„Jobb későn, mint soha” – jelenthetjük ki a Kalligram Kiadó gondozásában várhatóan 2010-ben elinduló Kosztolányi Kritikai Kiadás egyik alapkövét a kezünkben tartva. Az Arany Zsuzsanna szerkesztésében a Ráció Kiadónál megjelent kötet, amely kereskedelmi forgalomban nem kapható (pdf-változatban viszont a kutatócsoport honlapjáról letölthető), a napilapokban és folyóiratokban megjelent Kosztolányi-írások jegyzékének első része.

Mint közismert, Kosztolányi a sajtóból élt. Halála után a Nyugat kiadásában megjelent írásainak egységesnek tűnő anyaga valójában nem más, mint a különféle lapokban megjelent publikációinak gondosan megszerkesztett gyűjteménye. A bibliográfiai kiadás első kötete A Hét, a Nyugat, a Pesti Hírlap, A Pesti Hírlap Vasárnapja, valamint az Új Idők hasábjain közölt, Kosztolányi tollából származó, illetve neki tulajdonítható – nagy levegő –: elbeszéléseket, kritikákat, esszéket, mozaikokat, portrékat, recenziókat, regényeket, tudósításokat, verseket és műfordításokat hozza, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

A fentebb említett orgánumokban megjelent írásokat rövid ismertetővel vezeti be a kötet, amelyben a lappal kapcsolatos leglényegesebb információkat találjuk, így az alapítót, a munkatársakat, Kosztolányi szerepét a folyóirat életében. Az átláthatóság kedvéért a kronologikus sorrendben közölt írásokon túl a szerkesztő akkurátusan elkülönítve jeleníti meg a műfordításokat és a kétes hitelű írásokat, a kötet végén pedig közel tizenkét oldalnyi névmutató segít a még könnyebb eligazodásban. A forrásjegyzék szerkesztője minden írást műfaji kategóriába sorol, s lehetőség szerint a kötetben való megjelenés adatait is összegyűjtötte. Feltünteti továbbá azt is, ha egy-egy tárca vagy esszé műfordítás-részleteket tartalmaz. Annotációkban közli recenzió estén a mű címét, szerzőjét, vitairatnál a mű létrejöttének apropóját, színikritikánál a mű íróját, rendezőjét. Az álnéven (pl.: Lehotai, L.-i, Punin, Costo, -d, -i) megjelent írásokat is megkülönbözteti a kötet. Egyébként ez utóbbiakból szenzációként, Kosztolányi neve alatt közölt egy csokorra valót a Budapesti Negyed legfrissebb száma. Bár a szerkesztő, Zeke Gyula meglehetősen magabiztos az elsősorban Kosztolányiné Harmos Ilona visszaemlékezésére alapozó azonosításban, a stilisztikai azonosítás megbízhatóságával kapcsolatban maga is megenged némi kételyt: „Nem elképzelhetetlen, hogy itt-ott, egy-egy szöveg alkalmával szükséghelyzetben valaki beugrott Kosztolányi helyett, aki tudott az ő nyelvén írni.”

A most megjelent kiadványt követő további műjegyzékek a bácskai és erdélyi lapok anyagát dolgozzák fel, valamint az Élet, a Magyar Szemle, a Múlt és Jövő, a Népszava, a Színházi Élet, a Tolnai Világlapja, az Új Nemzedék, a Világ, illetve kisebb és kevésbé ismert lapok ide vonatkozó írásit közölnék. A jövőben feldolgozandó anyagok közül igen izgalmas helyet töltenek be a homo aestheticusként ismert Kosztolányi politikai tartalmú írásai, melyek a szocializmus évtizedei alatt nem jelenhettek meg. Ezek bibliográfiába vétele – ha csak kétes hitelű írásokként is – minden bizonnyal tovább árnyalja majd a Kosztolányiról kialakított képünket. Hogy a nem saját név alatt publikált szövegek tulajdonítása, szerzőségének bizonyos megállapítása milyen ingoványos talaj, jól kivehető a Kalligram 2009. februári számában olvasható írásokból is, ahol Lengyel András stilisztikai érveivel szemben Szegedy-Maszák Mihály hoz fel hasonlóan meggyőző ellenérveket.


A forrásjegyzék által előkészített kritikai kiadás posztmodern vonulatot képviselve, s ezzel a kutatói munkát többszörösen megnehezítve nem csak egy szövegváltozatot fog közölni, hanem a műveket alakulási fázisaik fontosabb pontjaiban is rögzíti, ahogy ezt Arany Zsuzsanna is írja: „Fontosabbnak vélem – inkább a szinoptikus/genetikus felfogás mellett voksolva – a dinamizmus rögzítését, a szöveg alakuló-természetének hangsúlyozását, a végső, szentként tisztelendő szövegváltozat továbbhagyományozásának gondolata helyett.”

S hogy a kritikai kiadás kapcsán mennyire indokolt az exhumálással példálózni, Arany Zsuzsanna – a kutatócsoport honlapján hozzáférhető   – másik kötetéből derül ki. A Kosztolányi Dezső betegségének és halálának dokumentumai címet viselő anyagban olvasható a következő jegyzet: „Gellért Oszkár. (1882-1967) Költő, újságíró, szerkesztő. KD-vel jó barátságban is volt, s a kórházban is gyakran meglátogatta. 1936. június 26-án a következőket írta Babitsnak: ’Aladárral meglátogattuk Karinthyt; nagyon lefogyott és a gyomra miatt nyűgösködik, de azért folyton viccel és filozofál. Annál rosszabbak a híreim szegény Dezsőről.’ (Gellért Oszkár levele Babits Mihálynak, 1936. június 26. – OSZK Kézirattár, Fond III/498.) Füst Milánné neki próbálta átadni azt a paksamétát KD temetésén, amit KD a halálos ágyán kért, hogy tegyék be a koporsójába. Nem tudható pontosan, ~ tudta-e teljesíteni a kérést. A paksaméta Radákovich Mária KD-höz írt leveleit tartalmazta.”

100%-ig pontos bibliográfia és tökéletes kritikai kiadás természetesen sohasem lehetséges. A szerkesztők precíz munkájuk ellenére tudják, hogy a feldolgozott és a feldolgozandó adatokon túl mindig előbukkanhat egy eltűntnek hitt kézirat, vagy azonosítódik egy álnéven vagy névtelenül megjelent írás mint Kosztolányi-szöveg, ezért a kiegészítések jogát a jövőben internetes változat létrehozásával is lehetővé teszik. Így válhat a jövőben a többkötetesre kiegészülő forrásjegyzék a kritikai kiadáson túl szakdolgozók, kutatók és Kosztolányi-kedvelők egyik legfőbb segítőjévé, s remélhetőleg mindezektől Kosztolányi is nyugodtabban fekhet konok nyugalmában.