bezár
 

irodalom

2011. 02. 18.
Füstben párolt arcok
Új Nautilus felolvasás Izsó Zitával, k. kabai lóránttal és Szőllőssy Balázzsal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabad az Á, 2010. február 15.: Füst, füst, füst. Vágatlanul, tömören. Magyarázom a Feleségemnek, hogy milyen rossz ez nekem. Az asztmámnak. Ő jobb hasonlattal él, szerinte akvárium, olyan homályos. Halak a hálóban vagyunk.

Van az a film Keanu Reevesszel, a vége felé a Sátán (nem emlékszem pontosan, miféle gonosz lény), a hátán keresztül kitépi a tüdejét, ami csorog a sok rárakódott, fekete kátránytól. Az milyen? A Keanu tüdeje csorog alá. Azóta minden dohányos ezt a szép és örvendetes képet juttatja eszembe. Na, de a lényeg. A költészet. Mert örökösen a költészet a lényeg. A füstre, dobhártyára fűzött szavak. Ring az édes anyanyelv a költészet hajóján. Arra megy ki a játék, ami nem bab.

Az első felolvasó k. kabai lóránt, akit a kritika prófétája, Molnár Illés kérdez. Kabai hangja emlékeztet valakire, amikor egy-egy pillanatra színt vált. Pilinszky és Hobo összegyúrva. Lassan, megfontoltan olvas, szünetet tart a mondatok között. Élmény, amit csinál, ahogy csinálja. Tolnai Ottó felolvasása Kishegyesen volt ennyire érdekes és szép, örömmel állapítom meg. Molnár Illés ismeri a humort, él is vele. Reklámozza a könyvet, a klórt, igyekszik megfejteni, megoldókulcsokat adni hozzá. Meglepődve tapasztalom, a közönség figyel. Érdeklődés van a füsttől elhomályosult szemekben. A közönség gyarapszik, nyílik az ajtó, árad a nép, az istenadta. Nyilas Attila, Terdik Roland képviseletében van jelen az élő magyar irodalom a nézők asztalai között. A füst is növekszik, kiszopogatja az emberek tüdejéből az életet. De hagyjuk. Nem ez a fontos. A fontos az a szépen bevilágított színpadon van. Szó van tömeggyilkosokat gyilkoló tömeggyilkosokról, Tandoriról (természetes, róla mindig szó van), a legzsúfoltabb metaforáról, a holdról, (Come hold me tight / Kiss me my darling), na de tényleg, van itt minden, ami szavakban elfér, a többi meg felesleges, a többi nem tartozik a tárgyhoz, kabai füstöl és issza a sörét, Molnár Illés konszolidáltabb, se dohány, se szesz, tiszta józanság és megfontoltság az az ember, ezt szeretem, az ilyen tisztaságot. A beszélgetés tapssal zárul, árajánlatokkal a könyvet illetően, kabai megindul a pult felé, a felesége felé, végül mindkettőt szeretgeti egy kicsit.

Kis cigarettaszünet után következik az est második része, a fiatalabb szerzők bemutatása, már ha van ilyen, hogy fiatal költő, én ebben nem hiszek, mert Kosztolányi Dezső vagy Weöres Sándor öt évesen sem volt fiatalabb, mint ötven vagy több évesen. Szőllőssy Balázs és Izsó Zita (cikkünk szerzőjének párja - szerk.) ül a következő pillanat fényében, néhány kérdés és aztán a versek, azok meg jobbak, mint maguk a szegény kérdések, természetes, egy vers bárminél jobb, az a feladata, hogy jobb legyen. Izsó Zitáról kiderül, ír drámát, egy-kettőt bemutattak korábban, tavaly a debreceni egyetem színpadán majd Budapesten, a Sirályban, Szőllőssy Balázs meg egy ideig volt Törökországban, ami nagy szó, mert én még soha nem voltam. Kötött és szabadversek, utóbbi Szőllőssy Balázstól, vers, melyben kedvesét egy focicsapathoz hasonlítja. Izsó Zita versei nem a nőiségből mint selymes létállapotból csinálnak költészetet, ahogy azt teszik sokan. Nála a költészet az élmény, az anyanyelv, nem pedig a nőiség velejárói. Határozott, feszes hang, tömör, szikár mondatok. Szőllőssy Balázs versei hömpölyögnek, időn és téren kívül, pontosan a maguk alkotta időben és térben. Élmény mindkét szerzőt hallgatni. Szőllőssyt már olvasni is lehet, nemrég jelent meg FISZ-nél első kötete, A szabadság két jelentése címmel, Kemény István fülszövegével.

A közönség figyelme továbbra sem lankad, éber és szeretetteljes. Terdik Roland átsúg az asztal fölött, kritikai észrevételeket tesz, a füsttől nem látszik az arca, a hangja után megyek. Izsó Zita versei telis-tele meghökkentően szép és érdekes képekkel, Szőllőssy Balázs humoros szeretne lenni, hol sikerül, hol kevésbé. Nem baj, fiatal szívek égnek a színpadon, új vizeknek új dalaitól. A végén a jól megérdemelt taps, igyekszünk a kijárat felé, ott aztán a nagy meglepetés az ég hűvösétől és attól, hogy ez alatt a drága ég alatt van valami, amit bent majdnem elfelejtettem, van olyan, hogy levegő, és én nagyon örülök neki, kortyonként veszem magamhoz, már-már levegőhab képződik a számon, mint az odabent üldögélők bajuszán a Borsoditól.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Ayhan Gökhan --


További írások a rovatból

Horváth Iván (1948-2024)
Kemény Lili Nem című kötetéről a miskolci bemutatón Moklovsky Rékával beszélgetett

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Platon Karataev: Napkötöző
gyerek

31. Kabóciádé Családi Fesztivál
Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés