bezár
 

film

2009. 01. 03.
Az idegen nem más, mint Keanu Reeves
Scott Derrickson: Amikor megállt a Föld
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az idegen nem más, mint Keanu Reeves Igazán nem nagy szám ma már, ha egy majdnem hatvan évvel ezelőtti klasszikus alkotásból (mely idén júniusban sci-fi kategóriában az ötödik helyet szerezte meg a világ legjobb filmjeinek az Amerikai Filmintézet által összeállított listáján) a mai Hollywood iszonyúan rossz újrázást csinál.
1951-ben is készült ugyanis az Amikor megállt a Föld című film. Az fekete-fehér volt, a speciális effektusok kimerültek egy alumínium repülő csészealj leszállásában, egy robotnak öltözött emberben és az annak szeméből kiinduló rajzolt lézersugárban. Nem is kellett több. Hiszen a történet magáért beszélt, a színészek remekül alakítottak. A sztori röviden ennyi volt: az idegen leszállt, megismerte az emberek gondolkodásmódját, majd miután kétszer is lelőtték, figyelmeztetett az atomenergia veszélyeire, és elpusztíthatatlan robotjával optimista hangulatban elrepült a világűrbe. Persze így összefoglalva ez is banálisnak hat, de a kivitelezés olyan elegánsra és letisztultra sikeült, a színészek pedig olyan meggyőzőek, annyira „emberek” , hogy az feledtet mindent. Klasszikus film.
Amikor megállt a Föld
Lépjünk túl azon, hogy miért kell egyáltalán hozzányúlni egy ilyen alkotáshoz!

Ha sikerült, akkor gondolkodjunk tovább: az új moziban elkerülhetetlen némi aktualizáció. Kihagyhatatlan, hogy – ha valamiben lehet, akkor – sárba tiporjuk az előző változatot, ezt a látványvilág próbálja teljesíteni. Emellett szinte kötelező a cselekmény néhány egészen felesleges részletkérdésének aprólékosabb kidolgozása, hogy a tudomány előrehaladását is prezentáljuk. Célkitűzésekben ennyire jutottak Hollywood nagyjai. Nézzük meg mi sült ki belőle!
 Amikor megállt a Föld
Leszáll egy űrhajó Washigton D.C. közepén. Kilép belőle egy idegen, egy elpusztíthatatlan robottal. Az idegent véletlenül lelövi egy ijedt katona. A lényt kórházba szállítják, ahol a furcsa kültakaróját eltávolítva kiderül, hogy az idegen nem más, mint Keanu Reeves! Már kezdenek is fellélegezni a tudósok, hiszen Ő már annyi mindentől mentette meg a Földet: gonosz robotoktól, démonoktól, zombiktól. Még jobban megnyugszik mindenki, amikor Klaatu (Keanu Reeves) kijelenti, hogy ő egy több bolygót tömörítő szövetséget képvisel, és valóban a Földet jött megmenteni. Mekkora lesz a meglepetés, amikor kiderül, hogy ez alkalommal magától az emberiségtől próbálja megmenteni a bolygót! Az eddig közepesen érdekes történet itt átcsap egy banális „Mentsük Meg a Földet, Mert Még Nem Késő, De Mindjárt az Lesz” kiáltványba. Klaatu – mint kiderül – ugyanis már csak a végső csapást jött beindítani. Akik megmenthetnek minket, az Helen Benson (Jennifer Connelly - pl. Rekviem egy álomért) és mostohafia, Jaden Smith (Will Smith kisfia). Ezt úgy érhetik el, hogy ők megmutatják az emberiség „másik arcát”, a szeretettelit, a „nem pusztítót”, tehát a csöpögős, melodramatikusat. Ezt valamiért Klaatu beveszi (mégsem olyan fejlett ez az idegen faj), leállítja a végítéletet, melynek végrehajtásába a robotja már belekezdett, végül pedig elmegy.
Amikor megállt a Föld
A film során Keanu Reeves végig a Mátrixból megismert virtuóz mimikáját használja, Jennifer Connelly mindig csinál valamit, de sosem tudni, hogy miért, Jaden Smith színészi munkáját nem szeretném elemezni. Érdekesség még, hogy történetben feltűnik John Cleese is egy mellékszerep erejéig: Dr. Basil Barnhardt-ot, egy szórakozott Nobel-díjas tudóst alakít, akihez – mint az emberiség egy érdembeli képviselőjéhez (! - egy csöpp zsenialitás) - Helen elviszi Klaatu-t beszélgetni. A jelenetnek ebben a 2008-as változatban a történet szempontjából semmilyen szerepe sincs, és dícsérendő, hogy Cleese ezt pontosan tudja, és pontosan ezzel az iróniával kezeli a szerepét. Persze ő is komolykodó arcot próbál vágni a szcénához, de az, hogy az eredeti történetben szereplő Dr. Jacob Barnhardt-ot az őáltala megálmodott és eljátszott Basil Fawlty nevű karakter (Basil Waczak a Waczak szálló című sorozatból) tiszteletére nevezték át Dr. Basil Barnhardt-tá, végül felmenti minden vád alól.
Amikor megállt a Föld
Összességében az állapítható meg, hogy – mint a cikkből is kitűnik – ez a mozi nem állítja meg egy napra sem a Földet. Nyomokban sem található meg benne az ’51-es klasszikus letisztult történetvezetése. Amit itt láthatunk, az teljes zűrzavar. Motivációk változnak meg ok nélkül, teljesen felesleges jelenetek iktatódnak be, ráadásul a nevetségességig túldramatizált. Visszatérnék tehát a korábban nagyvonalúan átlépett problémához: nem értem, mi szükség volt rá.

Amikor megállt a Föld (The Day the Earth Stood Still)
Színes magyarul beszélő amerikai sci-fi, 111 perc, 2008.
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.
Rendező: Scott Derrickson
Szereplők: Keanu Reeves, Jennifer Connelly, Kathy Bates, John Cleese
Bemutató: 2008. december 11.
Forgalmazza: InterCom
nyomtat

Szerzők

-- Farkas Zsolt --


További írások a rovatból

Luca Guadagnino: Challengers
Alex Garland: Polgárháború
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Más művészeti ágakról

Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat
Kovács Dominik és Kovács Viktor Lesz majd minden című regényéről
Petőfi Sándor válogatott művei törökül
Kritika Kállay Eszter Vérehulló fecskefű című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés