bezár
 

film

2009. 08. 04.
Ismét egy végső küzdelem
Dito Montiel: Bunyó
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismét egy végső küzdelem Mai oknyomozó riportunk témája az amerikai nagyvárosokban fellelhető illegális küzdelem, ennek közönsége és szegény, kiszolgáltatott résztvevői. Megtudhatjuk, hogy nehéz-e Rocky árnyékából kilépni, és hogy az élet miért olyan, mint a videojátékok.

A történet kezdetén főhősünk, Shawn (Channing Tatum) hamis holmik árusításával tartja – éppenhogy – fent magát, míg egy szép napon, éppen, amikor sikerülne egy hamisított könyvet (!) eladnia, és ismét közelebb juthatna az amerikai álomhoz, egy helyi vagány beleköt és… Ennél a pontnál fény derül Shawn nem mindennapi adottságára: ösztönös képessége van megverni másokat. Akár az utcán is. Vagy bárhol. Erre figyel fel Harvey (Terrence Howard), a piti jegyüzér, aki menedzselő szárnyai alá veszi az illegális küzdelmek leendő csillagát.  A későbbiekben Shawn – remélem nem árulok el nagy poént – minden bunyót megnyer. Legyőz gonosz oroszt, hatalmas afro-amerikait, egy kínai harcművészt, de a végső küzdelmen múlik persze minden: az Erő sötét oldalát választó gyerekkori pajtásának fejét kell hatalmas tükrökbe csapkodnia, hogy leszámolhasson múltjának kísértő démonaival.

Kedves karakterünk egyetemet végzett, ezért képes felnőni az utcai harcosok magas nívójához: kigyúrt és csak Rocky jelenkori szlengekkel megtűzdelt szókincsével és beszédtechnikájával kommunikál. Sajnos nem tudtam megállapítani, hogy mennyiben rendezői utasítás ez a fajta megjelenítése a karakternek, és mennyiben fakad Channing Tatum természetes játékstílusából.
Bunyó
A végeredmény mindenesetre egy elég bárgyú és mentálisan (mintha) kihívásokkal küszködő izomember. Az a szituáció például, amikor Shawn megpróbálja megszerezni szíve választottját, több, mint lehangoló. (Hogy képet kapjunk, itt álljunk meg egy percre és próbáljuk meg elképzelni a huszonéves Rocky csajozós szövegét.) Harvey, a menedzser még ennél is kevesebb szót érdemel – neki kéne a főhős lelki társát jelenteni, egy legjobb barátot, akit a közös gondok sodortak a másik mellé, hogy ketten kis csapatot alkossanak, akik csak egymás segítségével juthatnak túl a nehezén.

A film értékelését tekintve „bunyós” filmről lévén szó, a küzdelmek jelenetei nem maradnak el a várakozásoktól – jelen esetben várakozáson azt értjük, hogy egy számunkra kedves és egy számunkra nem kedves karakter változatos helyszíneken, a közönség kitörő lelkesedésének középpontjában minden lehetséges módon igyekszik mozgásképtelenné tenni a másikat. Viszont, ami ezeket a jeleneteket összeköti, az maga a horror.
Bunyó
Valószínűnek tartom, hogy a rendező és társíró Dito Montiel a film történetéhez egy kilencvenes évek eleji videojátékból merített ihletet. Jöjjenek a hasonlóságok. A játék lényegét alkotó küzdelem élesen elkülönül az összekötő elemektől, melyekben a kétdimenziós karakterek tőszavakban kommunikálva elmennek bulizni, esetleg nőt szerezni, majd jöhet a következő összecsapás. Az ellenfelek is fokról fokra válnak nehezebben legyőzhetővé, míg el nem érünk a főellenséghez, akin felülkerekedve véget ér a móka, karakterünk lelép a pénzzel és a nővel messzire.

Oly sok „bunyós” film boldogítja a világot. Elég csak végigpörgetnünk este tíz után a tévés csatornaválasztékot, biztos, hogy beleszaladunk egybe. Jean-Claude Van Damme, Jackie Chan, ritkábban Bruce Lee, gyakrabban Chuck Norris és az összes többi, mind belemerevedve a folyamatos küzdelem állapotába. A Névtelen Harcosok Garmadája küzd a Nőért (megmenteni, megszerezni), a Pénzért (a nagyi életmentő műtétjére, jólétre), a Szabadságért (másokéért, sajátjukért). Ők a meg nem alkuvó hősök. Ebbe a sorba lépett új arc ezzel a filmmel és pár év múlva – ebben biztos vagyok – ő is ott lesz, és harcol majd értünk is egy rosszabb kábelcsatorna műsorán este tíz után.
Bunyó
Boldogítsa a Kedves Olvasót ez a tudat, ha esetleg ott találná magát egy jeggyel a kezében a moziterem bejáratában, mert összességében elég vacak egy film ez.

Bunyó (Fighting)
Színes feliratos amerikai akciófilm, 105 perc, 2009.
16 éven aluliak számára nem ajánlott .
Dolby Digital
Rendezte: Dito Montiel
Szereplők: Channing Tatum, Terrence Howard, Luis Guzmán
Bemutató: 2009. július 30.
Forgalmazza: UIP-Duna Film

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Farkas Zsolt --


További írások a rovatból

Tudósítás a 17. KAFF Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról
A konyha és A brutalista című filmekről

Más művészeti ágakról

Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
gyerek

Szombaton rendkívüli gyereknapot hirdet
irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés