bezár
 

irodalom

2010. 07. 07.
Rövid, de nem tömör
Anna Gavalda: Kis kiruccanás. Magvető, 2010, 156 oldal, 2490 Ft, fordította: Tótfalusi Ágnes
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rövid, de nem tömör Az idei Könyvhétre megjelent a népszerű, francia szerző, Anna Gavalda újabb regénye nem más, mint négy testvér, egy zsémbes sógorasszony, egy ellógott esküvő és a régen elmúlt gyerekkor keserédes, de már-már súlytalanul könnyed története. A kötet meglepően rövid az írónő eddigi regényeihez képest, ám a terjedelem ezúttal sem társul a „mondanivaló” tömörségével.

A helyenként elnagyolt, impresszionista vízióként lebegő találkozás-történetből, máskor a testvérek közös múltját felidézni hivatott történetfoszlányokból ugyan összeáll egy, a kauzalitás törvényének tökéletesen megfelelő, bizonyos értelemben pedig egyenesen hétköznapi eseménysor, az olvasónak mégis könnyen az a kellemetlen érzése támadhat, hogy a kisregényforma talán nem megfelelő e történet számára. Mintha a szerző rendre túlírná saját műveit: kisregény helyett nagyregényben gondolkozik és talán azért, mert szeret a kelleténél hosszabban elidőzni szereplőinek lebegő-elmosódó, mégis sajátosan otthonos világában most kisregényben bontja ki mindazt, amit akár a novella műfaja is tökéletesen, sőt, megkockáztatom, összefogottabban közvetíthetne.

 

A Kis kiruccanás az írónő korábbi munkáitól eltérően mintha nem is annyira az elbeszélt, konkrét eseményekről, sokkal inkább ennek a bensőséges, testvéri szövetségtől és közös múlttól otthonos világ illúziójának a felidézéséről, és e barátságos-biztonságos univerzum fenntartásának lehetetlenségéről szólna. Mintha a kiruccanás hangulata dominálna, nem pedig annak résztvevői, vagy az együtt töltött idő alatt szerzett élmények.


Talán ezért lehetséges, hogy miközben Gavalda a tőle megszokott humorral és iróniával ábrázolja minden esendőségük ellenére is rendkívül szerethető figuráit, a főszereplő testvérek alakjának megrajzolása során (is) saját csapdájába esik.

 

Az írónő szereplői ugyanis a sorozatos múltidézés, a folyamatos (ön)elemzés ellenére sem válnak valódi karakterekké. Hiába tudunk meg róluk – látszólag – egyre többet, a regény végére is megmaradnak vázlatosan kidolgozott, elmosódó figurákként. És talán mindez nem is lenne olyan szembeszökő az olvasó számára, ha Gavalda nem leplezné le magát önként, ámde önkéntelenül egyik mellékszereplője, a legidősebb báty feleségének, Carine-nek bemutatása közepette. Carine, a jellem- és helyzetkomikum eszközeivel ábrázolt, rendmániás, túlbuzgó és tudálékos feleség ugyanis az egyetlen olyan személy a történetben, aki határozott, aurával rendelkező, valódi személyiségként nyilvánul meg.  Akinek arca, kisugárzása, feledhetetlen karaktere van – ha e karakter mégoly’ ellenszenves is.

 

A Kis kiruccanás halványan emlékeztet a Salinger-féle Glass-család történetére – legalábbis, ami a testvéri kötelékek és családon belüli viszonyok bonyolult és sokszor ambivalens természetének tematizálását illeti. Kilenc történet című novelláskötetének 1953-as megjelenése óta Salinger számos kisregényében foglalkozott a Glass-testvérek sorsával, különös tekintettel a legidősebb fiútestvér, Seymour rejtélyes karakterére és érthetetlen öngyilkosságára. A Glass-testvérek zárt, „bennfentes” világa, és minden, a testvérekkel kapcsolatos hétköznapi esemény voltaképpen Seymour már-már mitizált alakja által vált különlegessé: Seymour hiánya, vagy a Seymourra való emlékezés aktusa által.

Gavalda regényében kezdetben a legfiatalabb öcs, Vincent is afféle seymour-i, titokzatos, csak testvérei elbeszéléseiből-emlékezéseiből kibontakozó alak. Életkora, jelleme, valódi kiléte, és a távoli rokon esküvőjéről való távolmaradásának oka egy ideig ébren tartja az olvasó érdeklődését. Csakhamar kiderül azonban, hogy Vincent korántsem rejtélyes figura, indítékai mögött nem lappanganak misztikus okok. Noha egy kölcsön-kastély botcsinálta idegenvezetőjeként tengeti hétköznapjait, testvérei szemében mégis ő testesíti meg a gyermekkor elvesztett-irigyelt szabadságát. Nem több, és nem kevesebb ennél (mint ahogyan nővérei és bátyja sem): kedves, jópofa, gyermeki figura. Olyan, aki egy pillanatra mosolyt csal az arcunkra, ám a következő percben elfelejtjük.

 

És ahogyan a négy felnőtt testvér – éppen a regény E/1. személyű narrátoraként megjelenő Garance szaggatott emlékezése folytán – nem lényegül át kidolgozott, emlékezetes karakterré, úgy a néhány szóban összefoglalható történet (négy testvér vidéki kiruccanása és nosztalgiázása) sem válik cselekménnyé. Túl sok a múltra utaló gesztus, az elharapott mondat, a homályos emlék. A beavatottak beszédmódját imitáló elbeszélésmód végső soron a történetmesélés voltaképpeni célja ellen hat: a közös gyerekkort felidéző testvérek párbeszéde sokszor önkéntelenül is kirekeszti az olvasót abból a világból, amelyet bemutatni szándékozik. A szerző tehát ismét önmaga ellen dolgozik: egyfelől próbál cinkosság-hangulatot teremteni a testvérek gyermekkori emlékeinek történetbe emelése által, másfelől túl sokat szeretne belesűríteni a regény valós idejébe. A jelen eseményei közé minduntalan beszüremlenek a múlt kavargó képei – így nemcsak a jelen, hanem az elveszett édenként tételezett múlt is töredékes és meglehetősen zavaros marad.

 

Felbukkan Gavalda kedvelt, szinte minden művében visszatérő motívuma: az idilli, vidéki sokadalom, amely a Kis kiruccanásban egy falusi lagzi formájában ölt testet, és amely ezúttal is az elidegenedett, városi élet ellenpontja. Eközben azonban eldönthetetlen marad, vajon az emlékezésen kívül mi tétje van a kiruccanásnak? Mit nyernek, vagy éppen mit kockáztatnak szökésükkel a saját bevallásuk szerint is tétova, kevés önbizalommal, vitakészséggel és öntudattal rendelkező szereplők? Az olvasó zavarát tovább fokozza annak eldönthetetlensége, hogy a hősök szempontjából melyik a valódi kiruccanás:

Az esküvőről való elmenekülés?

A múltba az emlékek révén történő visszatérés?
Avagy a valóság – ez a sivár, szánalmas, kudarcokkal teli intermezzo – volt a kellemetlen kis kiruccanás? És vajon e kényszerű kiruccanás után a – még mindig saját gyerekkoruk boldogságába és biztonságába vágyó – testvérek jelképesen újra hazaérkeznek a múltba?


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Pelesek Dóra --


További írások a rovatból

Izsó Zita: Bekerített erdő, Scolar Kiadó, Budapest, 2022
Kun Árpád: a takarító férfi, Magvető kiadó, Budapest, 2022.
Nádas Péter: Rémtörténetek, Jelenkor kiadó, Budapest, 2022.

Más művészeti ágakról

A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Tornyai Péter válaszol
Andrej Losak Szétrombolt kapcsolatok című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Kiss Judit Ágnes: Zsálya hercegnő és a mélyvölgyi utazás


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés