bezár
 

film

2009. 11. 15.
Noé bárkái
Roland Emmerich: 2012
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Noé bárkái Úgy tűnik, Hollywoodban még mindig a német származású rendezők felelősek a katasztrófafilmekért, hiszen az elmúlt években Wolfgang Petersen Poseidonja mellett Roland Emmerich főképp New York-ot pusztító alkotásai (A függetlenség napja, Godzilla, Holnapután) gondoskodtak a látványos trükkök, menekülő emberek és felszínes történetek felvonultatásáról.

Emmerich bizarr vonzódása a rombolás bemutatásához cseppet sem enyhült, és legújabb, nagyszabású művével nemcsak tovább gazdagítja katasztrófafilmes repertoárját, hanem megmutatja, hogy már a New Yorkon kívüli metropoliszokat is előszeretettel teszi a földdel egyenlővé.

Nincs sok ideje az emberiségnek, a visszaszámlálás megkezdődött. A világvége hamarosan bekövetkezik, legalábbis Roland Emmerich filmje szerint, amelynek valóságalapja (a maja naptár 2012-re datálja az apokalipszist) erősen megkérdőjelezhető, viszont kísérlete az egyre hanyatló katasztrófa zsáner feltámasztására borítékolható. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a stuttgarti születésű direktor minden eddigi filmjénél grandiózusabb (nem mintha a Holnapután esetében hiányérzet merült volna fel pusztítás terén), az egész világot szó szerint megrengető alkotással rukkol elő, melyben gyakorlatilag összesűríti valamennyi korábbi katasztrófafilm természeti csapásait. Láthatunk erős földrengéseket, hatalmas vulkánkitörést, a hajós jelenettel utalást a műfaj klasszikusaira (A Poszeidon katasztrófa), és természetesen újra találkozhatunk a rendező kedvelt fogásaival is, így a kisember hőssé válásával, a civilizáció pusztulásával és az emberiség valamint a művészetek, a kultúra megmentésével.
Tájkép földrengés után - 2012

Emmerich sokadik alkalommal tér vissza kedvelt műfajához, és ennek megfelelően be is tartja annak szabályait, néhol azonban egy kicsit módosít rajtuk. Az események több szálon, sőt több földrészen kezdődnek párhuzamosan, a szereplők már megjósolják az apokalipszis eljövetelét. A prognózis beigazolódik, emberek milliói vesznek oda, hőseinknek menekülniük kell. A 2012-ben szinte percre kiszámítva váltakoznak a katasztrófák és az embersorsok jelenetei. A hetvenes évek katasztrófafilmjei gyakran az utóbbira helyezték a hangsúlyt, a kilencvenes évek óta egyértelműen a látvány dominál. Emmerich látszólag mindkettőt egyszerre akarta belehelyezni művébe, és talán ennek tudható be a film majd két és fél órásra nyúlt, idővel fárasztó hosszúsága. Ahogy az eddigi filmekben, a katasztrófák most is nagyvárosokat érintenek, és rombolják azok híres (jelen esetben főképp keresztény) szimbólumait - New York-ot, Emmerich-nél szokatlanul, ezúttal mellőzve. Az embereket, pontosabban a nézőket pedig önzetlenségre, összefogásra szólítja fel, aminek a filmbéli amerikai-orosz együttműködés az ékes, ám nevetséges bizonyítéka a több mint húsz évvel ezelőtt lezárult hidegháború után.
John Cusak - 2012

A műfaj pontos követésén kívül Emmerich némi változtatást is megenged magának. A katasztrófafilmek egyik legismertebb karaktere az a hős, aki már előre, és még időben figyelmeztet a csapásra, de a felettesek, politikusok saját önös érdekeik miatt nem hallgatnak rá, ám ezért később a saját életükkel fizetnek. Jelen film egyik hőse, a geológus Adrian egy társa segítségével ugyan felfigyel a baljós előjelekre, de információi tévesnek bizonyulnak, mert a katasztrófa korábban következik be, mint ahogyan számította. A kormány figyelembe veszi a jóslatot, ám ahelyett, hogy annak megakadályozására törekedne (mint a korábbi filmekben, például az Armageddonban vagy A magban tették), inkább beletörődik az elkerülhetetlenbe, és titokban azt tervezi, hogy hajókon mentik meg az embereket. Az Emmerichre korábban nem jellemző társadalomkritika ezen a ponton kap szerepet, hiszen a menekülés terve kizárólag a gazdagokat és a politikusokat érinti, az egyszerű embereket (akik kormányuk hallgatása miatt csak a végzetes napon szereznek tudomást mindenről) hátrahagyják. Kivételes lelkiismerete az olasz elnökön kívül az amerikainak van, akit az alkotók korábbi történelmi vezetőikről (Thomas Wilson) neveztek el, és aki most a Fehér Ház irodája után egyenesen a vég óráit váró nép közé vegyül.   


Újításaival Emmerich sajnos nem sok frissességet visz filmjébe, hiszen a túlzottan érzelmes családi jelenetek (amelyek konfliktusa a katasztrófának köszönhetően helyreáll), a felesleges szálak, a mosolyogtató pusztítások (szemtanúi lehetünk annak, hogy a John F. Kennedy anyahajó miként sodorja el a Fehér Házat), és ordító hibák (például, miért fújják le a londoni olimpiát, mikor a jóslat szerint decemberben jön el a katasztrófa, vagy a másfél kilométer magas hullámok hogyan terítik be a nyolcezer méter magas hegyeket) uralják történetét. Persze szükségtelen ezeket észrevenni, amikor a néző tisztában van azzal, hogy az ilyen típusú filmeknél a hitelesség a legutolsó szempont, mégis rosszul hatnak.

2012 

Vajon Emmerich sikerrel fordul újra a katasztrófa műfajához? Ez legalább annyira kétséges, mint a címbeli évre jósolt katasztrófák bekövetkezése. A maják jóslata tulajdonképpen csak ürügy volt egy újabb szuperprodukcióhoz, a filmben alig pár mondatot szentelnek neki. A katasztrófák rendkívül látványosak, részletgazdagok, de egy film túl kevés valamennyi egybegyúrásához, viszont elegendő a globális felmelegedést követően (Holnapután) egy újabb üzenet közvetítéséhez. Vajon Emmerich mindezek után ott folytatja, ahol abbahagyta, vagy netán visszatér a kezdetekhez, ahogy azt előző filmjében, az I.e. 10 000-ben tette? Utóbbira több oka lenne, tekintve, hogy a 2012 zárójelenetében (ahogy a Deep Impact-ben is) az embereket és állatokat több hajóra terelik, amelyek útban vannak Afrika – az ősi földrész – szárazon maradt területeire.

Három év múlva erre is biztosan választ fogunk kapni.    

2012
Színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai filmdráma, 158 perc, 2009.
16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Rendező: Roland Emmerich
Forgatókönyvíró: Roland Emmerich, Harald Kloser
Operatőr: Dean Semler
Vágó: David Brenner, Peter S. Elliot
Szereplők: John Cusack (Jackson Curtis), Thandie Newton (Laura Wilson), Amanda Peet (Kate), Oliver Platt (Carl Anheuser), Woody Harrelson, Danny Glover (Wilson elnök)
Bemutató dátuma: 2009. november 12.
Forgalmazó: Intercom

nyomtat

Szerzők

-- Zalán Márk --


További írások a rovatból

Tudósítás Lichter Péter Soderbergh-monográfiájának bemutatójáról
Az HBO MAX Latin-Amerika készít filmet a denevéremberről
Daniel Kwan – Daniel Scheinert: Minden, mindenhol, mindenkor
Richard Linklater: Apollo–10,5: Űrkorszaki gyerekkor

Más művészeti ágakról

A Poszthumanizmus és... sorozat újabb eseménye
színház

Mary Shelley - Nick Dear Frankensteinje a Budapest Bábszínházban
Szex.Újra.El. az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés