function és Anton Pieete, de Fumiya Tanaka és Damon Wild is zömében hasonló vizekre eveztek. Összességében tehát csökkent a tempó, visszafogottabb lett a leütés intenzitása, több lett a játékos, megmosolyogtató ironikus elem; és vesztett a karcosságából, elemi katarzisából azon abszolút fősodorbeli techno alkotók munkája is, mint Adam Beyer, Chris Liebing, vagy Speedy–J.
Hogy ez a nemzetközi folyamat minek köszönhető, milyen forrásból származik és melyek azok a mozgatórugók, amik mögötte állnak, nem tudjuk. Egy dolog viszont mára biztonsággal kijelenthető. A fősodorbeli, nemzetközi nyelvként jelen lévő techno-nak bealkonyodott, és már csak a kemény magnak tekinthető óriásrendezvények (Love Parade; Mayday; Awakenings festival; I love techno; Nature One; Timewarp; Svojsice, stb.) szintjén, nemzeti szubkulturális keretek között (Németo., Japán, Hollandia, Svédo., Amerika), vagy pedig olyan országokban van jelen, mint Szlovákia, ahol a techno tényleg „népzenének“ tekinthető és 2 heti/havi rendszerességgel szerveznek magas színvonalú, komolyabb tömegeket megmozgató fajsúlyosabb bulikat.
A többhelyszínes rendezvények korában még tehát nagyrészt a chill szobákban, kisebb termekben jelen lévő – az intenzívebb techno termékeny kiegészítőjeként ható, rekreációt elősegítő – minimal és tech-house egyszerre átvette az irányítást a nemzetközi elektronikus zenei nyelvben, és – a trance, illetve progressive house alapvetően más réteget megcélzó műfajai mellett – mára abszolút vezető szerepet kezd betölteni mind kulturális, mind piaci értelemben.
Ez a folyamat természetesen a hazai DJ-kultúrában is tetten érhető. Számos korábbi techno DJ váltott az electro-house, minimal, tech-house irányába (Budai, Jay Cortez, Igor D’ourden, Benzol, Mono-tone, stb.), ám ennél jelentősebbnek mondható egy olyan folyamat elindulása, amelyben korábban kevésbé közismert, vagy más műfajban ismert DJ-k egy fix csapatot és ahhoz kapcsolódó jól kiépített arculatot alkotva jelentős karriert futnak be ezekben a műfajokban. A hajdani Minimalheadz-es Isu székeshérvári társaival, Crimsonnal és Chromal karöltve hozták létre a mára professzionális rendezvényeken nagy neveket (Audio Werner; [a]http://www.youtube.com/watch?v=FLA7t0h_31E&feature=related[text]Matthias Tanzmann[/a]; [a]http://www.youtube.com/watch?v=mQ0MET-HtPc[text] Jeff Samuel[/a]; Konrad Black) felvonultató Lick the Click partisorozatot és cimkét, ami a Mono és a Merlin családiasabb hangulatú klubjaira szakosodva új irányt és hangsúlyt hozott a budapesti elektronikus zenei vérkeringésbe.
A hazai partyközönség mozgását hasonlóan évek óta tematizáló Hairy csoport (Naga/Beta) az AAD rendezvényekre (Elite Force, Habersham, [a]http://www.youtube.com/watch?v=ZBprnWdRRo4[text] Dominik Eulberg[/a], stb.) és nagyrészt a Cha-cha-cha törzshelyre szakosodott, népes vendégalkotói táborral (Polymorphin, Andre; Mick, Cogita, stb.) rendelkező house szekciója pedig állandó szegmense lett az átalakult tánczenei körképnek – amelyből újabb konkurensként az NVC csapata (Ioda, Tempo, Subotage, stb.) is egyre nagyobb szeletet hasít ki ([a]http://www.youtube.com/watch?v=cLjJXaiaohI[text] Extrawelt [/a]; [a]http://www.youtube.com/watch?v=wOnGK7gHQzg&feature=related[text]Oliver Huntemann[/a]).
De mára nem pusztán a kisebb, komfortosabb klubokra specializálódó, a társasági élet szerves keretei köré kerített undergroundabb rendezvények emelik a magasba ezt a műfajt, hanem a korábban abszolút techno-monopóliumként fellépő Deadcode szervezőcsapat is, akiknek szilveszteri rendezvénye (Oliver Ho aka Raudive, Dominik Eulberg) – újdonsült vendégművészeivel (Collins&Benham, Junkie&Hawky, Polymorphin) karöltve – már jóformán kizárólag e cimke köré csoportosul.
A 2008-as év végével tehát lassan négy hangsúlyosabb esztendő telt el a professzionális, jól bejáratott klubok szintjén kiépült „napfényes műfaj“ fősodrában, amelynek domináns hangsúlyain csak a magazinkultúrából és divatszektorból kisugárzó Lollipop és „elvetemült“ Kollektiva szervezőbrigádok jól menedzselt indie, electro estjei tudtak árnyalni egy keveset.
A minimal és társnyelvei tehát mára a heti rendszerességgel megtartott kisebb, közepesebb volumenű párhuzamos rendezvényekkel abszolút lefedik a progresszív hazai elektronikus zenei partykínálatot. Emellett a közönségben is egyre hangsúlyosabb integráló elemmé válnak finomabb tempójukkal, könnyű dallamíveikkel, szinte minden réteg számára könnyen befogadható struktúrájukkal.
A műfaj tehát hazai szinte „abszolút jelenlétet“ könyvelhet el magának, amiben az Ultrahang szervezőcsoport pislákoló, fel-felbukkanó experimentális zenei estjei, a Syrup electro/acid party kísérletei, néhány kisebb D’n’B partyszervezés és az overgroundabb elektronikus zenei szektor fáradhatatlan progressziv house és trance fókusza mellett mára jóformán semmilyen más érdemi kísérlet nem kap helyet. A piac tehát összezárult és viszonylag beszűkült.
A 130 és 150 bpm közti (techno) tartomány pedig jóformán eltűnt a budapesti, és szinte összességében a hazai klubszintű elektronikus zenei kínálatból, mely tartomány korábban éppen a ma uralkodó zenei nyelvnek tekintett minimal termékeny kontrasztjaként, a „kacér, laza mosoly ellenében ható hideg, szenvtelen tekintetként“ volt jelen. Éppen ezért mára talán szükség lenne arra a pozitív feloldásra, amit korábban a techno nyújtott. Ám fontos kiemelni: nem a minimal és tech/house, illetve az electro rendezvények helyett lenne igény a dinamikusabb tempóra. Nem. Ezeknek a rendezvényeknek mára – az általuk kiépített és felfuttatott klubbokkal és jól integrált elektronikus zenei közöséggekkel együtt – elidegeníthetetlen szerepük van.
Tehát nem ezek helyett, hanem ezek mellett, ezeket kiegészítve, velük szerves egészt alkotva kellene a technot újra integrálni a partypalettára. Hogy miért is? Mert hosszú évek múltán, amióta az energikusabb műfaj eltűnt a kínálatból, „hiányzik a táncparkett levegőjéből“ a kellő mennyiségű gyújtó inger, valamint az intenzitás, ami lehetővé teszi a társasági életet is kizáró abszolút zenei bevonódottságot és az ezzel járó, élesebb katarzist.
A hazai partypaletta sokszínűsítése és a sötétebb, fürgébb zenei rendezvények híján sajnos tartani lehet majd attól, hogy a hétről-hétre megtartott minimal szervezések és a tucatszámra megjelenő kiadványok után a közönség belefásul a „parttalan jókedvbe“, a zenei vidámságból pózoló, önemésztő bájolgás lesz, a műfaj pedig éppen azokat a mozgatórugóit veszíti el, amelyek korábbi domináns húzóerejét nyújtották: az iróniát, a huncutságot, a fülledtséget és a reflexivitást.
Ekkor pedig a cimke is arra a sorsra juthat, mint a túlzott „fémesség és komorság“ egyeduralmában jóformán teljesen kiégő, pozícióját vesztett techno; azaz – számos sorstársával együtt – eltűnhet a zenei történelem süllyesztőjében.
Kiegészítő megjegyzések
Mindazok a nemzetközi, az elektronikus zenei piac fősodrát meghatározó folyamatok, amelyeket a fentiekben jeleztünk, mára párhuzamosan haladnak egy, a techno műfaját érintő teljes generációváltással, amik – megfelelő PR-gépezetek kiépítésével – idővel hangsúlyos frissítést nyújthatnak a haldokló műfajnak. Egy új techno nemzedék kezdi hallatni a hangját, amely még nem tudja felvenni a versenyt a még mindig rendkívül aktív DJ Rush-al, Adam Beyerrel, vagy Chris Liebinggel – ám csak 1-2 év kérdése és új, komorabb hangzásukkal forradalmat hozhatnak, és nem pusztán a techno cimkéjén belül, hanem en bloc, az egész elektronikus zenei palettán. Olyan, ma még kevésbé ismert nevekre gondolunk, mint az Elektrabel, [a] http://www.youtube.com/watch?v=naawfl1q2o0[text]Dominik Müller[/a], Stanislav Tolkachev, Black Smith Craft, Casual Violence, Cyp, Smear, vagy az Error 404, akik jelenleg még csak egy szűk nemzetközi techno forum és zenei közösség bennfentesei – a Luka Baumann és [a]http://www.youtube.com/watch?v=ZRozib0KxJY&feature=related [text]Grovskopa[/a] által üzemeltetett nurseri.psnz.net-en –, ám a „sötétebb idők“ beköszöntével még felkaphatja őket a széljárás.
És nem szabad megfeledkezni azokról a hazai – időközben nemzetközi szinten is sikeressé vált – kezdeményezésekről sem, amelyek új lökést adtak a magyarországi technonak, még ha erről az országban túl sokan nem is tudnak jelenleg. Itt elsősorban két netkiadóra, az audioexit.com-on található Audioexit, illetve a darktechno.hu-n található Darkaudio netlabelekre gondolunk, valamint olyan általuk fémjelzett alkotókra, mint P.c.m.n., Dan Mute, Plastic Loopz, Deep Silence, Jay Saunter, vagy a más forrásból már ismert Bardus Balatro – akiknek a munkáira érdemes lesz talán egy kicsit jobban odafigyelni a jövőben.
Szerzők
-- Batta Barnabás --
További írások a rovatból
zene
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
