bezár
 

film

2010. 05. 03.
Rembrandt szeme – 3. rész
A rembrandti fénygondolkodás és alkotástechnika felelevenítése Peter Greenaway Éjjeli őrjárat című filmjében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rembrandt az Éjjeli őrjáratban egy több apró "festékdarabból" összekomponált utat jár be, és miközben a festészet technikai és elméleti lehetőségeit kutatja, az út végén felnyílik szeme a nőre, aki kiemeli őt a sötétségből, a vakságból. (Az első rész itt, a második rész itt olvasható.)

Rembrandt életét három nő öleli körül a filmben, akik meglepő szimultenaitással vonulnak végig a művész életének különböző szakaszain, holott a valóságban nem lehettek egyszerre jelen a festő környezetében. A film és a színpadi darab szépen érzékelteti ugyan mindhárom nő, Saskia, Geertje és Hendrickje szerepét és a hozzájuk tartozó életszakaszt, az idősíkok azonban óhatatlanul összefolynak Rembrandt olvasztótégely-szerű baldachinos ágya körül. A házasság, a szenvedély és a tiszta szerelem jelképei e három nőalakban megtestesülve uralják a festő mindennapjait, és egyben magánéleti dimenzióval, személyes hanggal egészítik ki az Éjjeli őrjárat kriminalisztikai és esztétikai vonásai.
 

prae.hu


Peter Greenaway: Éjjeli őrjárat

 

A vakok „színlátása”

Ha a nőábrázolás tekintetében összevetjük a Rembrandt tükrét és az Éjjeli őrjáratot, szembetűnő, hogy míg a színpadon Saskia kapja a legrangosabb szerepet és Hendrickje passzív alakként funkcionál, addig a filmvásznon az egyszerű szobalány szépen-lassan átveszi a módos feleség elsődleges rendeltetését, mind érzelmileg, mind pedig intellektuális tekintetben. Geertje kurvaságának konzisztenciáját tulajdonképpen csak árnyalja a film, lényegileg azonban nem tesz hozzá a szoptatós dajka életfeladatához, mert a rembrandti gondolatok kifejtésének kérdése a festő nemesebb szeretői között dől el. A színdarab nem pályázik ilyen babérokra, így Saskia alakjának ottani kidomborítása elsősorban a magánéletben betöltött főszerepre épül, a filmben azonban érzelmi és intellektuális fölény is jár Hendrickjének.
 


Peter Greenaway: Éjjeli őrjárat
 

Az első jelenet dominánsan fekete-fehér fényei után a színek melegségben gazdag párája kezd beömleni a film színpadias terébe, és ezek a virágként kinyíló, kellemesen sárgás-narancsos fények talán nem véletlenül érkeznek együtt a vörös hajzuhatagot viselő Hendrickjével, aki a három női archetípus közül elsőként jelenik meg a vásznon, és utolsóként is ő fogja majd uralni a filmkockákat. Greenaway rögvest a látott és érzékelt színvilággal kapcsolatos diskurzusba bocsátja főhősét a szobalánnyal, és teszi mindezt olyan módon, hogy a férfi-nő szópárbajba ismét beleszövi a vakság gondolatát. Vajon hogyan érzékeli egy vak a piros és a sárga fényt? Greenaway a tapintás érzékterületéhez tartozó kifejezésekkel definiálja a színeket, akárcsak Rembrandt, hisz főhősei meleg, tapintható, sűrű színként írják le a pirosat és lágy, mozgásban lévő, folyékony színnek a sárgát, miközben vizuális ingereken keresztül is megtapasztalhatjuk az ablakon beáradó színes fényeket. Rembrandt és Hendrickje játékos „színtana” a valódi Rembrandt tapintáskultuszához kalauzolja a nézőt.
 


Peter Greenaway: Éjjeli őrjárat



A megérintett látvány

A látás tapintás tehát a rembrandti művészetben, és ezt igyekszik alátámasztani Greenaway is. A festő, aki szembehelyezkedik a holland kortársak túlzottan vizuális alapokra épülő tudáskoncepciójával – avagy azzal, hogy a világ az intenzív vizuális megfigyelés útján ismerhető meg leginkább –, művészetével amellett foglal állást, hogy a tapintás bensőségesebb percepciós tevékenység, mint a távolságtartó látás. Rembrandt érintései legbensőségesebben talán a Tékozló fiú vásznán valósulnak meg, Greenaway legszebb taktilis kontaktusa pedig Rembrandt és Hendrickje felszín alatt lappangó szerelme nyomán bontakozik ki.
 


Peter Greenaway: Éjjeli őrjárat
 

Látványos közelikkel, minden intimitást átlépő módon lehetünk tanúi kétszer is a film folyamán annak, ahogy Hendrickje lenyalja Rembrandt szemét, mikor az retteg a sötétségtől, és éppen a fikcionált vakság állapotában van. Az egyszerre bizarr és mélyen érzelmes testi közelség a nézőt is magához rántja a közelik segítségével, így szinte mi magunk is megtapasztaljuk, átélhetjük a nyelv (és a kéz) érintésének gyógyító erejét. Hendrickje, a nő, aki megvált, a nő, akit a férfi és a művész szeret, aki megment a vakságtól és felemel a fényre, e naturális, ízérzékkel összekötött aktusával analogikus viszonyba kerül a Rembrandt-képek biblikus alakjaival, biblikus érintéseivel. A szolgálólány olyan módon hozza el a világosságot a festő számára az érintés gesztusaival és csöndes jelenlétével, miként Rembrandt emeli fényre a sötétségből kibontakozó alakokat festményein a chiaroscuro segítségével.
 


Peter Greenaway: Éjjeli őrjárat
 

Rembrandt a film végére a szemléléstől a látásig jut el, köszönhetően Hendrickje miszticizált alakjának. A szent küldetés helyett a festő a magánéletet választja, szeme megnyílik a „csodára” – avagy Hendrickjére –, és harminc év múltán képes végre meglátni a nőt, így emiatt sem vár rá olyan pusztulás, mint amit küldetéssel bíró elődei szenvedtek el, hiszen a való életre vonatkoztatva megszűnik a festő vaksága.

Rembrandt voltaképpen elődje, a rajzoló „bűnét”, a végletes objektivitás mindenen átgázoló hajszolását írja felül, és ha ez nem is oldja meg a korábban felvetett, vizualitással kapcsolatos problémákat – már ha egyáltalán megválaszolhatóak ezek a kérdések –, felkínálja a magánéleti boldogság alternatíváját a művész számára.

 

 

 

 


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Bükki Linda --


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Csáki László: Kék Pelikan

Más művészeti ágakról

A városarcheológia szervetlen fossziliája
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Városmajorban
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés