A kiállítás bejáratánál Boncza Berta, azaz Csinszka portréjának hatalmas mása fogadja a látogatót. A nyomat egy Ady vers (Őrizem a szemed) szövegének és egy Márffy portré (Csinszka – Krenczler Éva emlékére) vizuális formanyelvének addíciójából adódik. A koncepciót visszatérően tagolják az ilyen nyelvileg is olvashatóvá tett képek, bár a kiállításon belül ezek már inkább fotóalapúak, nem pedig az előbbihez hasonló festmény reprók technikailag manipulált nyomatai.

Ez a képi és szöveges adatokat egymásba játszó intermediális bravúr a befogadást nagyban segíthetné is, ha az épp ábrázolt személyekhez kapcsolódó írásrészletekkel találkoznánk a képeken, azonban a forrásszöveg itt minden esetben azonos, így a technika nyújtotta lehetőség igazából kiaknázatlan marad. Ady Őrizem a szemed című versének szavai ismétlődnek minden óriásnyomaton, amit egy sötét kis hangos helyiségben meg is hallgathatunk. Czigány Dezső Adyról készült szénportréja és a költő halotti maszkja mellett pedig a temetés videofelvételeit nézhetik végig, akik szeretnék megtudni, hol végződik az „egyik”, és honnan indul a „másik” Csinszka élete.

A második sötét kis térbe sétálva A másnapok kifutója című verset hallgathatjuk meg újra és újra Babits Mihálytól, de csak miután megnéztük Rippl-Rónai József és Csinszka róla készült portréit. Előbbi egy közismert, irodalomkönyveket díszítő olajkép, utóbbi apró kísérlet csupán, a lány kiállításon látható vázlatai közül mégis a legjelentékenyebb és legkidolgozottabb közülük. A megözvegyült Adyné csak 25 éves, két hónappal férje halála után feltámad benne a Babits iránti érdeklődés, a vele való ismerkedés vágya. A férfi is vonzódik a lányhoz, de valószínűleg nem tartja ésszerűnek, hogy megboldogult pályatársa egykori múzsájára építse érzelmi életét, aztán viszont sérelemként éli meg, mikor a lány – ráébredve, hogy mellette nem lesz múzsává – más préda után néz. Rockenbauer Zoltán, a kiállítás kurátora úgy véli, hogy ebből a sikertelen szerelemből menekülnek aztán mindketten egy-egy érzelmi biztonsággal kecsegtető házasságba. Csinszka Márffy Ödön felesége lesz 1920 nyarán, Babits pedig elkeseredett lépésre szánja el magát: feleségül veszi Szabó Lőrinc korábbi menyasszonyát, Török Sophiet.

A labirintusszerűen végigjárható térben korszakonként és témánkét elrendezett képi egységekre bukkanunk, amelyek nem mindig különülnek el a környező képektől. Többnyire téma szerint elrendezve, de a koncepció szempontjából néhol egészen esetlegesen látjuk egymás után Márffy Csinszkáról készült portréit, művészi önarcképeit, a feleségről készült aktábrázolásait, majd csendéleteit, tájképeit, életképeit és így tovább. Sok minden van itt a Nyolcak festőcsoport egykori tagjától, a tárlat szervezőerejét mégis Boncza Berta alakja adja – ahogy a kiállítás címe is jelzi –, a tőle származó, vagy rá vonatkozó sorok a falakon, a vitrinek mögött látható ereklyék, a róla készített expresszív festmények, és a szellemi vérkeringésbe való bekerülésre tett kísérletfoszlányok maradványai.

Az általa írt leveleken a sorok alatti firkák, skiccek, és a harmadik hangos szobában hallható versike (Egy szép órában kedvesem) mind azt mutatják, hogy nem volt egészen tehetségtelen, de kirívóan tehetséges sem. Nem is művészi kísérleteinek ürügyén kell, hogy érdekes legyen nekünk, sokkal inkább inspiratív, tudatosan felépített személyisége miatt, amellyel behálózta a számára érdekesnek látszó tehetségeket, és hát be kell valljuk, második házassága után sem tudott szabadulni ettől a szenvedélyétől. Nélküle hazai irodalmunk és képzőművészetünk bizonyára számtalan remekművel lenne szegényebb.

A tárlat elsődleges érdeme az, hogy Csinszka alakjával létjogot talál az irodalomés a képzőművészet értékeinek és eredményeinek összekapcsolására, amire hazánkban viszonylag kevés példa volt eddig. Másrészt a kiállított tárgyak, a szövegrészletek és a képek „olvasása” lehetőséget teremt egy olyan narratíva felépítésére is, amelyben úgy tűnik, hogy Csinszka Márffy mellett megtalálta azt a talán középszerűnek ható, szélsőségmentes, de annál inkább biztonságos, idilli környezetet, amelynek – múzsaként – nélkülözhetetlen részévé vált.