bezár
 

színház

2010. 12. 04.
Nem keserít, nem nemesít
A nagymama című előadás Kaposváron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem keserít, nem nemesít Ahogy a műsorfüzet címlapjára tekintek, a színházi plakátok aranykora dereng fel lelki szemeim előtt. A századvég, a boldog békeidők világa. No meg a korszak színháza is, hisz ebben a közegben és elsősorban ennek a közegnek készült Csiky Gergely A nagymama című vígjátéka.
Szkéné színház
A borítón elegáns, feketébe öltözött hölgy, valamint egy kemény arcélű, csákót viselő úr. Mindketten marionett-bábot tartanak a kezükben. A nő egy leányt, az úr pedig egy fiút. Ennyit tudhatunk, mikor kezünkben a műsorfüzettel elfoglaljuk helyünket a nézőtéren. Azt pedig már a színdarabból tudjuk meg, hogy a finom kontúrok Szerémi grófnét és Örkényi bárót mintázzák, a bábként irányított figurák pedig egymásért epedő unokáik. Szintén a színpadon válik világossá, hogy egykor ők is szerelmesek voltak egymásba, ám egy náluknál is hatalmasabb bábjátékos, a grófné atyja az ő szerelmük közé állt. De vajon elérkezett-e az idő, hogy egy boldogtalanságban leélt élet után túllépjenek fájdalmukon és sérelmeiken? Hogy unokáik boldogsága által találjanak rá saját boldogságukra és nyerjék vissza egyszersmind önnön fiatalságukat is? Lecsupaszítva erről szól Csiky Gergely vígjátéka, melyet Schwajda György álmodott és Szikora János állított a kaposvári Csiky Gergely Színház színpadára.
Grisnik Petra és Mohácsi Norbert
Kaposvárott szeretetteljes visszaszámlálás és várakozás övezte a darab bemutatóját, melynek megvalósításához kiváló színészgárda állt a rendező rendelkezésére. A darab kedvéért tért vissza Kaposvárra Molnár Piroska, Spindler Béla, sőt Koltai Róbert is. És mindnyájan be is váltják a megelőlegezett bizalmat, hisz egyaránt kitűnően játszanak. Ami pedig még örömtelibb a nézőtérnek, felnőtt hozzájuk a fiatal Mohácsi Norbert és a premier legnagyobb nyílt színi tapsát kiérdemlő Grisnik Petra is. Az erős színészgarnitúra dacára Szikora mégsem lehetett irigylésre méltó helyzetben. Biztosan ő is feltette a megkerülhetetlen kérdést: mit kezdjünk a színház névadójának helyenként lassú folyású, álmos, avítt nyelvű, sekély karaktereket rajzoló történetével, melyben idős korukban gróf- és báróságukat levetkező, orrfennhordásukat odahagyó és hirtelen nagyszülőkké és boldoggá avanzsáló arisztokratákon derülhetünk? Mi, nézők pedig egy hasonlóan lényeges kérdéssel találjuk szembe magunkat. Vajon tapsunk a nagy várakozással és szeretettel fogadott visszatérő színészeinknek szólt, vagy netalán az általuk eljátszott darabot is élveztük? Másképp: csupán a kedélyes, kacagós múltidézés és tisztelgés (a névadó és a régi színészek előtt) volt-e a cél, vagy fennforgott a mélyebb értékteremtés, elgondolkodtatás szándéka is?
Szerelmi háromszög?
Úgy hiszem, Csiky vígjátékánál számos hálásabb és színészi jutalomjátékra is hasznosabb alapanyag létezik, így aztán Szikora János nemes, ám nehéz örökséggel volt kénytelen megbirkózni. A rendező és színészei mindent megtettek, hogy sikerre vigyék a vállalkozást, és kihozzák belőle a maximálisan kihozhatót. A feszesebb tempó érdekében itt-ott húzniuk kellett az eredeti szövegből, a könyvben található híg karaktereket pedig értékes gesztusokkal, beszédes nüanszokkal sűrítették. Az éber közönség érzékeny antennával vett és köszönt is minden jelzést. Így például Spindler Béla Örkényijének friss beretválkozástól habos arcát az újbóli nagy találkozás előtt, Molnár Piroska grófnéjának finom kacérságát, ahogy hajába tűzi az addig a vendéglő asztalát díszítő virágot. Leginkább pedig azt, ahogy a finálé megfejeléseképpen Molnár Piroska int a pincérnek, s levegőbe emelkedő, „V”-betűt formáló ujjait a győzelem kimondásának, illetve a győzelemre jól eső rövidital megrendelésének is olvashatjuk.

A gesztusokban alapos Szikora a díszletet illetően is precíz. A szögletes, sötét nevelőintézeti belső térrel rideg és poroszos atmoszférát teremt, melyet tovább fokoz a növendékek egyenruhája és egyen-hajviselete, illetve nevelőnőjük ütemes, vezénylésszerű csattogtatása is. Szintúgy jó döntés, hogy az összevont második és harmadik felvonás fogadóját közvetlenül a tengerpartra helyezni. A napernyő zárt árnyán túl a felfrissüléssel kecsegtető végtelen szabadság várja a szünidőre ide gyűlő szereplőket. Az azúros háttérvászon egy ízben haragos színűre vált ugyan, ám a műfajból tudhatjuk jól, a játékidő végére újból napfényben játszik majd a part, a boldog végkifejlet elkövetkeztével pedig a kisimult arcú hősök egyenként ugranak fejest a boldogság kék tengerébe.
Sztárek Andrea, Koltai Róbert
Addig azonban, hogy ne teljen hiába az idő, szórakoztatónak szánt párocskák sziporkázónak szánt párbeszédeit hallgathatjuk, melyekkel szándékoltan a csobbanás elodázása vagy legalábbis lassítása a szerző célja. Szerencsénkre a színészek játéka jobbára megmenti a dialógusok üresjáratát. Spindler Béla Örkényi báróként elsőnek egy ágyúdörgésben megőszült, bolondos, vén katona, akit jól kiegészít a maga rendelte, két lábon járó priznicfürdője, a vele egyszerre leszerelő Koszta, tábori lelkész, (Gyuricza István) aki ahelyett, hogy lenyugtatná a nyugalmazott ezredest, örökös ellentmondásaival még jobban kihozza a sodrából a sokat látott katonát. Koszta is igazi csodabogár, méltó társa a bárónak. A tengerparton ho-ho-horgász sapkát, szódásszifon-okulárt, matrózpólót és zarándok-bőrszandált visel. Nyakában hawaii virágfonat helyett rózsafüzér himbálózik, felöltője pedig félúton jár a fürdőköpeny és a reverenda között. Aztán a végszóra persze megbékél ez a protézis és antitézis, ez a groteszk és agg vörös és fekete páros, hogy a már említett beretválkozás által, szakállával együtt dühétől is megszabaduló Örkényi felemelkedjék Szerémi grófné mellé, majd a darab végén kart karba öltve, a kitörő nézőtéri tapstól kísérve a színpadi tenger irányába korzózzanak.
Molnár Piroska, Mohácsi Norbert és Koltai Róbert
Molnár Piroska lényéből fakadó eleganciával, tekintéllyel formálja meg Szerémi grófnét, jó kedélyével, szeretetével a nagymamát. Hiszen a műsorfüzeten is ábrázolt marionett-bábos, uralkodó, keresztapás külső burok mögött egy hasonló jellemű atya által tönkretett keserű élet sejlik fel. És ekkor lép elő a grófné árnyékából a fiatalok boldogságáért harcoló nagymama, aki éppen e küzdelem következtében lesz ismét nemes, vonzó és boldog arisztokrata nővé. Molnár Piroska játékában pontosan nyomon követhető a címszereplő ezen egy tőről fakadó Janus-arcúsága.

Czene Zsófia Mártája már problematikusabb. Czene játéka ugyanis egy végletes érzelmű kiskamaszt skiccel fel, aki szomorú szemű árvából mintha csak infantilisebb lett volna azáltal, hogy jó módú rokonra és pártfogóra lelt. Alakításában drámát, aggódást nemigen, legfeljebb csak megfelelést, sírdogálást, illetve kedvenc mackót féltő kislányos dacot láthatunk.

Csiky Gergely írói hitvallásában azt olvashatjuk, hogy „a színpadnak nem az a feladata, hogy elkeserítsen, vagy fellázítson, hanem hogy felemeljen és megnemesítsen…” Összességében, úgy hiszem, az előadás nem volt sem elkeserítő, sem lázító. Ám mint magamra hagyott marionett-figura a viszontlátott színészek felé áradó nézőtéri szeretet és a nem halkuló vastaps közepette egyszer csak azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon felemelt-e s nemesített-e, amit láttunk? Ahhoz minden bizonnyal a visszatérő színészek által megvalósított Csiky-hommage-nál is többre lenne szükség. Ha a vígjáték műfaját tekintjük, hát jól megírt figurák által bemutatott jól megírt helyzeteken való felszabadult, őszinte és jóleső kacagásra. Hogy a botladozó hősökben magunkra ismerjünk, s bennük önmagunkat is kinevessük.

Csiky Gergely: A nagymama

Vígjáték három felvonásban

Szerémi grófné: Molnár Piroska
Ernő, unokája: Mohácsi Norbert e.h.
Örkényi Vilmos báró, nyugalmazott ezredes: Spindler Béla
Kálmán: Mózes Balázs
Piroska: Grisnik Petra
Tímár Karolin, nőnevelő intézet tulajdonosa: Varga Zsuzsa
Márta: Czene Zsófia
Tódorka Szilárd, tanár az intézetben: Koltai Róbert
Langó Szerafin, nevelőnő: Sztárek Andrea
Koszta, nyugalmazott evangélikus tábori lelkész: Gyuricza István
Galambosné, a grófék gazdasszonya: Tóth Eleonóra
Pincér: Hunyadkürti György

Díszlet: Szikora János
Jelmez: Tresz Zsuzsa
Segédrendező: Pintér Kata

Rendező: Szikora János

Bemutató: 2010. november 19.
Kaposvár, Csiky Gergely Színház
Fotók: Memlaur Imre
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Vass Norbert --


További írások a rovatból

színház

A hetedik te magad légy A hetedik te magad légy
Mérlegen a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
színház

Előző héten még kellékek után szaladgáltunk… Előző héten még kellékek után szaladgáltunk…
A Létra Kulturális Egyesület Ébredés című darabjának budapesti bemutatóján jártunk
színház

Horror Otthon Horror Otthon
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakos hallgatóinak előadása
Kakukkfészek a Radnótiban

Más művészeti ágakról

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
irodalom

Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot
Ilyen volt a III. Nyolc Ág Művésztábor


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés