bezár
 

film

2011. 06. 20.
Végy egy bájos záróünnepséget... - KAFF Vol. 4.
A jubileumi KAFF margójára (2011. június 18. – 4. nap)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vége van. Átadták a díjakat, a 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, valamint a 7. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivál bezárta kapuit. A legjobb egész estés játékfilm díja Dominque Monféry-t illette Eleonóra titka című filmjéért, míg az egymillió forinttal járó nagydíj Illés Istvánhoz vándorolt, track 32 című munkájáért. A legnagyobb tapsot mégis Tóth-Pócs Judit és Roland kislánya kapta…

Persze az utolsó nap sem rögtön a záró eseménnyel indult, úgyhogy haladjunk szép sorjában. Szombat reggel a zsűri ismét konzultált az érdeklődőkkel az előző napi magyar versenyprogramról, majd - a hazai mezőnynél maradva - ismét megtekinthető volt egy-egy magyar vonatkozású blokk (legyen az verseny szekció, vagy információs vetítés). A nemzetközi vonal is előkerült idővel, ennek ezúttal az adta az apropót, hogy két esztendővel ezelőtt a kecskeméti mustra is az európai animációs filmipart támogató szervezet, a Cartoon partnerfesztiválja lett, így megtekinthetők voltak a Cartoon d'Or 2010-es jelöltjei is. Emellett a 2009-es és 2010-es Annecy filmfesztivál díjnyertes filmjei is bemutatkoztak két blokkban. Persze nem maradhatott ki a szombatra kiírt retrospektív penzum sem, ez alkalommal Cakó Ferenc életművéből válogatott a KAFF.

prae.hu




Cakó Ferenc nemcsak bemutatóval, de retrospektívvel is képviseltette magát


A szülinapos Kecskemétfilm sem akart kilógni a bemutatók sorából, a versenyprogramba került filmjein kívül két előadásban gyerekeknek szánt munkákat tárt a kicsik szemei elé, két vetítésen pedig a felnőtt animációkból állított össze válogatást a 40 éves műhely. A kicsiknek szánt egyik vetítésen egyedi filmek szerepeltek, míg a másikban népszerű televíziós sorozataikból mutattak be ízelítőt. Ennek keretében választottak ki egy-egy epizódot a Magyar Népmesék, a Vízipók csodapók, a Leo és Fred, a Mesék Mátyás királyról, a Négyszögletű kerekerdő vagy a Tinti című szériákból.




Vacskamati és virágja a gyermekeknek szánt blokkban


A programok után sor került a sokak által várt díjátadóra, melynek legelején kiderült, a zsűri ez alkalommal kifejezetten szigorú volt, hiszen a legjobb elsőfilmért, a legszínvonalasabb képi formanyelvért, a legjobb kísérleti filmért az idei fesztiválon a nem osztott ki díjat, de ezek nélkül is akadt számtalan díjazott alkotás. A 7. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál keretében négy díjat adtak át: Kecskemét város díja, az általam nagy esélyesnek tartott Jirí Barta: A padláson-, a legjobb egészestés játékfilm díja Dominque Monféry: Eleonóra titka-, a legjobb Tv-speciál díja Izabella Plucinska: Esterházy-, az Országos Diákzsűri díja pedig a Chico és Rita című alkotásokhoz került.



Jirí Barta: A padláson

A 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjainak átadása során a nagyzsűri mellett több generáció értékelt, így az Országos Diákzsűri mellett a kecskeméti iskolák tanulóiból összeállított gyermekzsűri, a felnőtt közönség és a Kecskeméti TV nézői is dönthettek az általuk legjobbnak tartott film díjáról, de értelemszerűen a mindenkit leginkább foglalkoztató kitüntetés a fesztivál fődíját illető volt. Ezt, valamint az ezzel járó egymillió forintot Illés István kapta, aki track 32 című alkotásával érdemelte ki az elismerést.
 


 Az egymillió forintos film

A többi fő kategóriákban Horváth Mária a Magyar népmesék egyik epizódjának, a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című alkotásnak a rendezője érdemelte ki a legjobb tv-sorozat;
Wonház Annamária Falun című munkája a legjobb diplomafilm; Kostil Danila a The Kolin zenekar Jimmy című számára készült animációjáért a legjobb videoklip; míg Bogdán Zoltán az Ozone Networknek készített szpotokért a legjobb alkalmazott animáció díjat kapta. Közülük az első és második később még méltatva lett, hiszen Horváth Mária a közönségdíjat, míg Wonház Annamária az Országos Diákzsűri díját is kiérdemelte.

A The Kolin zenekar Jimmy című klipjét Kostil Danila készítette

A különdíjak közül a Molnár Tünde Simon vagyokja a legjobb forgatókönyvért; Pacsay Attila a Szofita Landdel a legjobb zenéért; Nagy Lajos, Szilágyi Varga Zolán A világlátott egérke / Az óriások fogságában  című filmje a legjobb animációs munkáért; Tóth Roland, az Örkény egypercest feldolgozó Gondolatok a pincében című alkotása a legjobb 3D technológiáért; míg a 42. Magyar Filmszemlén is díjazott Czakó Judit, Szederkényi Bella Orsolya című művében játszott szerepéért a legjobb vágásért járó díjban részesült.
 


Molnár Tünde: Simon vagyok

Az egyéb díjak táborából kettőt emelnék ki, a gyerekzsűri Rofusz Ferenc Ticket című alkotását díjazta, míg a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió Tóth-Pócs Judit és Roland Bíborcsiga című filmjét méltatta. Utóbbi azért érdekes, mert a díjat átvevő házaspár gyermekeikkel együtt a színpadon foglalt helyet (ahogy a többi díjazott is), ám kislányuk jobb programnak tartotta a színpad szélén lévő hungarocell díszlet lebontását, mint az egyhelyben üldögélést, így a nézőtér olykor jobban honorálta a csöppség tevékenységét, mint a díjazottak tapssal való méltatását. Végülis animációs filmfesztiválról van szó, amely elsősorban az ilyen kicsiknek szól…

A mustrát Kecskemét polgármestere, Zombor Gábor zárta le, aki megynugtatta a szervezőket, újabb öt évig támogatja a város a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált. De ez talán nekünk nézőknek, alkotóknak és újságíróknak is öröm.

A cikkben szereplő képek a KAFF Facebook-, valamint hivatalos honlapjáról valók, mely utóbbin a győztesek teljes listája is megtalálható.

 

nyomtat

Szerzők

-- Muchichka László --


További írások a rovatból

Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother
Beszámoló a 16. Frankofón Filmnapokról
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés