bezár
 

színház

2010. 04. 30.
Hol a tragédia?
Az istenek alkonya Valenciából a 3saton
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Legyen benne zene, költészet, színház és… – Még mi legyen benne, Richard? – Nem is tudom. Talán film. Lehet, hogy nem egészen így zajlott Wagner összművészeti törekvése, de hogy a XXI. században a filmes technika aligha maradhat el A nibelung gyűrűjéből, azt immáron több előadás is bizonyítja. Így a valenciai Az istenek alkonya is, amit 3sat tévécsatornán láthattunk.
A háttérben tehát filmes effektek, tűz meg füst meg víz, vagy épp buborékok jönnek-mennek, vagy a világűr tátong. Legyinthetnénk, hogy kamerával könnyű mindent megoldani. És egyébként is mi az, hogy a mozgókép szinte csak háttérként funkcionál, csak illusztrál? Semmi értelmezés? Semmi plusz? De nem legyintünk, mert jól látjuk, mi folyik itt a Rajnán és a véren kívül. Monumentális opera túlmonumentalizált előadása ez. A filmes gesztus hasonlít a Budapesti Wagner-napok 2006 óta látható Ring-megoldásához, helyenként maguk a képek is kísértetiesen hasonlítanak. Mégis teljesen másként értelmezhető a megoldás. Lágymányosnál a kicsinyítést segíti, hétköznapivá teszi a mítoszt, Valenciában a nagyságot túlozza el, hogy az egész monumentalitásnak és megalomániának röhejes mivoltát mutassa meg.
Galaxis
A La Fura dels Baus spanyol társulatnak nem ez az első filmet felhasználó munkája, sőt operából is a többedik. 2007-ben vitték színre A Rajna kincsét, és 2009-ben jutottak el a Tetralógia végére. Nem mellesleg 1979-ben alakult a társulat, utcaszínházként kezdték – repertoárjuk máig sokszínű. Nem csoda, hogy vissza tudják adni Carlus Padrissa rendezésében azt a sok mindent, ami Wagner zenéjében hallható. Színpadképük mondhatni a zene leképezése. Az előadás a barokk hagyománytól a sci-fiig, amit lehet, felhasznál, így nem átallja felhívni figyelmünket arra sem, hogy helyenként mennyire operett, helyenként mennyire filmzene, amit hallunk. Zubin Mehta kemény, precíz irányítása is ezt mutatja. A színesség, sokféleség mély tragédiával indul. Először nagyon sötéten láttat-hallat, a Nornák jelenetében még a varázslatos hárfahang sem igazán hallatszik. Nincs itt semmi Walt Disney, csakis a szomorú „valóság”.
Csónak repteti Brünnhildét
A komolyra vett zenei megvalósításhoz igazítják tehát a borzasztóan hagyományos, ahol csak lehet, patetikus énekesi-színészi előadásmódot. Különösen az első felvonásban lehet. Utána elszabadulnak a cinizált gesztusok. És gépezetek, űrhajószerűségek röptetik a szereplőket, no meg robotcsónak a rajnai úton. Itt már nehéz a komolyság. Ráadásul Siegfried kardja kilóg öltönyéből, Hagen meg pisztollyal lövi le a nagyon kisember Gunthert. Ez utóbbinak nincs jó hangja. Talán ez az egy, ami nincs, egyébként minden van.
 
Siegfried, Lance Ryan például mint egy kaméleon. Hogy milyen az alakja és a hangja, attól függ, hogy a helyzet épp hogyan kívánja meg. Amolyan nagy egyéniség. Nagyon csúnya az első megszólalása, nagyon ordenáré. Nincs minden rendben Brünnhildével? Vagy mi a probléma? A Gibichungok világába érkezve azonnal átkaméleonizálódik, öltöny, szemüveg, japán jen jel. Mert abban a bölcsen számító sci-fi világban, (magyarul tu-fa ugyebár) potyognak a jen és euró jelek, néhányukon névtábla, hogy azért tudjuk, ebben a tu-fahivatalban kivel állunk szemben, ahol lesik a hasznot, a gyűrűt. Ledes gyűrű, inkább ujjglória, hatalmas, világít, tiszta vicc. Hagent jól ismerjük a Müpából is, Salminen énekli tragikus átéléssel, számítással, itt a gyűrű végső elvesztése is szokatlanul hangsúlyos, hosszas gyermeki kapálózást láthatunk a végén. Szóval inkább hang, mint súlyos. Fölötte Alberich mint saját rémálma lóg, súlyos gondolatként nehezedik Hagenre, keményen szól a zenekar is.
Gunther Brünnhildénél
S nem csak Alberich lóg: a Nornák, a Sellők, Siegfried is, Gutrune (Elisabete Matos) pedig egy felfüggesztett kis földgömb belsejében él. Ő igazi nő, és nagyon szép hangjával párja érzelmileg is Brünnhildének (Jennifer Wilson), tragédiájuk egyformán kidolgozott. Gutrune a Föld belsejében, Brünnhilde Siegfrieddel a Föld hátán lakik, a Gibichungok meg űrvilágban rendezték be birodalmukat. Megjelenik az egész világ kívülről-belülről. Lógatva, reptetve vagy vetítve.

Az előadás monumentalitása és kidolgozottsága, csodálatos megvalósítása ellenére felmerül a kérdés, beindul a Norna-jóslási kedv: meddig fog ez még nekünk tetszeni? Többedik vetítős opera- és Ring-előadás ez az utóbbi néhány évben. Itthon tetszett, mert ötletesnek bizonyult, mert a zenei megvalósítást szolgálta, sokféle céllal használták, kiegészítette a félig-szcenírt. Valenciából is tetszik, mert szép, mert segíti az abszurdságig túlzást. Említsük meg, mert valós játék és vetített kép gyönyörű össszefonódása, mikor a halott Siegfried valós koporsóját befutja a vetített vízinövény. Vagy Norna-fonal, kinek mi. Csak nehogy elharapózzon a film az operában l’art pour l’art.
A vég
Egy szó, mint száz, egyelőre itt az istenek alkonya. Az akrobatafigurák alkotta óriási gömb széthullik, legyen az a Walhalla vagy a világ maga. Loge még vidáman begurul, persze, hogy járművön, tesz egy „én megmondtam, hogy így jártok” gesztust. Elnéző mosoly. Hol a tragédia?

Richard Wagner: Az istenek alkonya

Siegfried: Lance Ryan
Gunther: Ralf Lukas
Alberich: Franz-Josef Kapellmann
Hagen: Matti Salminen
Brünnhilde: Jennifer Wilson
Gutrune: Elisabete Matos
Waltraute: Catherine Wyn-Rogers
First Norn: Daniela Denschlag
Second Norn: Pilar Vázquez
Third Norn: Eugenia Bethencourt
Woglinde: Silvia Vázquez
Wellgunde: Ann-Katrin Naidu
Flosshilde: Marina Prudenskaja

Kórus: Cor de la Generalitat Valenciana
Zenekar: Orquestra de la Comunitat Valenciana

Karmester: Zubin Mehta
Rendező: Carlus Padrissa

La Fura dels Baus

Bemutató: Palau de les Arts "Reina Sofia"
Valencia, Spanyolország 2009.

3sat, 2010. február 27. 
nyomtat

Szerzők

-- Mátrai Diána Eszter --

Budapesten születtem, itt végeztem angol, magyar és színházi dramaturg szakot. 2008 óta vezetem a prae.hu színházi rovatát. Szeretem Mozartot, Shakespeare-t, a somlói galuskát és a világbékét. S hogy magamról is mondjak pár szót: távol áll tőlem az önirónia.


További írások a rovatból

A Hegedüs a háztetőn a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban
színház

Tarnóczi Jakab Rekviem című darabja a Katona József Színázban
Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Az Alföld 2026. augusztusi számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 31. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés