film
2009. 05. 01.
Apám, a hős
Pierre Morel: Elrabolva
Úgy tűnik, a szuperapu-filmek sosem mennek ki a divatból. A legendás apa, Bruce Willis után Liam Neeson is magára ölti a hős szülő szerepét, aki a lányáért még a világot is kifordítja a sarkaiból. Néha már-már túlzásba is viszi. De kit érdekel?
Amikor először hallottam a film eredeti címét (Taken), azt gondoltam, Spielberg legújabb ufós-megszállós csodája készül. Ezek után a sztori is kellemes csalódás volt, hát még maga a kész film! Bár meg kell mondjam, Luc Besson neve a csapatban azért garanciát jelentett. És milyen igazam lett!
A történet a megszokott sablonokból építkezik, itt-ott felturbózva az alapot: egy nyugállományban élő exakciózsaru lányát párizsi nyaralása során gonosz albán maffiózók rabolják el. Apunak több se kell, összeszedi mindösszes szuper képességeit, csőre tölti az öklét, és a csúnya bűnözők nyomába ered. Bosszúhadjáratát tetovált hullák, felégetett konténerek, romba döntött épületek és szétlőtt milliomosok tarkítják. A kötelező happy end sem maradhat el: már csak a hollywoodi ősök előtt való tisztelgés miatt sem. Valószínűleg ugyanezért került bele a keretsztori is a lány, Kim álmáról, hogy énekesnő akar lenni. Ez ad egyfajta romantikus sziruposságot a történetnek, amire egyáltalán nincs szükség. Sőt: csak ront a végeredményen, még ha nem is jelentősen.
A Bessontól megszokott látványos felforgatójelenetek sem maradhatnak el: van itt autósüldözéstől egy-a-tizenkettő-elleni harcig minden. Igen, néhol kicsit már túlzásba viszik, és a film a lehetetlenségig fajul, de kit érdekel ez egy jó akciófilmnél? Az ilyesmi mindig csak akkor zavarja a nézőt, ha a film nem tudja magával ragadni eléggé ahhoz, hogy már ne is érdekelje, megtörténhet-e mindaz a valóságban, amit a vásznon lát. Itt teljesen működik a dolog. Dacára a már-már szuperhőst kívánó akciójeleneteknek és az apró logikai bakiknak a film hiteles. Miközben nézzük, eszünkbe se jut elgondolkodni rajta, hogyan csinálja meg ezt a sok lehetetlen dolgot ez a kiöregedett fószer – ugyanis a feszültség úgy a székhez szögez, hogy képtelenek vagyunk másra figyelni. Zsigerileg hat ránk a film: az alkotók remekül adagolják a feszültséget, egészen a páratlanul felépített elrablás-jelenettől kezdve a film szinte legvégéig. Ha akad is gyengébb, már-már parodisztikus részecske, az olyan rövid ideig tart, hogy a következő, átütő erejű feszültséghullám el is söpri. Csak az akció marad.
Nemcsak a látványvilág, de a film felépítése, szerkezete is magán viseli a forgatókönyvíró keze nyomát: az akciózseni Luc Besson ugyanis íróként (és producerként) jegyzi a filmet, nem rendezőként. Miért beszéltem eddig mégis csak róla, mint "szerzőről"? Mert az ő keze nyoma az, ami egyértelműen felismerhető a film minden egyes kockáján. Az egyetlen, ami hiányzik a moziból, az a tőle megszokott abszurd, néha szatirikus humor, aminek a végeredménye mindig az elsöprő nevetés volt eddig a nézők soraiban. És ez, sajnos, egyáltalán nem vet jó fényt a rendezőre, aki egyébként operatőr: Pierre Morel (A szállító, Szerelem és egyéb katasztrófák) látásmódja, az általa teremtett képi világ ugyan magával ragad és lenyűgöz, de egyrészt nem őt juttatja eszünkbe, hanem a már említett Bessont, másrészt pedig kissé túl nagy hangsúlyt kap a látvány az egyéb dolgokkal, például a dramaturgiával szemben. Bár a bosszú-dramaturgia működésbe lép, a hangsúlyok általában a helyükön vannak, a motivációk világosak és érthetőek, sajnos senki nem figyelt az apró, logikai buktatókra, és így számos olyan humorforrás sikkad el, amit jól ki lehetett volna használni.
.jpg)
Nem tudom, Besson miért adta át a rendezői széket, de remélem, legközelebb nem tesz ilyet. Ebben a műfajban Európában ő a király, és ráér még átadni a trónt.
Elrabolva( Taken)
Színes feliratos francia akciófilm, 93 perc, 2008.
Rendezte: Pierrel Morel
Forgatókönyvíró: Luc Besson, Robert Mark Kamen
Szereplők: Liam Neeson (Bryan Mills), Maggie Grace (Kim), Famke Janssen (Lenore),Xander Berkeley (Stuart), Katie Cassidy (Amanda), Holly Valance (Diva)
A történet a megszokott sablonokból építkezik, itt-ott felturbózva az alapot: egy nyugállományban élő exakciózsaru lányát párizsi nyaralása során gonosz albán maffiózók rabolják el. Apunak több se kell, összeszedi mindösszes szuper képességeit, csőre tölti az öklét, és a csúnya bűnözők nyomába ered. Bosszúhadjáratát tetovált hullák, felégetett konténerek, romba döntött épületek és szétlőtt milliomosok tarkítják. A kötelező happy end sem maradhat el: már csak a hollywoodi ősök előtt való tisztelgés miatt sem. Valószínűleg ugyanezért került bele a keretsztori is a lány, Kim álmáról, hogy énekesnő akar lenni. Ez ad egyfajta romantikus sziruposságot a történetnek, amire egyáltalán nincs szükség. Sőt: csak ront a végeredményen, még ha nem is jelentősen.
A Bessontól megszokott látványos felforgatójelenetek sem maradhatnak el: van itt autósüldözéstől egy-a-tizenkettő-elleni harcig minden. Igen, néhol kicsit már túlzásba viszik, és a film a lehetetlenségig fajul, de kit érdekel ez egy jó akciófilmnél? Az ilyesmi mindig csak akkor zavarja a nézőt, ha a film nem tudja magával ragadni eléggé ahhoz, hogy már ne is érdekelje, megtörténhet-e mindaz a valóságban, amit a vásznon lát. Itt teljesen működik a dolog. Dacára a már-már szuperhőst kívánó akciójeleneteknek és az apró logikai bakiknak a film hiteles. Miközben nézzük, eszünkbe se jut elgondolkodni rajta, hogyan csinálja meg ezt a sok lehetetlen dolgot ez a kiöregedett fószer – ugyanis a feszültség úgy a székhez szögez, hogy képtelenek vagyunk másra figyelni. Zsigerileg hat ránk a film: az alkotók remekül adagolják a feszültséget, egészen a páratlanul felépített elrablás-jelenettől kezdve a film szinte legvégéig. Ha akad is gyengébb, már-már parodisztikus részecske, az olyan rövid ideig tart, hogy a következő, átütő erejű feszültséghullám el is söpri. Csak az akció marad.
Nemcsak a látványvilág, de a film felépítése, szerkezete is magán viseli a forgatókönyvíró keze nyomát: az akciózseni Luc Besson ugyanis íróként (és producerként) jegyzi a filmet, nem rendezőként. Miért beszéltem eddig mégis csak róla, mint "szerzőről"? Mert az ő keze nyoma az, ami egyértelműen felismerhető a film minden egyes kockáján. Az egyetlen, ami hiányzik a moziból, az a tőle megszokott abszurd, néha szatirikus humor, aminek a végeredménye mindig az elsöprő nevetés volt eddig a nézők soraiban. És ez, sajnos, egyáltalán nem vet jó fényt a rendezőre, aki egyébként operatőr: Pierre Morel (A szállító, Szerelem és egyéb katasztrófák) látásmódja, az általa teremtett képi világ ugyan magával ragad és lenyűgöz, de egyrészt nem őt juttatja eszünkbe, hanem a már említett Bessont, másrészt pedig kissé túl nagy hangsúlyt kap a látvány az egyéb dolgokkal, például a dramaturgiával szemben. Bár a bosszú-dramaturgia működésbe lép, a hangsúlyok általában a helyükön vannak, a motivációk világosak és érthetőek, sajnos senki nem figyelt az apró, logikai buktatókra, és így számos olyan humorforrás sikkad el, amit jól ki lehetett volna használni.
Nem tudom, Besson miért adta át a rendezői széket, de remélem, legközelebb nem tesz ilyet. Ebben a műfajban Európában ő a király, és ráér még átadni a trónt.
Elrabolva( Taken)
Színes feliratos francia akciófilm, 93 perc, 2008.
Rendezte: Pierrel Morel
Forgatókönyvíró: Luc Besson, Robert Mark Kamen
Szereplők: Liam Neeson (Bryan Mills), Maggie Grace (Kim), Famke Janssen (Lenore),Xander Berkeley (Stuart), Katie Cassidy (Amanda), Holly Valance (Diva)
Szerzők
-- Sípos Anna --
További írások a rovatból
film
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Más művészeti ágakról
irodalom
Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
