bezár
 

irodalom

2009. 09. 14.
Összezavart érzékek
Sirokai Mátyás: Pohárutca. JAK-PRAE.HU, 2008.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Összezavart érzékek Hogy a Pohárutca címen 2008-ban megjelent kötetnek sikerül-e az álmodozókat éppen álmodozásukból kigyógyítani? Nem tudom – az viszont biztos, hogy Sirokai költészetének sajátja: látni és láttatni mindazt, ami elvileg az összes többi érzékszerv érzékelésére volna bízva. Sirokai „látnok”, a szó rimbaud-i értelmében: „hosszú, roppant, meggondolt munkával összezavarja összes érzékeit”, s így jut el az ismeretlenig.
Sirokai Mátyás az immáron múlt időben említendő Telep csoport tagja (volt). Ez a tény – azon túl, hogy óvatosan feltételezni engedi egyes „telepes” jellemzők meglétét költészetében (már ha vannak ilyenek) – leginkább azért bír jelentőséggel, mert Sirokai Mátyás éppenséggel nem ezer szállal kötődik az irodalomhoz (vagy inkább az úgynevezett irodalmi élethez). Nem író, költő, drámaíró, műfordító és kritikus, „csak” költő, „polgári” foglalkozását tekintve pedig zenész; tehát a csoporthoz tartozás, az együttemlítődés talán nagyobb haszonnal járt esetében, mint azok esetében, akik irodalmi jelenlétüket többrétű tevékenységükkel könnyedebben biztosították.

Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy előbb-utóbb ne figyelt volna fel a közönség Sirokai Mátyás költészetére. S ha valaki egyszer felfedezte magának Sirokai hangját, valószínűleg nem felejti el egykönnyen. Magam 2007 telén láttam-hallottam Sirokai Mátyást először felolvasni, a Puskin utca egyik lapszámbemutatóján. Akkor elmondta, már összeállt első kötete, amelynek a Gyógyfürdő álmodozóknak címet szánja. A borító is megvan: egy fotó, amely vizet ábrázol – és látszik, hogy hideg. Javíthatatlan álmodozóként ez a mondat hidegzuhanyként ért – de (talán éppen ezért) kíváncsian vártam a Gyógyfürdőre. Hogy a végül Pohárutca címen 2008-ban megjelent kötetnek sikerül-e az álmodozókat éppen álmodozásukból kigyógyítani, nem tudom – az viszont biztos, hogy Sirokai költészetének éppen ez az egyik sajátja: látni és láttatni mindazt, ami elvileg az összes többi érzékszerv érzékelésére volna bízva. Sirokai „látnok”, a szó rimbaud-i értelmében: „hosszú, roppant, meggondolt munkával összezavarja összes érzékeit”, s így jut el az ismeretlenig. (Arthur Rimbaud: A látnok levelei, 1871)

Képei, melyek nemegyszer egyetlen szóvá – gyakran hapax legomenonná – sűrűsödnek, nem könnyen fejthetők meg, nem mindig egyértelmű, két jelenség között miféle hasonlóság, miféle érintkezés teremt kapcsolatot. (Ha pedig az, a sűrítettség mértéke hat megdöbbentően.)

Már a kötet- és a két cikluscím is enigmatikus (Pohárutca; Képkalapács, Ablakonálló). A kötetet nyitó Fémnövény című vers „fémnövényei” még megragadhatóak a képzelet számára (mindannyian láttunk már elhagyott telken rozsdálló gépeket). Ám már ez az első oldal jól példázza, milyen erővel bírnak e sűrítmények: az olvasó hirtelen újra érzékeli az egyébként hétköznapi „foghíjtelek” szóban rejlő költészetet is.

Hasonló példa a kontextus erejére a Téli dió című vers. A „varjúförgeteg” nem fog ki rajtunk, s az „üvegcipő”-vel kapcsolatban is inkább csak azt kérdeznénk, mit keres az ereszcsatornában. Ám a második mondat („Kamillafényben / egérkalitka, dió.”) már alattomosabban készíti elő a terepet a harmadik – szintén nominális – mondat számára: felidéződik egy egérfogó képe (holott még nem neveződött nevén). S hiába vetül a lírai kamillafény a harmadik mondatra („Diócsontok, egérfogó, dióbél.”), a „diócsontok”-nak köszönhetően a diót is csapdába esett létezőnek, sőt az egérfogóban halálát lelt testnek képzelhetjük. Vagyis, noha leghétköznapibb nyelvi tapasztalataink közé tartozik a tény, hogy a dió „csonthéjas”, illetve hogy fogyasztható része a „dióbél”, ez utóbbi, ártalmatlan szó szinte gusztustalanná, viszolyogtatóvá válik.

Sirokai költészetének tájai, amelyekre nemegyszer ablakon át látni (pl.: „Az ablakra tapadt. Ugyanaz a táj úszik velünk, / mióta elhagytuk a várost” (Sztalker); „Ülök szemben az ablakkal, / és nem látok ki magamon.” (Origó)), amolyan Isten és ember elhagyta tájak. Utóbbi nyomai észrevehetők: fémnövények, finomító, rádiók, autók és autóbontó, gépek jelzik néhai jelenlétét (s még a nap is „mint egy másológép / fénycsíkja” pásztázza végig a kertet (Lécek között)). Előbbi – ellentétben mondjuk a Győrffy-lírával, amelyben a táj lényegének verbális megragadása egyszersmind Isten megszólításának gesztusa – nem tematizálódik. (Az Altorjai-dűlő című vers első mondata akár egy Győrffy-vers indítása is lehetne: „Tekerünk fel a dűlőúton / hullott-vadalma-szag a domboldal felől” – a folytatás azonban egészen más irányt vesz.)

A Sirokai által festett tájak-látványok színekben gazdagok, fényben úsznak. A színek jelenlétét a Judit megfesti…-sorozat önmagában biztosítja, hiszen ennek az alcímként funkcionáló mondatnak minden estben egy-egy szín a tárgya. (Lásd a Kéreg, a Téli dió, a Novemberi paradicsom és a Szilvaíz című versek alcímét: Judit megfesti a szürkét, a fehéret, a pirosat, a kéket.) De a Lécek között (közül) is „fénylyuggatta lombok foltjai”-ra látni; Két megálló közt is „végtelen apróságok fénye” villan; egy „mozi-hasonlatban” (Op.) „hátulról jön a fény”; van vers, amelyben „sugárzik az összes sötét részlet” (Sötét részlet); de Sirokai észrevette-veszi azt is, ha „a tetőkön tombolt a fény” (A város körmei), vagy ha „fényt pergetnek a küllők” (Az Altorjai-dűlő).

Természetesen a színek mellett fontos szerepet töltenek be a hangok is. Azonban – noha Sirokai ütőhangszer szakon végzett – nem rímes-ritmusos csengés-bongás formájában kapnak főszerepet lírájában, hanem mint az érzékelt világ bizonyos elemei a meggondolt munkával összezavarni való érzékszervek számára. A kötet „távoli kürtszó”-val indít, „kicsit recseg / mintha omlás szűrődne / át egy másik adóról” (Fémnövény). Ugyanitt: „Elhallgat, / aztán magára talál a rádió.” „Gamelán zene szólt a falakból.” A Bál című vers is tele van akusztikus tapasztalattal („Mintha egy zongora hasa alatt / ébrednék”; „szólnak a lábosok”; „hangvihar”; „Hallottam / milyen az, mikor minden szekrény / hang-.” – s a teljesség igénye nélkül egy utolsó példa innen: „jönnek a hősugárzó / hangján köszöngetők”.) A Lécek közöttben „bicikli kattog”; a Sötét részletben „egy áthalogatott / nap zúgó csendje”, és még sorolhatnánk.

A verseknek több ízben témájuk maga az írás. Kockázatos tematika, hiszen a „Miért, mit szeretnél?” kérdésre adott válasz: „”Írni, de nincs miről” (99) a mondanivaló hiányának gyanújába keverheti a szerzőt. A Vadászles című versben, amely egyfajta eredetmondaként látszik működni („Így szól a kórházkerti monda”) a kiírás és a kiirtás közti hasonlóságot poentírozza. A kép (te, / aki a vállamon ülsz”) Nemes Nagy Ágnes Madár című versét idézi („Egy madár ül a vállamon, / ki együtt született velem.”). Ám míg a Nemes Nagy-féle zárlat elmélyíti az addigiakat („Ha elröpülne egy napon, /mostmár eldőlnék nélküle.”), addig a Sirokai-féle csattanó („téged ezzel / kiírtalak”) ezzel ellentétes hatást látszik elérni.

A Népszínház utca felett című versben egy ház fogalmazódik meg – szó szerint –: „Házunkban átlagos szavak laknak”, „függőfolyosók laknak és kapuszárnyak, udvarok”, „gyönyörű szavak laknak”, és ezek között, sőt ezeket írja a vers beszélője, „hogy írhassak / huzatban, nyitott ablaknál – a bukás felett, / miközben minden mást elengedek”. De az egyik legszebb „írásos” példa talán a Nyomkereső című vers emlékei közül felbukkanó jelenet, amelyben a pénzfeldobás szokásos gesztusa az írás szó kétértelműségének következtében mintegy vallomássá lényegül át: „mikor kézfejére csapva kérdezi nevetve / fej, vagy írás, suttoghassam remegve, / csak legyen írás, írás, írás, írás”.

Ugyanezt a verset mint a gyermekkort feldolgozó darabok egyikét is citálhatnánk. Sirokainál ugyanis találunk Zelk Zoltán-prafrázist (Este jó), az eredeti verset alaposan kiforgatva –; másutt „ezerkilencszáznoylcvankét év kisfia” mint „jobbik én” bukkan fel (Sötét részlet), s egyáltalán, a gyermekkor mint nem annyira régmúlt, illetve mint a jelenre meghatározóan kiható tényező fel-felbukkan a kötetben.

Nemcsak ezért, de igaznak tűnik a Pollágh Péter írta fülszöveg megállapítása: „Sirokai tud mosolyogni. Van benne szeretet.” S hogy „egy új akcentus” volna? Új nyelvnek nevezni talán valóban túlzás lenne, de új hangnak – ahogyan e recenzió elején is tettem – nem. És ez a hang: meleg.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Tamás Zsuzsa --


További írások a rovatból

irodalom

Történelemleckék és egyéb történetek Történelemleckék és egyéb történetek
Margó 2019 – Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Nádas Péter: Leni sír, Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak és Kukorelly Endre: CéCéCéPé
irodalom

Záróakkord Záróakkord
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 7. nap
irodalom

Elég gazdagok már nem leszünk sosem Elég gazdagok már nem leszünk sosem
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 4. nap
A PesText fesztivál programjai a PIM-ben

Más művészeti ágakról

Interjú a FOMO című film rendezőjével, Hartung Attilával
Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz
Oliver Scherz: Mentsük meg Matildát! Pozsonyi Pagony, 2019.
színház

Megtisztulás elvitelre Megtisztulás elvitelre
Ábel Stella Psyché-interpretációja. Monodráma, ami szó szerint a székhez szegez


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés