A filmvászon számára misztikus terep a régészet, mely az évtizedek során néhol kalandos kincsvadászattá regényesedett. Az Indiana Jones, A smaragd románca és A Nílus gyöngye, a Múmia és a Tomb Raider mind olyan hősökkel vagy hősnőkkel dolgozik, akik nagy lelkesedéssel tárják fel a sivatag homokjában rejtőző katakombákat vagy éppen az egzotikus távol-keleti sírokat, templomokat. Az ilyen és ehhez hasonló „filmgyári ékköveknek” köszönhetően megszokhatta a nép, hogy aki a föld alatt kutat, annak fergeteges kalandokban lesz része, egzotikus vidékeken kóborol, valamint látványos képességekkel old meg minden útjába kerülő rejtélyt és győz le minden ellenlábast. A francia földön készült Adèle és a múmiák rejtélye jócskán kilóg a sorból, mert Luc Besson ezúttal is elszabadította féktelen fantáziáját.



Az tény, hogy Adèle Blanc-Sec (Louise Bourgoin), a feminista vonásokkal karikírozott „női Indiana Jones” vérbeli kalandfilm-hősnő: bájos, pimasz, franciás és megszállottan nyomoz Egyiptom buckái között és a Louvre zegzugos folyosóin, ráadásul írónő, aki ponyváival szórakoztatja a kalandéhes olvasóközönséget. Adèle azonban súlyos titkot őriz: személyes, tragikus indíttatásból szeretne egy évezredekkel ezelőtt meghalt, mumifikált orvost felébreszteni, akit egy egyiptomi kriptából tulajdonít el, hogy aztán tovább aszalja őt saját otthonában. Adèle személyes terébe lépve rögvest testet is ölt a személyét övező rejtély: a riporternő a húga miatt rabol halottakat, mert szeretné, ha meggyógyítaná őt Ramszesz fáraó nagy hírű orvosa, ugyanis évekkel ezelőtt, egy balul sikerült teniszmérkőzés miatt a lány koponyáját átdöfte egy kalaptű, és most némán, öntudatlanul fekszik ágyában. Miközben Adèle mágikus rituálén mesterkedik, rendkívüli kalandjaihoz lüktető hátteret szolgáltat az 1912-es év Párizsa, a maga színpompás revüivel, nagybajszú zsandárjaival, lelkes rikkancsaival, az üvegpiramis nélküli Louvre-ral és a város fölött repkedő, nemrég kikelt pterodaktilusz őshüllővel, amit Adèle nem mulaszt el meglovagolni.



Adèle Blanc-Sec filmbéli kalandjait Jaques Tardi 1976-os képregény sorozatának darabjaiból ötvözte egybe Luc Besson, de látványos, kaotikus masszán kívül nem került ki más a kezei alól, és a koherencia hiányának forrása nem csak az egymástól különböző történetek összegyúrásának szándéka. Luc Besson nem elégszik meg egy történetszállal, egy műfajjal, hanem megalomán módra beledobál mindent egy nagy üstbe, és összefőz őslényeket, múmiákat és sztereotíp francia zsandárokat, valamint burleszket, kalandot és fantasztikumot, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. Mégis hiányérzetet kelt e féktelenül cikázó filmtünemény, mert olyan mértékű önkényesség árad az önmagát folyamatosan meg-megtörő feldolgozásból, hogy a sétálgató múmiákkal, repkedő pterodaktilusszal, halottidéző mágussal, botladozó felügyelőkkel és a férfiakat megszégyenítő képességű hősnővel jól megtömött sztori szétesik a kezünk között, amolyan franciásan.



A századelős történetet felkaroló film olyan high tech látványvilággal szeretné lenyűgözni nézőit – bár kevésbé szélsőséges formában – mint a 2001-es Vidocq (Pitof) vagy a 2009-es Scherlock Holmes (Guy Ritchie), de ezek nyomozó, rejtélymegoldó vonalát nőiesebb eszközök használatával kódolja át Adèle nyelvezetére. Luc Besson egy olyan nőalakot teremt, aki egyben a film egészén is lenyomatot hagy, mert személyisége mintha meghatározná a történetet és a képi megvalósítást is egyben.

A film sokszerűségének gyűjtőpontja tehát maga Adèle Blanc-Sec, ez a bájosan tenyérbemászó, folyton dohányzó és feleselő perszóna, aki az általa képviselt humorral, szeszélyességgel és bátorsággal rántja össze a film kallódó darabjait.


Adèle és a múmiák rejtélye / Les aventures extraordinaires d'Adèle Blanc-Sec
Színes, feliratos, francia kalandfilm, 105 perc, 2010.

Rendező: Luc Besson
Író: Jacques Tardi
Forgatókönyvíró: Luc Besson

Szereplők: Louise Bourgoin, Gilles Lellouche, Jean-Paul Rouve, Jacky Nercessian, Philippe Nahon, Nicolas Giraud, Mathieu Amalric, Youssef Hajdi

Forgalmazó: Fórum Hungary